Tolna Megyei Népújság, 1981. május (31. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-17 / 114. szám
1981. május 17. NÉPÚJSÁG 5 Innováció Tlirlnm lp(7npt akik nagyképűségnek találják I UUKJIII, icoí.1 ici\t a címadást, szolgáljon meptségemre, hogy magam is közéjük tartozom. Ezért megnyugtatásul ideírom, nem szándékozom valamiféle tudományos igényű publikációt közreadni a témakörről, mert tudományosság helyett óhatatlanul tudálékosság sülne ki belőle. Ez pedig az olvasónak, jó esetben elnéző humor, a szerzőnek viszont se nem elnéző, se nem humor. Inkább a könnyebbik oldaláról kísérelem megfogni a témát, egyszer körüljárni, mit is értünk, pontosabban, mit is kell értenünk innováción, másodszor pedig ennek Tolna megyei vetületéről, vonatkozásairól ejtek néhány szót. Elnézést a mentegetőző bevezetésért, de semmivel sem vagyok könnyebb Helyzetben, mint azok, akik a sajtóban már annyit írtak, a televízióban, rádióban annyit beszéltek erről a kérdésről. Kezdjük a legelején. Az idegen szavak szótára és magyarázata című kézikönyv mindössze annyit közöl az innováció-ról, hogy ritkán használatos latin szó, újítást jelent. Ezzel nem jutunk túl messzire, mert újításról, újítómozgalomról eleddig is nem kevés szó esett már. Sőt a nehézségekről is, amelyek az újítómozgalomnak szinte kezdettől kísérő jelenségei. Az eredményekről is természetesen, mert voltak, vannak nem is kevés számban és nem is kis mértékben. Ez eddig egyértelmű, hanem innováción mostanság már többet értünk. Pál Lénárd akadémikus egy tanulmányából „lopom" a következőket: Innováción a gyártmány és a gyártás olyan minőségi fejlesztését értjük, amely gazdasági hasznot hozó újszerűségek létrehozását eredményezi. Ha egészen le akarjuk egyszerűsíteni a fogalmat, ebben foglalható össze: új termékek, technológiák, az ezekkel kapcsolatos új ismeretek gyakorlati hasznosításának folyamata. Mi elsősorban, üzemeink, vállalataink sajátos helyzetéből fakadóan az innováció egyik sajátos formájával, az újításokkal találkozunk. Érdemes a számok tükrében megvizsgálni, hogyan is állunk a mi megyénkben az újítómozgalommal. Mindjárt az elején egy számra hivatkozom, amely szerint a legfejlettebb ipari országok vállalatainál a száz főre jutó évenkénti újítások száma harminc-negyven, addig hazánkban nem haladja meg a tízet. Megyénkben ez az arány még rosszabb. Az utóbbi hat évben egy olyan volt, amikor az újítást benyújtó dolgozók száma meghaladta a kétezret, a többiben mindig alatta maradt, a benyújtott újítások száma pedig állandóan a másfél ezer körül mozgott. Nem kis problémát okozott és okoz az a tény, hogy a benyújtott újításoknak mindössze húsz százaléka származott csak az újítási feladattervből. Az elfogadott újítások száma egy évben sem érte el az ezret, a bevezetetteké pedig nyolcszáz körül mozgott. A/lprrcpm /pflPf azt rnondani' h°gy a helyzet rossz^ * * IdICl. SQt — fgiyelembe véve a különböző összetevőket — még általában kedvezőnek is nevezhetnénk, ha ugyanakkor gazdaságunk nem szorulna rá a technika, technológia pllandó jobbítására, fejlesztésére. Egyértelműen rossz, hogy az újítási előadók gyakran változnak, az újítási ügyek intézése mindenütt kapcsolt munkakörben történik. Baj van az újítási propagandával is. Sok helyen nemcsak a dolgozók nem érzik, milyen gazdasági erő rejlik az újítómozgalomban, de a gazdasági vezetők sem. Kétségtelenül a felfelvilágosító-, magyarázómunka hiányosságainak számlájára írható az is, hogy ennyire gátja az újítómozgalomnak, miszerint az újítási díj a részesedési alapot terheli. Való igazság, hogy a kifizetés a részesedési alap terhére történik, így az a dolgozó, aki nem részesül az újítási díjból, mert nem vett a munkában részt, megrövidül. Pillanatnyilag. Azonban a következő évben, amikor az újítás haszna már jelentkezik, ő is jobban jár, mert az elosztható vállalati nyereség összege növekszik. Mondhatnánk első pillanatra, hogy ez még nem jelent föltétlenül gátat a mozgalom szélesedésében, hiszen mit érdekli az újítót, hogy más kevesebbet kap, de az ő jövedelme jelentősen növekszik? Csak látszatra ez a helyzet, a valóságban a sikeres, tehát jelentősen többet kereső újítókkal szembeni ellenérzés, néha már-már ellenséges hangulat, kedvét szegi annak is, aki megszállottan akarja, keresi, sőt meg is teremti az újat. A Heti Világgazdaság januári számában olvastam az egyik szellemes írásban egy szellemes módszert, amelyet nem nálunk, hanem néhány tőkés vállalatnál valósítanak meg. Arról van szó, hogy: az újító kapja az újításból származó haszon jelentős hányadát, általában 30—50 százalékát, a vállalaté 20—25 százalék, a fennmaradó összeget pedig azok között osztják ki, akiknek a bevezetés következtében ugyanannyi pénzért több értéket kell előállítaniok. Ezzel leszerelik az újításban részt nem vevő, de a tényleges hasznosulás szempontjából jelentős szerephez jutó munkások ellenállását, akik úgy gondolkodnak, minek az újítás, biztos csak a normát akarják szigorítani. Eddig lényegében csak az anyagi vonatkozásokról, az anyagi érdekeltségről volt szó. Kétségtelenül ez nagyon fontos, sőt kockáztassuk meg, a legfontosabb, de éppen szocialista tulajdonviszonyainkból fakad, hogy az erkölcsi vonatkozások korántsem elhanyagolhatók. Ehhez viszont a közfelfogás jelentős jobbítására van szükség. Az üzemi demokrácia fórumain biztosítani kell, hogy a gazdaságvezetők súlyának megfelelően foglalkozzanak az újítómozgalommal, az újítók szerepével, nemcsak beszámolóikban, hanem a mindennapi munkában is, adjanak számot a megoldandó feladatokról, a benyújtott és hasznosított újítások helyzetéről, eredményeiről, a kifizetett díjakról, s árról, hogy a dolgozók számára, a pillanatnyi esetleges hátrány ellenére, milyen előnyökkel fog járni a jövőben. Ky i'iiítnmr)7anlf)m az innovációnak csak perifénz. ujuurnozguium rikus része ez igaz de sze_ repét, jelentőségét megfelelően becsülni nemcsak kívánatos, hanem követelőén szükséges is. L. Gy.--------------------------------------------------------------------------•------------------------------S zakmunkások lesznek A tamási szakmunkásképző intézet a kisebbek közé tartozik. A maga 275 tanulója mellett simontornyai kihelyezett tagozatán 74 növendéke van, akik tíz szakma ismereteit sajátítják el a tantermekben, a műhelyekben, valamint a gyakorló munkahelyeken. Simontornyán, a Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalat támogatásával új szakma indult: bőrruhakészítőket is képeznek. A mostani tanévben kezdett az első évfolyam. Sajnos a simontornyai tagozaton sok gondot okoz a tímártanulók beiskolázása. Egyre kevesebben jelentkeznek, holott igen jól fizetett munka, de az is igaz, hogy nehéz. Áll ez az egykor keresett szakmára, a kőművesre is. Sokat vesztett népszerűségéből a fiatalok előtt, bár a gyakorló munkahely, a SZÖVÁL igen nagy hangsúlyt fektet a körülmények javítására. Minden évfolyamnak olyan lakókocsit készítettek, ahol meleg vizes zuhanyozó, étkező, öltöző is van. A munkahelyeket illetően mindenütt el lehet mondani, hogy jól felszerelt, minden követelménynek megfelelő tanműhelyt hoztak létre. Egyedül a hegesztők kivételek még, mivel elhúzódik az oktató kombinát építése. A szakmunkástanulók szabad idejük eltöltésére szakkörben és az „Illyés Gyula" szakmunkásklubban találnak jó lehetőségeket. Az amatőr rádiósklubban — az MHSZ támogatásával működik — a tagok szemléltetőeszközöket is készítenek a villamosgépszerelő szakma oktatásához. Az iskola tanulói évről évre helytállnak a tanulmányi versenyeken is. Szerkezetlakatos szakmában és munkásvédelemben megyei első, a mezőgazdasági gépszerelők között pedig megyei második helyezést szereztek az idei tanulmányi versenyeken. CZAKÓ SÁNDOR Tímárok A kőművestanulók Kocsolán a sertéstelepet építik
