Tolna Megyei Népújság, 1981. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-02 / 180. szám
1981. augusztus 2. NÉPÚJSÁG 5 Példák és példaképek Már jóval Freud Zsigmond születése előtt ismeretes volt, --------------------- hogy az ifjúkorban szerzett élmények, tapasztalatok elkísérik az embert egész életén keresztül. Sőt, befolyással vannak annak alakulásána, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy korábban szerzett benyomásai alapján ki „milyen szemmel néz a világra", eleve jót vagy rosszat vár azoktól, akikkel összehozza o sors. Akár ezt, netán akár azt, feltehetőleg ennek megfelelően viselkedik. Emlékezetünk könyvében lapozva mindannyian könnyen említhetünk példákat és ezt sűrűn meg is tesszük. Példáink felszínesek, vagy az évek számának szaporodtával mélyebb gyökerűek, ez ebben a pillanatban egyre megy. Ugyanígy vannak példaképeink is, bár mintha ez utóbbiak száma napjainkra megritkult volna. A példakép mindig jó, lett légyen Winnetou, vagy Balczó András. AI Caponéra, mint követendő példaképre senki se szokott hivatkozni, aki pedig önmagában megteszi, arról több-kevesebb biztonsággal feltehetjük, hogy lelkibeteg és előbb-utóbb kezelésre szorul. Ne m kell azonban ilyen messzire menni, se példaképek, se példák dolgában. Az egyértelműen jókról — meggyőződésünk, hogy ezek vannak többségben — majd később szó esik. Most az amolyanokról lesz szó, melyek sajnos semmivel se kevésbé hatékonyak és egyáltalán nem ritkák. Ilyenek idézésekor igazán senkinek nem kell különösebben megerőltetnie magát. Nem a keresés, hanem a válogatás okoz gondot. Azt talán mondani se kell, hogy az alább következők egyike se kitalált, légből kapott, hanem az életből merített, konkrét és remélhetőleg éppen ezért életsza- gú. A szagok skálája az illattól a bűzig meglehetősen széles. Az ifjú gimnazista a maga takarékoskodása és a szülei jóvoltából szert tesz egy 50 köbcentiméteres kismotorra. Ez a „jármű” kerek 6000 forintba kerül, tehát jócskán többe, mint a gyerek bármelyik szülőjének havi keresete. A motort bezárják a nagyvárosi bérház csak kulcsforgatás árán megközelíthető tárolójába, ahol majdnem két tucat motor álmodik éjjelente. Valószínűleg lázálmokat, mert a mondott kismotorról a kulcsra zárható tárolóból egy hónap leforgása alatt eltűnik 600 forint értékű alkatrész. Elemi matematikai ismeretekkel is kiszámítható, hogy tíz hónap múltán a motornak csak a helye lesz meg. Az kiszámíthatatlan és talán ne is kísérletezzünk ezzel, hogy az említett lakóházban élő tizenéves mindebből milyen következtetéseket von le — nem a társadalmi együttéléssel, hanem — a mindennapi tisztességgel kapcsolatban.-v Maradjunk egy másik iskolásnál, bár e példa már unalomig ismert. Elmegy élete első nyári munkájára. Kedvesen fogadják, tisztességesen fizetik, hiszen az ő korában a 11 forintos órabér igazán ennek mondható. Az otthoni (azaz szülői) instrukciókat nincs módja betartani. Nem dolgozhat tisztességesen, mert környezetében senki se teszi ezt. Legkevésbé azok, akik a munka alapfokú rejtelmeibe lennének hivatottak bevezetni. Egy ideig küzd magával, aztán lóg, kifekszik a napra, éppúgy, mint a többiek. Hiszen „egy a fizetés” és miért őt emlegessék a stréberség klasszikus példájaként? . Neiji is emlegetik. Később majd meglehet, azt emlegetik egyszer (máshol), hogy ezt az izmos, pompás felépítésű legénykét nem lehet a munkaversenyben való részvételre rábírni. És akkor majd mindenki csodálkozik..'. A következő példa I — Nyár, szabadság, üdülés, na--------------------------------------------- gyón szép üdülő. Úgynevezett „ családias" kivitelben, alig másfél tucat szobával és ugyanennyi családdal. A családokhoz gyermekek tartoznak. Az, ha a gyerek játszani kiván, örvendetes és természetes. Ha randalírozni — már kevésbé. A gyerekek legmagvasabb szórakozása a virágok kelyhé- nek lekaszabolása, kerti székek felborítása. Jobb pillanataiban az üdülői tulajdont képező virágokból készítenek csokrot anyukáiknak. Senki nem szól rájuk, se az anyukák, se a gondnok. Amiből a serdülő értelem kifogástalan logikával levonhatja azt a következtetést, hogy ami otthon tiltott, az máshol megengedett. Hiszen ez a máshol „közterület”, mely szó alatt persze a közösség tulajdonát kellene érteni, de a gyakorlatban a „mindenkié" értendő. A közpréda, a Csáky szalmája. A Csáky nemzetség kilencágú grófi koronát hordott. A mai gyerekek — ünnepélyes alkalmakkor — kisdobos- vagy úttörőnyakkendőt. Más. „A sétahajó lágyan ring a Dunán...” Könnyen ring, mert heringes doboz formán zsúfolt és az utas-heringek (konzervdobozban szokatlan módon) mozognak, ficánkolnak is. Ez utóbbit enyhe és közepes fokú alkoholos befolyásoltság állapotában teszik. A már régóta nem kék Duna szürke habjai tucatjával fogadják be a sörösüvegeket, papírzsebkendőket, csikkek légióját. Ha- jigálni jó. Az apók valamikor az MHK-n tanulták meg a kézigránátdobás alapelemeit, a gyerekek most minden szervezeti forma nélkül átveszik az így már kevéssé haladó hagyományokat. Aztán majd csendes derűvel hallgatják az iskolában a környezet- és természet védelmével kapcsolatos tanári okfejtéseket, melyekkel kapcsolatban legenyhébb, ha a „szájtépés" kifejezést fogják használni. És ki csodálkozik majd? A felnőtt, a szülő, aki kemény gondolkodás árán se jön rá, hogy „kire ütött ez a gyerek" ... Ezek után közeledjünk egy kevéssé, ha nem is a jó, de a legalább viszonylag derűsebb példák felé. Szekszárdon jár a távoli, nyugat-dunántúli városba való kőműves. Helyi atyafisága a tiszteletére többet sétál lakóhelyén, mint máskor egy negyedév alatt. Büszkélkedik az új lakótelepekkel, a Tambowal, a Baktával, a kórház környéki új és még újabb házakkal. Kőművesünk el van bűvölve. Náluk a város tervezése gyatra, a házak egyhangúak, unalmasak. A kőművesmunka pedig nehéz, mert a fiatalok szinte semmi mást nem vállalnak, csak azt, ami azonnal nagy pénzt hoz. Pénzimádatuk fölözi a Rothschildokét, de ezenközben feledik, hogy még a híres kapitalista família első tagja is elkezdte valahol. Mindig, mindenki csak folytatni akarja, feledvén, hogy a praxist meg kell szerezni valamikor és a magasabb alapórabér a megszerzett tapasztalat, olykor szerény, honorálása csupán. Honnan ez a szemlélet? Természetesen nem az iskolából. Inkább otthonról vagy számos percemberkétől, akiknek ugyebár tudjuk jól, hogy olykor „dáridója tart”. Szerencsére csak ideig-óráig. A rossz példákért természetesen az felel, aki nyújtja-------------------------------------- azokat. Említettük, hogy jó példa ( példakép) sokkal több van. Ezekkel kapcsolatban persze felesleges lenne felelősségre vonást emlegetni. Dicsérő szót használni azonban talán sűrűbben lehetne... O. /. Emberek, vasak, milliók A göndör hajú Hú , gyönyörködik a vaslemez hangjában. A súly, a lél négyzet- méternyi lelület miatt amúgy is beterítené a nagycsarnokot a zaj. A Hú megemeli s még taszít is rajta, a környék verebei összerezzennek, a műhelybeliek már oda sem figyelnek. A másik munkaterületen a főművezető vitatkozik a lakatos-hegesztő szakival. Valaki eltörte a sablont. Helyette új készült, de ha már javítanak valamit, az legyen jobb. A harmadik helyen az esztergályos hívja a darukezelőt. Elkészült egy munkadarab. Pár pillanat múlva a drótkötélen himbálódzik a mázsás súly. összeszokott mozdulatok. A hegesztők keze nyomán szikraeső teríti be a munkadarabot. A két vasdarabból egy-két mozdulat után értékes alkatrész, félkész- vagy késztermék lesz. Tamásiban a Közúti Gépellátó Vállalat üzemében 98- an dolgoznak. Teltomat aszfaltkeverő gépekhez készítenek keverődobokat az NDK részére. A másik megrendelőjük a nyugatnémet Losen Hausen cég, 11 millió forint értékben rendelt döngölőlapokat vibrációs földmunkaqé- pekhez. H. J. Fotó: GOTTVALD KÁROLY A darukezelő Hegesztők »így jó lesz" Kész a döngölőlap A keverődobok