Tolna Megyei Népújság, 1981. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-30 / 151. szám
A WEPÜJSÄG 1981. június 30. Moziban A királyi biztos szeretőit A szükségesnél kevesebbet tudunk Brazíliáról, erről a több mint százmillió lakost számláló dél-amerikai országról. A brazil filmművészetről még kevesebbet. Brazília, az egykori portugál gyarmat XVIII. századi történelmébe visz el bennünket Carlos Diegues filmje. Új királyi biztos érkezik a gyarmat székhelyére. Beleszeret a nem különösebben szép, de misztikus bájjal megáldott rabszolganőbe, Xicába. Megszerzi, magához emeli és boldogan élnek, míg... újabb királyi biztost nem küldenek Lisszabonból. A királyi udvarban ugyanis mind féltékenyebbek a contratodor gyarapodó vagyonára és növekvő hatalmára. A boldogságnak, az idill- nek vége, és Xica kénytelen életét ott folytatni, ahol egy időre abbahagyta. A brazil filmművészet nem is olyan nagyon új — mintegy két évtizede indult — hullámának 1979-ben elkészült alkotása „A királyi biztos szeretőLassan hagyomány lesz a József Attila Színház évad végi kétnapos vendégjátéka, szerencsésen gazdagítva a megye- székhely eleven színházi életét, s ennek akkor is örülünk, ha az idei vendégjáték nem hozta meg a várt sikert. Nem a kitűnő együttes tehet róla: a Szek- szárdnak szánt két darab nem tekinthető szerencsés választásnak. Ez tulajdonképpen Maróti Lajos drámájára is vonatkozik. Maróti „közéletrajznak” nevezi darabját, s valóban eleven kérdést vizsgál, olyan közéleti kérdést, amiről mindenkinek lehet véleménye. A témát az elmúlt évtizedben jó néhányszor körüljárta az irodalom, s Maróti most egyértelműen tragikus választ ad: a munkásigazgatónak, aki az államosítástól kezdve állt a vállalat élén, el kell buknia, mert a lelkesedés helyett most már tudásra van szükség, az új szakemberek pedig itt állnak a kapuk előtt, mint a Hamletben Fortinbras hadai. A dráma (Érdemei elismerése mellett) körülbelül két évtizedet fog át. de a színpad ellenáll az epikus szándéknak, s Maróti a könnyebb megoldást választja, midőn apró jeleneteket villant föf Kalapos Vince munkásigazgató és környezete életéből. A könnyebb megoldás a nagyobb veszélyt hordja magában, mert kezdettől kész jellemek állnak előttünk, a drámának ezért nincs dinamikája, fontos és kevésbé fontos tényekét tudunk meg, de ezekből csak a kor és szereplőinek árnyékrajzolata jelenik meg, pedig a „Schattenriss” mögött igazi tragédiák zajlanak. A drámának tulajdonképpen csak meggyőző pillanatai vanje". Lírai hangvételű, népi hagyományokra támaszkodó film. Mondandója, hangvétele, művészi eszközei sem csak a „vájt- fülű” közönség igényeihez igazodnak. Brazíliában bizonyára nagy sikere volt. Számunkra talán inkább egzotikum, bár jognak, s Maróti egyformán adós marad a korrajzzal és hősei drámájával is: szereplői nem cselekvő résztvevői egy kornak, csak hagyják, hogy történjék velük valami. Kalapos Vince sem tragikus hős, öngyilkosságának végső motívuma pedig egyenesen szegényes: miután nem hívják meg vadászatra, az életnek sincs értelme. A maga kisszerűségében lehet egyedi sors, de történelmünket, melyből nem hiányoznak a vargabetűk sem, nem ilyenek formálták. Az előadás kitűnő, ami elsősorban Horváth Sándor, Bánffy György, Horváth Gyula és Göndör Klára érdeme. gal tarthat igényt a magyar közönség szimpátiájára is. Nemcsak történelmi ismereteinket gyarapítja, hanem lehetővé tesz egy újabb bepillantást a megújult brazil film- művészetbe is. Végsősoron nem okoz csalódást. A Hálószoba-komédia az angolszász humort képviseli, csikorogva, nagyon kevés ötlettel. Lehet, hogy Alan Ayckbourn a „bohózat feltámasztója”, de ebből a darabból nem derül ki. Az érdektelen történet, amely háróm rendkívül unalmas hálószobában játszódik, tulajdonképpen egy ifjú házaspárról szól, akik folyton veszekednek, s ezen az éjszakán három lakásban keltenek kisebb- nagyobb zavart, míg végül az egyik ágyban egymásra találnak. „A testeink, lásd, értik egymást” — dalolja majdnem hasonló szituációban Szabó Lőrinc, de itt egészen másról van szó, olcsó humorról, ásatag ötletekről .„Hozd be a teámat” — mondja a férj, mire a felesége bejön az éjjelivel. Hát ilyen humor ez. Nem tudom, Alan Ayckbourn neve egyet jelent-e a világsikerrel, az viszont tény, hogy kár volt lefordítani és előadni. Néhány ,,bemondás” ugyanis nem csinál vígjátékot. Ezt a darabot is Benedek Árpád rendezte, mindent megpróbálva a siker érdekében, miként a kiváló színészek is, Kállai Ilona, Voith Ági, Pálos Zsuzsa, Dancsházy Hajnal, Harkányi Endre, Bodrogi Gyula, Benedek Árpád, Újréti László. Fémjelzett nevek, csodára azonban ők sem képesek. CSÁNYI LÁSZLÓ Rádió Az állatok munkaviszonya Hosszú heteket kefíett volna végigjegyzetelni ahhoz, hogy indokolni tudjam azt a véleményemet, mely szerint a 168 óra közkedvelt műsora az utóbbi időben fárad. így egyelőre fogjuk fel puszta impresszióként. A fáradtság egy rádióműsor esetében majdnem szinonimája az unaimasságnak, ami korántsem bók és ebben az esetben valószínűleg annak tulajdonítható, hogy a műsor szerkesztői túlságosan nagy blokkokkal dolgoznak. Külpolitikai tömbök, jelentős gazdaságpolitikai értékelés, a hazai acélgyártás helyzete — mind olyasmi, aminek a rádió gazdag kínálatában egyébként is helye van. Itt pergőbben, frissebb utalások formájában elevenebb, tehát érdekesebb is lenne. Eddigi hosszú léte alatt a 168 óra főleg azzal tudta belopni magát a hallgatók szívébe, hogy kis emberek kis gondjainak vizsgálata közben találta meg a jellemzőt, a tipikusát, olykor a felháborítót is. Ilyen volt június 20-án a gyógyszertári alkoholizálás, 27-én a kisvárdai baromfifeldolgozóban megfőtt másfél száz csirke, vagy a MACIVA esete. Mindkettőnél közvetve vagy közvetlenül szóba került az üzemi demokrácia, ami hírközlő szerveinknél már nem tegnap óta téma, de valószínűleg még holnapután se kerül le a napirendről. Akik ezt a micimackósan suta rövidítést nem ismernék, azokat tájékoztassuk, hogy a MACIVÁ mögött a Mogyar Cirkusz és Varieté Vállalat rejtőzik, meg valószínűleg szekérde- réknyi gond. A figyelmes hallgató megtudhatta például, hogy a MACIVA porondjain dolgoznak munkaviszonyban lévő állatok, és munkaviszonyon kívüli állatok, sőt állami állatok is. Utóbbiak alatt most oroszlánok értendők, de nincs kizárva, hogy vannak státusban lévő zebuk, sőt alligátorok is. A státusokkal kapcsolatban kiderült, hogy az artistákat egy nem túl sok fantáziáról szóló rendelkezés „ügyintéző” munkakörbe sorolta, és így „béralapjuk” az 1350 forinttól egészen 9500-ig terjedhet. A szakszervezet és a vállalat vezetése között a kereseti viszonyokkal kapcsolatban vannak súrlódások. A szak- szervezet itt közbeszólt és augusztusra remélhetőleg sok minden rendeződik. Kisvárdán nem szólt közbe és mert 52 asszony megunta a régóta fizetetten túlórákat (20-30 percekből tevődtek össze), levonult a szalagról és megfőtt másfél száz csirke. Mindez a nemzetközi nőnap alkalmából, ami eléggé sajátos ün- neplési mód és az ottani igazgatót alaposan el kellett volna, hegy gondolkodtassa. Ott ugyanis, bár a direktori iroda mindenki előtt nyitva, a szakszervezetiseknek alighanem eszükbe jutott, hogy ők egyúttal vállalati alkalmazottak is, ami súrlódásokat eredményezhet, ha szólnak. Bebizonyíthatatlan súrlódásokat, hisz a szakszervezeti funkcionárius védelmet élvez. A gazdasági vezetés viszont lehetőségekkel rendelkezik ... Ez már a 168 órában elhangzottak továbbgondolása, de a műsor szinte mindig akkor jó, amikor további gondolkodásra késztet. O. I. — gr — lövő héten a Félek című színes, szinkronizált olasz filmről írunk Színházi estók A József Attila Színház vendégjátéka Érdemei elismerése mellett. Horváth Sándor és Göndör Klára TV-NAPLÓ Möhöce az Ablakban A László-napi örömünnep üres perceiben az elmúlt heti tv-jegyzeteimet átlapozva azon kaptam magam, hogy egyfolytában dicsértem a televíziót. Mielőtt a mindenbe belemagyarázni kész emberek az előző mondatba is belemagyaráznának valamit, kijelentem: az érintett műsorokkal kapcsolatos véleményeimet változatlanul fenntartom. Sőt, mi több: most is dicsérni fogok! Még véletlenül sem azért, mert még mindig emelkedett hangulatban vagyok, hanem azért, mert az Ablak című kollektiv alkotóközösségi tv-műsor valóban megérdemli az elismerést. A nézőt általában lárasztják a hosszú dokumentum- és riportjellegű adások. A néző figyelmének maximális felkeltésére, az erkölcsi és politikai ítéletek kialakítására alkalmasabbak a rövidebb, de tisztességesen megcsinált műsorblokkok. Emellett sokkal optimistább az is, ha egy hatvan-hetven perces adásban nem egy, hanem egymást váltva több riporter műsorvezető dolgozik. így nem fenyeget olyan veszély, hogy az állandó műsorvezető elfárad, s ezáltal válik unalmassá és színtelenné az egyébként érdekes, fontos témákkal foglalkozó adás. Egy több helyszínen zajló, majd egy tucat riportert mozgató adásban a szürkeség elképzelhetetlen. Az Ablak három stúdióval, vagy egy tucat riporterrel dolgozik. Emellett a stúdióba állandóan vendégeket invitál, akik készek a helyszínen a telefonon beérkezett kérdésekre válaszolni. A választék, amit az Ablak rendszeresen felkínál, roppant változatos. Művészeti, néprajzi, gazdasági, közlekedési, mezőgazdasági, igazgatásrendészeti — és még sorolhatnám — témákon felül sokszor szolgál teljesen új információkkal is. Mint például a múlt pénteki adásban. Tudta valaki, hogy mi a möhöce? Déri Jánostól megtudtuk, hogy a möhöce az egy olyan polipszerű valami, ami tulajdonképpen akármi lehet. Képzőművészeti alkotás is. S ha bájos és kedves egy cserép-möhöce, akkor az Ablakba is tehető. Abba az Ablakba is, ami a bennünket körülvevő világra nyitja tábláit. — szűcs — Vallai Péter irodalmi estje Nem tudom, milyen érzés mások helyett színpadra lépve önálló irodalmi estet adni, az azonban bizonyos, hogy a közönség — érthető módon — némi fenntartással fogadta a „beugró” művészt, hiszen ő másra készült, heteken át mást várt. Ez a — jobb kifejezés híján — fenntartással fo- gádás akaratunktól független tényező, s nehezebbé teszi az előadóval való azonosulást. Nos, a Bodrogi—Voith-duó helyett a szekszárdi művelődési központ Ady-bérletsorozatában „beugró” Vallai Péter Jászai- díjasnak talán a lehető legrövidebb idő alatt sikerült olyan nexusba kerülnie a közönséggel, amely ezáltal ráhangolódva feledni tudta kezdeti fenntartását. Pedig a műsor tartalmánál, dramaturgiájánál és az előadásmód jellegénél fogva sem volt könnyű dolga Vallai Péternek, aki amerikai és nyugateurópai szerzők műveiből álló, ,,Az utolsó óra története” című összeállítása előadásakor valósággal döbbenetbe ejtette a közönséget az élet és a pusztulás, az emberi kapcsolatok napjainkban különösen időszerű problémakörének újra és újra történő feszegetésével, majd végezetül azzal a puskáról és légyről szóló szimbolikus Petri György-gondolattal, amelynek lényege: ha nincs fegyver és nincs ember — nincs gond. Gumitalpú, fehér vászoncipőben, bársonynadrágban és kockás ingben szólaltatta meg a színházi miliővel dacolva többek között Askenázy, Alain Ginsberg, Gregory Corso, Updike, Diana di Prima és Don Propper, valamint az általunk lényegesen ismertebb Örkény István műveit Vallai Péter, s a díszlettel együtt mindez jól illett a víziószerű, szinte apokaliptikus tartalomhoz: Vallai Péter idegőrjítő mondanivalója befogadásának eszközéül három mikrofon között elhelyezett két álló hamutartó szolgált, háttérben egy fehérre festett antik székkel. Ebbe csupán egyszer ült le a hamutartótól hamutartóig való feszült rohanása közben, rövid időre. Ekkor a házasságról beszélt, de újra felpattanva és újabb cigarettára gyújtva, továbbra is feszülten fel-aló járkálva — együtt élve a kísérő magnetofonzenével. Lenyűgöző est volt Vallai Péteré, akinek előadása hatására — a nyugati irodalom némi idealizmusa ellenére is — rá kellett jönnünk arra, hogy a már említett Petri György- gondolatra csak egyféleképpen lehet reagálni: a dilemmából — hogy ne legyen gond — kizárólag a fegyvert szükséges és kell kihagyni. V. Z. Kossuth-könyvek James Aldridge: A diplomata A kiváló, és hazánkban is méltán népszerű író könyve Iránban játszódik. A történet a második világháború végén, illetve 1946-ban játszódik, mégis ennél aktuálisabb könyvet aligha tarthat a kezében az olvasó. Iránban mindennap történik valami. Lesi az ember a rádióban, televízióban a legújabb híreket, arról, hogy mi történt ebben az ősi kultúrájú országban, amelynek államisága is az egyik legrégebbi a világon, önálló állami létét az évezredek viharában is folyamatosan meg tudta őrizni. Az érdeklődő olvasónak néha kevés az, ami történik, azt is szeretné tudni, hogy miért. Számtalan ki nem mondott kérdésre hiteles vájaszt kap az olvasó ebből a regényből. A lényegét illetően azért, mert a regény jó, részletek hitelességét pedig a szerző maga figyelhette meg, ugyanis előbb a londoni Times, majd a New York Times iráni tudósítója volt a történet idején. Mindaz, ami napjainkban is a hírekben szerepel, ott kavarog a regény lapjain. Szerepel benne a síita egyház, a, Tudeh Párt, Reza sah és az olaj. De legfőképp az a kép érdekes, amit az író az iráni népről, az egyszerű ember gondolkodás- módjáról fest. A magyarul is megjelent regényei nyomán, méltán híres és népszerű író ábrázolóművészete gazdagon bontakozik ki a regényben, meseszövése fordulatos, alakjai plasztikusan, sokoldalúan ábrázolt figurák. Stílusát át- meg átszövi a finom irónia, a szerelmi szál pedig líraion gyöngéd. Aldridge okosan és a haladó mozgalmak iránti elkötelezettséggel politizál. Hálószoba-komédia. Kállai Ilona és Harkányi Endre Fotó: Kapfinger András
