Tolna Megyei Népújság, 1981. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-30 / 151. szám
1981. június 30. NÉPÚJSÁG 3 A hatékonyabb munka érdekében Rugalmasabb munkaszervezeteket A Láng-gyári pártvezetőség kezdeményezése A dombóvári Lán9... gyáregység üzemi pártvezetősége a munkaerő-gazdálkodás hatékonyságát vizsgálta hat héttel ezelőtt. Több oldalt tett ki a jelentés, amit az üzem vezetője terjesztett a pártvezetőség elé; - adatok, megállapítások, elképzelések ... A jelentés egy mondatához azonban mindenki hozzászólt, és Tapaszti Gyula, a pártvezetőség titkára összefoglalójában megállapíthatta: ez az a láncszem, amit meg kell ragadnunk, ha előbbre akarunk jutni. A gyáregység vezetője egyetértett ezzel, a pártvezetőség termelési bizottsága pedig megbízást kapott a téma „körüljárására”, a politikai előkészítéshez javaslatok kialakítására. Pár évvel ezelőtt még ismeretlen fogalom volt a vállalatnál a rendeléshiány. Akadt olyan megrendelő is, aki azt a választ kapta: most ki van töltve a kapacitásunk, két év múlva vállalhatjuk a munkát. És a megrendelő, kénytelen-kelletlen belenyugodott. Ma ott tart a gyár — és nemcsak az idén, hanem már a múlt évben is ez volt a helyzet —, hogy nincs „kitöltve" a teljes esztendő megrendelésekkel. Számot nem mond sem az igazgató, sem a pártvezetőség titkára, hiszen a rendeléshiány máról holnapra tízmilliós nagyságrendekkel változhat. A rendeléshiány ellenpólusa, amikor váratlanul befut egy-két belföldi, vagy exportmegrendelés, néha „adj- uramisten, de mindjét”, akkor azt teljesíteni kell. A másik tényező, ami indokolja a változtatást. Ami eddig is fennállt, csak nem „ugrott ki” ilyen formában: Az üzemben 15-20 fős brigádok dolgoznak, csaknem valamennyi három műszakban. Egyedi és kis sorozatú gyártás folyik a gyáregységben. A brigád megkap egy gyártmányt, vagy egy ötös sorozatot. Általában három hét az átfutási idő a végszerelőében. Az első hét eltelik azzal, hogy „összeszedik" az előmű- hely által legyártott, és a kooperációban beszerzett alkatrészeket - kiderül rendszerint, hogy valami hiányzik - ekkor még valahogyan „félgőzzel" folyik a munka. Nincs csellengés, lógás, mégis, az intenzitás olyan 70-75 százalékos. A második héten „berázódnak”, ekkor normális a leterhelés - közben sikerül a hiányzó alkatrészeket is beszerezni - a harmadik hét pedig a hajrá. Túlórával. A végszerelőé létszámának egyötöde havonta legalább hatvan túlórát teljesít. Előfordul igen gyakran, hogy az egyik brigád — a maga gyártmányával — az első hétnél, tehát a „bemelegítésnél” tart, a mellette dolgozó másik kollektíva pedig hajrázik, a befejező munkákat végzi. Itt túlterhelés, ott imunkahiány . . . ennek minden következményével. Az egyik brigádban a kezdő, gyakorlatlan hegesztő kényes munkát, rozsdamentes hegesztést kénytelen végezni, természetesen így nagy a hibalehetőség, a másik brigád magasan kvalifikált hegesztője közönséges szénacélt hegeszt, rutinmunkát végez. Köztudott az is, hogy a hajrában nem lehet oly mértékben érvényesíteni a minőségi követelményeket, mint a normális munkatempónál. Eddig is előfordult, hogy----------—------- „ad hoc” egyegy embert egy-két napra áttettek más munkahelyre, nagyon sürgős esetben, ám ez mindig bonyodalmakat okozott. Most arról van szó, hogy az átcsoportosítást intézményesíteni kell. Törje a fejét a gazdasági vezetés ennek szervezeti megoldásán, a kapcsolódó intézkedéseken - számos munkajogi vonzata is van ennek, az utalványozástól, a premizálástól a munkavédelmi oktatásig -, a pártvezetőség, elsősorban annak nyolctagú termelési bizottsága, valamint az 1-es alapszervezet a politikai előkészítéssel foglalkozik. A lényeg: Minden — a végszerelőében dolgozó — brigád létszámának egyharmada — négy-öt fő — intézményesítve mobilizálható legyen. Át lehessen napokra, esetleg egy-két hétre csoportosítani. Kényes dolog embereket kötelezni arra, hogy rövidebb-hosszabb időre „kilépjenek” a megszokott kollektívából. Le kell küzdeni olypn nézeteket is, amelyek szerint a brigádok, a művezetői egységek a gyengébbeket adják „kölcsön”, az átcsoportosítás valamiféle büntetés. El kell érni, hogy aki bekerül ebbe a „körbe”, az számára dicsőséget jelentsen. És valóban, azok kerüljenek a mobilizálhatók csoportjába, akik elismert szakemberek, több szakmájuk is van. (Több mint harminc szakmunkás rendelkezik második szakmai végzettséggel.) A tervek szerint a harmadik negyedév első hónapjában kialakítják az új munkaszervezetet, majd augusztusban—szeptemberben - próbaképp két hónapra - bevezetik. Ekkor „felszínre kerülnek" az előre nem látható problémák is, azok megoldásával „finomítva” a módszert, a negyedik negyedévben véglegesen bevezetik. Több lépést már megtettek. Az 1-es alapszervezet kibővített vezetőségi ülésén Szőts Sándor, a Lenin szocialista brigád műszakvezetője (három műszakban dolgozik a brigád, mindegyik csoportnak van egy műszakvezetője) pártvezetőségi tag vállalta, hogy segíti ennek a 4-5 fős csoportnak a kialakítását, az emberekkel majd ő megbeszéli, hogy ha most még kényelmetlennek is látszik, de meg kell csinálni. Meglesz a haszna belőle nemcsak a népgazdaságnak, hanem a gyárnak, sőt a brigádnak is. Veller János párt- csoportbizalmi, a Petőfi szocialista brigád tagja vállalta, hogy a művezetőnek segít e munkában. Péter László pórtcso- portbizalmi, a „Fény” hegesztő szocialista brigád tagja a két hegesztőbrigádnál végzendő politikai előkészítő munkára vállalkozott. Ma már nem állapítható meg, ki mondta ki először, de egységesen elfogadták azt, hogy a „kísérleti” hónapokban „csak” erkölcsi elismerés jár az új munkaszervezetben résztvevőknek: „Nem azzal kezdjük, hogy a markunkat tartjuk ...” A vég- legesítéskor-pontosításkor már kidolgozhatják az anyagi ösztönzés rendszerét is. Különben is, ha jobb a szervezet, ha hatékonyabb a munka, nagyobb lesz az üzemi nyereség, nagyobb a lehetőség a bérfejlesztésre. És ezenkívül, jár a programsze- rűségi prémium is, amit reálisabban lehet „megpályázni” a rugalmasabb munkaszervezettel. Taggyűlést tartott pénte------ssJ.------------- ken az 1-es ala pszervezet. A fő téma a minőség alakulása volt, ebbe „ágyazta be” az alapszervezet vezetősége a munkaszervezet korszerűsítésének, rugalmasabbá tételének politikai feladatait. A harminchat tagú alapszervezet egyöntetűen támogatja ezeket a — már a jövő hónapban megvalósulni kezdődő - terveket. J. J. így arattak régen (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Tamásiban és a környező községekben valamikor az aratás kezdete Péter és Pál napjához kapcsolódott. Előtte való napokban először őszi árpát, majd a tavaszi búzát, rozsot aratták és csak ezután kezdték a búzát. Kop- pányszántón és Értényben aratás előtt az előző évben kicsépelt rozs szárából, a zsuppból a gabonakévék bekötésére szalmakötelet készítettek. Ezt a kötelet a csépléskor félredobták, összeszedték és mákszár, napraforgószár, kukoricaszár, zabszéna, lucernaszéna kévébe kötésére újra felhasználták. Tamásiban búza- szárból készítették a kötelet. Az aratási előkészülethez tartozott a jó kasza borotvaéles»; való kalapálása. Váltókasza is kellett. A kaszanyélre felkerült a „takarópálca”. Ez döntötte a levágott búzát a lábonálló búzára. Mert az őszi árpát és q búzát mindig a lábonállóra vágták, és nem rendre, így a marokszedőnek nem kellett földig hajladozni, hogy felszedje a markot. A marokszedő sarlóval ölre szedte a rendet. Az átölelt, „tele ölében” lévő búzamennyiség: a marok. Innen van a marokszedő elnevezés. A marokszedő majd mindig fiatal lány vagy menyecske volt. □gyes kezétől függött az aratás szapora haladása. Az arató férfi az első világháború előtt bő vászongatyát és bő könyökű, „buggyos” szárú, rövid derekú vászoninget vett fel. Vászon- kötényt kötött maga elé. Az ilyen öltözet nem tapadt izzadt testére és szellős volt. Fején szalmakalap volt. A szúrós tarló miatt erős bőrpapucsba lépett. Még elmaradhatatlan volt a „tokmány” és benne a kaszafenő kő. A marokszedő ugyancsak könnyű ruhába öltözött, lábán papuccsal. Hosszú ujjú blúzt viselt, mert a búza felmarta volna a karját. Fején könnyű, világos kendő. Kezében sarló, derekán szalma- kötélcsomó. Az első kaszavágással helyet csináltak a holmijaiknak, ha kocsival jöttek, a kocsinak. Kifogták a lovakat, kocsihoz kötötték. Zöld takarmányt tettek eléjük. A holmikat a kocsi árnyékába rakták. A dorikorsót betakarták zöld takarmánnyal, hogy a benne lévő víz nehogy átmelegedjen. Ezután az arató izmos, hajlékony lendülettel vágta a búzát, nyomában a marokszedő sarlóval szedte a markot. Amikor egy jó marok megvolt, derekáról lehúzott egy kötelet, hosszában lefektette, erre oldalt rátette a markot, és sietett a kaszás nyomába. Amikor kiértek a tábla végére, visszafelé üresen jöttek. A második rend vágásánál a marokszedő a tele markot az első rendnél hagyott marokra fektette. E két marok tett ki egy kévét. Visszajövet az arató a marok egyik oldalán megcsavarta a kötelet, szemben vele a másik oldalon a marokszedő is felvette és megcsavarta a kötelet, átadta a kaszásnak, aki erős, ügyes mozdulattal bekötötte. így lett a két marokból egy kéve. A terület lekaszálása után következett a kévék összehordása és „keresztekbe" rakása. Ezt a munkát ezen a vidéken „kepélés”-nek mondták, és a kereszteket is inkább kepének nevezték. A kereszt rakása így történt: a földre letettek egy kévét, az a fenékkéve. Erre két- oldalról — a kéve kalászos részére is, meg a tövére is — egy-egy kévét fektettek, úgy hogy a kalászos rész mindig középre került. Most a fenékkévére keresztben ugyanúgy másik két kévét helyeztek. Végül a kereszt minden szára három-három kévéből állott. Legfelül tettek egyet, az a „papkéve". E név talán a papi tizedre emlékeztet. Ezt a kévét a hajazátóból sodorva az alatta lévő kévékhez erősítették, hogy a szél le ne döntse. Minden kereszt 14 kévéből állt. A keresztnek az volt a jelentősége, hogy minden oldalról száradt a szem és a szár mindaddig, amíg a szérűskertekbe haza nem hordták és osztagba nem rakták. A learatott területet nagy gereblyével — Tamásiban ezt „bőgő”-nek nevezték — összegereblyézték. Ez volt a „kuszát" vagy „kusza”. Ezt kocsiderékban hazavitték a baromfiaknak, vagy a „kepelikba” dugták. Az aratóknak mindennap valamelyik nem arató asszony szépen letakart „cserén vékában" bőséges és jó ebédet vitt a fején. Így ment végbe az aratás, amely nagyon nehéz, fárasztó munka volt. Ezt csak az tudja érzékelni és értékelni, aki maga is a tűző napon, rekkenő hőségben csak egy napot is aratott. Az aratás minden gondjával, keservével, romantikájával már a múlté. Vele együtt a gabona hazahordása a „takarodás", és a cséplés is. Sok idős tamási gazda mondta nekem: mostanság észre sem veszem, hogy már lement az aratás, de még a cséplés is. DR. KOPPAN JÓZSEF Kubai delegáció a Hazafias Népfontnál A Hazafias Népfront Országos Tanácsának meghívására hétfőn Budapestre érkezett a kulbaii CDR (a kubai forradalom védelmére alakult bizottságok) küldöttsége. A delegációt Armando Acosta Cordéi ro, a Kubai Kommunista Párt Politikai Bizottságának póttagja, a CDR főtitkára vezeti. A vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára fogadta1. Salgó csapágyak Bátaszékről Salgó típusú csapágyak gyár tását kezdték meg a Salgótarjáni Kohászati üzemek részére, a Bátaszéki Fémipari Szövetkezetben. Ezek a csapágyak nél külözhetetlen alkatrészei a Salgó szállítópálya rendszernek. A két üzem között létrejött szerződés értelmében Bátaszékről még ebben az évben 100 ezer Salgó csapágy kerül az észak- magyarországi város kohászati üzemeibe. Szentszikrai János a csapágyak mélyhúzását végzi Kőműves Béláné méreteket ellenőriz Magyar-szovjet vízügyi tárgyalások Hazaérkezett a Szovjetunióból Kovács Antal államtitkárnak, az OVH el nőikének vezetésével a magyar vízügyi küldöttség, amely Nyikolaj Fjodoro- vics Vasziíjev szovjet meliorációs és vízgazdálkodási miniszter meghívására június 22— 28-iig tartózkodott a Szovjet- u n iában. A két ország vízügyi vezetője Moszkvában aláírta a határvizekkel kapcsolatos vízgazdálkodási kérdésekről szóló .új államközi egyezményt. Ez ár- és belvízvédekezéssel, a vízminőség védőiemmel, a hidro- meteorológiai adatcserékkel és a vízkészletek hasznosításával kapcsolatos kérdéseket szabályozza, s rögzíti a határ menti térségekben lévő meliorációs rendszerekkel és a szennyvíz- elvezetéssel kapcsolatos intézkedéseiket lis. A magyar vízügyi küldöttség az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságban tanulmányozta a vízgazdálkodóst. Tambov — Bonyhád (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A bonyhádi és a taimbovi cipőgyárban kölcsönösen ismerik egymást, egymás munkáját. A bonyhádiak Magyar—Szovjet Barátság Tagcsoportja test- vérvá Halatokkal nemcsak szakmaii, hanem ennél is mélyebb baráti kapcsolatot alakított ki 1971-től. Félévenként tájékoztatják egymást életükről, a végzett munkáról, a szocialista munkaverseny állásáról. A műszaki kollektívák képviselői rendszeres tapasztalatcserék részesei. Augusztusiban a Bonyhádi Cipőgyárból négy dolgozó megy a tambovi gyárba. Emlékként mindkét vállalat díszes fotóalbumot készít, melyben bemutatják az 1980—81- ben ‘készített cipámodélljeiket, tanulmányozás céljából. Kellemes színfoltja a. baráti kapcsolatoknak az is, hogy a szovjet pionírok és a magyar úttörőik olyan ajándékokat adnak át egymásnak, amit maguk készítettek. A Bonyhádi Cipőgyár tanácstermében igen díszes kiállítási fal részen kaptak helyet a tambovi ajándékok, albumok, emblémák. Az iskolák patronálása, vetélkedők rendezése, előadások tartása', a szovjet nép gazdasági életének, kultúrájának, politikai harcának ismertetése mind-mind gazdag élményt jelent a vállalat dolgozói számára. HORVATH JÓZSEF
