Tolna Megyei Népújság, 1981. június (31. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-05 / 130. szám

Mai számunkból A TERMELŐ­SZÖVETKEZETEK Áruforgalma (3. old.) CSALÁD - OTTHON (4. old.) SZEDRES NYERTE A NŐI RANGADÓT (6. old.) SIMONTORNYAIAK BUDAPESTEN (3. old.) Folvtatádtak a magyar-jugoszláv pártközi megbeszélések Lazar Mojszov, a JKSZ Központi Bizottsága Elnökségének el­nöke és a vezetésével hazánkban tartózkodó küldöttség a Magyar Optikai Művek egyik üzemrészében. , (Képtávírónkon érkezett.) Haderőcsökkentési tárgyalások A magyar nagykövet felszólalása Döntési jog Nap mint nap döntenünk kell. Az életre szóló, a tovább­haladást jelentő döntést né­ha percek alatt, vagy kevés gondolkodási idő után kell megtenni. Később már nincs lehető­ség, nem lehet hivatkozni semmire és senkire. Ha rosz- szul, ha jól döntöttünk sze­mélyes sorsunk felett, akkor szidhatjuk, dicsérhetjük ma­gunk. Tehát megadatott az em­bernek a döntési jog. Vajon élünk-e vele? Természetesen, hiszen rákényszerít az élet. De sokszor, amikor lénye­ges kérdésekben kell állóst- foglalni a munkahelyen, ak­kor lelassul a döntési mecha­nizmus. Az az érzésem, hogy ilyenkor várunk valamire, vagy valakire. Ha egy emberre rábízzák másik két ember irányítását, már elkerülhetetlen, hogy ha­tározzon. Egy művezetőnek —• erről manapság sok szó esik — naponta rengetegszer kell dönteni. Egy üzemvezetőnek, osztályvezetőnek, igazgatónak pedig megszámlálhatatlan mennyiségben kell véleményt mondani, és sokszor vissza­vonhatatlan érvénnyel dönte­ni is. A döntési jog gyakorlatá­val akkor van baj, ha egy szervezet valamelyik tagja nem akar, nem mer dönteni, ezt mástól várja. Ilyenkor fel­borul a mechanizmus. Mások, helyettünk kénytelenek foglal­kozni olyan dolgokkal, ami­hez nincsen „jogosítványuk”. Felgyorsult a gazdasági élet. Nem szabad csak a mennyiséget hajtani. Keve­sebb anyagból, kevesebb energiával többet kell elő­állítanunk. Ezt pedig csak ak­kor tudjuk megoldani, ha kö­rültekintően és gyorsan hatá­rozunk. Arra nincs idő, hogy a döntési joggal felruházott szakemberek, vezetők mindig megvárják a magasabb lép­csőfokon helyet foglaló veze­tőtárs egyetértő bólintását, mert akkor rengeteg idő megy veszendőbe. Lemaradunk, a szervezetlenség fog uralkod­ni. Nemhogy előrejutnánk, ha­nem egy helyben topogunk. Elszomorít, ha egy felelős vezető kitér a válaszadás elől, mondván, először megbeszéli főnökével. Felháborít, ha fe­leslegesen jártat meg egyik ajtótól a másikig, míg pecsét kerül egy-egy iratra. Mérges vagyok, amikor egy vidéki gyár főmérnöke fél órát is telefonál, hogy egy pesti elő­adótól kérjen engedélyt olyan egyszerű ügyben, amelyben mint főmérnök, tud dönteni. Ha van döntési joga valaki­nek, és nem él vele, vagy ha valakinek a beosztásához nincs meg a megfelelő dön­tési joga, az ugyanúgy fel­háborító, de a második eset­ben könnyen változtathatunk, megfelelő jogátadással. A döntési jog nagy felelős­séget ró arra, akit felruház­tunk vele. Élni vele, körül­tekintően és gyorsan, a leg­fontosabb feladataink közé tartozik. H. J. Csütörtökön délelőtt a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának székhá­zában Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának és Lazar Moj- szovnak, a JKSZ KB Elnöksége elnökének vezetésével folyta­tódtak a magyar-jugoszláv pártközi megbeszélések. A Jugoszláv Kommunisták Szövetségének baráti látogatá­son hazánkban tartózkodó kül­döttsége délután Lazar Moj- szov vezetésével a Magyar Op­tikai Művekben tett látogatást. Elkísérte a küldöttséget Berecz János, az MSZMP Központi Bi­zottságának tagja, a KB Kül­ügyi Osztályának vezetője. Részt vett a programon Simon Pál, hazánk belgrádi és Milan Veres, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság buda­pesti nagykövete. A vendégeket Jassó Mihály, a XII. kerületi pártbizottság első titkára és a nagyvállalat vezetői fogadták, majd a párt- bizottság tanácstermében Posch Gyula vezérigazgató adott tá­jékoztatást a budapesti, vala­mint az öt vidéki telephelyen tevékenykedő csaknem nyolc­ezres kollektíva munkájáról. A világ közvéleményét meg­különböztetetten érdeklő fegy­verkezési hajsza elleni küzde­lem, illetve az európai lesze­relés ügyének előmozdításáért nemzetközi konferenciát tarta­nak június 6—8-a között Stock­holmban. A Béke-világtanács, valamint a Svéd Béketanács kezdeményezésére összehívott tanácskozás egyik jelentős vo­násaként a konferencia mun­kájában részt vesz több olyan nemzeti és nemzetközi társa­dalmi mozgalomnak a képvi­Kétévenként kerül sor az Ifjú és az Úttörő Gárda közös me­gyei szemléjére. Járásonként rendezték meg a versennyel, vetélkedővel, sportprogramokkal és harci játékokkal tarkított Úttörő és Ifjú Gárda-szemléket. A megyei találkozóra a leg­jobbak jutottak. Ma reggel Paks mellett, Cse­resnyésben kezdődik meg a szemle, de még csak az ifjú- qárdisták részvételével. Ma ren­dezik meg a szakaszok verse­nyét, ahol járásonként indul eqy-egy számban egy-egy sza­kasz, a verseny végén összetett eredményt hirdetnek, persze az is kiderül a végén, melyik sza­kasz tudott a legtöbbet, melyik volt a legügyesebb. » A versenyszámok között sze­repel a váltó úszás is, ezt nem Pakson, hanem Dunaföldváron rendezik meg. Szerepel méq a programban terepfutás és lövé­szet. Az első nap tábortűzzel és diszkóval zárul. Szombaton érkeznek az út­törők, és megkezdődik a nagy harci túra. Nem azonos nehéz­ségű útvonalon haladnak az út­törők és a KISZ-esek, de a verséhy bizonyos pontjain va­Ezután megtekintették a gyártörténeti kiállítást, a ferrit- gyártó, a forgácsoló, valamint a számítástechnikai berende­zéseket gyártó üzemrészt. selője is, amely nem tartozik a BVT-hez. Ugyancsak a két na­pirendi téma jelentőségét, az eddiginél teljesebb nemzetkö­zi összefogás szükségességét példázza, hogy több polgári parlamenti képviselő, politikus, kiemelkedő nemzetközi szemé­lyiség is ott lesz a konferen­cián. A több mint 200 résztvevő­vel megkezdődő fórumon a magyar békemozgalom négy­tagú delegációval képviselteti magát. Sztanyik B. László, az lamennyien áthaladnak majd. Az állomásokon ügyességi játé­kok szerepelnek a gyakorlati feladatok között. A kérdések a kül-, a bel- és az ifjúságpoliti­kára, valamint a honvédelem különféle, ágára vonatkoznak majd. A túra végpontja ürge­mező, ahol honvédelmi, polgári és tűzvédelmi technikai bemu­tató várja a gyerekeket és a fiatalokat. A bemutatón közel­ről megtekinthetik a fegyveres testületeknél használt sok tech­nikai eszközt. A honvédség egyik alakulata harci gyakorla­tot is bemutat a versenyzőknek és az érdeklődőknek. A rendező szervek, a polgári védelem, a rendőrség, az MHSZ, a munkásőrség, a kiegészítő parancsnokság, a KISZ és az úttörőszövetség megyei szervei és a honvédség mintegy hét­száz résztvevőt várnak a talál­kozóra. A harmadik napon játékos sportvetélkedő lesz, majd Pak­son, a munkásművelődési ott­hon előtt az Ifjú Gárda alaki szemléjével és eredményhirde­téssel zárul a háromnapos programsorozat. A JKSZ küldöttségének a MOM-ban tett látogatása ba­ráti eszmecserével zárult. A JKSZ küldöttsége este megtekintette a KISZ Központi Művészegyüttesének műsorát. Országos Béketanács elnök- helyettese, a magyar küldött­ség vezetője — megtisztelő fel­kérésnek eleget téve — vitain­dító előadást tart a nukleáris háború lehetséges európai ve­szélyeivel foglalkozó munkabi­zottságban. Két másik munka- bizottság a fegyverkezési ver­seny jelenlegi szakaszának kérdéseit, illetve az új nukleá­ris rakéták és a neutronfegy­ver kontinensünk jövőjére ár­nyékot vető veszélyeit vizs­gálja. Tegnap délelőtt Decsen tar­totta ülését a Hazafias Nép­front megyei bizottságának kör­nyezetvédelmi munkaközössége. A járási művelődési házban összejött környezetvédők előtt dr. Szelényi Béla, a munkakö­zösség elnöke tartott megem­Csütörtökön megtartották Bécsben a közép-európai fegy­veres erők és fegyverzet kölcsö­nös csökkentéséről folyó tárgya­lássorozat 273. plenáris ülését. A tanácskozáson felszólalt Lő­rinc Tamás nagykövet, a ma­gyar küldöttség vezetője. Beszédében Lőrinc nagykövet kiemelte, hogy az SZKP XXVI. kongresszusán tett külpolitikai kezdeményezések időközben a a Varsói Szerződés tagállamai­nak közös programjává váltak. Elfogadásuk esetén adott lenne az enyhülési folyamat fenntar­tása és a katonai enyhülés elő­segítése. A szocialista országoknak az előrehaladást célzó, aktív tö­rekvéseivel szemben a nyugati tárgyalópartnerek passzív ma­gatartást tanúsítanak a bécsi tárgyalásokon — folytatta be­szédét a magyar képviselő. A szocialista fél képviselői több íz­ben bebizonyították azon nyu­gati állítás alaptalanságát, amely szerint a haladás leg­főbb gátja abban keresendő, hogy a szocialista országok nem adnak további - még részlete­sebb — adatokat csapataik lét­számáról és nem hajlandók az úgynevezett kísérő intézkedések teljes nyugati csomagtervét el­fogadni. A mesterkélten terem­tett létszámvita ürügyén a Nyu­gat még arra sem hajlandó, hogy elfogadja a számára elő­nyös javaslatot, amelynek alap­ján a tárgyalásokon közvetle­nül részt vevő nyugati országok az első szakaszra tervezett egyezmény alapján kevesebb, mint 1,5 százalékkal, a Varsói Szerződés tagországai viszont 4 százalékkal csökkentenék csa­pataik létszámát. A „kísérő intézkedésekről” szólva Lőrinc nagykövet hang­lékezést a környezetvédelmi vi­lágnapról, majd Deákvári Mi­hály, a Hazafias Népfront nagyközségi bizottságának tit­kára beszélt a decsiek környe­zetvédő munkájáról. A munka- közösség tagjai ezután, meg­tekintették a közelmúltban lé­súlyozta, hogy a szocialista or­szágok a legutóbbi három for­dulóban kifejtették álláspontju­kat az első szakasz egyezménye végrehajtásához szükséges in­tézkedésekről. Kifejezték kész­ségüket, hogy az első megál­lapodás véglegesítésével egy­idejűleg kidolgozzák az azzal összefüggő intézkedések konk­rét tartalmát és terjedelmét. A „kísérő intézkedésekre" is érvé­nyes azonban, hogy azok egyik fél biztonságát, így a szocialis­ta országokét sem sérthetik. Bonyolítja a problémát az is, hogy a NATO egyre gyakrab­ban rendez hadgyakorlatokat növekvő csapatlétszámmal, egy­re több fegyverzet bevonásával és egyre kiterjedtebb területe­ken. A szocialista országok vé­leménye szerint az első sza­kaszra vonatkozó egyezmény­nek biztosítania kellene, hogy a felek fegyveres erőinek a csök­kentés után fennmaradó lét­száma időlegesen, még had­gyakorlatok esetén se növeked­jék. Felszólalásának befejező ré­szében Lőrinc nagykövet meg­állapította, hogy a nyugati fél nem adott hivatalos választ a szocialista országok 1980. júli­us 10-én, illetve november 13- án beterjesztett kompromisszu­mos javaslataira. Kifejezésre juttatta azt a megalapozott kí­vánságot, hogy a nyugati tár­gyalópartnerek adják fel időhú­zó taktikájukat és tegyenek konkrét lépéseket a valameny- nyi fél biztonságát szolgáló egyezmény kialakítására. A bécsi haderőcsökkentési tárgyalások következő plenáris ülését jövő héten csütörtökön tartják. tesült Váci Mihály lakótelepi parkot és a most kialakulóban lévő parkerdőt, majd ellátogat­tak a cserenci, vedászházhoz, ahol megnézték a mini-arboré­tumot és a vadaskertet. (A környezetvédelemről szóló írá­sunk az 5. oldalon.) nemzetközi konferencia a fegyverkezési hajsza ellen Együtt a garda - Pakson Az Úttörő és az Ifjú Gárda megyei szemléje Környezetuédelem A munkaközösség tagjai a cserenci mini-arborétumban

Next

/
Thumbnails
Contents