Tolna Megyei Népújság, 1981. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-30 / 203. szám

A KÉPÚJSÁG 1981. augusztus 30. Jegyzetek a közjegyzőről „Közjegyző: bíróságo­kon működő jogvégzett közszolgálati alkalmazott, aki közhitelű okiratokat ké­szít, peren kívüli ügyeket intéz, másolatokat hitelesít, stb.” Életemben két közjegyzőt is­mertem. Az első, pongyeloki Roth Aurél Tapolca városában dolgozott, titulusához tartozott a „m. kir.” szócska és dúsgaz­dag ember volt. Gazdagságát közjegyzői funkciójának köszön­hette. A másikkal, dr. Horváth iMarcéllnéval az elmúlt 'héten ismerkedtem meg a Szekszárdi Megyei Bíróság egyik nem túl­ságosan napsugaras szobájá­ban. 'Nem látszott éppen dús­gazdagnak, bár más értelem­ben valószínűleg az, mert mint később kiderült, három felnőtt gyereke van, háromszoros nagy­mama és nagyon szereti a szakmáját. Mindezek kétségte­lenül szintén a gazdagság kri­tériumai, de természetesen nem erről beszélgettünk, vagy leg­alábbis nem elsősorban erről. Miután hivatkoztam a fentebb szereplő idézetre, mely egyik bibliámból, o Magyar Értel­mező Kéziszótárból származik, nagyjából egyetértett azzal, de természetesen alaposan kiegé­szítette. — A közhit szeirnt a közjegy­ző elsősorban hagyatéki ügyek­kel foglalkozik kezdte. - Ez annyiban igaz is, hogy ilyenek képezik munkánk háromnegye­dét. Egész tevékenységünkkel kapcsolatban le kell szögezni azonban, hogy a közjegyző nem dönt, hanem a jogszabá­lyok adta kereteken belül elő­segíti az eljárások lefolytatását. — A rádióhallgatók többsége annyit tud a közjegyzőről, hogy jelenlétében történik a lottó­sorsolás. A bevezetőben emlí­tett tapolcai közjegyző, aki 1945-ben halt meg, ilyesmiben aligha vehetett részt... — Bizonyára nem. De az úgy­nevezett előzetes bizonyítás se kaphatott olyan súlyt a mun­kájában, mint amennyire a mi­énkben folyamatosan növekszik. — iEz közelebbről mit jelent? — Szakértői véleményt, ami például gépkocsitulajdonosok és az Állami Biztosító kapcsola­tában gyakori. Előfordul azon­ban, hogy valaki autószerelő­vel szemben kéri, mert azt gya­nítja, hogy a jogosnál többet fizetett. Ugyanígy megtörténik épületeknél és szavatossági ügyekben... — Mi haszna az érdekeltnek ebből? — Az, hogy viszonylag gyors, ami peres ügyekre nem mindig mondható el, és ugyanakkor illetéke 3 százalékos, míg ama- zoké 6 százalék. — Tehát adott esetben teher­mentesíti az amúgy sem mun- kátlanság'ban szenvedő bírósá­gokat? Csökkenti a „csirkepe- rek" számát. — Kevésbé szakszerűen így is fogalmazhatunk. — Beszéljünk az örökösödési ügyekről I Elég hosszasan beszélünk. Ki­derül, hogy ebből a szűk, kis irodából, sajátos szempontok szerint ugyan, de pontosan nyo­mon követhetők gazdasági éle­tünk változásai. Míg korábban az örökösödés tárgya viszonylag szerény volt, ma nemegyszer hatalmas összegekről, villákról, nyaralókról, gépkocsi befizeté­sek igazolásáról van szó. Honfi­társaink nemcsak jobb módban élnek, hanem anyagiasabbak is lettek, néha az ízléstelenség ha­tárán túl. Volt már vita tárgya egy szerény rádiókészülék, vagy kerekek nélküli, ásatag autó is. — Milyen határértékek között mozognak az örökségek? — 203 — jól értette, kettő­százhárom — forinttól a több millióig. Előbbi összeg egyéb­ként egy Svájcban élő, távol­ra szakadt hazánkfiát illette... — És eljött érte? — Erre nem emlékszem. De jelentkezett már szekszárdi ház­részének ellenértékéért valaki az USA-ból és volt a Dél-afrikai Unióból származó ügyfelünk is. — Egyéb feladataik? — Hazáznk tartozik például a végrehajtások, letiltások egy ré­sze is. Az, hogy egy mentők ál­tal beszállított részeg gyomor- mosásának és magának a szál­lításnak költségeit letiltjuk, gon­dolom nem lepi meg. Volt pél­da azonban végrehajtásra vil­lanyszámla, vagy az állami la­kás bére befizetésének 'kon­zekvens elmulasztásáért is. Meg­lepődne, ha tudná, hogy milyen végzettségű, beosztású emberek esetében... Vannak olyan esetek, amikor végrendelet csak közjegyző előtt készíthető. Közjegyzői feladat a házasfelek, vagy éppen válni készülők szerződéseinek elké­szítése, minden hiteles másolat. — Bocsásson meg a feltétele­zésért, de önnél nem az élet napsugaras ügyeit intézők for­dulnak meg. Nincs egy kissé rossz véleménye az állampolgá­rokról? — Nincs. Rossz példa termé­szetesen szép számmal akad, de némi emberismerettel vi­szonylag hamar észre lehet ven­ni, hogy többnyire az követelő­zik, akinek nem jár valami. A jogszabályok természetesen mindenkire vonatkoznak, egy­ként irányadók. Meggyőződé­sem, hogy az itt megfordulók zöme rendes és az emberek alapjában jók és tisztessége­sek. O. I. Trencsényi Imre: FAIR PLHV — Játssz már egy kicsit azzal a gyerekkel! — csattant el közvetlenül a füle mellett. A gyerek már jó ideje ott ugrándozott- hadonászott előtte, de nem látta azoktól. A házi mozi elrebbent. A gyerek két szines kuglibábot nyomott a kezébe, azután két má­sik bábbal vívóállásba helyezkedett. — No, hercegem! — jelezte készenlétét az apa. Hovatovább ez volt az egyetlen játék, amelyben apa és fia egymásra talált. Az apa természetesen a fotelban ült — így is maga­sabb volt valamivel a fiúnál. Karhosszának fö­lényét szándékos ügyetlenkedéssel igyekezett enyhíteni. Felderengett emlékezetében néhány vivómozdulat — időnként előhozakodott velük. Lassan élvezni kezdte, hogy cselei nyomán a „nemes penge" egyre többször talál célba. A technikai fölényt a gyerek csak erkölcsiekkel ellensúlyozhatta. Otött-vágott, ahogy jött. Ta­lálatok Így mindkét részen szép számmal es­tek. A férfias küzdelem légköre lengte be a szobának ezt a részét — és mert a szoba ki­csi volt, lehet mondani, hogy az egész szobát. — Vigyázzatok, fejre ne üssetek — pendült meg az aggodalom hangja. — Csak nem fogom vissza! — horrent a a férfi. — Ez az, fiam!... Az életben is nagyon nézik, hová ütnek!... Az asszony visszahúzódott, hogy legalább ne lássa. Valójában elismerte, hogy nem árt a gyereket kissé keményíteni. Ne az ő fia le­gyen a játszóterek balekja. Mert úgy marad, akár... Csak nem kellene azért még idehaza is pütölni!... Az apa komoran cipelte a saját gyerekkorát. Arra ugyan megtanították, ha leköpik, vagy arcul ütik — ütni kell; de arra nem tanították meg, hogyan kell ütni, és mit tegyen, ha csak fenékbe rúgják. Mert általában persze nem kell verekedni... Hát ő a fiát megtanítja!... Tanítja már vagy másfél éve. Őt a gyerek örömmel kaszabolja. A játszótéri agresszorral szemben ma is tehetetlen. Ha kap — sir. Még jó, ha elszalad. Ha olykor érzi is, hogy rajta a világ szeme — a levegőt üti. Az apa a ha­ját tépi ilyenkor. Lassan megérti, mi a baj. Fia nem leli örömét a mások fájdalmában. Az apát lehet ütni. Az apa más. Az apának úgy­se fáj. — Au! — kiált fel most az apa. Fejen ta­lálta a kuglibáb. A gyerek kacag. Az apa rájátszik. Aztán hirtelen abbahagy­ja. Hisz a fájdalom korántsem mindig nevet­séges. Komédiázással soha sem fogja az ösz­tönt életre vadítani. Most veszi észre, micsoda ellentmondás rejtőzik itt. Hisz ő a felnőtt­életben ellenfelei kárörömét igyekszik éppen önirónikus bohóckodásaival csorbítani. Csor­bul-e, ki tudja? Mégis, feltehető, hogy tiszta, gondtalan kárörömet csak a legyőzőitek tehe­tetlen vergődése okoz. Az intrikusnak is. A vergődésben gyönyörködni — ez még nemes kegyetlenség. Mondjuk. A szenvedésben?... — ezt már másképpen nevezik... Vagyis nincs megállás?... Hisz az Életben lépten-nyomon adódnak ellenfelek... És az idegorvosok sze­rint nincs, egészséges ember... Milyennek ne­veljük a fiunkat, ha csak farkas és bárány közt választhatunk?... Vagy szanra közt a tő- gyit: vegyük d vaddisznót? Az csak akkor vé- rengzik, ha megsebesítik — a gyerek is tud­ja... De akkor már a fene megette... — Ez igen, fiam! De vigyázz, hogy közben ne kapj kétszer annyit! Úgy támadj, hogy köz­ben védekezz is! Figyelj! Most az apa sziporkázó cselsorozatba fog­lalva bemutatta, milyen szúrások, vágások, ütések érhetik azt, aki nem figyel. A támadás olyannyira lehengerlő volt, hogy az egyik kugli­báb ki is hullott a gyerek kezéből. — Apa, most nem ér! — tartotta fel a gye­rek üresen maradt kezét, és lekuporodott, hogy kihölássza fegyverét a fotel alól. Az apa ezalatt lovagiasan meg genfiesen pihentette a karját. A gyerek már tápászkodás közben jót sózott a bokájára. Az apa szája nevelésre nyílik, de aztán azonmód visszazárul. Végül is a boldogulás ösvénye a törvényesség és a törvénytelenség határán kanyarog... Vadász legyen, aki rá­talál... Talán csak emberi dolog, hogy telje- sületlen vágyainkat fiainkra testáljuk!... De mitől van, hogy őket többre nézzük...? Ettől. — Fiúk, hagyjátok abba! Vacsora! Igen. Családban élünk. A saját távlataink­kal nagyjából már tisztába jöhettünk. Fiaink­ba meg belelátjuk egykori magunkat... Ami­kor még hittük: mindent elérhetünk, amiért a karunkat nyújtjuk... Mo$f meg azt hisszük — érthető optikai csalódás, az éjjeliedény hori­zontjánál alig magasabbról szemlélődve —, hogy egyedül csak nekünk van fiunk... — Fegyverszünet — mondja az apa. Felmu­tatja a két kuglibábot, azután széles mozdu­lattal a tőidre helyezi őket. — Rámoljatok össze — suhan át a béke­angyal, a konyha felé. — Gyere, hercegem — hunyorít az apa, és lehajol a kuglibábokért. Ekkor éri fejét a nagy sorozat. Első gondolata az esemény minősítése, de hirtelenjében nem talál a fogalomra, amellyel az ilyesmit jelölték különböző korok, Homé­rosztól az ENSZ-ig. A békeangyal ismét erre száll. Pillanat alatt felméri a hadihelyzetet, és nem keresgéli a szavakat: — Kisfiam, tanuld meg, hogy fegyvertelen emberre nem tá­madunk! Az apa ezzel szive mélyén egyetért, hisz maga is éppen ezt akarta mondani. De azt is érti már, miért nem találta hirtelenjében a szavakat. Hisz lelke mélyének is a mélyén győzelmi táncot járt... Keményen koppannak homlokán a másod­percek... Szótlan rámol... A becstelen ember megvetendő, ám az alul- maradtakat megvetik. A játékszabályokat még százszor megtanulhatja a gyerek, a játék izét soha többé, ha rögtön elkenik a száját... így nyugtatgatja magát. Mert a lelkiismerete nem éppen felhőtlen... 1 iné a végére értünk, gyakran eszembe jutott az eleje. így, M áz első hallásra' bizonyára komikusnak tűnik, hogy az utó­szezon elejére gondolok; egy szóösszetétel, amely azzal a ■ taggól kezdődik, hogy „utó", ne akbrjon másfajta' képze­teiket kelteni, csak olyanokat, amelyek rokonok a véggel, az el­múlással. 'Pedig az utószezonnak is van eleje: igaz, ehhez sóikkal őszie­sebb, mélbibúsalbb asszociációik társulnak, mint például az elősze­zon végéihez; már csak azért is; mert ezt szükségképpen és előre fciSzáimiítlhatáan követi a. szezon; míg az utószezont nem követi semmi, legfeljebb a várakozás, vagy a bizonytalan reménység. A három egymástól elválasztható szakasznak letagadbatatlo'- nul más és más hangulata van, mint például — bocsánat a csa­pongó hasonlatért — egyik igen. fontos életfunkciónk szakaszai- rtalk, amikor is a megvalósulás és a teljesség illúzióját keltő kö­zépső részt a szakkönyvek egybehangzó megállapítása szerint ideális esetben mindenképpen a felpezsdítő előjátéknak kell meg­előznie; mlajd következzék rá a szelíd, elringató utójáták, amely felold és nyugodt, áiomtalain álomba vezet. Mintha; életünk is e hármas tagozódás jegyében telne: a gyermék-, és ifjúkor, a. csikó-fiaitalSág utón az erőteljes, tartal­mas, hosszú félifikor; majd ennek elteltével a következő szakasz, almikor még történhet egy és más, de már tudni, hogy az alko­nyat köze l'... De visszatérve a valóságos és éppen múlófélben lévő utó­szezonhoz — amely ihoini földrajzi és éghajtati viszonyaink között általában augusztus húszadika utón kezdődik, és eltart szeptem­ber végéig, sőt, néhd1 még egy kicsit tovább is — hadd mond­jam el, hogy ennek az utószezonnak az eleje is átmentett valamit o szezon ha rsá.nyságából, nyüzsgéséből, fendülétéből. Nem vélétlenüll alapos megfontolás után választottuk ezt az időpontot a nyaralásra'; józöin, hétköznapi szempontok vezettek: nem kell ©lyór> sokáig sorböá'JJnl o keszegért, csitulóban a hang­zavar, a strandon több négyzetméterrel megnövekszik az egy sze­mélyre jutó élettér... És ugyancsak ezért döntöttünk a nem túl forgalmas, szerény fürdőhely mellétt, remélvén, hogy klausztrofó- biónlk ott nem; fog súlyosbodni. S nem is csalódtunk. Érkezésünk napján még javában zaj­lott az élet; o nyaralóhely igazi, bár nem hivatalos központja, nem messze a mólótól és a vasútállomástól, százféle ínyencséggel hívogatott Lángossütő, pecsenyesütő, Ihalsütő (tengeri halat sü­tötték, m,i sem természetesebb egy magyar tó partján), borozó, söröző; butik, bizsu- é's emlíéktá,rgyárus, s minden, almi szem-száj­nak ingere. Csinos lányok és izlmas, blamára sült fiúk; pajkos gyenekék és jóságos nagymamák; a’ pecsenyesütő környékéről zsíros bajusszal elsutrranó, majd zöldesen fénylő szemmel vissZa- lo'paikodó, elégedett macskák — szóval maiga az idill. Az emberek nyaraltak, pihentek, kikapcsolódtak, üdültek: tetszés szerint kiválasztható szinonimák; bármelyikkel lehet vála­szolni, ha már újra otthon, valamelyik ismerősünk így szólít meg az utcán: „De régen láttalak, merre jártál?” Nem volt nehéz összébarátkoznunk a „tájjelegű" borozóban sürgölődő ex-repülőtiszt-csaipossal, s a körülötte csoportosuló törzsvendégekkel: az ex-bokszolö-ál'-jijeliórreí, az ex-mérnök kő­művessegéddel, meg a többi ex-nemtudomkive!, akiket az ital sze­retet© kis közösséggé kovácsolt, s akik mind megfontolt, okos helybéli, vagy környékbeli emberek voltak. Tőlük távol állt a ran- daiírozás, nem úgy, mint néhány hebehurgya; forrófejű nyaraló- vendégtől; ők tudták, hogy jövőre is itt akarnak lerészegedni minden áldott nap, s nem engedhetik meg magúiknak a „balhé” felelőtlen luxusát... A leg rókanszenVesebb talán a nagyhüsú, ái- mosszemű ex-bokszoló volt, aki a hölgyöknek gáláns bókok kísé­retében virágot, őszibarackot nyújtott át rongyos táskájából1 * * * S, és a férfiemberekhez is volt egy-lkét jó szava: „Haverkám; nem fizet­nél egy beöntést?” Az első nap tehát az ismerkedés jegyében telt el. Közben megismerkedhettünk a fájjál Is; ez igazán nem csúnya, csak ér- dekteleni; a víztükröt egy rövid időre megszépíti a naplemente sugárzása, de ezt a melegebb fényt hamarosan elnyeli az esti szürkület, s a1 képeslap -hang utat is vele tűnik. Másnap délelőtt a derék, részeges ex-ék körében parázs volt a hangulat: mindenki az éjszakai eseményekről beszélt. A kempingben hat felnőtt férfiú üdülés — vagy kikapcsoló­dásiképpen — megerőszakolt egy tizennégy éves lányt; a holt- részeg ex-bokszoló figyelt föl a sikoltozásra, szokásos éjszakái te- kérgése közben. .Betörte a faház valamennyi1 ablakát, de a vidám társaság szerencséjére egyiken sem fért be a roppant nagy ha­sával, így hát nem tehetett mást, csak értesítette a mentőket, meg a rendőrséget.. Éppen időben: az uraik nem követték a már említett szakkönyvek ésszerű tanácsát, amely az élet hármas ta­gozódásának hevenyészett elméletét volt hivatott az előbbiekben alátámasztani: a gyereket, ájulton és vérében fürödve találták. Később a rendőrök is megérkeztek; a hat férfi — köztük a' leány nevelőtanára, akiknek felügyelete alatt üdült; nyaltait, pihent, ki­kapcsolódott, stb. —, mint aki dolgát jól végezte, mélyen aludt a faiházbalni. A hirtelen ébresztett részegék bambaságával vala­mennyien egybehangzó vallomást tették: szórakoztok az este, az­tán' nem tudják, mi történt... I > Ennyi borzalom utón1 szinte megnyugtató látvány volt a nya­raló (pihenő, üdülő, kikapcsolódó) család, amely a halászcsár­dában fogyasztotta ebédjét. Az a'sszony gömbölyű volt és merev tekintetű, a férfi cson­tos, szikár, hosszú orrú és fagyos; a gyerekek, a kövér, színtelen szempillájú kislány és a csenevész, ugyancsak seszínű fiúcska mintha egy tükörponty és egy kecsege frigyének következményei lennének. A család méla' unalomban kanalazta a halászlét, a férfi, popancsoláshoz szokott vezető benyomását keltve, kurta orr- hangon dünnyögött, utasító sóikat adott a pincérnek és az italos­nak; ivadéka i meg reszkettek, rójuk irányította1 savó színű szemé­nek hideg pillantását. Minden cselekedetét a célszerűség vezette, egy üveg sört ittak kettesben hitvesével, a gyerekék egy-egy fél túróscsuszát klaptaik, mlaljd illedelimesen megtörölték előrecsücsörödő halszá­jukat. Elképzeltem ezt a férfit hivatalában, amint éppen; nem kikap­csolódik; vajon akkor milyen benyomást kelthet? Nyilván ugyanez a ridegség, céltudatosság, csak éppen sötétszürke öltönyben; fe­hér ingesen, nyakkendősem... Most azonban az'egész hal-család kosztat, piros melegítőben kapcsolódott ki a hétköznapokból'; a tüikörponty-'feleség strandlabda méretű fenekén jókorái sárfolt ék­telenkedett; a családfő bütykös lábát fosz'lladozó gumipapucsba bújtatta; Később láttáim, őket a strandon.; a kecsegearrú egy, ronggyá olvasott Mimiibe mélyedt; a feleség palacsintát tömött a kis ha­lak szájába; piirosta1 sült hátán, egy másik melltartó pántjának fe­hér nyomait viselte. Egyszer kettesben is szórakoztak: egész üveg bort ittak a szarvaspörlköltihöz; az asszonyka ettől ikacaraszni kez­dett, és szerette volna ellhúzathi a' nótáját; ai férj arcán is fanyiVf mosolyféle derengett, és némi vonakodás után engedélyezte a mulatságot. Szóval ez a nyaralás, szónakozáls, kikapcsolódás — tűnődtem akikor. S később azt is gondoltam: Eltekintve attól', hogy az úgyne­vezett szórakozás, kikapcsolódás kétségtelenül a világ legunal­masabb időtöltése, Vajon miiért von az, hogy oz emberek több­sége e címszavak ürügyén hajlandó mélyen leszállói saját erköl­csi és szellémii igényei alá; és — mint az iskoláslány esetében — aljasságokat követ el; vagy — jobbik esetben — emberpusztitó unalomra1, ostoba olvasmányokra; a: legsékélyesebb álszórakozás- ta vagy gusztustalan' lomposságtai fanyalodik. Talán o nyaralás — 'rendszerint egy évben egyszer előforduló — élménye ollyan felszabadító hatást gyakorol az emberre, ami­től imég az erőszak vagy ai kongóan üres időmúlatás is szalon­képessé válik? Lehet, hogy a viszonylagos kötetlenség, a meg­szokott rendből való, idéig-áráig tartó, kilépés elkerülhetetlenül emberi tartásunk és méltóságunk utószezonjának kezdete? Remélhetőleg ném... Mindenesetre • a valóságos, a' naptár segítségévei behatárol­ható utószezon napjai peregték tovább, és ahogy az lenni szo­kott, egyre szaporább ritmusban. A következő hét végén a kem- pinglakólk többsége sátrat bontott, és kiballbgott a' vasútállomás­ra; Később bezárt a lángossütő és búcsú nélkül eltűnt az emlék- tárgyárus. A házaspár már korábban hazautazott; a1 kis halaikat bizonyaira vá'rtai az iskofa1. ztán — s ez már valóban az elmúlás fuvallata volt — lehúzta o rolót a; borozófőnök ex-piióta-cSapos, s vele együtt szétszéledték a: kellemesen berúgott ex-ék; majd fölszedte a sátorfáját a; pecsenyés is. Az utószezon közepének vége felé jártunk, a tóparton időn­ként metszőén hideg szól söpört végiig, az utak mentén vadgesz­tenyék ihulllóttalk az elsárgúlt lombok közül. Tudtuk, hamarosan nekünk is utaznunk kell: nemsokára be­köszönt az utószezon végének eleje.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents