Tolna Megyei Népújság, 1981. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-07 / 157. szám

1981. július 7. Képújság 3 Oltványok fóliában Fóliahengerben egy idei vessző - mutatja Rizsányi Csaba ker­tészeti igazgató Szekszárdon és környékén ősszel, de méginkább tavasszal valóságos oltványmizéria ta­pasztalható. Régebben persze nem így volt, lévén más — kis­üzemi - a szőlőtelepítés mód­szere. Ez abból állt, hogy a — többnyire ásóval — felforgatott területet beültették vadalannyal, majd ezt a következő évben be­oltották. Volt jó néhány oltó­ember, aki szakmunkás szinten végezte a nemes oltócsap elhe­lyezését a vadalanyba. Termé­szetesen az ékoltás volt a leg­elterjedtebb módszer. Aztán ol­tóembere válogatta, hogy mi­lyen volt az eredés. A nagyüzemi művelési módok és telepítési technológiák hoz­ták a szőlőiskolák megalapítá­sának szükségességét, hiszen nagy mennyiségben kellett kész oltványt előállítani. Ma már a kistermelők is ezt telepí­tik, bár az ára egyre borsosabb, de még mindig ez a legkifize­tődőbb, mert a legbiztonságo­sabb az eredés, garantált a kí­vánt fajta és a szaporítóanyag minősége. Az oltványok árában az is szerepet játszik, hogy a leoltott vesszőknek átlagosan csak huszonöt-harminc száza­léka alkalmas a telepítésre, te­hát a sok kézimunkát igénylő folyamat végén a vessző het­ven százalékát el kell dobni. Két éve a Szekszárdi Állami Gazdaságban egy viszonylag új módszerrel kísérleteznek, és igen kedvezőek a tapasztalatok. Rizsányi Csabát, a gazdaság kertészeti igazgatóját kérdeztük az új módszer gyakorlati jelen­tőségéről. A biofűtéses fóliasátorban végzett oltványnevelési mód­szer lényege a következő: A „szárazon” összeillesztett ne­mes és vad részt huszonegy napig hajtatják, kalapolás, te­hát letakarás nélkül fényben, három-négy fokkal melegeb­ben a hagyományos harminc­egy foknál. Három hét múlva öt-nyolc centis zömök, élénk­zöld színű hajtásokat látni az oltványokon, és intenzív a kal- luszképződés is a nemes és a vad vessző között. Ekkor perlit és kaolin keverékével töltött, tíz centi átmérőjű és húsz centi magas fóliatömlőbe teszik a gyökérrészt. A fólia lyuggatott, tehát a fejlődő gyökerek külö­nösebb nehézség nélkül átbúj­nak a falán. Az így előkészített anyagot műanyagládákba rak­ják és vastag trágyatalppal ellátott fóliasátorban hajtatják tovább. Az oltványok április kö­zepétől kiültethetők a táblára. Tavaly igen magas eredési százalékot adott a módszer, nyolcvannégy százalékot. Idén rossz paraffinozás és kevésbé gondos munka következtében hatvanhét százalékos az eredés. . A módszert továbbfejlesztve, törzsneveléses oltványt is állíta­nak elő. Az egyéves oltványo­kat átültetik egy elhasznált műtrágyászsákba. Ezeket lerakva a földre - egymás mellé - ka­rózzák és a termőkarokat is ki­nevelik a második évben. Ezzel az oltvánnyal már beállt ter­mőszőlők tőkehiány-pótlását végzik, hiszen az ilyen, több éves ültetvényekben mindig probléma az oltvány kiültetése pótlás céljára, hiszen a mór fejlett tőkék árnyékoló hatása kedvezőtlen a fiatal csemete fejlődésére, nehezebb a nö­vényvédelem, stb. A módszer előnye, hogy ke­vesebb oltványból végül is több termőtökét nyernek, mint a hagyományos hajtatási iskolá­zási eljárással. így például az állami gazdaság és a vele part­neri kapcsolatban álló üzemek szükségletére hagyományos el­járással kétszázezer vesszőt kel­lene leoltani télen, így viszo/it a felét, százezer elegendő, és eb­ből is marad eladásra, éppen a magas eredési arány miatt. A kétségeket csökkenti, hogy nem kell a leendő szőlőiskola terü­letét előkészíteni, forgatni, kis helyen egyszerűbb a növényvé­delem, öntözés, tápanyagpótlás. A kétszeres eredési százalék miatt a fóliás oltványnál a ha­gyományos kilenc forint helyett négy forint alatt van az alap­anyag költsége (vad és nemes vessző). A trágyatalpra felhasz­nált szerves trágya a fólia meg­szűnte utón felhasználható. Igen nagy előny a folyama­tos kiültetés, hiszen az év bár­mely szakában ültethető és ez a munkatorlódást, az ültetés sok embert igénylő munkáját széthúzza. A kiültetett oltvá­nyok meglehetősen stabilan — kilencvenkilenc százalékban - megerednek, nem utolsósor­ban azért, mert a gyökeret nem bolygatják meg. A gazdaság kajmádi kerüle­tében megnéztük a fóliasátra­kat, illetve ezekről már lebon­tották a fóliát, szabad levegőn sorakoznak egymás mellett a ládák. Jelenleg is folyamatosan ültetik ki az oltványokat. A sát­rakban lévő oltványokat — szer­ződéses alapon — egy-egy csa­lád műveli. Hét-nyolcezer dara­bot vállalnak az oltástól a kiül­tetésig a dolgozók. st-ka. Oltványok fólia alatt Egy kétéves oltvány kibon­tott gyökérrel. Ültetéskor földdel együtt rakják le, kinevelt termökarral A lakásépítés lehetőségei és feltételei (V.) Támogatások és kedvezmények Bővült az állami támogatás - kedvezőbb törlesztés Az állam a lakásépítési prog­ram megvalósítását különféle módokon támogatja. Teljes kö­rű pénzügyi fedezetet nyújt az állami lakásépítésihez, a ma­gánlakás-építés keretében pe­dig az építkezőknek, vásárlók­nak kedvezményes kamatozású hitelt, valamint különféle pénz­ügyi támogatásokat és kedvez­ményeket nyújt. lEzek közül a kamatkedvez­mény minden építési, vásárlási formában megilleti az építtető- ket, vásárlókat. Kevesen' tudják, azért érdemes megemlíteni, hogy a magánlakás építésére hitel cél jóiból- a rendelkezésre álló összeg kamatterhe évi hat (!) százalék. A lakásépítés­re, -vásárlásra igényibe vett hi­telek után pedig ennél lénye­gesen kisebb kamatot kelj fi­zetni. Tehát a tényleges kamat­teher és a megigényelt hitelt igénybe vevő által fizetett ka­mat közötti Ikülönbözetet az ál­lam viseli. További támogatás a szociál­politikai kedvezmény, az állami támogatás és kedvezmény az is, hogy az arányos teherviselés érdekében több hitelfajtánál a visszafizetési idő az átlagnál hosszabb, s ezáltal a havi tör­lesztés összege lényegesen mérséklődik. Érdemes ezekkel a kedvezményekkel részleteseb­ben is megismerkedni. SZOCIÁLPOLITIKÁI KEDVEZMÉNY Ez a kedvezmény a szociál­politikái és népesedéspolitikai célkitűzéseket szolgálja. Szociálpolitikai célokat szol-' gól azzal, hogy a többszintes lakóházakban építtetőknek, il- *letve vásárlóiknak a velük közös háztartásban élő, eltartott gyer­mekek és családtagok után az építési költségekből, eladási ár­ból vissza nem térítendő ked­vezményt nyújt. ■A 35 év alatti fiatalok külön kedvezménye az, hogy két gyer­mekig ezt a kedvezményt meg is előlegezik. Ez pedig már a népesedéspolitikai célokat szol­gálja egyúttal amellett, hogy a fiatalok anyagi terheit is csökkenti. A szociálpolitikai kedvezmény -— mint a tanácsi értékesítésű lakásoknál említettük — a te­lepszerű többszintes lakásépí­tési formáknál gyermekenként 30, más eltartottak után pedig 20—20 ezer_ forint. A magánlakás-építés nem te­lepszerű — egyedi — több­szintes formáinál, továbbá a mostani módosítás szerint a korszerű csoportos családi há­zaknál a gyermekek és család­tagok után személyenként 20— 20 ezer forint. Tehát a kölcsönnel épített, vagy vásárolt lakásoknál to­vábbra is érvényben maradt a szociálpolitikai kedvezmény, sőt az azt igénybe vehetők köre bővült. A gyermekgondozási segély viszont jövedelemnek minősül és a gyesen lévő anyák után csak akkor nyújtható ilyen kedvez­mény, ha a segély összege nem éri'el az eltartottakra meghatá­rozott felső jövedelemhatárt. Ez ebben az évben 1630 forint. Állami támogatások Említettük már, hogy a taná­csi értékesítésű lakások kijelölt bérlői vissza nem térítendő ál­lalmi támogatásiban részesültek és július 1-től a megváltozó ér­tékesítési ár mellett a szöbaszá- moktól függően továbbra is ré­szesülnek. Ugyancsak állami támogatás­ban részesülnek az állami vál­lalatok imunkásai az ’előírt fel­tételek megléte esetén. Az állami támogatás összege egyszobás lakásnál 60, másfe- leseknél 70, kétszobásnál 80, két és fél szobásnál 90, három-, vagy több szobás lakásnál 100 ezer forint. Az állami támogatás sajátos módját jelentik a törlesztési kedvezmények is. A fiatal házaspárok és a há­rom, vagy ennél több gyerme­ket eltartók kérelmére az első öt évben a törlesztőrészleteket mérsékelik. Külön iloérelemre a tanácsi ér­tékesítésű és munkáslakások­nál legfeljebb 30, a többszin­tes lakóházépítésnél, és a kor­szerű csoportos családi ház épí­tésénél 40, míg a hagyományos családilház-építésnél legfeljebb 30 százalékkal lehet mérsékel­ni az első öt évben a törlesztő­részletet. A tanácsi értékesítésű lakásvásárlásnál és az állami vállalatoknál dolgozó munká­sok lakásépítésénél, valamint a bérlakásra jogosult tanácsi ve­vőkijelölése esetén a havi för- lesztőrészletet az első öt évben 20 százalékkal mérsékelten ál­lapítják meg. A fiatal házaspárok április 1- től kérhetik a részükre nyújtott kölcsön törlesztőrészletének fo­lyamatosan emelkedő havi rész­letekben való megfizetését. Azok viszont, akik előbb kí­vánnak nagyobb, és később ki­sebb részleteket fizetni, megál­lapodhatnak az OTP-vel az így történő fizetésben is. Ezt a meg­oldást bárki vállalhatja, míg a növekvő részleteket kizárólag a fiatal házasok. KÖLCSÖN AZ ELŐTÖRLESZTÉSEKHEZ Többszőr került már szóba, hogy az anyagi tehervállalás el­engedhetetlen feltétele a la­káshoz jutásnak és erre fel kell készülni. Ennek ellenére fiatal házasoknál és a többgyermekes családoknál — különösen most a változások kezdeti időszaká­ban — előfordulhat a saját erő hiánya. Ezért vált lehetővé, hogy a fiatal házasak és a három, vagy több gyermeket eltartó építte­tők, illetve vásárlók a saját rész befizetéséhez, annak legfeljebb 50 százalékáig kölcsönt kérhet­nek. A kölcsön legmagasabb ősz- szege 50 ezer forint és azt há­rom, indokolt esetben öt év alatt kell Visszafizetni. Ez az összeg azonban az ifjúságii be­tétek után nyújtott külön köl­csönnel együtt sem haladhatja meg a saját rész 50 százalékát. Ugyancsak az előtörlesztés összegébe számít az ifjúsági ta­karékbetét után folyósított kü­lön kölcsön összege. Külön ked­vezményt jelent az, hogy az if­júsági betét után külön kölcsön már a takarékossági időszak ne­gyedik évétől igénybe vehető. Ezt a külön kölcsönt az építési, vásárlási kölcsönnel együtt kell visszafizetni, azonos feltételek­kel. KIEMELT TELEPÜLÉSEK A kiemelt, tehát megkülön­böztetett nagyságú és lejáratú, kedvezményes 'kamatozású hite­lek nyújtásának köre és a dif­ferenciált hitelbírálat területei nem változtak. Ám az építkezés helye szerinti differencia iáiban több település került kijelölés­re. Ez egyben azt is jelenti, hogy ezeken a településeken egyes hitelhat árok magasabbak, mint az egyéb településeken. Továb­bá azt is, hogy az állami válla­latok munkásai — az egyéb feltételek megléte esetén — az itt történő telepszerű többszin­tes lakásépítkezésekhez igény­be vehetik a vissza nem térí­tendő állami támogatást is. Pirosabbra érő fűszerpaprika Kplocsán, a hazai fűszerpap­rikanemesítés közpntjában, az idén újabb hibridet állítanak elő a kutatók. A kiválasztott rörzseket most „házasítják”. Cél: olyan tulajdonságok örö­kítése, amelyek az eddiginél al­kalmasabbá teszik a fűszer- növényt az intenzív nagyüzemi termelésre, a gépi betakarítás­ra, a festékanyag-tartalom nö­velésére. Az intézet az utóbbi tíz év­ben hat új fajtát adott a köz­termesztésnek. Bevonásukkal megújhodott a magyar, fűszer­paprikatermesztés, meghárom­szorozódtak a hozamok, szül­és zamatanyagban gazdagabb az ételízesítő. Az új fajták az előzőeknél kilogrammonként 2—3 grammal több festéket tar­talmaznak, több bennük a cu­kor, a C-vitamin és az illat­anyag. Üszódaru exportra A Magyar Hajó és Darugyár angyalföldi gyáregységében az idén 13 darab különböző típusú — 16 és 25, valamint 100 ton­nás - úszódaru készül. Valamennyit exportálják, elsősorban a Szovjetunióba, Romániába, Csehszlovákiába, Marokkóba. Egy 16 tonnás úszódaru toronyszerkezete kerül a helyére

Next

/
Thumbnails
Contents