Tolna Megyei Népújság, 1981. április (31. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-26 / 97. szám

* rtHPÜJSÄG

1981. április 26.

Németkér

Falutörténet - jegyzőkönyvekben

annak könnyű fajsúlyú olvasmányok, melyekkel szívesen ütjük el üres időnket és vannak nehezebbek, amelyek nagyobb figyelem-összpontosítást igényelnek. A különböző értekezleteken, tanácskozásokon elhangzottakat rögzítő jegyzőkönyvek kétségkívül ez utóbbiak közé tartoznak. Lett légyen a tartalmuk bármilyen fontos tényekről számot adó, nagyobb közönségsikerre aligha számíthatnak. Rejtő Jenő regényeinek népszerűsége és egyéves beruházási program tervmódosításának tárgyalásakor elhangzott felszólalások között kétségtelenül van különbség...

A „jegyzőkönyv” szó olvastán mégse szabad legyin- teni.

Egy-egy település fejlődése például számlálhatatlan apró mozzanatból,' megvalósult, vagy meghiúsult elképzelésből, döntésből, javaslatból, véleményből és ellenvéleményből tevődik össze. Ezek az évek (többnyire hónapok) múltával általában feledésbe merülnek, mégis részesei az egésznek és az eleinte csak „poros”, később már „sárguló” jegyzőkönyvek lapjairól visszakereshetők.

Nem vártunk a papírok ilyetén elszíneződésére. A németkéri tanácson azt kértük, hogy hadd lapozgathassunk vissza a végrehajtó bizottság tavalyi üléseinek jegyzőkönyveiben. A falu hosszú történetéből a legközelebbi múltat, egyetlen esztendőt igyekeztünk felvázolni.

*

Dátumok: január 22., február 27., március 25., április 29., május 13., június 24., július 29., december 26., szeptember 23., október 28., november 25., december 16.

Valamennyi jegyzőkönyv pontosan rögzíti a meghívottak, a megjelentek, az igazoltan és igazolatlanul távol maradottak nevét, azokét, akik nem tettek eleget a meghívásnak. Ez utóbbi is sűrűn előfordult, de azért a németkériek nem panaszkodhatnak arról, mintha a látogatók különösebben elhanyagolták volna őket. Járt náluk a tavalyi évben István József, a megyei tanács elnökhelyettese, dr. Kiss Frigyes, a járási hivatal elnöke, a felettes szervek különböző szakágazatainak képviselői, részben vezetői, szép számmal.

Témák: tanácsülések előkészítése (négyszer), a falu áruellátása, ingatlan-nvilván- tartás, táppénzes fegyelem, sportmozgalom, a tanács házi brigádjának munkája, a pedagógusok életkörülményei, a nők helyzete, - éves pénzügyi terv, az intézmények

gazdálkodása, a termelőszövetkezet szociális-kulturális alapja, gyerek- és ifjúság- védelem, munkahelyi demokrácia, a könyvtár, tűzvédelem, kisárutermelés, a művelődési ház munkája, a tanács ügyrendje, kommunális ellátottság, a cigány lakosság helyzete.

*;

Egy ilyen felsorolás önmagában valószínűleg nem túlságosan szíven ütő és annak ellenére „jegyzőkönyv íze” van, hogy Németkér ritka példával szolgál. Akinek már sok ilyen olvasmányban,volt része, az leplezetlen csodál- kodással állapíthatja meg, hogy az itteniek stílusa majdnem élvezetes, kerüli a bürokratikus fordulatokat és jó magyarságával tűnik ki.

Sok vita, sűrű hozzászólás, mindannak az ellenkezője, amit a „Fejbólintó Jánosok” szoktak végezni: — ilyesmiről is tanúskodik a jegyzőkönyvek (nagyon vastag) kötete.

Részletek: a 2 milliós társadalmi munka értékből 10 ezer forintnyit egy játszótérre szántak. A „péksütemény” gyűjtőfogalom, tehát miért csak kifli és zsömle formájában jelentkezik a helyi gyakorlatban? A község orvosa (1979-ben) 7740 beteget látott el a rendelőben. 102 hívásra ment ki, a táppénzesnapok száma 11 ezer 999 volt. (A keresők száma 960). „Az év végén igen jelentős az emelkedés”. Viola László iskolaigazgató: „Az utóbbi

években érezhetően csökkent a tanulás presztízse tanulóink és a szülők körében”. A termelőszövetkezet augusztus—szeptemberre lakást bérelt Harkányban, ahol heti turnusokban 9—9 személy üdülhetett. A könyvtárban 532 német nyelvű kötet szolgálja a nemzetiségiek igényeit, aminek felkeltésével kapcsolatban még bőségesen van tennivaló. A végrehajtó bizottság egy családi ház vásárlására való vevőkijelölési kérelmet elutasított. A kérelmező társadalmi magatartása nem teszi kívánatossá letelepedését.

A községtörténet évi témája a vendéglő. Február 27.: „Az új egység üzembe helyezésére a vendéglátás színvonalában gyökeres változásokat eredményez, ugyanis a két italboltot megszüntetjük. Az új egység színvonalban és

választékban is ki tudja elégíteni a rendszeres étkeztetésen kívül a rendezvényigényeket is, megfelelő méretű étteremmel, presszóval, konyhával fog jelentkezni”. Május 13-án Ferenczi József vb-tag kérdi: „Van-e remény arra, hogy a kisvendéglő elkészül augusztus 20-ig?" Válasz: nincs, az áfész brigádja elment Dunakömlődre ABC- áruházat építeni. Június 24.: a termelőszövetkezet ugyan vett egy épületet a Szabadság utcában, majdani üzemi étkezde céljára, de ennek létesítéséről lemondott, hiszen lesz a községben étterem. Október 28.: István József megyei tanácselnök-helyettes kérdésére: „Terv szerint a kisvendéglő üzembe helyezését követően a (napközis) konyhákat megszüntetjük, a gyermekélelmezést is átveszi az áfész.”

1981. április 23-án jártunk a helyszínen. A kisvendéglő nagyon távol volt az elkészüléstől, néhányan belső burkolást végeztek benne. Fűtő- berendezésének még a terve sem készült el.

•

Egy esztendő jegyzőkönyvei természetesen nemcsak

szívderítő adatokat, tényeket tartalmaznak. Az a nem éppen ízes gyűjtőfogalom azonban, mely november 25-én „kommunális ellátottság” formájában szerepelt, majdnem mást se, mint pozitívumot. Megtölthetnénk ezt a hasábot számadatokkal, ha azt akarnánk visszaadni, hogy az utóbbi öt-tíz évben hány új ház épült, vagy régi épült át Németkéren. A bizonyságot ezzel kapcsolatban nem papírról, hanem egy községjáró séta során szereztük. A családi házak valóságos kultusza az, ami jelenleg a leginkább jellemző Német - kérre és ez, nehéz lenne vitatni, a „falutörténet” része is. A tanács — pontosabban äz egész közösség — építési munkáinak gondja a 8 tagú házi brigádra hárult. Az iskola felújításán több mint félmillió, a Luca-széke módjára készülő kisvendéglőben 400 ezer forint értékű munkát végeztek. Egy személyre jutó 127 ezer forintos termelési értékükkel a megye településeinek más, hasonló nagyságrendű szervezetei között elpkelő helyen állnak.

*

Aki hozzánk hasonlóan jegyzőkönyv-olvasással akarja itölteni az idejét, személyek ismerete nélkül is sok személyes vonatkozásról szerezhet tudomást. Arról például, hogy melyik vb-tag jár rendszeresen az ülésekre és melyik marad ugyanilyen rendszeresen távol. Maguknak a jegyzőkönyveknek ‘a formája előírt, jól áttekinthető. Az írásos dokumentumok átgondolt, megfontolt munkát rögzítenek.

S művelődési ház mellett, az utcán van egy tanácsi hirdetőtábla. Egyáltalán nem lenne elvetendő, ha időnként azon is felbukkannának rövid híradások az utca másik oldalán lévő tanácsházán született döntésekről, elhatározásokról. Nemcsak rendeletek, hanem tájékoztató közlemények formájában. Az újságíró is ritkán teszi meg ugyanis, de a németkéri polgár bizonyára nem jár a vb-titkár irodájába jegyzőkönyveket olvasni. Pedig ami azokban van, elsősorban rá tartozik...

Ordas Iván Fotó: Kapfinger András

Ahol nem strigulámnak

■ • . ...„ ^ . ..I..

.............. .........• •..........................

o

K

özeli ismerősöm közepes nagyságú hivatal vezetőjeként hatv an három éves korában ment nyugdíjba, első és egyben utolsó munkahelyéről. iAz utóbbi harminc évben főnök volt. Kitüntetéseit felsorolni hosszadalmas lenne. Amikor betöltötte a hatvanöt, kérték, maradjon, míg nem találnak utódot.

IAz utód pedig... Nem engedte betanítani magát, még tanácsokat sem fogadott el a tapasztalt elődtől. Sőt, ha valamelyik munkatárs a korábbi idők munkamódszerét, netán a volt „vezető kartársat” emlegette, máris megkapta a dorgálást. „Mindenki a saját kárán tanul”, avagy „az egyéni módszerek kialakítása a legjobb olaja a gépezetnek” hallhatták 'gyakran a kollégák az új főnök kedvenc sztereotípiáit. A nyugdíjas vezető szerencsére társadalmi megbízatásaiban kamatoztatja energiáját, erejét. Viszont mit tesz a felesége, akinek ilyen nincs? Aki pedagógus a lelke legmélyéig, ö öt év óta nyugdíjas. Egyetlen egyszer se hívták meg se pedagógusnapra, se ballagásra, se az iskolába ... Csak úgy általában. Két évvel ezelőtt viszont felkereste egy szakszervezeti bizalmi, s kérte, hogy az ülésre jöjjön el, mivel nagyon fontos, hogy a nyugdíjasok is megfelelő arányban képviseltessék magukat. Szíve szerint ment volna, önérzete tartotta otthon.

o

öregek napi * ünnepségre voltam hivatalos néhány évvel ezelőtt, örültem a meghívásnak ... De a szomorú eseményre azóta is sokat gondolok. A szokásos vacsorát rendeztek meg: méghozzá két teremben. Az egyikben az öregek, a másikban a vezetők és családtagjaik. A nyugdíjasok egy-egy üveg sört kaptak a marhapaprikáshoz; az „elit” pedig különféle borokat: attól függően, hogy mi dukált az előételhez, a halhoz, a sülthöz... Az öregek vacsora után csöndesen hazaszállingóztak; a különteremben pedig hajnalig állt a dáridó. A következő napon pedig, hogy a vezérkar „jócselekedetének” nyoma maradjon, mindenféle jegyzőkönyvet, meg jelentést írtak a jól sikerült összejövetelről, amivel idős munkatársaikat ünnepeltek. Szóval striguláztak és sóhajtottak egyet, „ezen is túl vagyunk”. Kerek egy esztendeig szó sem esett az öregékről, csak amikor megint elérkezett a strigulázás ideje: a lelkiismeretet megnyugtató, kötelesség diktálta találkozó megrendezése.

Jól tudom, ennek ellenkezőjére is számtalan örömteli példa van. Csákbát a számtalan akkor se mindent jelent, ha sókat...

o

A szokványostól ugyancsak eltérő találkozón vettünk részt a minap. Dunaföldvá- ron, a kendergyár kultúrtermében rendezte meg a helybéli Virágzó termelőszövetkezet nyugdíjas és járadékos tagjainak a „rendes évi” vacsorával egybekötött találkozót.

Esteledik. Az óra fél hetet mutat. A kétszázötven idős ember terített asztaloknál ül. Túl vannak már a pénzfelvételen: a nyugdíjasok ezer, a járadékosok hatszáz forintot kaptak — s kapnak ilyentájt évről évre — a szövetkezet pénztárából, hivatalosan eseti segélyként.

Kezdődhet az ünnepség ... Az elnök néhány meleg szóval köszönti az idős embereket. Nem tart beszámolót, nem olvassa a szigorú számokat. Most minek is tenné? Hiszen néhány nap múlva a közgyűlésen úgyis elmondja a dolgozó és a már nem dolgozó tagságnak.

A zenekar eljátssza a Himnuszt. Néhányan csöndesen szipognak. S máris hozzák az ízlptes vacsorát. A pincérek tisztét most a téesz dolgozói látják el. Ügy tűnik, gyakorlatuk van benne.

Vacsora után hallgatják a zenét, és csöndesen beszélgetnek. Néhányan fölállnak, s régi cimborájukat keresik a sokadalomban. Örömmel ölelkeznek össze amott négyen is, a másik oldalon szívélyesen veregetik egymás hátát. Ni- csak! Ott előkerülnek a fényképek: unokákról, dédunokákról.

Nagy Mihály, aki éjjeliőr volt, vidáman szaporázza lépteit — no és szavait is — hol erre, hol arra:

— Ezt a napot várom egész esztendőben. Járok én az irodára is. De ott nem találkozom mindenkivel, akivel szeretnék — mondja, s rágyújt. Menhelyi Sándor - né, a volt állatgondozó csatlakozik a mondottakhoz.

Külsejéből ítélve egyáltalán nem tűnik nyugdíjasnak Gallai Györgyné, Fáni néni. Pedig az. Immár ikét esztendeje:

— Annak idején dolgoztam én otthon eleget. A szövetkezetben pedig hét és fél évig fejőnő voltam, majd több, mint kilencet a csibetelepen töltöttem. Ügy gondolom, a munka — ha szívvel csinálják — nem öregít meg senkit — mondja szinte mentegetőzve, majd hozzáteszi: — Persze, az is fontos, hogy az embert ne molesztálják, ne bántsák. Minket itten szeretnek. Mi is szeretjük a tsz-t.

özvegy Mess Ferencné 1892-ben született. Törékeny kis öregasszony. Ö a kendergyár közelében lakik, ezért az ünnepségre nem a tsz autóbuszával jött, hanem:

— Gyalogosan, lassacskán — mondja, s máris élete elbeszélésébe fog... Elmondja azt is, hogy nemrég kérvényt küldött a tanácsra: mivel már „gyengécske”, nem tud eljárni az öregek napközijébe. Azt kérte, hogy az ebédjét ezután vigyék neki haza. .. És ömlik belőle a szó, ahogy a legtöbb idős emberből is itt ezen az estén és máskor, másutt. Nekik a beszéd, a beszélgetés tán orvossággal ér föl.

Itt említem meg, hogy a Virágzó Termelőszövetkezet szocialista brigádjai rendszeresen keresik fel a nyugdíjasokat. Segítenek ügyesbajos dolgaik elintézésében, s mindig kerítenek időt egy kis beszélgetésre is. A szövetkezet pedig kirándultatja az öregeket; az alacsony jövedelmeket pedig havonta száz-száz forinttal kiegészíti... és sorolhatnánk. Lényeg, hogy rendszeresen törődnek azokkal, akik megteremtették a szövetkezetét, akiknek sok verejtéke hullott azért, hogy ma ilyen „virágzó” ez a mezőgazdasági nagyüzem.

— Most közgyűlésre hívnak. Hogy fölszólalok-e? Szoktam. Elmondom a problémákat, de ha úgy látom, meg is dicsérem a szövetkezetét — szól Tóth Géza. Bu- kovics Mihály pedig leszögezi :

— Tudjuk mi azt, hogy kevés idejük jut ránk a dolgozóknak. Hát amíg bírjuk,

látogatjuk mi őket. Az is jó, nemde? Szívesen fogadnak mindig.

A szövetkezet egyik alapító tagja, Molnár Jánosné, a növénytermesztésből ment nyugdíjba, tíz esztendeje. Akkor 420, most 1530 forint nyugdíjat kap. Amint beszélgetünk, elsétál mellettünk Ferenczi János, a szö_- vetkezet elnöke. Maris néni pedig mosolyogva fog a történetbe, aminek az a lényege, hogy az elnököt mindannyian keresztnéven szólítják, csakhogy éveken át Ferinek, nem pedig Jánosnak ■mondták.

— Szóba hoztuk a tévedést, de nem neheztel érte. Azt mondja, mi is így szoktuk, ő is így szokta... maradjunk a Ferinél.

o

Kilencre jár az idő. A zenekar rendületlenül húzza a nótát. Néhány fiatal tsz-tag táncra perdül. Követi őket pár középkorú ember is.

Tíz órakor „véget vetnek a zenének”, s a szövetkezet busza hazaszállítja az örege-' két. Azokat az öregeket, akik igénylik az ilyen összejöveteleket, igénylik a közgyűlést és a törődést.

Mert bizony, arra is van példa, hogy még a legszebb hívó szó is kevés vissza- vissza csalni a régi kollektívába az öregeket.

Hogy miért? Talán kideríthető.

V. HORVÁTH MÁRIA