Tolna Megyei Népújság, 1981. május (31. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-17 / 114. szám
A NÉPÚJSÁG 1981. május 17. Az anyavállalat Ütravalóul annyi mindent mondtak Szekszárdon a mű- szergyárban, hogy csak kapkodtam a fejem. A „gépes” emberek beszéltek többnyire irigykedve a vállalati központ forgácsoló gépeiről. Summa-summárum: „Ne ess hasra!" — mondták. De azt nem is kérdezték, hogy egyáltalán hasra akarok-e esni? A vállalati központ Budán, a Szépvölgyi utcában hatiták meg, amelyek ma már Örökség ez az anyagyárakkal kapcsolatos rossz közérzet. Ilyenkor kerülnek szóba az évek óta tartó viták, a vidékiek gyarmati helyzete, a kevesebb bér, a rossz anyag- ellátás... Valahogy úgy vagyunk vele, hogy nehezen akarjuk tudomásul venni: változott a világ, ezzel együtt a budapesti vezérigazgatóságok és a szekszárdi, tamási, dombóvári gyáregységek helyzete. Az MMG—AM (Mechanikai Mérőműszerek Gyára Automatikai Művek) nyolcvan éves. Az alapítók a Marx- és Mérei- vállalkozás dolgozói összesen tizen kezdték az iskolai taneszközök, üveg hőmérők gyártását. 1948-ban államosították a gyárat, sőt hozzákapcsolták a Marx és Marx, a Zoltán és Hugó, valamint még öt kisebb műszérüzemet. TÉGLAGYÁR HELYÉN A sok kis kóceráj egyre inkább gátolta a „gyár” fejlődését. Az újjáépítés során nagy szükség volt a műszerekre, ezért még nagyobb szükség lett egy új üzemre is. A beruházás Budán egy téglagyár helyén kezdődött, a Szépvölgyi utca 41. alatt. Ezzel megnyílt az út 1954. végén a műszeripari nagyvállalat fejlődése előtt. A mai .központ — a vezér- igazgatság és hat gyáregység — azóta a Szépvölgyi úton van. Mára — aki a Hármas- határihegy félé kirándul láthatja — körbezárták az üzemét lakóházakkal, így ezen a terüléten további fejlődésre *— területileg — nincs lehetőség. Ezt nem is szorgalmazzák, inkább a vidéki gyáregységek — Székszárd, Kecskemét, Bicske — fejlesztése van napirenden. Bicskén a napokban adták át az ország legmodernebb öntödéjét. Ezzel a rövid történeti át- tétónltéssel eljutottunk a mához, a 2,3 milliárd forintos árbevételt teljesítő nagyvállalat munkájának taglalásához. Ebben nagy segítségünkre van Bodor István műszaki igazgató, a vezérigazgató helyettese: — Két lábon álló vállalat vagyunk, ötven százalékban dolgozunk a kereskedelem, nek, a munkáink másik fele pedig vállalkozás. Termelésünk több mint 50 százalékát exportáljuk. A kereskedelem számára járműműszereket, biztonsági gázcsapot, hőmérséklet szabályozókat és hegesztő készülékeket adunk. Ez a termelés biztosítja a napi munkához szükséges folyamatos árbevételt. A vállalkozás már nagyobb gondot okoz. A gáz- és olaj program teljes körű együttműködést tételez fel. Mert a vállalatunk „kezében” van a tervezés, a gyártás és a helyszíni szerelés is. A szivattyúállomások, az olajmérőállomások egyedi gyártmányok. Évente 3—4 ilyen rendszert tudunk készíteni. A Szovjetunióval kötött szerződések értelmében ezeket a feladatokat minden körülmények között teljesíteni kélll. — Korszerűek az MMG termékei? — A korszerűséget az is befolyásolja, hogy a felhasználó vállalatok milyen szinten gyártanak készterméket. Ehhez kell nekünk igazodnunk. Vannak-e korszerű termékeink? Vannak. Az AGA hegesztokészülék, járni űműszereink, a hőmérsékletszabályozók. De ez a gyárt- mánylista kis részét teszi ki, a többség közepes, egy rész pedig korszerűtlen termék. Ezt az összetételt mint mondottam az előbb az igények is befolyásolják. — Törekednek a korszerűre? — A műszeriparban négyöt évenként váltani kell. Ver- senyifutás ez és a korszerű terméknél mindig jobb a jövedelmezőség is. Azt már most tudjuk, hogy 1985-ben elektronikus elemekből kell Szekszárdon hőfokszabályozókat gyártani. FORDÍTOTT VILÁG Szelényi Béla termelési osztályvezető mutatja be a vállalat központi üzemeit. Jellemző, mint sok idősebb üzemnél, hogy 30 éve épült csarnokban kell a korszerű technológiát üzemeltetni. lg}7 a szereldék nagy része a legújabb technológiái berendezésékkel van felszerelve, meghonosodott a 3M módszer, de a hely, az épület, a belső tér azért gátat szab a fejlesztésnek. A forgácsoló üzemrészekben új (!) gépek dolgoznak. A vállalat a gáz- és olajprogram kapcsán kapott 850 millió forintot fejlesztési alapként, így akkor a legújabb gépeket vásárol 5—6 évesek. Az MMG—AM-ben fordított a világ iha összehasonlítjuk más, vidéki gyáregységekkel rendelkező nagyvállalatokkal. Általában — ez volt a hatvanas évek közepén az MMG-ber* is — a vidéki egységek alkatrészeket gyártanak és azokat Budapesten a központban szerelik össze. Iltt a vidéki egységek is önálló profillal rendelkeznek és többnyire a központ látja el őket alkatrésszel. Há- bár ebben is van eltérés, mivel a forgácsolókapacitás Budapesten és Szekszárdon van, így ez a két üzem látja el a többieket is ilyen alkatrészekkel. Szelényíi Bélát kérdezem: — Az alkatrészellátásban nem szorulnak háttérbe a vidéki gyáregységek? — Merem állítani, hogy nem. Az osztályon van egy csoport. Az ott dolgozok csak a vidéki gyáregységek alkatrészellátásáért fellelnek, ezért is kapják a prémiumot. Vannak szűk keresztmetszetek, így van időleges alkatrészhiány is, de ezeket mindig személyesen vizsgálom meg és a legfontosabb helyre küldjük az alkatrészt. Hogy vannak viták? Lesznek is. A SZEKSZÁRDIAKRÓL, A JÖVŐRŐL A vezérigazgató-helyettes, Bddor István szabadkozik. — Nem szoktam dicsérni, ezért nehéz a szekszárdi gyárról beszélni. Az sok mindent bizonyít, hogy a vállalati munkaversenyben már két éve ők lettek az elsők. A legten gyártó gyárunk a szekszárdi. A mához még az is hozzátartozik, hogy az MMG—AM 1980-t.ótt az automatizálást hazai területen is végzi. így például az Adria olajvezeték műszergyári automatikakkál épült meg. Tervezik az országos telemedhanikai irányító rendszert, dolgoznak a MÁV-mak és elkészítették a Dél-Magyarországi Áram- szolgáltató Vállalat irányítás- tedhnológiáját. A jövő: — Nem engedhetjük meg, hogy a mi profilunkba tartozó termékekkel más is „pályára” lépjen. Ezért egyetlen egy megrendelőt sem küldhetünk el, mert ha egyszer keresett egy új partnert, akkor mi már sohasem tudjuk visszacsalogatni. Már ma tudnunk kell, hogy 1985—90- ben mit csinálunk — mondja Bodor István. Egy napot töltöttünk el az. MMG—AM budapesti központjában. A legfontosabb tapasztalat, hogy egyenrangú partnernek tekintik minden gyáregységüket. Nem dicsér- 'ték önmagukat, sokszor többet beszéltek a nehézségekről, mint az eredményekről, de helyettük a számok bizonyítják, hogy az MMG—AM az egyik legdinamikusabban fejlődő vállalatunk: 1975-ben 1.2 milliárd, 1980-ban pedig 2.3 milliárd forint volt az árbevételük. HAZAFI JÓZSEF ütemesebben és fegyelmezetSok forgácsoló szakembernek fáj ilyen gépre a foga: NC vezérlésű maró-fúró mű iszteletem, Attalai úr, hány kocsija és hány felesége 4* van a főorvos úrnak, mert igaz, nekünk is van egy, S kettő, de természetesen kisebb, mint a harmadik padban ülő Attalainak, a nagy Attalainak, matematika jeles, biológia jeles, modor jeles; á, szevasz öregfiú, drága Dzsamila, emlékszel, miért is neveztünk el Dzsami- lának, mert én már nem, de sebaj, majd elmeséled három- százhuszonötödször is, mert az este még kétszer elfelejtjük, és a b. nejed őnagysága, gyengélkedett? nem tesz semmit, elvégre itt magunk között akarunk lenni, nemdebár, mindazonáltal fel a fejjel, mert közéig az osztályelső, a kis Weszelovszky, a huncut kis Weszelovszky, aki az ötéves találkozón még a sarokban gubbasztott, akkor még alig száradt meg a tinta a mérnöki diplomáján, s a diplomázóruháján kívül semmije sem volt, csak a megsértett önérzete, hogy a vízvezeték-szerelő Balog, a hülye Balog ori- ginál Trabanttal állított oda a lakótelep sarkára biggyesztett, étteremnek nevezett hodály elé, mert időközben az ott állt ütött-kopott halászcsárdát, az érettségi bankett néhai helyszínét elsöpörték a bulldózerek, hja kérem, elszáll felettünk az idő vasfoga, miként azt Karinthy után szabadon Zebu tanár úr mondani szokta, számítva az abszolút biztos, tuti, tótziher röhögésre, melyben ott vibrált a feleltetés elmaradásának halvány reménye, de hol is van már Zebu tanár úr, a drága Zebu tanár úr, akinek épületes marhaságain csak sírvafakadni lehetett, de most mégis szívbőljövően röhögünk, hát persze, Zebu tanár úr is kiköltözött oda, ahova a madár járni jár, de főként szárnya alá hajtott fejű galamb képében, gerliceként, gipszből kiöntve, mely nem repdes, csak lerakódik a műkő keretre, keményen, vastagon; ejh, de ne űzz tréfát velem, képzelet, anya, ne szoptass csecsemőt, szent dolgok ezek, melyek lehorgadnak megint; igyunk fiúk, igyunk azokra, kik nem lehetnek közöttünk, mert elszólította őket vad vérük lázas zubogása, mint Herpeszt, aki talán most az óceán tűlnan felén sírva borul viaszosvászon keszkenőjére, mert hiányzunk neki, dehát a sors kifürkészhetetlen, hiszen ki gondolta volna a mindig jelentkező, hozzászóló, felkínálkozó Herpeszről, hogy egy társasutazás vad érzelmi viharában fogja magát, s nem jelenik meg a repülőtéren a visszaútra gyülekező társak közt, kik kétségbeesetten szaladgálnak telefonálni a követségre meg mindenhová; nem volt szép tőled, kis Herpesz, lásd be, ez nem volt szép tőled, a közösség jó hírét rontani, mert mindezt megtehetted volna egy egyéni utazás felelőtlenségre oly csábító magányában is; óh, fiúk, nagyon szeretlek most titeket, elárulhatom, már neked is megbocsátottam Weiracht, mikor annál a dolgozatnál hangosan diktáltad füzetemből a megoldást Balognak, s a gyomorbajos Pencz, a matematika- tanár azt hitte, én morgok, mormolok, s leteremtett, elvette a dolgozatomat, sőt, még egy Intőt is kijárt, s Weiracht, te akkor lapítottál, mint ürü a fűben, még annyit sem nyögtél ki, hogy mondjuk nem a megoldást olvasod, hanem radírt kértél; de ki ül amott a szírttetőn, hogy is Marafkó László: * Fel győz elemre! hívnak, pajtás, a jó istennek sem jut eszembe a neved, pedig velünk jártál, ne tagadd, velünk jártál, és biztosan karriert csináltál, ne tagadd, ne szerénykedj, ne szisszenj minden kis szilánkhoz, minimum osztályvezető vagy, ráhibáztam, Vagy még több? főosztályvezető? júj, hadd ne folytassam, még több? még feljebb? még annál is? nem, az nem lehetséges, jóságos ég, kik voltak közöttünk, ha ezt akkor, 20 éve tudjuk, nem igaz, kis Péter, akkor eleve nem pedálozunk, igaz, kis Péter, akkor majd marha lettél volna az érettségi írásbelin a diszkréten elforduló Lojzi néni háta mögött fellökni a táblára a kétismeretlenes másodfokú megoldását, ha ezt tudjuk, kis Péter, eleve lefekszünk a nagyokosoknak, a biztos befutóknak, hiszen akkor nekünk nincs keresriivalónk; de miért nem mondtátok, fiúk, miért nem, vagy legalább az ellenőrzőbe, a naplóba be kellett volna vezetni, hogy Sipos, á meg van, így hívnak, eszembe jutottál, szóval Síposnak reserve egy magas állás, Sipos még kis ember, de ő lesz a nagy ember, garancia harminc évre, szervizek a város minden pontján; nem, igazad van öreg, senkit nem hibáztatok, nekem nem, én nem váltottam be, a hozzám fűzött, a belém helyezett, amit ti meg az elbocsátó szép üzenet is megelőlegezett, én nem tudtam élni a lehetőségekkel, melyekért csak le kellett volna hajolnom, csak egy kicsit hajolni, én csak egy feleség, meg három gyerek, egyik a másik után, először nem is a legfiatalabb, hanem a legöregebb, aztán meg a középső, s a végén a legfiatalabb, nekem még ez is csak így, ilyen sorrendben; hát igen, és a munkám is, nem teljesítettem ki benne a személyiségemet, nem találtam meg a számításomat, hogy milyen számításomat, hát ezt már csak így szokták a televízióban, de a ti számításotokat sem, mert ti arra számítottatok, hogy én is, én még inkább, hiszen már az osztályban is az első padban, és a Zebu is kedvelt, partnerének tekintett, s erre büszke voltam, vagyok; de aztán valami törés, igen, ez a jó kifejezés, ezt így szokták, törés következett be a pályámon, ha szabad így kifejeznem és ne haragudjatok rám, én kérek bocsánatot, hogy így ízetlenül be sem tolakodom hozzátok, de higgyétek el, a jószándék vezetett, a régi társak, kik a harcban mindig győzelemről győzelemre, s újabb ádáz csaták várnak még rátok, melyekből — biztos vagyok benne — ismét ti kerültök ki diadalmasan, miként az hozzánk, pardon, hozzátok illik, hogy kitűzzétek az élet ormára a lobogót, mélyen piros betűkkel áll, hogy INFARKTUS, s a mentők majd visszhangozzák, visszhangozzák kelettől nyugatig, s én pici ember meg csak ülök az orom tövében, és sírok, sírok, sírok, mint egy fekete zongora, s a sors meg játssza tovább az ő szimfóniáját; fizetek, főúr, akarom mondani, Gézám, volt két feles meg négy nagy- fröccs, és már vár az én kis családom a meleg fészkébe, amelybe nem akarok belepiszkítani, mert nekem kell kitakarítani, kösz Gézukám, nem kérek vissza, ma vastag vagyok, mert megmentettem a fiúk elől, de azért fel hát a győzelemre, cimborák, de nélkülem, de nélkülem, de nélkülem.
