Tolna Megyei Népújság, 1981. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-30 / 203. szám
1981. augusztus 30. NÉPÜJSÁG7 Reklám nélkül nem megy A nagy külföldi szupermarketekben, önki s zol g ál ók b a'n már hosszú évtizedek óta1 nem ÓM eladó a termék mögött, így magára a termékre Hárul a feladót, hogy kínálja önmagát. A külső megjelenés soha any- nyira nem' volt fontos, mint napjainkban. Nálunk is. Hiánycikk ide, hiánycikk oda, üzleteinkben egyre inkább vön miől válogatni, szélesedik a választék. S mit választunk, ha választunk? A szebbet, esztétikusab- bat, a jobban reklámozó ttot. Amikor megjelentek a hazai ABC-üzlletskben a gusztusos, pohárban kínált .túrókrémek, érdemes lett volna felmérni, hányán vásárolták meg a tetszetős árut pusztán a vonzó küllemű csomagolás láttán, az ízt, a tartalmat, a minőséget nem' is sejtve. S hányán hagyják polcokon a behorpadt, szakadt címkéjű — egyébként ízletes — konzerveket? A magyar reklám kérdése: exportklérdés. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság szakemberei felmérték a csomagolás helyzetét és megállapították: a fogyasztási cikkek gyártói gyakran megfeledkeznek a csomagolás műszaki és esztétikai afaipkövetelményeiirőll, így nem is igazodnak azokhoz. A külkereskedelmi szervek is elsősorban a termék minőségi jel- I e mzöiin ek m e gha tá r o z á sá ra fordítják figyelmüket; a csomagolási kérdések elsikkadnak. Márpedig a vevő a csomagolt árut látja meg először, s a benyomásai alapján dönt. Számítások szerint exportbúto- rainiknál és textilipari termékeinknél tíz-tizenöt százalékos, a gyógyszereinknél nem kevesebb, mint tízszeres árnövekedés lenne elérhető korszerű, jó reklámmal, csomagolással. Hazánkban 'egyébként ma már elismerik au reklám, s a csomagolás jelentőségét. A hazai vállalatok általában sokat költenek reklámra, de konkrét 1 termékeiket nézve keveset. A hazai vállalatok elsősorban önmagukat reklámozzák, s nem á piacra vitt áruikat. Sok a bárgyú reklámfilm, szlogen, felirat, hatástalan akció. A reklám fontosságának elismerése még nem épült be a vállalatvezetői gondolkodásba, • így a reklám se vált a vállalati tevékenység szerves elemévé. Talán ebből is fakad például a hazai csomagolásban tapasztalható ellentmondás. Hazánkban évente 17 milliárd forintot fordítanak csomagolásra', a nemzeti jövedelem három százalékát. A csomagolóanyagfelhasználás az utóbbi évtizedben megduplázódott, általában tehát van fejlődés, csomagolási kultúránk mégis alacsony színvonalú. Ez nemcsak a vevőt bosszantja — bár ez sem lényegtelen szempont — exportunkat is csökkenti. Fölösleges volna most néhány rossz példát fölemlíteni. Tegyük az ellenkezőjét, ugyanarra a tanulságra jutunk. A magyar húsipar termékei közismerten világhírűek. Dobozolt sonka, gyulai kolbász, Piak-sza- lámi. De aligha' exportálhatott volna a Terimpex tavaly például a világ harminc országába több mint 5600 tonna dobozolt sonkát, -lapockakonzer- vet, ha- nemi figyelnek a csomagolásra, a figyelemfelkeltő cimke-reklámira. A vevő vásárlási szándéka néha olyan apróságon múlik, hogy szinte mo- solyogtató. Például a nyugati vevő nemi veszi meg a hengeres dobozú sonkát, mert abBól nehezebb kivenni az ételt. A lapos doboz praktikusabb. De a sonkához hasonlóan a páros gyulai és a Piák-szalámi csomagolását is meg kellett változtatni, korszerű celofán, illetve vákuumfóliába tenni az árut, mert a régi csomagolásben már érezhetően kezdett megcsappanni a kereslet. Lám, az egyedülálló Pidk-szalámi is állandó reklámra szorul. Jó reklám' nélkül nem megy a bolt. S a jó reklám sem csupán reklámfeliratot -filmet, neonégőiket jelent, sokkal többet; a termeik, a piac, a leendő vevő ismeretét. A magyar vállalatok, kereskedelmi intézmények előbbi-utóöb kénytelenek lesznek ezt tudomásul ven- M. G. Tizenöt év változásai Vegyes volt a javából a simontornyai ipari szövetkezet 1968 előtt. Az is maradt néhány évig, de jöttek a változás „szelei", s Simontornyán hamar ráhangoltak az új mechanizmusra. Volt ebben a vegyesipari szövetkezetben épitőrészleg, faüzemecske, kicsi szolgáltató üzem — fodrászműhely, cipő- javító, szabóság. Hárommillió forint értékű volt egy évben a munka, amit elvégeztek — hatvanötén. Miként változott tizenöt év alatt a helyzet? Manapság 160 millió forint fölött termelnek és háromszáz embernek adnak munkát, biztos megélhetést. — Úgy kezdődött a változás, hogy láttuk a gazdálkodásban a vállalkozási lehetőséget és konkrétan is találkoztunk példával: a községben építettek egy iskolát, s bennünket bíztak meg a világítási felszerelések elkészítésével. Az üzletekben lehetett vásárolni fénycsöveket, ezekhez alkatrészeket, s először mi a kezdetleges kis műhelyünkben rakosgattuk össze ilyenekből a világítótestet. Olyannyira megkedveltük ezt a munkát — s híre is szaladt hamar az építők körében —, hogy ezt a részleget kellett fejleszteni — mondja Bajcsi Géza, a szövetkezet fiatal elnöke. Abban az időben egyetlen mérnökünk sem volt, ma több mint húszán vannak magas képesítésűéi Persze, így könnyű volt a változások követése, a szövetkezet tagjai és alkalmazottai az új helyzetben képességeiket ki akarták bontakoztatni. Hiszen a legtöbb ember akkor örül munkájának, ha az az adott területen látványos, és közmegelégedést vált ki. Fokozatosan megszüntették az új profilba nem vágó ágazatokat. A fő erőt a villamosságra fordították, de így is sokat gondolkodtak: keresték az új piacokat. így aztán az építőipari kivitelezők egymás után adták a rendelést: kapcsológépekre, erőátviteli berendezésekre, mind több és különböző fazonú, méretű világítótestre. A szövetkezet vitte a termékeit vásárokra, bemutatókra, és kihasználva a nagy keresletet, növelték a termelői kapacitást. Új üzemrészt is csináltak, fel- szerszámozták a műhelyeket az egyre változó termékekre. A kapcsolat az anyagbeszerzőkkel, az értékesítő kereskedelmi vállalatokkal szoros volt — ám sereg intézkedés akadályozta, s még ma is hátráltatja a gyors termékváltást. Kezdetben a Fejér megyei ÁÉV és a tanácsi építők voltak a megbízható partnerek, ma több tucat kivitelezővel állnak kapcsolatban. A VÍV és a VIL- LESZ országos hatáskörű vállalatok az erőátviteli szerkezetek ügyében szinte monopolhelyzetben vannak, így a megbízható háttérgazdasággá fejlesztett Sl- MOVILL — mert időközben nevet is változtattak, elhagyták a vegyes elnevezést — a két említett vállalat országos jelentőségű munkáinak határidőre történő elvégzésében is részessé vált. — Azt akartuk elérni, hogy minden világítástechnikai ügyben megbízható szállítók legyünk, sőt egyre újabb szerkezetek, korszerűbb, energiatakarékos berendezéseket adjunk a felhasználóknak. Ez sikerült. Ám a beruházások csökkenése miatt a kereslet is csökkent termékeink iránt, új piacot kerestünk. S találtunk is — közli az elnök. Néhány példa erre: Az utóbbi évtizedekben megnőtt a családi házgk építése iránti igény, egyre többen keresnek padlásfeljárót. Olyan szerkezetet készítettek, amely szép, használható és a külföld is „rákapott", tízezres tétel köA padlásfeljáró automata, a rugós lépcsők egy részét vasvázból készítik. Félautomata gép szabja a zárt szelvényt méretre. Sorozatban gyártják, szerelik össze az erőátviteli szerkezeteket rüli szériát fognak gyártani. Az idei őszi BNV-n mutatják be a közönségnek, de már meg is lehet vásárolni. Az egyik osztrák cég vízaknafedél gyártására kérte a szövetkezetei. Elkészítették a mintapéldányt idén június közepén, máris készen áll egy kamionra való, augusztus végén jön érte a megrendelő. De! Ennél az új terméknél is voltak gondok: kisméretű lemeztáblákat tud csak adni a dunaújvárosi vaskohó-hengermű, így sok a selejt, ezért éppen augusztus 17-én tárgyaltak „rendelésmódosításról”. Annak érdekében kérték a mérettől eltérést a megrendelőtől, hogy a lemezszabáskor ne keletkezzen hulladék, különféle méretű fedeleket készíthessenek. Ha az osztrák rendelő ragaszkodik az eredeti rendeléséhez, akkor sok hulladék marad a lemezből, s gondolkodni kell azon, hogy mit csináljanak majd ebből. Mert az az igazság, hogy a dunaújvárosi hengerészek „nem szeretnek” 1200x2500 méretű lemezt gyártani, hanem csak kisebbet. A nyugati országokból egyre erősebben tör hazánk felé újabb és újabb építési-szerelési divat. Most például a csigalépcső a „téma”. Ugyancsak külföldi rendelésre háromezer egységet gyártanák. Ennél a terméknél is az a gond, hogy az anyagot nehezen lehet beszerezni, hiszen egyes termékekre másfél évvel előre kell leadni a rendelést. Szerencsére vannak jó anyagbeszerzők, piackutatók a szövetkezetekben. Például a csabacsüdi termelő- szövetkezet készíti a lépcsőfokokat a simontornyaiak rendelése alapján. Nincsen a kereskedelemben olyan praktikus fürdőszobai piperepolc, ami a mai igényeket teljesen kielégítené. Hoztak be az NSZK-ból háromezret, de mindet visszaküldték, mert a magyar szabványnak nem felelt meg. Ekkor kezdtek e témakörben kutatni a simontornyaiak. Iszonyatos sok nehézség állt elébük: műanyag-felhasználási, elektromos érintésvédelmi, és formatervezési „vonalon”. Túl vannak már a munka nehezén, sorozatban gyártják a házgyári fürdőszobákba és a családi házakba való szekrénykéket, alig több mint fele áron, mint amennyit az importért kértek volna. E termék is jó úton fut a nyugati határok felé, tehát lesz belőle export is. És a jövő? Biztató. Ot-hat évre elegendő munkát ad az előbb felsorolt néhány termék, de van még újabb is a tarsolyban. A fejlesztők spekulálnak, keresik a lakossági igényeket, járják a külföldet. S persze hoznak haza mindig valami újat. Most például a körfénycsöves lámpatestek gyártására készülnek. Készen van négy prototípus, kezdik szerszámozni az új műhelyt, keresik a külföldi kapcsolatot — mert a rugós szár hazai piacon nem kapható. És még a jövőhöz tartozik: szeretnék úgy bővíteni a termelést. hogy egy-egy kisebb munkára bedolgozókat találjanak. Mint ahogyan most Enying községben üzembe állítottak egy kis szerelőszalagot, húsz asz- szonyt foglalkoztatva. Hol van már 1968! Hol vannak azok a tervmutatós termelési rendszerek! Most megtanították őket, s megtanultak az új helyzetben is megélni, és egyre haladni a gazdaságosabb termelés útján, amely piacérzékeny, s amely sok-sok gondot ad a vezetőknek, de sikerélményt is. És a dolgozóknak jó fizetést, sok-sok évre előre munka- és megélhetési biztonságot. Energiatakarékos világítótestek készülnek A kapcsolókat is szériában gyártják PÁLKOVACS JENŐ Fotó: G. ni.
