Tolna Megyei Népújság, 1981. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-12 / 136. szám
“ÉpüjsAg 1981. június 12. New York, ENSZ A Biztonsági Tanács előtt az izraeli agresszió ügye Péntek estére összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy megvitassa az iraki atomreaktor ellen intézett izraeli légitámadás ügyét — közölték a világszervezet székhelyén, miután a Biztonsági Tanács tagjainak képviselői zárt ülésen foglalkoztak Irak erre irányuló kérésével. Szaadun Hammadi iraki külügyminisztert ugyancsak péntekre várják New York-ba. Az Arab Liga szerdán kötelező jellegű nemzetközi kereskedelmi szankciókat sürgetett Izrael ellen, és követelte az Izra- elbe_ irányuló amerikai repülőgép-szállítások leállítását. E követelés bizonyára ugyancsak hozzájárult Reagan döntéséhez. Az INA iraki hírügynökség szerdán azt is közölte: Bagdad kérte az el nem kötelezett országok koordinációs irodája tagjainak összehívását is a jövő hét folyamán. Az ülésre az INA szerint ugyancsak New Yorkban kerülhetne sor. A nagyszabású iraki diplomáciai elienof- fenzíva részeként — mint iraki külügyminisztériumi forrásokból ismeretessé vált — Bagdad az iszlám konferencia tagországainak mielőbbi konzultációját is sürgette. Ez utóbbi két tanácskozásra az érintett országok állandó ENSZ-képviselőinek szintjén kerülhetne sor. Bejrúti elemzések szerint az Egyesült Államok csupán taktikai megfontolásból függesztette fel az Izraelnek szánt négy F— 16-os harci repülőgép leszállítását, azért, hogy leszerelje azt az élesen Amerika-ellenes hangulatot, amelyet az iraki atomreaktor ellen végrehajtott izraeli agresszió keltett az arab világban. Erre annál is inkább szüksége van Washingtonnak, mert immár nemcsak hallgatólagos támogatással, hanem konkrét bűnrészességgel is vádolják. Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet vb-el- nöke kijelentette: a Pentagon részt vett az izraeli támadás végrehajtásában, annak sikerét az amerikai mesterséges holdak, a földközi-tengeri, a vöröstengeri és a Perzsa-öbölben lévő amerikai flottaegységek biztosították. Arafat sürgette az Arab Liga védelmi tanácsának összehívását az ügy megvizsgálására. Az Asz-Szafir című bejrúti lap arab és európai diplomáciai forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy az Irak elleni akció tervét teljes egészében köA Magyar Távirati Irodát illetékes helyen felhatalmazták az alábbiak közlésére: A Magyar Népköztársaság kormánya és népe mély megdöbbenéssel és felháborodással értesült Izrael légierejének az Iraki Köztársaság fővárosa elleni támadásáról. Ez a gátlástalan terrorakció egy szuverén ország ellen a nemzetközi jog cinikus és durva megsértése. Különösen elgondolkoztató, hogy a terrortámadást az az Izrael követte el, amely nyilvánvaló okokból nem csatlakozott a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződéshez, s a támadás zösen dolgozták ki az amerikai CIA és az izraeli titkosszolgálat, a Mosszad szakemberei. A Szaúd-Aróbia területén elhelyezett amerikai „repülő radarok" (AWACS) kiemelkedő szerepet játszottak az izraeli gépek irányításában, fedezésében, feladatuk teljesítésében. Az iraki atomreaktorról és az iraki légvédelemről részben a helyszínre küldött CIA-ügynökök, részben az amerikai kémholdak révén szerezték meg a szükséges információkat. Az Asz-Szafir által idézett források feltételezik, hogy Izrael következő célpontja Líbia, illetve az ottani berendezések lesznek és a támadáshoz Egyiptom és Szudán területét használnák fel. olyan állam békés célokat szolgáló létesítménye ellen irányult, amely aláírta ezt az egyezményt. Az izraeli terrortámadás mindenki számára világossá teszi, milyen erők fenyegetik valójában a közel- és közép-keleti térség, valamint a világ biztonságát. A Magyar Népköztársaság kormánya és a magyar nép - együtt a világ békeszerető erőivel - mélységesen elítéli az izraeli kormány agresszióját és kihívását. Szolidaritását fejezi ki az Iraki Köztársasággal és népével, valamint az Izrael agresszív politikájával szembeszegülő arab népekkel. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG KORMÁNYÁNAK NYILATKOZATA PANORÁMA Észalt-frország Megszökött a börtönből az IRA nyolc tagja Rendőri és katonai egységek nagy erőkkel kutatnak Belfastban és szerte Észak-lrország- ban a Rumlin Croad-i börtönből szerdán délután megszökött nyolc IRA-tag után. A szökés szerdán délután történt, miután a nyolc fogoly visszatért a Belfast központjában lévő börtönnel szembeni bírósági épületből. A bíróságot a fegyházzal egy föld alatti folyosó köti' össze. Az IRA nyilatkozata szerint mind a nyolc fogoly ekkor egyszerre találkozott ügyvédével. Egyikük egy, korábban a börtönbe becsempészett fegyverrel sakkban tartotta a 10 börtönőrt és az ügyvédeket. Két őrt levetkőztettek és ruhájukat két IRA-tag öltötte magára. Ezután a foglyok két Alexander Haig amerikai külügyminiszter szerdán kéthetes távol-keleti körútra indult. Tervek szerint felkeresi Kínát, a Fülöp-szigeteket és Űj-Zélan- dot. Az amerikai diplomácia vezetője rövid hongkongi pihenő után vasárnap érkezik csoportban, mindegyik börtön- őröket túszként maga előtt tolva, közelítette meg a mintegy 100 méterre lévő főbejáratot. A szökevényeket a börtön bejáratánál két autó várta. Az első csoport minden baj nélkül kereket oldott, a másodikra azonban tüzet nyitottak a rendőrök. Rövid tűzharc után a szökevények beugrottak a kocsiba és elmenekültek. Sebesülés nem történt, a második autót azonban találat érte. A járművet a rendőrség a nyomozás során később elhagyatva megtalálta. A brit észak-írországi ügyek minisztériuma szóvivője szerint a szökést percről percre megtervezték. Ä szóvivő szerint az IRA-akció során két börtönőr megsebesült. háromnapos hivatalos látogatásra Pekingbe, útjának legfontosabb állomására. Célja az, hogy szélesebbre tárja a két ország közötti kapukat — megfigyelők szerint úgy, hogy közben ne kelljen visszavonni a Tajvannak tett amerikai ígéreteket sem. BUDAPEST Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete csütörtök este fogadást adott a magyar-szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság ülésszaka alkalmából hazánkban tartózkodó szovjet küldöttség tiszteletére. A fogadáson részt vett Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja a Központi Bizottság titkára, valamint Marjai József és Nyikolaj Talizin miniszterelnök-helyettesek vezetésével a két küldöttség tagjai és szakértői, továbbá a gazdasági élet több vezető személyisége. PÉCS * Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára kétnapos látogatást tett Baranyában. Szerdán délelőtt felkereste az új pécsi baromfifeldolgozót, délután pedig aktívaülésen időszerű bélés külpolitikai kérdésekről tartott tájékoztatót. Csütörtökön a Politikai Bizottság tagja az Országos Földtani Kutató-Fúró Vállalat komlói üzemegységébe látogatott el. SZEGED Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára csütörtökön Csongrád megyébe látogatott. Többek között a József Attila Tudományegyetemet kereste fel, ahol délután a felsőoktatási intézmény aulájában rendezett aktívaértekezleten az időszerű politikai kérdésekről tartott tájékoztatót. SZÓFIA A közel-keleti válság és a kétoldalú kapcsolatok kérdésköre állt a csütörtökön Szófiában megtartott legfelsőbb szintű bolgár-algériai tárgyalások középpontjában Todor Zsivkov bolgár és Bendzsedid Sadli algériai államfő vezette a tárgyaló küldöttségeket. A brit biztonsági erők szakértői a szökött rabok által hátrahagyott nyomokat vizsgálják a börtönkapunál. Az amerikai külügyminiszter távol-keleti körútja Magyar-nigériai államfői tárgyalások (Folytatás az 1. oldalról.) miniszter, Sylvester Ugoh, a tudományos-műszaki ügyek minisztere, Victor Masi pénzügyminiszter és Lawrence Fabunmi, a Nigériai Szövetségi Köztársaság magyarországi nagykövete. A szívélyes Jégkörű tárgyallá- son — az MTJ tudósítójának értesülése szerint — behatóan foglalkoztak a magyar—nigériai kétoldalú kapcsolatokkal, ezeken belül elsősorban azokkal a lehetőségekkel és módokkal, hogy Magyarország miként vehet részt a nigériai gazdaság fejlesztési elképzelések megvalósításában, továbbá vélemény- cserét folytattak időszerű nemzetközi kérdésekről is. Alhadzsi Shehu Shagari a nap folyamán a Kőbányai Gyógy- szerárugyárba látogatott. A magas rangú vendéget, akit a látogatásra elkísért Faluvégi Lajos, a Minisztertanács elnök- helyettese is, Varga Edit vezér- igazgató tájékoztatta a gyár tevékenységéről. A tájékoztató után — amelyhez filmvetítés is kapcsolódott — a nigériai államfő megtekintette a nagyrhúltú, nemzetközi hírű gyár gyógynövényfeldolgozó és injekciókészítő üzemegységét, és elismeréssel szólt a látottakról. A nigériai államfő a késő délutáni órákban a Duna Intercontinental szálló egyik különtermében találkozott a Magyar- országon tanuló nigériai diákok képviselőivel. A különféle tudományterületek, szakmák ismereteit hazánkban elsajátító nigériai fiatalok beszámoltak Alhadzsi Shehu Shagarinak a Magyarországon töltött tanulóéveik tapasztalatairól, s elmondották, hogyan szándékoznak majd hasznosítani itt szerzett ismereteiket hazájukban. Kania záróbeszéde a LEMP KB ülésén Csütörtökre virradóra, valamivel éjfél után, Stanislaw Kania első titkár zárszavával véget ért a LEMP Központi Bizottságának XI. plénuma. A kétnapos vita zárószakaszában a KB személyi-szervezeti kérdésekkel is foglalkozott. A LEMP vezető testületéinek személyi összetételében nem történt változás. A javaslattevő bizottság nevében Kazimierz Barcikowski előterjesztette a XI. plénum határozatainak tervezetét. Felhatalmazták a politikai bizottságot, hogy a vitában elhangzott észrevételek alapján a szükséges módosításokat vezesse át. Stanislaw Kania zárszavában hangsúlyozta, hogy feltétlenül vissza kell verni a szocializmus ellen irányuló minden tevékenységet Lengyelországban és teljes következetességgel kell harcolni a szovjetellenesség minden megnyilvánulása ellen. Felszólított arra, hogy a tömegtájékoztatási eszközök lépjenek fel az ellenséges megnyilvánulásokkal szemben és reagáljanak az állam ellen irányuló tevékenységre, amelyet elsősorban a Szolidaritás szélsőséges szárnya ösztönöz. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy sokkal hatékonyabban kell támogatni az ágazati szakszervezeteket és pontosan meg kell határozni a Szolidaritás alapszabályában foglalt tevékenység határait. Rámutatott, hogy a Szolidaritást a munkások érdekeitől idegen erők manipulálják. Hozzátette, hogy a meghatározott keretek között működő Szolidaritás számíthat a pártvezetés támogatására. Hangsúlyozta: a lengyel pártvezetés minden lehetőt megtesz, hogy helyreálljon a LEMP iránti bizalom az SZKP, a szocialista országok pártjai és a kommunista világmozgalom részéről. Aláhúzta, hogy ez a LEMP Központi Bizottságának nemcsak a szocialista közösség előtti, hanem saját népe előtti kötelessége is. Befejezésül megállapította, hogy a politikai bizottság iránti bizalom kérdésében — bár sokan bírálták a testületet - a központi bizottság ülésén végül célszerűnek találták, hogy a jelenlegi összetételében bízzák meg a politikai bizottságot a pártvezetés gyakorlásával. A szaúdi uralkodó Nyugat-Európában A négynapos hivatalos látogatáson Nagy-Britanniában tartózkodó Khaled Ibn Abdul Aziz szaúdi király egyórás megbeszélést folytatott Margaret Thatcher brit miniszterelnök- asszonnyal. A megbeszélések napirendjén a közel-keleti helyzet, főképp az iraki atomreaktor elleni izraeli légitámadás, valamint közelebbről nem részletezett, „egyéb kérdések" szerepeltek. Beismerés a puccskísérletről Evangelosz Averoff-Toszicasz görög hadügyminiszter lényegében elismerte, hogy néhány nyugalmazott görög katonatisztnek a múlt héten „szándékában állt csapást mérni a demokráciára”. A hadügyminiszter egy ellenzéki centrista képviselő kérdésére válaszolt. Ez a képviselő volt az, aki a múlt hét elején leleplezte: aktív és nyugalmazott katonatisztek államcsínyt kíséreltek meg Görögországban. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának levele a LEMP Központi Bizottságához (Kivonatos ismertetés.) A Pravda pénteki száma közli azt a, levelet, amelyet az SZKP Központi Bizottsága intézett a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságához. Az SZKP KB hangsúlyozza: a levelet az diktálta, hogy a szovjet párt elvtársi módon érdekelt a lengyel kommunisták pártja, az egész testvéri lengyel nép, a szocialista Lengyelország, a Varsói Szerződés és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának tagja ügyeiben. A szovjet és a lengyel kommunisták vállvetve harcoltak a fasiszták ellen, együtt dolgoztak a háború utáni években. „Pártunk, a szovjet emberek segítettek a lengyel elvtórsaknak az új élet építésében. A Szovjetunió most hatalmas arányú kiegészítő anyagi segítséget nyújt Lengyelországnak és nem nézhetjük aggodalom nélkül, hogy a íengyel nép forradalmi vívmányait halálos veszély fenyegeti” — írja az SZKP Központi Bizottsága. Lengyelország kritikus ponthoz érkezett. A szocialista Lengyelország ellenségei nem titkolják különösebben szándékaikat. A hatalomért harcolnak és már meg is szerzik azt, egyik pozíció a másik után kerül ellenőrzésük alá. Az ellen- forradalom a Szolidaritás szélsőséges szárnyát használja fel rohamosztagául, a szakszervezeti egyesülésbe belépett munkásokat becsapja és néphatalom elleni bűnös összeesküvésbe vonja be. Az imperialista erők mind alávalóbb kísérleteket tesznek arra, hogy beavatkozzanak a lengyel ügyekbe. A szocializmust Lengyelországban fenyegető rendkívül súlyos veszély egyúttal a független lengyel állam létét is fenyegeti — hangsúlyozza a levél. Ha bekövetkeznék a legrosszabb és a szocializmus ellenségei kerülnének hatalomra, ha Lengyelországot megfosztanák a. szocialista közösség védelmétől, az imperialisták máris kinyújtanák felé kapzsi kezüket. És ki tudná akkor garantálni Lengyelországnak, mint államnak a függetlenséget, szuverenitását, határait? Senki — hangoztatja az SZKP KB levele. A levél leszögezi: a lengyel- országi válság által okozott nehézségeket kihasználták a szocializmus ellenségei, a LEMP azonban nem verte vissza őket határozottan. A szocialistaellenes erőknek adott, véget nem érő engedmények ahhoz vezettek, hogy a LEMP lépésről lépésre meghátrált a belső ellen- forradalom nyomása előtt, amely a külföldi imperialista felforgató központok segítségére támaszkodott. Annak ellenére, hogy a LEMP Központi Bizottságának legutóbbi ülései anyagában elismerik az ellen- forradalmi fenyegetés tényét, a gyakorlatban mindeddig nem tettek intézkedéseket az ellene vívott harc érdekében, A legutóbbi időben különös aggodalomra ad okot az a helyzet, amely magán a LEMP- en belül alakult ki. A párt kongresszusáig alig több mint egy hónap van hátra. A választási kampányban azonban mindinkább a szocializmussal szemben ellenséges erők válnak hangadóvá. A helyi pártszervezetek vezetőségébe, a pártkonferenciák és a kongresszus küldötteinek sorába gyakran olyan emberek kerülnek, akik nyíltan opportunista nézeteket hirdetnek. A LEMP ellenségei, a revizionisták és az opportunisták különböző mesterkedéseinek következtében, kiszorítják a tapasztalt, odaadó pártmunkásokat. Az SZKP levele megállapítja, hogy az elkövetkező kongresszus küldöttei között rendkívül alacsony a munkáskörnyezetből származó kommunisták száma. A kongresszus előkészítésének menetét még inkább bonyolulttá teszi az úgynevezett horizontális struktúra mozgalma, amely a párt megosztásának eszköze. Nem lehet kizárni, hogy magán a kongresszuson kísérletet tesznek arra, hogy döntő vereséget mérjenek a párt marxista—leninista erőire, s ezzel elérjék a párt likvidálását. A szocialistaellenes erők támadása Lengyelországban veszélyezteti az egész szocialista közösséget, a közösség össze- forrottságát, integritását, határainak biztonságát, közös biztonságunkat — hangoztatja a levél. — Az imperialista reakció, amely támogatja és bujto- gatja a lengyel ellenforradalmat, nem titkolja el, hogy arra számit: ily módon nagymértékben megváltoztatja a saját javára az erőviszonyokat Európában és az egész világon. A lengyel- országi válságot az imperializmus arra is kihasználja, hogy befeketítse a szocializmus eszméit és elveit, hogy új támadást intézzen a nemzetközi kommunista mozgalom ellen. Ily módon a Lengyel Egyesült Munkáspártra nemcsak saját hazája sorsa, a szocializmus lengyelországi ügye iránt hárul történelmi felelősség, hanem rendkívül nagy a felelőssége a szocialista közösség ügye iránt is — írja az SZKP KB levele, amely ugyanakkor leszögezi : van még lehetőség arra, hogy ne engedjék meg a legrosszabb bekövetkeztét, megakadályozzák Lengyelországban a nemzeti katasztrófát. A megoldást az jelenti, ha a társadalom valamennyi egészséges erejét mozgósítják az osztályellenség visszaverésére, az ellen- forradalom elleni harcra. A levél kifejezésre juttatja a szovjet nép szolidaritását a szocialista Lengyelország iránt. „Álláspontunkat pontosan juttatja kifejezésre Leonyid Brezs- nyev kijelentése az SZKP XXVI. kongresszusán: „A szocialista Lengyelországot, a testvéri Len- qyelországot nem hagyjuk el a bajban, nem engedjük bántani!" — fejeződik be az SZKP KB levele.