Tolna Megyei Népújság, 1981. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-03 / 154. szám
proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXI. évfolyam, 154. sióm. ÁRA: 1,40 Ft 1981. július 3., péntek Mai számunkból A TÉRNYERÉS ANATÓMIÁJA (2. old.) A LAKÁSÉPÍTÉS LEHETŐSÉGÉI ES FELTÉTELEI (3. old.) HOGYAN LEHET MEGTARTANI A FÉRJÉT? (4. old.) LAKÓTELEP (5. old.) FINIS A KÖJÁL- ÉPÍTKEZÉSEN (3. old.) A harmadik napon: Leninvárosban Kádár János befejezte Borsod megyei látogatását Kádár János a TVK-beli látogatásakor találkozott a szocialista brigádvezetökkel is. Új víztorony Bonyhádon ötéves tervidőszakban sikerrel oldotta meg a reá háruló feladatokat: 47,7 milliárd forint érGyárlátogatás a TVK-ban A tójékoztotók ülőn Kádár János gyárlátogatásra indult. Az olefinműben, ahol Nagy László gyárvezető köszöntötte a Központi Bizottság első titkárát, aki először a • patika-tisztaságú központi vezérlőtermet tekintette meg. A termelés-szállítás minden fázisát „figyelő” műszerek egyik kezelőjének, Kömő- czi Istvánnak - akinek 1962 óta a TVK az első munkahelye — kézfogással kívánt Kádár János további sikereket felelősségteljes munkájában. A gyáregység vezérlő „szivének” dolgozói közül Jezo- viczki György lakatos csoport- vezető és Mátó Sándor tmk- művezető tolmácsolta Kádár Jánosnak az itteni dolgozók örömét, hogy megtisztelte látogatásával munkahelyüket. Élve az alkalommal, átnyújtottak a kedves vendégnek ajándékul egy TVK emblémával ékesített, művészien domborított réztálat, amelyet Bánrévi László lakatos készített. Nem maradt el a Központi Bizottság Szófiában megnyílt a KGST XXXV. ülésszaka Kamatoztassuk még eredményesebben az együttműködés hatalmas erejét Megkezdődött a küldöttségek vezetőinek felszólalása Csütörtökön délelőtt Szófiában, a nemzeti művelődési palotában ünnepélyesen megnyitották a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának XXXV. ülésszakát. A magyar küldöttséget Lázár György, a Minisztertanács elnöke vezeti. A szovjet küldöttség vezetője Nyikolaj Tyihonov miniszterelnök. A KGST és Jugoszlávia megállapodása alapján az ülésszakon jugoszláv küldöttség is részt vesz. A tanácskozáson megfigyelővel képviselteti magát az Afgán Demokratikus Köztársaság, az Angolai Népi Köztársaság, a Szocialista Etiópia, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság, a Mozambiki Népi Köztársaság és a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság. Részt vesz az ülésszakon Nyikolaj Faggyejev, a KGST titkára. Csütörtökön Luninvrírosban _ folytatódott Kádár János Bor. sód mngyci látogatása. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkárát délelőtt ünnepélyesen fogadták o Iiszni Vegyi Kombinát főépülete előtt, majd a tanácsteremben tartott találkozón — ahol jelen voltak a megye, a város és a kombinál párt- és gazdasági vezetői, s a gyári társadalmi szervek vezető képviselői — Dóka Ferenc, a lenin- városi pártbizottság első titkára és Huszár Andor, a kombinát vezérigazgatója tájékoztatta a város éleiéről, a nagyüzem munkájáról, terveiről. A ma 22 ezer lakosú dél-borsodi város, a hajdani liszasze- derkény a magyar-szovjet barátság és a sokoldalú gazdasági együttműködés jelképeként 1970-ben a Leninváros nevet vette lel. A városban, mint elmondták — kiegyensúlyozott a politikai légkör. Az emberek közérzetéhez az is hozzájárul, hogy stabilak a gazdasági alapok, kedvezőek a munka- és életkörülmények, és ez az itt élőknek jő perspektívát biztosít. Jelenleg hetven párt-alapszerve- zet működik; a tagságnak az eredeti foglalkozást tekintve 80, a mostani szerint közel 66 százaléka munkás. A város szocialista jellegének erősítését segíti a TVK kommunista kollektívájának aktív részvétele a közéletben, és a várospolitikai feladatok megoldásában végzett nagyarányú társadalmi munkája. A Tiszai Vegyi Kombinát hazánk legnagyobb és legtöbbféle vegyipari terméket előállitó üzeme; festékeket, nitrogén- műtrágyát, olefintermékeket és különböző műanyagokat gyárt. A TVK a petrolkémiai központi fejlesztési program bázisvállalata, a programmal öszefüggő magyar-szovjet olefin- és petrolkémiai egyezmények megvalósításának letéteményese. Az V. Bonyhád víztároló kapacitása nem megfelelő, csúcsidő- szakok 'után a város egyes területein vízhiány van. Ezért határozta el a városi tanács, hogy még egy víztornyot építtet. A Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalat az új ezerkétszázharmincnyolc köbméteres víztorony szerelési munkáival a Gépipari Beruházási Vállalatot bízta meg. A víztárolót a helyszínen szerelték össze, a közelmúltban a helyére állították. Jelenleg a víztartási, fertőtlenítési és terhelési próbáit végzik. Ha ezék tékű terméket állított elő, 9,4 milliárddal többet a számítottnál. első titkárának ottjártát szinte mindig kisérő mozzanat, néhány kedves emléksor bejegyzése sem; most a Madame Curie kiváló ifjúsági brigád és a Magyar—szovjet barátság szocialista brigád albumába. A műanyaggyár volt a séta következő állomása, a szakmai kalauz pedig Kucsma János, a gyáregység irányítója. Itt évente körülbelül 70 ezer tonna műanyag termék készül. Alkalmi termékbemutató is kapcsolódott ehhez a gyári programhoz, amelynek végén Kádár János elismeréssel nyilatkozott a kiállított termékekről. Továbbhaladva elbeszélgetett Kapitány Béláné és Marek Jolán fiatal gépkezelő szakmunkásokkal is, majd a műanyag- zsinór-gyártás technológiájával ismerkedve, megállt az egyik gépnél, ahol Boda Józsefné cérnázó dolgozik. Afelől érdeklődött tőle, nem túlságosan fárasztó-e munkája? — Nem nagyon, s megszoktam már — (Folytatás a 2. oldalon.) eredménnyel járnak, az új létesítményt július közepén bekapcsolják a hálózatba. Grisa Filipov, a Bolgár Nép- köztársaság Minisztertanácsának elnöke mondott megnyitó beszédet a háromnaposra tervezett tanácskozáson. Filipov rámutatott, hogy a szocialista gazdasági integráció komplex programjának elfogadása óta eltelt évtized teljes mértékben igazolta a program helyességét és életerejét. A mostani ülésszak előtt az a felelősségteljes feladat áll, hogy mélyrehatóan elemezze az elmúlt évtizedet, választ adjon az együttműködés legfontosabb kérdéseire, kijelölje a nyolcvanas évekre a szocialista integráció legfontosabb feladatait. Grisa Filipov hangsúlyozta; a szocialista országok erejüket a békés alkotó munkára összpontosítják. Nem kétséges, hogy a tanács ülésszaka hozzájárul azoknak a feladatoknak a megoldásához, amelyek a további hatékony és szilárd társa da Imi-gazdasági fejlődést szolgálják. A bolgár minisztertanács elnökének beszéde után a résztvevők elfogadták az ülésszak napirendjét. Ezen a következő főbb pontok szerepelnek: — A komplex program teljesítésének menete, valamint a KGST-tagállamok együttműködése további elmélyítésének és Lázár György bevezetőjében tolmácsolta az MSZMP KB-nak és a Magyar Népköztársaság kormányának az ülésszak résztvevőihez intézett üdvözletét, majd így folytatta: Tanácskozásunk olyan időszakban ült össze, amikor kommunista és munkáspártjaink országaink többségében már megtartották soros kongresszusukat, s azok meghatározták a szocialista építés következő évekre szóló feladatait. E nemzetközileg fontos események közül is megkülönböztetett figyelemben részesítette a világ az SZKP történelmi jelentőségű XXVI. kongresszusát. Ez teljesen érthető. Az SZKP kongresszusai mindig olyan sorsdöntő kérdésekre adnak választ, amelyek nemcsak a szovjet népet, de az egész emberiséget is foglalkoztatják, Így volt ez most is. Lea- nyid lljics Brezsnyev elvtárs előadói beszédében ismertette a kongresszuson azokat a nagy horderejű javaslatokat, amelyek a nemzetközi légkör megjavítását, a fegyverkezési hajsza megfékezését, a béke és a bizton- }ág ügyét, a különböző társadalmi rendszerű országok tökéletesítésének feladatai a 80-as évekre; — a végrehajtó bizottság beszámolója a KGST tevékenységéről a tanács XXXIV. és XXXV. ülésszaka között; — a KGST-tagállamok 1981 — 1985. évi népgazdasági terv- koordinációja és a tagállamok sokoldalú integrációs intézkedéseire vonatkozó egyeztetett terv tervezete; — a tudományos-műszaki együttműködés további tökéletesítése; — a XXXVI. ülésszak előkészítése, előzetes napirendje. A napirend első és második pontjáról Andrej Lukanov, a bolgár minisztertanács elnökhelyettese, a KGST Végrehajtó Bizottságának elnöke, a negyedik napirendi pontról Gurij Marcsuk, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese, a KGST tudományos-műszaki együttműködési bizottságának elnöke, az ötödik napirendi pontról Nyikolaj Faggyejev, a KGST titkára terjesztett elő beszámolót. A napirend harmadik pontját a tanács pénteki ülésén vitatják meg. Ezután megkezdődött a napirenden szereplő kérdések megtárgyalása, amelyben a küldöttségek vezetői szólaltak fel. Az első felszólaló Lázár György, a Minisztertanács elnöke volt. együttműködésének fejlesztését hivatottak szolgálni. Egyetlen tárgyilagosan gondolkozó ember előtt sem lehet Tisztelt elvtórsak! * Hazánk gazdasági helyzetéről, terveinkről szólva a következő tájékoztatást adhatom önöknek. Az elmúlt évben fejeztük be ötödik ötéves tervünket. Noha a tervben kitűzött feladatok egy részét nem sikerült teljesíteni, a nemzeti jövedelem öt év alatt 17 százalékkal emelkedett, s ezt megbecsülést érdemlő eredménynek tartjuk, mert azok a kedvezőtlen világpiaci hatások, amelyekről a végrehajtó bizottság jelentése szól - adottságainknál fogva - népgazdaságunkban fokozott mértékben jelentkeznek. Elsősorban a cserearányok nagyarányú, kb. 20 százalékot kitevő romlásának a következménye, de saját munkánk gyengeségeinek is része van abban, hogy bár a kivitel volumene lényegesen gyorsabban növekedett, mint a behozatalé, a külkereskedelmi mérlegben hiány keletkezett. kétséges, hogy a szocialista országok népei békét akarnak, hogy a határozatok, amelyeket pártjaink kongresszusai elfogadtak, a béke és a társadalmi haladás programjai. Közös véleményünket és békeakaratunkat fejezi ki a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának a világ parlamentjeihez és népeihez intézett legutóbb felhívása is. Mindennek tükrében még szembeötlőbb, hogy a tőkés országok szélsőségesen reakciós körei a fegyverkezési hajsza mértéktelen fokozásával, a Szovjetunió és a szocialista országok elleni kirohanásokkal, a haladó mozgalmak megrágalmazásával arra tesznek kísérletet, hogy lerombolják az enyhülés éveiben elért eredményeket, visszaszerezzék elvesztett pozícióikat. Igazságunk és erőnk tudatában meg vagyunk győződve, hogy a világ haladó erőivel összefogva sikerül gátat vetni e felelőtlen és veszélyes próbálkozásoknak. A jelenlegi feszült nemzetközi helyzet, amely a tőkés világ válságának talaján bontakozott ki, kedvezőtlen befolyással van a gazdasági kapcsolatokra is. Ismét megszaporodtak azok a hidegháború korszakára emlékeztető diszkriminációs és protekcionista intézkedések, amelyek lefékezik a különböző társadalmi rendszerű államok gazdasági kapcsolatainak azt a fejlődését, amely Helsinki után ígéretesen kezdett kibontakozni. A végrehajtó bizottság beszámolója helyesen állapítja meg, hogy részben emiatt, részben más, ismert okok miatt, tagállamaink számára is megnehezültek a szocialista építőmunka nemzetközi feltételei. Ilyen körülmények között különösen nagyra kell értékelni azokat az országainkban elért eredményeket, amelyekről a végrehajtó bizottság beszámolója hű képet ad. De éppen mert nehezebb feltételek között végezzük munkánkat, mélyebben kell elemeznünk a tanulságokat is. Úgy vélem, igényelnünk kell, hogy a végrehajtó bizottság erre a jövőben még több figyelmet fordítson. Pártunk központi bizottsága 1978-ban mélyreható elemzés után, nagy fontosságú határozatban jelölte ki az egyensúly helyreállításának feladatait. Úgy foglalt állást, hogy a növekedés ütemét és a belföldi felhasználóst az egyensúly követelményeinek alárendelve, a reálisan fenntartható szintre kell mérsékelni, ugyanakkor meg kell gyorsítani a termelés szerkezetének korszerűsítését, világpiaci versenyképességének javítását, a gazdálkodást befolyásoló közgazdasági viszonyokat pedig — ideértve o termelői és a fogyasztói árakat is — fokozatosan hozzá kell igazítani a megváltozott feltételekhez. Intézkedéseink nyomán és nagy erőfeszítések árán 1978 óta a külkereskedelmi mérleg hiánya lényegesen csökkent, de az egyensúly tartós biztosításához még több év megfeszített munkájára van szükség. (Folytatás a 2. oldalon.) Lázár György beszéde Hazánk gazdasági helyzete