Tolna Megyei Népújság, 1981. június (31. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-04 / 129. szám

Asszonyok és virágok Tolnanémediben Munkásőrök Névnap: Bulcsú i i A Nap kél 4.49 — nyugszik 20.36 órakor ( A Hold kél 6.49 — | nyugszik 22.42 órakor i ' i I Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1896. június 4-én született Paizs- i Goebel Jenő festő- és qrafikusművész, a szentendrei ] művésztelep egyik megalapítója, aki 48 éves korában, 1944 novemberében halt meg. i JÚNIUS 4 CSÜTÖRTÖK # A MEZŐGÉP *fvárdombi gyáregysége , Április 4. Szocia­lista brigádja tegnap budapesti kirándulásra vitte a decsi álta­lános iskola általuk patronált 6/c osztályos tanulóit. A cso­port városnézésen, múzeumláto­gatáson vett részt, majd a Vi­dám Parkban szórakoztak. + ÉREMGYÜJTŐK találkozó­ja. A dunántúli éremgyűjtők VII. találkozóját június 7-én rendezik meg Keszthelyen a vendéglátóipari szakközépisko­lában. A program reggel 9 órá­tól délután 6 óráig tart. A REKLÁM és gazdálkodás címmel tartanak vitaindító elő­adást a Magyar Hirdető Válla­lat Tolna megyei szakmai talál­kozóján, június 10-én 14 óra­kor Szekszárdon, a városi ta­nács dísztermében. # SZAKMUNKÁSVIZSGA. A Hőgyészi Vegyes Ipari Szövet­kezetben az idén tizenegy szö­vődéi dolgozó tett sikeres osz­tályvizsgát, a szakmunkásvizsga a hónap végén lesz. # A JÁTSZÓ zárófoglalkozá­sát tartják szombaton (6-án) délután Szekszárdon, a megyei művelődési központban fél há­rom, négy és fél hat órai kez­dettel. Á kicsinyek táncház- jellegű nyitott foglalkozásán a szülők is részt vehetnek, s ugyanitt értékelik a csoportok vezetői a gyerekek munkáját. O AZ ORSZÁGOS szövetke­zeti népdalkörök második talál­kozójára, amely június 27—28- ón lesz Egerben, illetve a kör­nyező négy településen, a felső- nónai termelőszövetkezet szé­kely asszonykórusát is meghív­ták. Megyénket ők képviselik e rangos eseményen, mivel a Ba­ján megtartott területi bemuta­tón sikeresen szerepeltek és az országos „Kiváló" minősítést érték el. ÉRTESÍTÉS! A DÉDASZ szek­szárdi kirendeltsége értesíti fo­gyasztóit, hogy 1981. június 5-én 8 órától 14 óráig áramszünetet tart. Az áramszünet az alábbi utcákat érinti: Bethlen G. u„ Kisbödő, Nagybödő, Kálvin tér, Remete u„ Kápolna tér. (306) A Kossuth adó 22 óra 30 ^ perckor sugározza a Rádió dalszínháza be­mutatójaként a Palotai álmokat. A zenés játék szövegét Krúdy Gyula regénye nyomán irta és rendezte Tö­rök Tamás. A játék zenéje Kisfaludy Sándor Himfy-dalai mellett Krúdy- mondatokból formált dalokból és kó­rusbetétekből épült fel, és nemcsak két szerelmest szólaltat meg, hanem szinte mindent körülöttük és felettük: az erdőt, az esőt, a holdsugarakat és a napsugarakat is. A tv 2-es programján 22 óra 15 perckor kezdődik a Milyen partnerek vagyunk? című műsor. A címbeli kér­désre keresték a választ Hollandiá­ban és Olaszországban a forgató- csoport tagjai. Üzletemberek, keres­kedők, gazdaságpolitikusok monda­nak véleményt magyar partnereikről, a kereskedelmi kapcsolatokról. A tv 1-es programján 21 óra 10 perckor vetítik az Angi Vera cí­mű magyar filmet. — BEFEJEZTÉK A NYOMOZÁST ifjú Ákos Sándorné 22 éves budapesti lakos bűnügyében, aki 1980. decem­ber 15-én elvitte a bölcsődéből Csa- pánszkij Orsolya 2 éves kisgyerme­ket. Az igazságügyi elmeorvos­szakértők megállapították, hogy ifj. Ákos Sándorné elmebeteg. Betegsé­ge következtében képtelen arra, hogy cselekménye társadalomra veszélyes­ségét felismerje. Ifj. Ákos Sándorné kóros elmeállapotát a vonatkozó jog­szabályok szerint büntethetőséget ki­záró okként kellett értékelni, vele szemben a büntető eljárást meg­szüntették. Szabadlábra helyezésével egyidejűleg ideggondozó intézeti el­lenőrzés alá került. Újabb típussal gyarapodott az Ikarus autóbuszcsalád. A kö­zelmúltban készült el a székesfehérvári gyár történetében el­sőként legyártott Ikarus 258 típusú jobbkormányos autóbusz. A tizenegy méter hosszú, több mint kétszáz lóerős jármű utastere légkondicionált. Az új autóbusz az afrikai kontinensen öregbiti hazánk jó hírét. Napos idő Várható időjárás ma estig: általában napos, meleg idő. Zápor, zivatar még nem valószínű. Időnként megélénkülő, főként a Dunántúlon megerősödő, déli szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 30—35 fok között. Utazik a s; Munkában a szedők. A satrak alatt 45-50 fokos a hőség A tolnanémedi Kossuth Mgtsz két évvel ezelőtt lépett be az Iparszerű Dísznövénytermesz­tési Rendszerbe, mely a virág­kertészetéről ismert Óbuda Tsz gesztorságával működik. A tol- nanémediek 11 fóliasátorban 8000 négyzetméteren termesz­tenek szegfűt és hetente két alkalommal, hétfőn és csütör­:ökön az esti személyvonattal indi^»— express áruként — a szálmmány a nagybani értéke­sítést végző rendszergazdához. A 36 fős kertészetből — ahol csak a szegfűvel 16 asszony foglalkozik - néha elmegy egy héten 10-15-20 ezer szál is. Előfordul azonban, hogy a szedésre, csomagolásra, szál­lításra mindössze 500 szál vi­rág kerül: aszerint, hogy mi­lyen a kereslet. Ez pedig, mint azt a gazdaság vezetőitől megtudtuk, rendkívül hullámzó. A Tolna megyében termesztett szegfűkre azonban nem csak a hazai piacokon van kereslet. A rendszerbe tartozók exportra is termesztenek virágot. Megint próbára teszi az időjárás a mezőgazdaságot, sze­szély essége már elképesztő. A hőség — kevés eső után — semminek sem használ, a borsónak kifejezetten ártalmas. Gyorsan vénül, keményedik. A Paksi Konzervgyárba megérkeztek az első borsószállít­mányok. Nagyon kell iparkodni. Talán soha nem volt még ennyire kritikus a helyzet borsóügyben. Nehezen fejlődött ki a növény az aszály miatt, sok helyen hiányosan kelt, most meg pörköli a kánikula. Hamar alkalmatlanná válhat a feldolgozásra. Iparkodni kell. Óramű-pontossággal min­denütt, kaszálásban, cséplésben. A szállítás se késlekedhet, rohannak a súlyos rakományok, csorog a veríték. Minden perc drága. A másik friss hir: megkezdődött a strandszezon. Kellemes az idő, a viz, a gyep, az árnyék. Ki kell használni minden percet! G. J. Energiatakarékos takarmányozás Agromais-tanácskozás Hőgyészen Növényvédelmi előrejelzés Az amerikai fehér szövőlepke kifejlett hernyótömege helyen­ként sok bosszúságot okozott a lakosságnak az előző évben. Az idén még előttünk van a kellemetlenségek elhárításának lehetősége. A kártevő I. lárva­nemzedékének kelését f. hó 5- től 25-ig minden földtulajdo­nosnak (használónak) figyelni kell. Ez azt jelenti, hogy 2-3 naponként alaposan szemügyre kell venni a fákat, hogy az ép­pen kialakuló fészket észreve­gyük és időben meg tudjuk semmisíteni. A védekezés során a mecha­nikai eljárást részesítsük előny­ben. A fészkek leszedésével, hernyózó ollóval történő levá­gásával nagyon jól kiirtható a kártevő. A környezetvédelem szempontjai is az erőművi meg­oldás mellett szólnak. A hatékony vegyszeres vé­dekezés a nehezen nedvesít­hető hernyószövedék miatt nagy gondosságot igényel. Jó hatást csak az egészen fiatal lárvák ellen érhetünk el. Java­solt növényvédő szerek: Dit- rifon 50 WP (2 dkg/10 liter), vagy Unitron 40 EC (20 cm3/10 liter). Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás A SZEKSZÁRDI HÚSIPARI VÁLLALAT FELVÉTELT HIRDET FÉRFI ÉS NŐI MUNKAVÁLLALÓK RÉSZÉRE: — húsipari szakmunkás, — húsipari betanított munkás, — húsipari segédmunkás, — üzemi ládamosó, takarító, — autószerelő, — műszaki betanított és segédmunkás, — hűtőgépkezelő,-szerelő, — kompresszorkezelő munkakörben. Részletes felvilágosítás, jelentkezés a Szekszárdi Húsipari Vállalat munkaerő-szervezési osztályán. (297) Tegnap délelőtt országos ta­nácskozást tartottak Hőgyészen a helyi állami gazdaság gesz­torságával működő Agromais tevékenységéről. A tanácskozá­son a gabonaipar tizenkilenc megyei vállalatának vezető szakemberei vettek részt. Gscheidt Mátyás, a gazdaság igazgatója ismertette az ener­giatakarékos szem-csutka zú­zalék készítésének helyi tapasz­talatait és a módszer fejleszté­sében elért eredményeket, a kukorica betakarításától, táro­lásától kezdve a feletetésig. A technológiát egyébként a tag­gazdaságok üzemi körülményei­hez fogják igazítani. Kercsmarik Sándor, az Ag­romais vezetője beszámolt a (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A Szegedi Kenderfonó és Szövőipari Vállalat, valamint a szekszárdi Volán 11. sz. Vál­lalat között fuvarozási szerző­dés jött létre, 1979. első fél­évében, melynek értelmében a Volán Vállalat dolgozója, R. György fuvarozást végzett a szövőipari vállalatnak. R. György a fuvarleveleket hosz- szabb időn keresztül megha­misította, ezért a Paksi Járás- bíróság elítélte. A bűncselekmény következté­ben a felperes vállalat 36 323 Ft-tal több fuvardíjat fizetett meg az alperes részére, ezért rendszer tevékenységéről, a terjesztés lehetőségeiről és az eddigi gazdasági eredmények­ről. Buzogány István, a Tolna megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat kereske­delmi igazgatóhelyettese tájé­koztatót adott a gabonaforgal­mi vállalatok tevékenységéről a rendszer terjesztésében vál­lalt kötelezettségeikről, és az ezzel kapcsolatos feladatokat ismertette. A tanácskozás után a szak­emberek a gyakorlatban is megnézték a gazdaság ürge­vári sertéstelepén a kukoricá­ból készített cső-csutka zúzalék kitárolását, keverését, etetését. annak visszafizetésére kérte kö­telezni a Volán Vállalatot. A bírósági eljárás során a Volán vitatta a kenderfonó követelését olyan indokkal, hogy a Kenderfonó és Szövő­ipari Vállalat követelése rész­ben elévült. A Szekszárdi Járásbíróság ítéletében megállapította, hogy a követelés egy része valóban elévült és ezért 7423 Ft kár megfizetésére kötelezte a Volán Vállalatot, miután az eljárás során 7423 Ft-ot már megfize­tett. Az ítélet jogerős. ÉBERT GYÖNGYI Büntetőügy polgárjogi következménye Pártszervezetek az utánpótlásért A szekszárdi városi-járási egység parancsnoka, Nagy Fe­renc újságolta a minap, hogy félévhez közeledvén, az alegy­ségek a terveknek megfelelően végrehajtották a kiképzési fel­adatokat, azonkívül megterem­tették az állománycsere szemé­lyi feltételeit is. Ez utóbbi any- nyit jelent, hogy a bázisüzemek pártalapszervezetei kiválasztot­ták azokat a kommunistákat és pártonkívülieket, akik önként vállalják a fegyveres szolgála­tot a munkáshatalom védelmé­ben. Természetes folyamat az évenként ismétlődő állomány- csere a munkásőrségben, ha­sonlóképpen a hadsereghez, de mégis másként. Miután az alap- szolgálat öt év, a cserélődés aránya — sok éves tapasztala­tok szerint - megközelítően nyolcszázalékos. így, ilyen fel­tételek mellett tudja a harcké­szültségét állandóan a követel­ményeknek megfelelő szinten tartani. Hivatása teljesítésének fontos feltétele, hogy állandó legyen a szolgálatot önként vállaló, a politikai és erkölcsi követelményeknek megfelelő, meghatározott létszámú mun- kásőr-állomány. Az állomány létszámának szinten tartását szolgálja az a szervező munka, amelyet a párt- szervezetek, a munkásőr-pa- rancsnokságok végeznek a párt- határozatok, valamint az orszá­gos parancsnokság irányelvei alapján. Az érintett pártalap- szervezeteknek állandó felada­tot jelent az állományépítő, szervező munka. Több szem­pontból is. Egyrészt, figyelem­mel kell kísérni, hogy a lesze­relések, felvételek hogyan be­folyásolják az állomány politikai összetételét. Jellemző például, hogy a párttagság aránya a testületben 75-82 százalék kö­rül alakul, viszont az új mun­kásőröknek csak valamivel több, mint fele párttag. A párt fegy­veres szolgálata közben válnak szilárd, elkötelezett kommunis­tává. Másrészt, eleget kell ten­ni a párthatározat azon tételé­nek, amely szerint „a munkás­őrség tényleges állománya első­sorban a termelőmunkában köz­vetlenül részt vevőkből szerve­ződjön”. Harmadsorban köve­tendő szempont az állomány korösszetétele. A felvételek so­rán arra kell törekedni, hogy a derékhadat a középkorúak al­kossák, a fiatalok közül azokat kell javasolni, akik az ifjúsági szervezetben aktív munkát vé­geznek és katonaidejüket letöl- tötték. A korábbi években több párt- alapszervezet elkövette azt a hibát, hogy a katonaidőt még le nem töltött fiatalokat is ja­vasolta felvételre — holott a munkásőr szolgálat nem azonos a tényleges katonai szolgálat­tal, azt nem helyettesítheti. Vi­szont a megyében érdekes ta­pasztalat, hogy a határőrség­től leszerelő fiatalok közül so­kan jelentkeznek munkásőrnek. (Miként a rendőri szolgálatot is többen választják közülük.) A határőr-szolgálat sokban ha­sonlít különböző munkásőr­szolgálati csoportok feladatá­hoz, így könnyen beilleszked­hetnek. A pártalapszervezetek előre­látó szervező munkája révén néhány alegység „háza táján” már tartalékos munkásőrjelöltek is vannak: a politikai előkészí­tő, nevelő munka, a kiválasztás révén több a jelentkező, mint a tartalékba menő, a leszerelő, így adódik, hogy a tavaly je­lentkezett esetleg csak 1982- ben lesz előképzős, és 1983- ban tesz esküt. A káderkiválasz­tás itt úgy érvényesül, hogy a pártonkívüli munkásőrjelöltet, mint leendő párttagot veszik számba. Néhány pártalapszervezetben — például a dombóvári egység bázisain — már gyakorlattá vált, hogy a munkásőrjelölt családját is felkeresik, beszélgetnek a hózastárssal, a szülőkkel, előre tisztázzák, hogy a család is vál- lalja-e a szolgálat terheit, így elejét veszik esetleges, későbbi konfliktusoknak. B. I. KÉPÚJSÁG a Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, ..................................................... - "--------------- ---------------------- ------- ---------------------- ~ - ­P ostacím: 7101 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési Terjeszti a Magyar díj: egy hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.

Next

/
Thumbnails
Contents