Tolna Megyei Népújság, 1981. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-30 / 203. szám

© irtÉPÜJSÁG 1981. augusztus 30. Szatay Gabriella pedagógussá/ msmsss&ssm­— A közvéleményken meglehetősen elfogadott vélemény — bevallom, az enyém is —, hogy a leg­rosszabb család is jobb a gyerek számára, mint az állami gondozás, — Valóban', ez egy elfogadott közhely, magam is egyetérte­nék vele, ha nem dolgoznék éppen itt. De mivél tudom, hogy milyen családok vannak, azt mondom, hogy a nevelő- otthon kényszermegoldás ugyan, de nemcsak szükséges, hanem nagyon eredményes is lehet az itt folyó munka. A kérdésre te­hát az a válaszom, 'hogy az at­tól 'függ, milyen családról van szó! Egy régi, kedves tanítványom­mal történt, hogy a kapuban ácsorogva megszólította egy asszony és mondott egy nevet, hogy azt a 'lányt keresi. Ö volt az. A nő nem ismerte meg a közben felnőtt Hányát. Tizenkét évig „hiába" kereste. Az említett anya — nem is tu­dom, miért nevezem így — le­lépett egy férfival; a kislány pedig ott maradt a brutális, részeges apával, aki valóság­gal kínozta a gyereket. A szom­szédok látták, a pedagógusok látták, de még akkor is haza­engedték a kórházból, amikor a verés következtében vesevérzés­sel szállították be. 'Szinte minden belhozott gye­rek sorsa egy-egy dráma. Fő­leg, ha óvodást hoznak, az ember szinte megkövültén áll, látva riadt, kiszolgáltatott te­kintetüket. öt éve egy négyéves kisfi­út hoztak be. Az óvodai rész­legnél járvány volt, ezért ideig­lenesen az iskolások között kel­lett volna maradnia. Lacika szorító kezei azonban nem en­gedtek. Minden reális ígérhetőt ígértem, de olyan kétségbeesett görcsös belémkapaszkodás volt a válasz, 'hogy nem tudtam le­tenni. Hazavittem, aminek az lett a vége, hogy egész nyáron ott maradt 'Két hétig megkö­vültén figyelte minden lépése­met, néhogy eltűnjek a szeme elől. Borzasztó vált nézni a ret­tegését a megszerzett apró biz­tonságért. Lassan feltárult előttem tragikus élete. Aliig tu­dott beszélni, hisztérikusan félt minden állattól. Kiderült, hogy ennek háttere az, hogy az „anyuka” kedvelt büntetési esz­köze ,völt az állatokkal való ijesztgetés. Az „idegesítő” gye­reksírást meg úgy próbálta megszüntetni, hogy odanyomta a gyerek kezét a forró kályhá­hoz. Még mindig látszik a nyo­ma. Ez az „anya" most szüli ne­gyedik gyermekét a harmadik apától, három állami gondozott. Lacikát most a nagyanyja neve­li. Szünetekben mindig elhoz­tam, gyerekeim is testvérként szeretik. — Kérem, ne folytassa, nehéz ezekről a dolgokról indulatok nélkül beszélni, de nem indulatos választ kérek arra a kérdésre, hogy mit csinálna az ilyen szülőkkel? — Sokkal kevésbé lennék ke­gyetlen hozzájuk, mint ők a sa­ját gyerekeikhez. De -azt iga­zán felháborítónak tartom, hogy mindent, ami nem ifjúság elleni bűntett — vagy ami nem derül ki — megtehetnek követ­kezmények nélkül Minél több gyereket hagynak el, annál ke­vesebbet kell fizetniük. Nálunk is van, aki havi száz forinttal „megússza” és ha nem dolgo­zik, egyáltalán nem fizet. In­dulatok nélkül is rákényszerite- ném őket arra, hogy legalább anyagilag járuljanak hozzá a gyerekeik neveléséhez. — Hogyan lehet a gye­rekeken segíteni, mit lehet értük tenni? ^ — Nagyon sokat lehet és te­szünk is. Mindennek az alap­ja az érzelmi kapcsolat, hadd fogalmazzak ilyen kevéssé di­vatosan, a szeretet. Az már tu­lajdoniképpen mindegy, hogy ez a kötődés kivel alakul ki, csak az fontos, hogy a gyereket ki­zökkentse az apátiából; segít­se beilleszkedni a gyerekközös­ségbe. Itt, a hőgyészi intézet­ben anyagilag mindent meg­kapnak a gyerekek, de mindent készen kapnak. Nehéz őket fel­készíteni a kinti életre. Sokat tehetnek és tesznek is a szo­cialista brigádok, a kinti peda­gógusok és a tömegszervezetek. Élményt kell nyújtanunk ezeknek a gyerekeknek, hogy érzelmi tartalékaikat mozgósítani tud­juk, és sok-sok külső kapcsolat kell, hogy megismerkedhessenek az élettel. — Nyilván nem tud min­den gyereknek anyja he­lyett az anyja lenni, ho­gyan lehet ezzel az ellent­mondással együtt élni, ki­bírni azt a sok tragédiát? — Nehéz, és talán erre szü­letni is kell. Azt hiszem, hogy nekem van képességem az em­pátiára, a másokkal való érzel­mi azonosulásra. Enélkül nem lehet ezt a munkát bírni. Így is néha közönyössé válik az em­ber, olyankor meg kell terem­teni a feltöltődés lehetőségét. A legfőbb forrásaim a fiaim, ők a legközelebbi barátaim is. A na­gyobb pedagógus lesz, felvet­ték a főiskolára, a kisebb még középiskolás. Sokat jelentenek nekem a régi tanítványaim is. Csak az tudja; aki ismeri őket, hogy mennyi szeretetre képesek ezek a gyerekek. Barátaim is vannak a régiek között. Néha azon is elgondolkodom, hogy nem pusztán önzés-e, hogy ápolom ezeket o kapcsolatokat, az átlagon felüli szeretetükért? — Persze felelősséggel is jár kötődést ébreszteni, mert aztán nem lehet őket cserbenhagyni. Az egyik tanítványom Debre­cenben él, de az idén is el­mentem meglátogatni, mert szüksége volt rá, hogy találkoz­zunk. Egy másik kislány Buda­pesten énekesnő. Tíz éve ment el, rendszeresen találkozunk azóta is. — Mi a véleménye a nevelőszülőkről? — Azt nevelőszülője válogat­ja. Az biztos, hogy igazi neve­lőszülő több kellene, de ennél is fontosabb lenne a differenci­ált otíthonhálózat, hogy leg­alább az antiszociális szemé­lyiségeket külön lehessen nevel­ni, de speciális otthon kellene a testileg-lelikileg sérülteknek Is. Megint elmondom, mint már annyiszor, annyi hélyen, hogy ha valakit állami gondozásba kell venni, azt minél előbb meg kell tenni. Tízéves kor után már nagyon néhéz, mert a sze­mélyiségbe beépültek a negatív vonások. Ha jobb lenne a meg­előző gyerekvédelem, akkor ke­vesebb gyedeket kellene kisza­kítani a családból. A család- gondozás, a pártfogóhálózat bővítése, javítása elengedhe­tetlen ! — Eddig a munkáról, a hivatásról beszélgettünk, a következő témakör a köz­élet. Párttag, községi nép­frontelnök, dolgozott a szakszervezetben. Amíg nem volt népfrontelnök, addig a nőbizottságot ve­zette. Tagja a nagyközsé­gi pártbizottság fegyelmi bizottságának. Gyerek- táncszakkört és lányok— asszonyok klubját vezetett a művelődési házban. Nem sok ez? — Nem, szeretem csinálni. Szüksége van az embernek kinti kapcsolatokra is, mert az intézet izolált. Közben állandó­an tanultam 'is, elvégeztem a gyermektánc-oktatói tanfolya­mot, a gyógypedagógiai tanár­képző főiskolát, a marxista egyetemet. Szakdolgozatomat nevelői gyakorlatom tapasztala­taiból írtam, a művészeti fog­lalkozások terápiás hatásáról. Szerettem a gyerekekkel ezeket a foglalkozásokat: tánc, ének­lés, irodalmi műsorok, rajzo­lás, különböző technikák elsa­játíttatása, mert szembetűnő volt „gyógyító” hatásuk. Amikor igazgatóhelyettes lettem, saj­nos már kevesebb időm jutott rá. — A nevelöotthonos gyerekekkel kapcsolatban, úgy hiszem, sok az előíté­let. — Én ezt nem tapasztaltam, társadalmi munkám során kü­lönféle tanácskozáson, értekez­leten vettem részt, ahol tehet­tem, szóltam a gondjainkról, terveinkről, és mindenütt nagy segítőikészséget, odafordulást tapasztaltam a hivatalos szer­vek és az emberek részéről. Nem maradt el a gyakorlati segítség sem. — Örülök, hogy ilyen jó tapasztalatai vannak, de nem győzött meg, mert bizony az iskolában is vannak előítéletek az álla­mi gondozottakkal szem­ben és a felnőttek körében is. — Ha már az iskolánál tar­tunk, hadd mondjam el, hogy sókan kerülnek hozzánk, majd­nem feleslegesen. Nehezen ne­velhető, valami okból sérült gyerekek, akiikikel nem bírnak a szülők, pontosabban szólva, nem törődnek velük. Akkor mit csinál az iskolai? Előbb-utább kimondják, hogy magatartásuk - rendszerint túlkorosaik az osz­tályukban — veszélyezteti a töb­bieket, tehát menjenek állami gondozásba. Szó se róla, tu­dom, hogy ezek a gyerekek va­lóban nehezen nevelhetőék, de ha egy ezerfős iskola nem bír el 'kettőt, hogyan bírjon el egy kétszáz fős nevelőotthon húszoí, almikor ott a többi is hátrányos helyzetből indult, elszakadt a családjától, nehezen nevelhető, deviáns személyiség, vagy ép­pen helyzetéből következően neurotikus?" — Sok az állami gon­dozott, milyen társadalmi réteghez tartoznak a gye­reküket elhagyó szülők? — Ha röviden akarok vála­szolni, azt kell mondanom, hogy lumpenek, ha egyáltalán dolgoznak, akkor segédmunká­sok. Most már a gyerekek jóval több mint fele cigány szárma­zású. — Ez meglepő, mert úgy tartja a köztudat, hogy a cigányok foggal-köröm mel ragaszkodnak a gye­rekeikhez. ' — Annyi igaz az egésztől, hogy látványosan ragaszkod­nak, teátrális, nagy jeleneteket rendezek, de amikor tenni kel­lene értük, például dolgozni, arra már nem hajlandóak. Az egyetlen pozitívum érzelmileg, hogy látogatják a gyerekeket, bár ennek is megvannak a negatív nevelési hatásai. — Az eddigiekből nyil­vánvaló, hogy sokat vállal. Mikor jut ideje a magán­életre? Vagy tön/ényszerü, hogy egy nőnek mindig meg kell alkudnia a mun­kája és magánélete kö­zött? — Ez a magánéletem is. Gye­rekeim is átvették tőlem ezt az életvitelt, segíteni a rászoruló­kon, megvetni az emberhez nem méltó dolgokat. Azt hi­szem, nem rövidítettem meg őket, bár a nevelői beosztás miatt sokat voltak kénytelenek nélkülözni. Azért mindig volt időm „nagy” beszélgetésekre, játékra, most meg már az elő­revivő „nemzedéki" vitákra. Szeretek kézimunkázni, volt olyan tél, hogy 15 pulóvert megkötöttem. Eközben igazán lehet beszélgetni és lelki-szelle­mi kapcsolatot tartani velük. A hivatás és a magánélet el­lentmondásában nem hiszek, annak ellenére, hogy kétszer el­váltam. Nem akarok erről sokat beszélni, mert magánügy. Az élső házasságomban én is kö­vettem el hibákat, másodszor pedig rosszul 'választottam., ennyi az egész. — Milyen volt a saját gyerekkora? — Gyerekkori magányossá­gom, azt hiszem, rányomta bé­lyegét személyiségemre. Kint él­tünk egy erdőben, Melkényes mellett. A gyerekkori kortárs- kapcsolatok életre edző ingerei helyett a fák, virágok bölcses­séget nem adó némaságának hatására, azt hiszem, kicsit túl- ídealizált világot teremtettem, benne túl jó emberekkel. 'Nem a világ és nem az emberek te­hetnek róla, hogy nem olyanok, amilyenek az én 'képzeletem­ben éltek. Apám különös, meg- hasonlott ember volt, személyi­séget tipró, ellentmondást nem ismerő. Anyám sókat szenvedett, de 'maradt ereje arra, hogy kettő helyett is adjon. Ö inspi­rált tanulásra, szeretetre, min­denre. Ez volt az otthon, az .isko­lában, Döbröközön, nagyszerű úttörőélet. A dombóvári és ka­posvári tanítóképzőben pedig sok értékes tanárom volt. Anyám portréjához még az is hozzátartozik, hogy negyven­évesen leérettségizett, utána elvégezte a népművelés-könyv­tár szakot. A döbrö'közi kultúr­otthon' vezetőjeként ment nyug­díjba. Talált később egy hoz­zá méltó, nagyszerű társat is. Marxista vagyok, de ezzel kapcsolatosan hadd mondjak valamit, ami talán misztikusnak tetszik, hiszek abban, hogy az életben minden munka, min­den nemes sznádék gyümölcse megérik, kudarcok után jó kö­vetkezik, és minden jóság vi­szonzásra talál. — Miért kell ebben „kü­lön hinni"? — Biztosan' vígasztalom ma­gam. Az utóbbi időben sok ku­darc ért a munkaihelyemen és a magánéletben is. önként, de nem jószántamból elmegyek a hőgyészi nevelőotthonból, és mivel a megyében, nincs több ilyen intézmény, Balatonalmá- dibap leszek igazgatóhelyettes. Nehéz szívvel válók meg Tolna megyétő'l 21 év után, sok itt a barátom, elv- és harcostársam'. — Van amit másként csinál majd új munkahe­lyén? — A munkámat ugyanolyan lelkesedéssel, szeretettel fogom végezni, mint eddig. Ehhez a feladathoz, azt hiszem, egy kicsit meg szó Mattnak kell' len­ni. .. IHÁROSI IBOLYA Fotó: G. K. Múltunkból Úgyszólván mindennapos té­mája. volt a megyei sajtónak .75 esztendővel ezelőtt a me­gye munka »mozgalma. M ináén estközzel, de talán leginkább a gúnyolódással igyekeztek gá­tat vetni a szocialista tanok te rjedé sének, a szervezkedés­nek, a munkásösszefogásniak. 1906. augusztus 23-án o Tolna- megyei Közlöny „A szociálde­mokratáik és az útbiztosok” címmel közöl cikket. „Vánmgyénlkben a szociálde­mokraták fő fészke tudvalevő­leg Tolna nagyiközség. Ennek tulajdonítható, hogy tőszom­szédságában fékvő Mözsön is, melynek egyszerű népe pedig általában becsületes és isten­félő, a szegényebb munkás- osztály már-már inficiálva (fer­tőzve) van- annak az utcai szo­cializmusnak a. maszlagjától, mely minden; isteni, s emberi tekintélyen keresztülgázolni, s a fennálló társadalmi rendet alaposán felforgatni minden­kor kész. A napokban egy mözsi sze­gény napszámos asszony e’l- panaiszolta előttem, hogy férje alig győzi bokros családja szá­mára a mindennapi kenyeret megteremteni, mert csak pol­gáremberekhez (értsd: gazdag parasztok) jár napszámba, s ezek sokkal kevesebbet fizet­nek, mint amennyit a kőtörők naponkint mégkeresnek. Kőtö­rő pedig az ő ura' azért nem lehet, mert vonakodik ,szuci- lista-könyvecskét'’' váltani; s a kőtörők munkavezetői (kaparás) csupán oly munkásokat fogad­nak fel; kik ilyen, könyvecskét fel tudnak mutatni, s tehát rendesen befizetik 'Bokányi s Iz­rael Jakab'ék részére megálla­pított heti jutalékot.” A cikk hosszan elmélkedik arról, hogy ez a módszer, már­mint, hogy csak a szervezett munkások dolgozhatnak egy- egy munkahelyen; előbb-utább meg fog bukni, célt nem- érhet­nek vei a. szociáldemokraták. Lelketlen eljárásnak minősíti a szervezettség igénylését, amely csupán' arra jó, hogy „a sze­gény, értelmetlen munkásokat lelki nyugalmukban" megza­varják. A ciklk szerzője „szelíd nyomást" javasol a szociálde­mokratáikra, hogy megakadá­lyozzák tevékenységüket. Idéz­zük a cikk végét. ......ha. mi — tiltakozó fel­lépéssel — elvonjuk az egy­szerű nép fiát a szociáldemok­rácia: eme veszedelmes hainda- bandáitóf — bár ez által né­miképp korlátozzuk is szemé­lyes szabadságát — kétségte­lenül jót teszünk veié; mert bP zonyos tisztességes irányú — mondjuk akár 'Bánffy Dezsővel — szelíd nyomás, s atyai gyám­kodás, a tanulatlan, ítéletében gyenge, s azért könnyen félre­vezethető tömeggel szemben alkalmazva: az én lelkiismere­tem suga'lma. szerint sohasem bűn, sőt, mindig erkölcsileg jó és dicséretes cselekedet" — írja a ciklk szerzője, aki Bánffy nevét említve a rabszolgatör- vényt idézi emlékezetünkbe, amely a mezőgazdasági mun­kásókat kiszolgáltatta a föld- birtokosoknak. A mi igaz, az igaz, ez a cikk alaposan megmondta a véle­ményét a munkásokról, pa­rasztokról: „tanulatlan., ítéleté­ben gyenge”, azaz nem tud eligazodni saját és a világ dol­gában, ezért szükséges a „gyenge nyomás". Hányszor, de hányszor hangzott ez el a XX. század első négy és fél év­tizedében. .. Az egészhez csupán annyit tegyünk hozzá, hogy a Tolna- megyei Közlöny a megye ural­kodó köreinek volt a lapja. * Amíg el'ítélőlég nyilatkozik a Tolnamegyei Közlöny a mun- Jkások szervezkedéséről, nincs egyetlen elítélő szava sem a dunáföldvári eseményekről, amefyék pedig alaposan, fel­kavarták a község lakóinak nyugalmát. Idézzük a cikk egy részletét: „Nagy sikkasztás a dumaföld- vári községi pénztárban. Leve­lezőnk ínja, hogy folyó hó 26- án Dunaföldvár nagyiközség főpénztáránál a' déli zárlat al­kalmával nagy sikkasztásra jöt­ték rá. Ugyanis 16 340 korona hiányt konstatáltak, mely ösz- szeg még az előbbi napi zár­latnál megvolt. A gyanú a sok terhelő adat alapján. Gaál Já­nos községi pénztárnokra. há­ramlik, akit állásától nyomban felfüggesztettek és le is tartóz­tattak. Felfüggesztették még Réti János községi ellenőrt és Kun Gyula községi inrókot is, kiket azz'al gyanúsítanak, hogy a főpénztár zárjáról viaszlenyo- matot ‘készítették és hatoltak be a főpénztárba oly időben, amidőn a hivatali helyiségben .senki sem volt — bár az meg nem felel a valóságnak —, az eddigi vizsgálatból kifolyólag is, mert a főpénztár külsején semmi erőszaknak nyoma sem vehető észre. A vizsgálatot Ras- sovszky Julián főszolgabíró ve­zeti.” A cikkhez egy rövid kom­mentár is tartozik — s ez árul­kodik, bizonyítja; kikért emelt szót általában is a Tolnamegyei Újság: „'Sajnálatra méltó és igaz részvétellel viseltetik mindenki Réti János oki. jegyző, adó­ellenőr iránt, aki teljes biza­lommal viseltetett a pénztár - noklka! szemben és ez visszaél­ve a beléje helyezett bizalmá­val' most a legnagyobb és leg­kellemetlenebb örvénybe rán­totta'.” * Még egy rövid hírt idézünk a 75 évvel ezelőtti események­ről. A Tolnamegyei Közlöny 1906. szeptember 6-i számban feltette a kérdést: Hány ta­nulója van a. bonyhádi főgim­náziumnak? -— S íme a felelet: „'Nagy ünnepség között, múlt kedden nyitották meg a. 100 év óta fennálló bonyhádi ág. ev. gimnáziumot, melyet most fő­gimnáziummá fejlesztenek. Az idén állították fel az V.-ik osz­tályt és így 1909-ben teljes lesz a főgimnázium. A tanú lók szá­ma nagyon megszaporodott, amit egyrészt Bonyhádon kap­ható olcsó ellátásnak és az in­tézettel1 kapcsolatos tápintézet­nek lehet köszönni. Az intézet­be felvették 242 tanulót; jóval többet, mint a helybeli 8 osz­tályú állami főgimnáziumba.” ötven. esztendővel ezelőtt csak a hírrovatban jutott hely arra., nogy a Tolnamegyei Új­ság bejelentse: lemondott a Befhlen-kormány. A lap törté­nelmi eseménynek minősítette a kormány bukását. Igaza volt. Bethlent évtizedek múltán is úgy tartja számon a nagyot történetírás, mint a burzsoá Magyarország érdekét jó ér­zékkel szolgáló politikust, aki a magyar uralkodó osztályok ellentéteit háttérbe szorítva- sta­bilizálni tudta a Magyar Ta­nácsköztársaság megdöntése után a. burzsoá rendet. 'Bethlen bukását a gazdasági válság és a megélénkült munkásmozga­lom hatására a uralkodó kö­rökben jelentkező újabb ellen­tétel« okozták. * A Tolnamegyei Újság 1931. május 23-1 számában, cikket közölt a jászárokszállásiakról, akik 1930-bain a Fe'lsőireghez tartozó Muth-pusztán települitek le. Ebből a pusztából született Ú'jineg. Mi mindent közölt ol­vasóival az újság ötven eszten­dővel ezelőtt? „Hónapokkal ezelőtt meg­emlékeztünk róla, hogy az Or­szágos Földbirtokrendező Bíró­ság Aczél József jászárolkszál- lási esperes plébános közben­járására. jászánokszállúsi tele- peseknék utalta ki a Felsőireg- hez tartozó Mufh-pusztát. A te­lepesek — családtagijaikkal együtt összesen négyszázan — már a múlt év óta (1930) ott vannak a birtokon, ahol nagy­ban készülődnek a végleges berendezkedésre. Két, ez idő szerint még Felső'iregen lakó telepes családon kívül vala­mennyien kint laknak Muth- pusztán; ahol minden család egészséges házakban van el­helyezve. A szorgalmas és jókedvű já­szok mindegyikének tele van az éléskamrája. Búravetésük kielégítő. A legsürgősebb me­zei munkákon túl vannak és nemrég már elvetették a ku­koricát is. A szegényebbek; a leányok és fiúk napszámba járnak, sőt; többen kubikus munkára is elmennek a szom­szédos Medgyes-pusztára... Már elkészült az új község mérnöki terve is. Egyelőre öt utcája lesz, amelyek mindegyi­ke a négyzetalakú Piactérre vezet. Ezt a teret szegélyezik majd a sorrendben megépülő községiháza; plébánia, elemi is­kola, Hangyaszövetkezet, Hitel­szövetkezet." K. BALOG JÁNOS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents