Tolna Megyei Népújság, 1981. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-07 / 157. szám
A NÉPÚJSÁG 1981. július 7. (21 pont „A íizilousolk”-hoz 2., 3.) És imég'is zavar valami: a túlságosan precíz kivitelezés. Bizony, Damiani itt már rutintól dolgozott. A Félek nem új és eredeti műalkotás a Mint a bagoly ncppal, az Egy rendőrfel- ügyelő vallomása az állam- ügyésznek és a Miért ölnek meg egy bírót? utón, csupán egy a sorban. Újabb (hiábavaló?) figyelmeztetés saját társadalmához az események mögött húzódó titkos második és harmadik erővonalról. Arról viszont már nem a filmművész tehet, ha leghatásosabban kegyetlen képsorai esetenként elhalványulnak a tv-<hír- adó napi olaszországi jelentései mellett. CSONTOS KAROLY Moziban Felek Rosszul teszi a krimikedvelő, ha távolmarad Damiano Da- miani filmjétől, mert holmi rosszízű manipulációt sejt a műfajt közelebbről meghatározó „politikai" jélző mögött. „Csak" bűnügyi történetként nézve is tartalmazza a kellő számú hullát és rejtélyt, a magas hőfokú izgalmat, várható és váratlan fordulat óikat. Az igényességüket hangsúlyozó mozinézők is emelt fővel foglalhatják el helyüket. A főhős igazán árnyalt, húsvér figura, és rangos színész, Gian Maria Volonté alakítja. Sokat próbált rendőrőrmester ez a hős, feladata egy idő óta magas rangú személyiségek vé- delmezése az egyre erősödő terroráradatban. Beleunva a kudarcokba és állandó életveszélybe, könnyebb feladatot kér. Megkapja: olyan bíró testőré lesz, aki kizárólag politikamentes bűncselekményekkel foglalkozik. De már az első közönséges gyilkossági ügy mögött észrevesz# a távolabbra vezető, titokzatos szálakat. Mindent elkövet, előbb azért, hogy jóhiszemű, jámboran tisztességes „védence" szemét felnyissa, majd amikor a bíró végre rááll a helyes nyomra, azért teszi, hogy ő maga kimaradhasson a játékból. Ez természetesen lehetetlen. Újabb gyilkosságok következnek és hősünk a ravasz csapdák felállításában és kikerülésében hihetetlen találékonyságról, . a végső döntéseikben mély emberi tisztesség ról tesz tanúságot. A rendező Dürrenmatt dramaturgiai szabályait követi, még ha ezzel sök nézője kegyét el is veszti: — Ha az ember egy történetből indul ki, azt előbb végig kell gondolni. — A történetet akkor gondoltuk végig, ha már bekövetkezett benne a lehető legrosz- szabb fordulat. Következő filmjegyzetiinket a Kóma c. amerikai bűnügyi filmről írjuk Kossuth-könyvek Gyárfás Endre: Tengertánc és tulipán iMilyen ország Hollandia? A költői kérdésre egyfajta választ ad Gyárfás Endre, a magyar költő, aki a Kossuth kiadó Ország-Világ sorozatába írt egy könyvet az országról. Azt hilhetné az ember, hogy keveset tud erről a nagy népsűrűségű kis országról, de aztán ha végiggondoljuk a neveket, máris kiderül, hogy ez a kevés azért nem is annyira kevés. Bár az átlag holland tudna ennyit Magyarországról. Tehát nézzük, mit is tudunk, és az első név talán mindjárt Rembrandt lesz. Rögtön utána emlékezni fogunk a szabad Hollandiára, ahol művészek, tudósok, filozófusok gyűlték össze — századökon át —, hogy „gondolkozni merhessenek", és, le is írhassák gondolataikat. Itt mindjárt beugrik a magyar tudós, Apáczai Csere János neve. Ismerős a holland tulipán, kertészet, szélmalmok. Ki ne hallott volna Anna Frankról? Messziről ellentmondásnak látszik, hogy az egyik legrégebben polgárosodott ország ma is királyság, de maga a királynő is kerékpárra pattan olykor és elkérik ázik, amerre kedve tartja. Sok információt, élményt tartalmaz a könyv az ismert nevekről, városokról — így Rotterdamról, UtreChtről — de bemutatja a mai holland embereket és azok mindennapi életét is. — i — Kamaraeset Rádió Csak arra vagyok kíváncsi... Csak arra vagyok kíváncsi, hogy álvitákban és felesleges szóeséplésekben nem szegény korunkban miért nem lehet sok olyan eszmecserét végighallgatni, mint amilyet július 29-én sikerült a Kossuth rádió fenti című adásában. Straub F. Brúnó akadémikus, a nagy hírű biokémikus tett fel különböző kérdéseket, a rádió pedig gondoskodott arról, hogy rendelkezésre álljon a megfelelő beszélgetőpartner. Mint honfitársaim többségének, nekem is viszonylag ritkán van alkalmam akadémikusokkal beszélgetni, így érdeklődésem bizonyára érthető volt. Straub F. Brúnó természetesen nem szaktudománya számunkra bizonyára felfoghatatlan belső kérdéseit feszegette, hanem olyanokat, melyeik sokunkat érdekelhetnek. Straub F. Brúnó megkérdezte például, hogy egyetemeink és a mezőgazdasági tervezés miért ennyire földhözragadtak és miért nem néznek a távolabbi jövőben, például a mezőgazdaságban képződő évi 13 millió tonna, javarészt pocsékba menő hulladék dolgában. Dr. Soós Gábor válaszolt, válasza nem volt túlságosan meggyőző, beszélgető partnere nem is fogadta el. Az érdeklődésben nem szűkölködő akadémikus ezután a magyar fővárosokról (Esztergom, Székesfehérvár, VI- segrád, Buda) érdeklődött Győrffy Györgytől, képtelen telefonhelyzetünkről Tóth Illéstől, a posta vezérigazgatójától. Szóba került még az is, hogy miért igyekszünk minden szavunkat többszörös papírmunkával túlbiztosítani, miért esetlegesek és ötletszerűék a tudományos kapcsolatok, miért nincs a világ egyik legszebb fővárosában, a nemzetközi tudományos életben nagy tekintélyű Budapesten akadémiai szálló és kongresszusi palota, végül pedig milyen mélyek a közismert rang- és címkórságunk gyökerei. Pompás beszélgetés volt. A hallgatóban olyan gondolatok ébrednek, hogy nem lehetne-e hasonlókat komoly, át gondolt témáktól, kisebb társadalmi rangú földi halandókkal is folytatni. Bár nincs kizárva, hogy Nagy István esztergályosra, lett légyen bármilyen okos ember, kevésbé figyelnénk oda, mint egy európai hírű tudós, akadémikusra. Hiszen belőlünk, hallgatókból se hiányzik a rang- és cím- kórság... O. I. Immár nyolcadik alkalommal indította útjára □ Babits Mihály Megyei Művelődési Központ a Szekszárdi Zenélő Nyár hangversenysorozatát. A régi megyeháza történelmi levegőt árasztó falai között kellemes idő és körülmények fogadók a kamaramuzsika kedvelőit. A Liszt Ferenc pedagóguskórus műsora a XVI. századtól napjainkig ívelt. A kora reneszánsz kórusirodalomból a Palesztinát megelőző időszak legnagyobb komponistájának Josquin der Présnek három biblikus témájú motettája (O Domine Jesu Christe ..., Qui velatus .... Tu solus ...) adott ízelítőt. Ezt követte Anton Bruckner osztrák zeneszerző és orgonista Christus factus est ... című kromatikus harmóniákból építkező műve, mojd a ma élő Wilhelm Heinrichs Vorfrühling című szerzeménye, melynek stílusa, technikája a késő romantikus hagyományokhoz kapcsolódik. A Bartókot, Kodályt követő nemzedéket Bárdos Lajos neve fémjelzi, akinek Csillagvirág című népdalfeldolgozását hallgathattuk. A kórus műsorából különösen a három motetta érzékeny megfogalmazása, gondosan felépített, homogén, finom hangzása és a Csillagvirág atmoszférát teremtő hangulatossága jelentett élményt. Az énekkart Fertőszögi Béláné és Thész László vezényelte. Brahms e-moll gordonka- zongora szonátája az első kísérlet a még alig harmincéves mester részéről az említett két hangszer együttes megszólaltatására. A társításnál nagy a veszélye a zongora uralmának a mélyebb és puhább hangú cselló felett. A művet interpretáló Dobainé Kugler Zsuzsa (zongora) érzékenyen figyelt erre a veszélyre, kellően alkalmazkodott és így a gordonka Mártonka Tünde vonóvezetésével megfelelően érvényesült. Színesítette a műsort Pajor Márta szólóéneke. Bartók magyar népdalfeldolgozásaiból válogatott. Személyében meg* nyerő^ egyéniségű, kellemes hangú, kulturált előadót ismerhetett meg a szekszárdi közönség. Abbéli reményünknek adunk kifejezést, hogy a jövőben is hallhatjuk hangverseny- termeinkben. Zongorán Thész László kísérte. A nyáresti koncert szünet utáni második részében Schubert Pisztráng ötöse csendült fel Tihanyi Anikó (hegedű), M. Pálma Ilona (brácsa), Gácsik Veronika (cselló), Kayser Györgyi (bőgő), Thész László (zongora) előadásában. A pisztrángdalt Pajor Márta énékelte. A hangszereknek ez a nem mindennapi társítása különös hangzást biztosít a darabnak, amely az Augusz-házi koncert óta — ott is elhangzott — még érettebbé, hangulatosabbá vált. LEMLE ZOLTÁN Céhek emlékei Az egri Dobó István Vármúzeum sok érdekes emléket őriz. Ezek közül különösen nagy érdeklődésre tarthat számot a céhek korából — zömében egri gyűjtésből — származó értékes eszközök gyűjteménye: ládák, céhbélyegzők, céhlegények által készített mestermunkák, céhek címerével díszitet alvinci habán korsók, zászlók. A gyűjtemény restaurálásával párhuzamosan e ritka értékeket tudományosan rendszerezik is Alvinci habán korsó restaurálása A XVII. századi céhláda titkos fiókokkal. A ládikóra az elmúlt évszázadok során több festékréteg került, ami részben megóvta, eltakarta, megvédte eredeti szépségeit Tévénapló Vacsoracsillag ... aztán valóban megjelent élete egén a vacsoracsillag, csendesen, pislákoló lénnyel, de mégis ez illett hozzá, ez a beletörődő búcsú, amikor a kedves megtéríti az asztalt, s a méla alkonyaiban egyre nagyobbra nőnek a meghitt árnyak, Bárdos, a gyerekkor lündérviiága, majd a komor férfikor, a „szegény ország" ijesztő valósága, ami számára mindig több volt, mint költői téma, élete, egész irodalmi működése ehhez a szegény országhoz kötötte, melynek minden röge az elnyomott nép múltjáról és reménységéről vallott, ő pedig versekbe, maradandó versekbe foglalta mindazt, amit magányos vidéki életében meghallott belőle. Úgy tudom, csak élete utolsó évtizedében lépte át az országhatárt, mert BárdosI Németh János úgy volt magyar költő, hogy minden sorának csak a hazai löld adhatott maradandó érvényt, s kevesen élték át az egyetlen lehetséges haza fájdalmát és reménységét olyan mélyen, egy életre meghatározóan, mint ő. Nem ismerte a hazafias frázisokat, mindig az „itt élned, halnod kell" örömteli törvénye vezette, akkor is, amikor a Horthy-nyomorúság után a szegény ország népe elindult a felemelkedés útján. Nagy költő volt? Nagy költő, aki pontosan tudta határait, s ezeken belül épitette let világát; azt hiszem, majd csak később tudjuk meg, milyen gazdag ez a világ. Nem érintették irodalmi divatok, költői fejlődésének vonala világos és félreérthetetlen: a vidéki élet kisszerűségéből emelkedett egyre magasabbra, s számára a vers erkölcs volt, a leírt szó a magatartás parancsát jelentette. Mindvégig megmaradt vidéki költőnek, de Bárdos, Szombathely vagy Pécs csak élete színterét jelentette, ahonnan leiemelkedhet, hogy a teljes hazát lássa, a számára egyetlen lehetséges közeget. Nem hallgathatom el személyes emlékeimet sem; negyven éves meghitt barátság lűzött hozzá, nagyon szerettem. Élete is csendes volt, rezzenésleien, mert mindig a feladatnak élt, egy kicsit rejtetten, mert a pécsi számvevőségi főnök a verseiben is megmaradt puritán, tiszta embernek, akit a mellőzöttség sem tántorított el lelismert és vallott hivatásától. A pécsi körzeti stúdiót a jószerencse vezette, hisz néhány hónappal halála előtt beszélgethetett vele Parti Nagy Lajos, s a tőle megszokott szeretetreméltó tartózkodással vallott arról a hatalmas munkáról, amit a magyar irodalomért tett, s barátairól, Kosztolányiról, Móriczról, Móráról. Szegény Jánosnak immáron leljött ekkor a vacsoracsillag, de legalább erre a háromnegyed órára ismét együtt .lehettünk vele, s megszólalt néhány verse is, amit Labancz Borbála és Kovács Dénes mondott el. A szerkesztő-rendező Bükkösdi László átérezte a feladat irodalomtörténeti jelentőségét, s elsősorban neki köszönhetjük, hogy utolsó búcsút inthettünk Bárdosi Németh Jánosnak. CSÁNYI LÁSZLÓ Vitézy filmje - szívek szanaszét A sajtó gyakran foglalkozik az állami gondozott gyermekek sorsával. Ez a téma csak az első pillanatra tűnik hálásnak. Foglalkozni az apátlan-anyátlan gyermekekkel humanitárius cselekedet, amely dicséri a szerzö(k) — egyáltalán nem eredeti — témaválasztását. Ezen felül még arra is jó, hogy az apai érzelem nélküli apákat, farkasoknál is kegyetlenebis anyákat ismételten lerántsa a körmükről. Sajnos, ettől ők nem lesznek jobbak. Ha egy-egy anyagban érdemlegesen szó esik az állami gondozás társadalmi intézményének gondjairól, bajairól és örömeiről — mert az is van! —, akkor talán, talán. (A gyenge munkákra ez a jellemző.) Egy ilyen emberi és társadalmi mikrosejtekig hatoló témáról irni (szólni) a valós helyzet ismerete és elemzése nélkül nem lehet. Ha mégis így közelítenek a témához, akkor születnek az olyan munkák, amelyeket látva (olvasva) csak sajnáljuk — megsajnáljuk a „szerencsétleneket", de nem gondolunk tovább a sorsukra. Vitézy László rendező eddigi dokumentarista Hímjeiben bizonyította, nagyon is érti, érzi és tudja a témamegközelitési és kifejezési tormákat. Nem végez felületes munkát. Az értelemre hat, az érzelmi motívumok felhasználásával. Mindvégig azt a szimpatikus emberi közvetlenséget és tárgyilagosságot követi, amelyből azonnal kiderül — és elszomorít — az igazság, a megoldási lehetőség, a követendő út. Az elmúlt hét csütörtökén sugárzott A szivek szanaszét dobognak című dokumentum-riportfilmjében is ezt tette. Letaglózva kapcsoltuk ki a készüléket. — szűcs — Monománia Nem vagyok varrónő, noha gyermekeimnek már készítettem ruhaféléket, mégpedig valóban csinosakat. S mindezt oly nagy lelkesedéssel tettem, hogy az igazán figyelemre méltó. Orvos sem vagyok, pedig nem ritka, hogy „diagnosztizálok" egy torokgyulladást, sőt, lázcsillapítóból is tudom, hogy menynyi adható és szedhető be egy alkalommal. Szobafestő és mázoló sem vagyok, de roppant nagy biztonsággal szoktam konyhát meszelni, ablakpárkányt mázolni, s efféle szolgálataimért sűrű dicséretekkel illettek barátnőim is ... Mégsem vagyok megsértve, hogy hivatalosan — és nem hivatalosan — nem használhatom nevem mellett, hogy „szobafestő mester". Mi indokolja ezt a bevezetőt? A televízióban egy héttel ezelőtt látott Diploma nélkül című riportfilm, ami egy olyan fiatalembert mutatott be, aki megszállottan készíti a bútorokat, lakberendezési tárgyakat, s igazságtalannak érzi sorsát, mert nem nevezheti magát belső építésznek. A fiatalember tudniillik nem mérnök, sőt, mégcsak nem is asztalos, de az efféle munkáját ügyesen, lelkesen — áldozatokat hozva érte — végzi. Nem hiszem, hogy a riport koncepciójával a nézők közül bárki is egyetértett. Hiszen alapjában rossz volt a kérdésfeltevése: „Mi fontosabba végzettség és a róla szóló dokumentum, vagy valakinek a monomániáig terjedő vonzalma a munkához, hivatáshoz?" Egyértelmű: nagyon fontos mindkettő, sőt, az utóbbinak nem is szükségeltetik a monomániáig fokozódnia. Semmi részvétet nem érzek a „hős" iránt, mert ennyi idős korára rájöhetett volna, hogy ebben az országban lehet, sőt, kell is tanulni. S aki ezt teszi, általában megtalálja számítását, megtalálja helyét az életben. V. HORVÁTH M.
