Tolna Megyei Népújság, 1981. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-06 / 183. szám

A NÉPÚJSÁG 1981. ougusztus 6. Fábri Zoltán A 21. film után Jelenet Fábri legendás filmjéből, a Körhintából (Törőcsik Ma­ri, Soós Imre). Fábri Zoltán Görbe János és Páger Antal társaságában a 20 óra cimü film rendezésekor „1917. október 15-én szület­tem Budapesten, abban a vá­rosban, amelyet — mióta az eszemet tudom — a .Duna gyöngyé’-nek neveznek idegen- forgalmi plakátjaink, s nem is jogtalanul. Akkoriban azonban nem volt éppen gyöngyélet itt: a háborús közellátás nyomorú­ságának mélypontján anyám­nak a születésemet megelőző hónapokban fél éjszakákat kel­lett sorban állnia a másnapi kenyérért. . ." Ezekkel a sorokkal kezdődik a három Kossuth-díjjal és a Kiváló művész címmel kitünte­tett Fábri Zoltán filmrendező rövid önéletrajza. A „rövid” jelzőt azonban csupán az írás terjedelmére érthetjük, mert Fábri Zoltán élete páratlanul eseménygazdag, bővelkedik váratlan fordulatokban. Az első, ám korántsem bi­zonytalan lépéseket már ki­lencéves korában tette meg a művészetek, az önkifejezés leg­változatosabb műfajai irányá­ban. Ekkor ugyanis harmadik elemistaként az iskolatáblára készített krétarajzaival késztet­te csodálkozással vegyes ál- mélkodásra tanárait. Már mint gimnazista színészi tehetségről tett tanúbizonyságot; Antonius szerepében Shakespeare Julius Caesar című drámájának diák- elődásán. Később, még diák­korában sorra nyerte a szava­lóversenyeket, szobor-, rajz- és festmény pályázó tokát. Három évig volt a képző- művészeti főiskola növendéke. Ezalatt két nyilvános tárlaton is szerepelt műveivel. Növendék­ként elnyerhette volna a ta­nársegédi címet és beosztást, de az utolsó pillanatban gon­dolt egy nagyot, s jelentkezett a színművészeti főiskolára. A rendezői szakra, de ilyen abban az évben nem indult. Így hát színészként diplomázott, s nyomban utána a Nemzeti Színház szerződtette. Már az első évadban Shakespeare-t, Giraudoux-ot rendezett, díszle­teket tervezett és kisebb-na- gyobb szerepeket alakított. A felszabadulás után öt éven ke­resztül csaknem valamennyi fő­városi színházban dolgozott: rendezett, tervezett, játszott, sőt, rövid ideig színigazgató­ként is működött. 1950-ben „átirányították" a filmhez. A többi már — élő filmtörté­nelem. 1952-ben forgatta első önálló alkotását, a „Vihar”-t, s három évvel később készült el az a műve, amely mindmáig a magyar filmművészet egyik legragyogóbb ékköve: a Kör­hinta. Ezt olyan, nem kevésbé értékes művek követték, mint a Hannibál tanár úr, az Édes Anna, a Két félidő a pokolban, a Húsz óra, a Száznegyven perc a' Befejezetlen mondatból és az Ötödik pecsét. Hazai és nemzetközi díjak sorát mond­hatja magáénak, melyeket Moszkvából, Velencéből, Kar­lovy Varyból, Bostonból, Locar- nából, Varsóból, Rómából ho­zott haza. Ezekben a hónapokban for­gatja huszonegyedik filmjét, a Rekviemet, Örkény István azo­nos című elbeszéléséből. A fel­vételek már befejeződtek, de az utómunkálatok még javá­ban tartanak, és csak október végére fejeződnek be. Amikor árról kérdezzük: mi­ként helyezné el életművében legújabb alkotását, önéletírásá­nak néhány mondatával vála­szol : — Az embernek mániái van­nak. Engem legjobban az egyén és a társadalom viszo­nyának összefüggései érdekel­nek, az emberhez egyedül mél­tó szabadság, az emberi mél­tóság és e méltóság megsérté­sének viszonylatában. Az a „mániám”, hogy az ember alapvetően szabadságra szüle­tett, az emberiség többezer éves írott történelme mégis há­borúkkal, öldöklésekkel, me­rényletekkel, tömegmészárlá­sokkal, fajüldözésekkel, nép­irtásokkal van tele, melyek szinte szüntelenül korlátozzák az egyént legelemibb jogánák: a szabadságnak kiélésében. Egy-két kivétellel erről szól, ez­zel foglalkozik, ez ellen emel szót valamennyi filmem. A Rekviem is, amely egy tragiku­san végződő, nagyon szép sze­relem történetét beszéli el, az 1942—1952 közötti vészterhes években. Sajnos, nagyon is idő­szerű, hiszen jelenünkben foko­zottan tapasztalhatjuk az el­nyomás legkülönbözőbb válto­zatait, mást sem látunk a tele­vízió híradójában, mást sem olvashatunk az újságokban. — Fábri Zoltán azon ritka hazai rendezők közé tartozik, akik nem maguk próbálkoznak filmjeik cselekményének ki­agyalásával, hanem a legkivá­lóbb élő és klasszikus írókhoz fordulnak. témáért. Csak né­hány név ezek közül: Koszto­lányi Dezső, Déry Tibor, Mol­nár Ferenc, Sántha Ferenc, Ör­kény István, Kaffka MargTl... — Az ok egyszerű: nem tar­tom magam írónak. De azokat a műveket választom ki meg­filmesítésre, amelyek révén ki­fejthetem saját mondanivaló­mat. Mint forgatókönyvíró, meg­lehetősen szabadon bánok az eredeti művel — ezt persze már a más műfaj: a film le­hetőségei és adottságai is megkövetelik. De sohasem for­dítom ki, hamisítom meg! Hat­vanadik születésnapomra Déry Tibor írt köszöntőt. Ez volt utol­só munkája, néhány héttel ha­lála előtt. Jól emlékszem egy mondatára, amely közös mun­kánkra, a Befejezetlen mon­datra vonatkozott: „Amíg a filmet néztem — írja —, nem tudtam eldönteni, mi az, ami benne az enyém és mi az, amit te tettél hozzá. Annyira szoro­san összeolvadt.. — Másik jellemző tulajdon­sága: alkotótársainak tekinti a színészeket, hálás feladatokat nyújt számukra, forgatás köz­ben nemcsak kikéri, de figye­lembe is veszi véleményüket, megjegyzéseiket, ötleteiket. — Részben talán azért, mert magam is színészként kezdtem, belülről ismerem a színész gondolkodásmódját, érzelmi világát... Vallom és hiszem, hogy bár egy fHmben a képi világ a meghatározó, legalább olyan fontos a színésszel való közös munka, az emberi kap­csolatok kibontása, az alkotó­partnerség. Büszke vagyok fel­fedezéseimre, a többi között Törőcsik Marira, Szabó Ernőre, Soós Imrére, és arra is, hogy jó néhány, mór ismert, befutott művész az én filmjeimben <zik- ráztatta fel tehetségének teljes fényét. — A filmrendezés mellett nem adta fel a díszlettervezést sem I — Ez pihentető kedvtelés a számomra. De mostanában már ritkábban vállalkozom rá. Hogy miért? Múlik az idő, és azok a régi szakemberek, akikkel együtt dolgoztam, lassan eltűn­nek. Az újakkal pedig olykor fárasztó a közös nyelvet meg­találni. — Mindezek mellett tanít a főiskolán... — 1970 óta. Jelenleg már a harmadik évfolyamnak va­gyok az osztályfőnöke. Olya­nok végeztek nálam, mint Dár- day István, Vitézy László, Jeles András, Várkonyi Gábor, Al- mási Tamás. A névsor is bizo­nyítja: tanítani akarok, de eszem ágában sincs bárkire is ráerőszakolni saját stílusomat, művészi elképzeléseimet. A szakmát akarom megismertet­ni, tapasztalataimat továbbad­ni az új generációnak. — És a színészet? — Ezzel már régebben fel­hagytam. Illetve, vagy tíz év­vél ezelőtt — Bacsó Péter fel­kérésére — szerepet vállaltam A tanú című filmjében. Ám pusztán szórakoztató „kirándu­lásként”. A velem forgatott jelenetek nagy részét utóbb ki is vágták a filmből... — S ennyi munka mellett mikor jut idő a pihenésre? — Ezekben a nyári hónapok­ban Ady-ligetről, ottani kis nyaralómból járok be Buda- pestrev Egy-két óra a jó leve­gőn, a romantikus környezet­ben, felfrissít, erőt ad a más­napi munkához. GARAI TAMAS Szovjet lapokból SZOVJETUNIÓ Az Ukrajnában található Szimferopoli Tévékészülékgyár szakszervezeti aktivistái beszá­molnak arról, mit tesz a szak- szervezeti bizottság a kihaszná­latlan termelési tartalékok fel­tárásáért és a jobb munkakö­rülmények biztosításáért, a dol­gozók egészségügyi ellátásának és lakáskörülményeinek javítá­sáért. Arról is szó esik, hogy milyen viták fordulnak elő az szb és a vállalat igazgatósága között. A szakszervezet tekinté­lyének szemléletes bizonyítéka: a minisztériummal folytatott vi­tában a vállalatvezetőség a szakszervezet állásfoglalásával nyomatékosítva tudta elérni, hogy a gyár az új ötéves tervé­ben a szociális rendeltetésű épületek munkálatai elsőbbsé­get élvezzenek a termelési bá­zis bővítésével szemben. (Min­den kérdés gazdái.) A Tien-San és a Pamir-hegy- ség gyűrűjébe zárt közép-ázsiai szovjetköztársaságban, Tádzsi­kisztánban a gazdasági erőfor­rások megsokszorozódása tette lehetővé az addig példátlan társadalmi felemelkedést. Az ugrásszerű gyarapodás egyik legfőbb záloga az a nagy folyó volt, amelynek ereje villamos erőművek egész láncolatát mű­ködteti. Ebből a szemszögből világítja meg Tadzsikföld jelen­legi helyzetét a Változások ösz­tönzője, a Vahs című képes ri­port. A természeti erőforrások tel­jesebb kiaknázásában való közreműködés a tárgya két ösz- szeálfításnak, amely a Szovjet­unió és két, viszonylag nemrég függetlenné vált ország kapcso­latait mutatja be. A bányászat­tól a távközlésig címmel a szov­jet-kubai műszaki-tudományos együttműködésbe pillanthatunk be; a Freetowni találkozások című anyag a Moszkva-Free- town légijárat megindítása al­kalmából abból ad ízelítőt, hogy milyen részt vállalt a Szov­jetunió a kelet-afrikai Sierra Leone Köztársaság fejlesztésé­ben. Érdekes szovjet tájakra kalau- lol el két riport. A becsapás la­kattól az orvosi fecskendőig cí­mű összeállítás az agyafúrtsá­gig ügyes munkájukról neveze­tes pavlovói mesterekkel ismer­tet meg. Sokat ígérő orvostudományi kísérlet az, amelyet A gyógyító nyirok című cikk szerzője ír le. A nyiroknedvek tisztítása egyes tapasztalatok szerint súlyos megbetegedések, rosszindulatú daganatok kifejlődését előzheti meg - állítja a nyilatkozó or­vostudós. Békegolamb és violinkulcs címmel számol be a folyóirat a Moszkvában megrendezett első nemzetközi zenei szemléről. 1788-ig vezeti vissza az orosz- országi, illetve a Szovjetuniót alkotó más államok minikönyv­kiadásának történetét egy rö­vid összefoglalás. A Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának osztályve­zetője, V. Szergejev az SZSZKT és a SZOT, valamint magyar és szovjet vállalatok sokoldalú együttműködésének eredményeit értékeli. A lap kulturális mellékleté­ben egyebek között a magyar­szovjet koprodukcióban készülő Fizetés nélküli szabadság című tv-filmről és a budapesti állat­kertnek a moszkvai parkkal va­ló kapcsolatairól olvashatunk. LÁNYOK,ASSZONYOK A nők világkongresszusa két hónap múlva ülésezik Prágá­ban. A részt vevő országoknak a kongresszusra való felkészü­léséről riportokban, tudósítások­ban számol be a lap Egyenlő­ség, nemzeti függetlenség, bé­ke című írása. A moszkvai Központi Pirogov Traumatológiai és Ortopédiai Kutatóintézet gyermek csontpa­tológiai és ortopédiai osztályán olyan betegeket kezelnek, akik veleszületett csontrendszeri be­tegségekben, gyulladásos folya­matok okozta és daganatos megbetegedésekben szenved­nek. Az intézetben is alkalmaz­zák a más személyből vett csont plasztikai átültetésének ismert módszerét, és néha a páciens rokona — ha gyerekről van szó, rendszerint az édesanyja — volt a donor. Ez a módszer azonban gyakran veszélyeztette az egész­séges végtagot. Ezért az utóbbi években egyre gyakrabban a kóros csontszövetnek baleset következtében elhalálozott em­ber egészséges csontszövetével való pótlására tértek át. A Szov­jetunióban először a Pirogov Intézetben alkalmazták ezt a módszert gyerekek esetében, olvashatjuk A győzelem öröme című cikkben. Az életem festem meg című írás Ajsa Galimbajeva festő­művész munkájával ismertet meg. Munkáinak többsége szü­lőföldje, Kazahsztán városainak múzeumaiban látható. A folyóirat Könyvespolc ro­vata A világ közepén című kö­tetet mutatja be, amely nemrég jelent meg a Szovjetunióban. Ä kötet 19 mai magyar szerző el­beszéléseit tartalmazza. He­lyet kaptak benne azok a ma­gyar szerzők, akik még a II. vi­lágháború előtt kezdték alkotói pályafutásukat, mint például Kolozsvári Grandpierre Emil, Mándy Iván, s olyan prózairók művei, akik az ötvenes évek óta tűntek fel. Ehhez a nemzedék­hez tartozik Galgóczy Erzsébet is, akinek az Üsző jégtáblák című elbeszélését az egyik leg­sikeresebb műnek tartja. ' SZOVJET IRODALOM A magyar olvasók körében az utóbbi évek világirodalmából méltán aratott sikert Jurij Bon­darev A part * című regénye, amely a jelent és a múltat, a békét és háborút, a Kelet és a Nyugat problematikáját szembesítette egymással, egy, annak idején fiatalemberként a frontot végigküzdött, ma már tekintélyes író alakját, vívódá­sát megörökítve. A Szovjetunió­ban ma ismét Bondarev-regény az irodalmi élet egyik szenzá­ciója: a Választás, amely a problematika legáltalánosabb vonásait tekintve az előző nagy regény kimeríthetetlen forrásá­hoz nyúl, s most — festő főhőst választva — keres választ újra korunk kérdéseire. A folyóirat augusztusi számában kezdi meg a regény közlését. A lap versrovata Szergej Vi­kulov verseiből ad gazdag vá­logatást. „Vikulovot a versolva­sók egy része tájköltőként tart­ja számon. Jóval több annál, nekem úgy tűnik” — írja beve­zetőjében Kalász Márton. A közel hatvanéves orosz költő verseit — akitől eddig csak a Szovjet Irodalom és a Forrás című lapok közöltek magyarul — Bede Anna, Kalász Márton, Rácz Olivér és Utassy József fordította. A Csillagok Útján című.rovat ezúttal Viktor Kolupajev tudo­mányos-fantasztikus elbeszélé­sét közli. Hőse egy kislány, aki szüleivel a világűrbe repül, majd egyszemélyes űrhajón egyedül tér vissza a Földre. A sci-fi-rovat cikket is közöl ar­ról, hogy milyen magyar tudo­mányos fantasztikus elbeszélé­sek jelentek meg oroszul. Kucz- ka Péter a szovjet sci-fik ma­gyarországi kiadásairól ad át­tekintést. A Művészet rovat budapesti beszélgetést közöl Igor Ojszt- rahhal. A Néhány interjú ma­gánügyben című filmről Szabó István filmrendező nyilatkozik. Mindmáig izgalmas történe­tek kerülnek napvilágra a má­sodik világháború idejéről. Ezt bizonyítja Jurij Dmitrijev írása is, Az U—250 tengeralattjáró titka. „Ezt az országot nem lehet elpusztítani...” — mondta Bismarck, a Német Birodalom első kancellárja, meggyőződve egy Oroszország elleni háború - értelmetlenségéről. Fjodor Nyesztyerov neves publiciszta fejti ki nézetéit az orosz nemze­ti jelleg sajátosságáról Ezt az országot nem lehet lerombolni címmel. szputnyik Szovjet turisták egy csoportja az alpinizmus történetében elő­ször haladt át télen, sítalpakon a Pamir hegyszorosain. Vlagyi­mir Gromovnak, a túra vezető­jének útinaplójából közöl rész­leteket a Szputnyik Gromov asztalos utazása a Pamírban címmel. Még sok érdekes, színes ol­vasmány található a Szputnyik augusztusi számában: így a ló- tenyésztésről, az orvostudomány újdonságairól, arról, hogy ár­talmas-e a dohányzás. Gorsiumi nyári játékok A Fejér megyei Tóc község közelében fekvő egykori római településen, Gorsi- umban a nyári színházi évad programjának kereté­ben előadták Arisztdpha- nész: Lüzisztraté című ko­médiáját. A színdarabot Bohák György rendezte, zenéjét Petrovics Emil sze­rezte. A főbb szerepeket Pécsi Ildikó, Szabó Gyula, és Sunyovszky Szilvia ala- kitotta.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents