Tolna Megyei Népújság, 1981. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-21 / 144. szám
1981. június 21. NÉPÚJSÁG 7 Öregdiák- találkozó Osztálytalálkozó A nap sugarai merőlegesen verik a földet. Aki teheti, a fák árnyékába húzódik. A büfésátrak előtt nagy a tolongás. Az iskolaudvaron egykori és mai tanítványok sokásága. Az utolsó hat évtized minden évfolyamából van itt valaki, de jöttek olyanok is, akik az ezerkilenc- száztízes évek valamelyikében érettségiztek. A bonyhádi Petőfi Sándor Gimnázium alapításának százhetvenötödik évfordulója alkalmából rendezett öregdiák-találkozóra érkezettek között van olyan, aki az érettségi óta is Bonyhádon él, de akad, aki a tengerentúlról érkezett a találkozóra.- Te vagy az? - fordulok meg az álmélkodó felkiáltásra. Mögöttem két hetven felé járó férfi ölelkezik össze. — öreg fiú, nem is igaz, hogy még találkoztunk. Mutasd magad, hadd nézzelek. Harminc éve is megvan, hogy nem láttuk egymást... - ömlik a szó, és nem tűnik sértésnek az „öreg fiú", hisz akik itt újra találkoznak, egy kicsit mindannyian érettségire készülő kisdiáknak érzik magukat. Aztán előkerülnek a régi, kopott fényképek, a sokszor felidézett szép emlékek, történetek, folyik a mese, az emlékidézés a több, mint félévszázados falak tövében, a hatalmas lombú fák alatt, amelyek tanúi voltak a most felidézett történeteknek. „Herder német matematikus, filozófus §s esztéta hazánk tájait járta a hetvenes években. Ekkor fogalmazta meg azt a figyelmeztető jóslatot, amely szerint: „Közép-Európa népeinek sorsa szomorú lap az emberiség történetében ... A magyarok itt élnek most is, idegen, közbeékelt testként a szlávok, németek és románok között a lakosság csekélyebb részeként, és fél évszázad múlva a nyelvüket sem lehet majd megtalálni.’’ A jóslat első helyi reálpolitikai visszhangját Lágler György kistormási lelkész és Nagy István evangélikus püspök 1798- ban fogalmazta meg: „legyen itt egyházkerületünk végvidékén egy iskola . . . csarnoka a tudománynak, erős vára a protestantizmusnak és a magyarságnak . Névtelen magyar jobbágyok, jegyzők, tanítók, lelkészek anyagi támogatásával, Aponyi gróf telekadományozásóval lett az eszméből megvalósult terv Sár- szentlőrincen. Százhetvenöt évvel ezelőtt, 1806-ban egy három oszályra szervezett, az elemi iskolára épülő, magyar tanítási nyelvű intézmény nyílott, amely elsősorban a német anyanyelvű evangélikus tanulókat vonzotta, mert aki ezt az iskolát elvégezte, jegyző vagy tanító lehetett, tökéletesen megtanult magyarul, kiemelkedett a jobbágyi sorból.” Egy nőtől nem illik a korát kérdezni, de az évforduló talán feloldozást ad az indiszkrécióra, így meg mertem kérdezni Misóczki Józsefnétől, az iskola egykori Szabó Erzsébet nevű tanulójától, hogy mikor érettségizett. — Tizenhárom éve, 1968-ban - felelte. — Az általános iskola elvégzése után miért a bonyhádi gimnáziumot választotta? — Jó hírű iskola volt a bonyhádi mindig. Zombán éltem, itt volt a közelben a gimnázium, több ismerősöm, barátom is itt érettségizett, természetesnek tartottam, hogy ide jelentkezem. — Kollégista volt?- Nem, bejáró. Jó a közlekedés és Zomba itt van a közelben, nem volt gond a bejárás.- Érettségi óta hogy alakult az élete?- A kecskeméti óvónőképzőbe jelentkeztem, majd miután elvégeztem, visszakerültem óvónőnek szülőfalumba, Zombára.- Milyen volt bonyhádi gimnazistának lenni?- összehasonlítani más intézménnyel nem tudom, mert én csak Bonyhádon voltam gimnazista, de azt hiszem, az, hogy egy nagyközségben voltunk gimnazisták, meghatározta az életünket^ viselkedésünket. Itt mindig szem előtt voltunk, mindenki ismert minket, mi is ismertünk mindenkit, igazibb volt a közösségi szellem. Többet voltunk együtt, mint a nagyvárosi gimnazisták, közelebbi kapcsolat alakult ki a településsel, a nagyobb közösséggel. „Szerény keretek között, de fokozott lendülettel folytatja munkáját a négyosztályos algimnáziummá fejlesztett iskola 1870- től Bonyhádon. A zömmel német és magyar anyanyelvű tanulók mellett Bonyhádon már szerb, zsidó, sőt olasz tanítványok is vannak . . .” „Sárszentlőrincről a tanárok magukkal hozták Lehr András alázatát, Petőfi szellemét, ezzel hódították meg e kisvárost a magyar kultúrának. Bonyhádon az első kiemelkedő tanárok voltak a sárszentlőrinci diákok: Marhauser Imre és Gyalog István. Ezt a gyönyörűen zöldellő parkot Marhauser Imre telepítette egy fillér anyagi támogatás nélkül. A völgységi járás falvait minden évben végigkoldulta pénz- és élelmiszeradományokért, hogy az iskola a jó képességű szegények iskolája lehessen. Marhauser Imre 1906- ban ezer aranykoronával magasabb összeget adományozott az új iskola építésére, mint a megye leggazdagabb földbirtokosa.” A bonyhádi Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskola igazgatóhelyettese, Rausch János is a gimnázium tanulója volt.- Itt érettségiztem 1955-ben - emlékezik. — A főiskola elvégzése után visszakerültem Bonyhádra a közgazdasági technikumba tanítani. Azóta huszonkét év telt el, ugyanott tanítok ma is. Első és remélem utolsó munkahelyem a szakközépiskola.- Nem gondolt arra, hogy jó lenne egykori iskolájában tanítani?- Amikor végeztem a főiskolán, felmerült bennem ez is, de az én szakomra akkor nem volt szükség, később se változtattam munkahelyet, amikor esetleg lett volna lehetőségem átkerülni a gimnáziumba.- Erre az öregdiák-találkozóra a régi osztálytársak közül hányán jöttek el?- Még nem számoltuk össze, de huszonöt körüli a létszám. Öt éve is körülbelül ennyien voltunk, nincs is itt olyan, akit évtizedek óta nem láttam. Akik itt vagyunk, ötévente mindig összejövünk, pedig lassan har: mine éve, hogy kisiskolásként egy osztályba kerültünk. „Ez a ma már kissé viharvert iskolaépület közadakozásból épült fel, csekély állami támogatással 1907-1908-ban és 1910-ben érettségietek először a bonyhádi főgimnáziumban. Gyalog István igazgató életének főműve ez az iskola. Mint matematika-fizika szakos tanította a hadbavonultak helyett a kisdiák Illyés Gyulát is történelemre 1914. és 1916. között.” „Azokat a tanárokat, diákokat, akik a Tanácsköztársaság idején összekötői tisztséget viseltek vagy vörösőrök lettek, az ellenforradalom győzelme után sem szolgáltatták ki. A tanárokat megvédelmezték, a diákokat felsőbb utasításra formálisan megbüntették ... Lővinger Mór, Perényi Béla, Bottka Bálint, Boros László, Béldi Béla, Haffner Lajos azok, akik a kommunista tanokat lelkűkbe fogadták, és 1920-ban valameny- nyien leérettségiztek.” Az iskola régi diákjai, az 1935-ben érettségizettek nevében köszöntötte a megjelenteket dr. Kós Árpád. Az ünnepség után nehezen találtam meg a tömegben. Az egyik emeleti tanteremben gyülekeztek az 1910 és 1935 között érettségizettek. Ennyi évfolyam egykori tanulói ma már elfértek egyetlen tanteremben, de a hangzavarban nehéz volt szót érteni. így az iskolaudvarra mentünk ki rövid beszélgetésre. — Budapesten születtem, ott is éltem egész életemben, kivéve azt a nyolc felejthetetlen bonyhádi évet - emlékezik dr. Kós Árpád. - Árva gyerek voltam, internátusi elhelyezést itt kaptam, azért jöttem ide Bonyhádra. Innét kerültem közgazdasági egyetemre, majd annak elvégzése után nyugdíjazásomig külkereskedelmi területre. — Hogy jött létre ez az öregdiák-találkozó? — Mi, bonyhádi öregdiákok az érettségi óta rendszeres időközönként találkozunk. Ott merült fel az igény, hogy az idei évfordulón a szokottnál is ünnepélyesebb öregdiák-találkozót szervezzünk. A mai pedagógusok és a régi diákok összefogásának eredménye ez a szép ünnep. — Köszöntőjében szólt arról is, hogy szeretnék a bonyhádi öregdiákok klubját újraalakítani, rendszeres programokkal feléleszteni. — Igen, kértem, hogy minden évfolyamból egy valaki délután jöjjön vissza az iskolába, hogy újjáalakítsuk az öregdiákklubot. Remélem, sikerül, mert nekünk, régi diákoknak életre szóló indítást, felejthetetlen éveket adott ez az iskola és azért szeretnénk ide rendszeresen visz- szatérni, kapcsolatot tartani a később végzett diákokkal, a tantestület mai tagjaival. „Az iskola irattára őrzi csupán a hétköznapok hősiességének az emlékét. A II. világháború utáni nehéz, inflációs időkben a tanárok heti 8-10 tojást, 2—3 kilogramm burgonyát kaptak a munkájukért, de ilyen körülmények között is dolgoztak, néha többet, mint korábban .. . Az iskola államosítása után az oktatás szocialista jellege fokozatosan kibontakozott... Az 1950-es években pedig a kor igényeinek megfelelően, a megyében az elsők között nyitottuk meg a szakosított tantervű osztályokat, köztük a fizika tagozatot.” Az ünnepségen megjelent öregdiákokat színes, szép műsorral köszöntötték az iskola mai tanulói. Köztük - az iskola egykori diákjának, Tamás Menyhértnek a versét előadva - színpadra lépett Palkó Ágnes, másodikos tanuló is. És a nézőtéren — talán még a többieknél is fényesebb tekintettel - ott volt édesanyja, az iskola egykori tanulója, János Borbála, ma Palkó Sándorné is.- Annak idején Kakasdról jártam be gimnáziumba. Tizenegy éve itt lakunk Bonyhádon, így a kislányom már bonyhádiként került ide.- Ki döntötte el, hogy a Petőfi Gimnáziumba iratkozik a kislány is, mint egykor az édesanyja?- Együtt döntöttünk. A kislányom orvos szeretne lenni, ahhoz pedig legjobb alapot a gimnázium ad, ezt a gimnáziumot ismertem, nagyon megszerettem, így a szívem mélyén örültem, amikor Ági ide jelentkezett.- Mire emlékezik a saját diákkorából?- Nagyon jó tanáraink voltak. Nemcsak a tananyagot adták át, hanem neveltek is bennünket, az iskolában, az utcán, mindenütt.- Érettségi óta hogy alakult az élete?- Miután 1962-ben leérettségiztem, először a Volánnál helyezkedtem el, de most már tizenhárom éve a, Vasipari Szövetkezetnél dolgozom. A köz- gazdasági szakközépiskolában különbözeti vizsgát tettem, férjhez mentem és mint mondtam, tizenegy éve költöztünk Bonyhádra. „A hagyományokból adódóan is az iskola testületé mindig tisztában volt azzal, hogy egész embert kell formálni, a személyiséget sokoldalúan kell fejleszteni. Eszményképünk a testiekben és szellemiekben pallérozott ifjúság, az erkölcsös, jel- lemes, fegyelmezett ifjúság. Ez az iskola a minden szépet és jót létrehozó, az emberi lét alapját és lényegét adó munka szeretetére, az alkotó ember tiszteletére, hazáját szerető, más népeket megbecsülő, a közösségért érő, s ha kell, áldozatot is vállaló embereket kívánt és kíván nevelni." TAMÁSI JÁNOS (Az idézeteket Schwarcz Tibor igazgató az öregdiáktalálkozón elmondott ünnepi köszöntőjéből vettük át.) Az alma mater mai tanulói
