Tolna Megyei Népújság, 1981. április (31. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-19 / 92. szám
6 NÉPÚJSÁG 1981. április 19. — Nézni is szörnyű, hogy mennyi irat tornyozódik az asztalán. — Ha így látja; akkor gyorsan megnyugtatom. Ezek nem ügyiratok, hanem hatásköri jegyzékek, közlönyök. Van egy kis restanciám, amit sürgősen be kell hoznom. — Akkor most úgy kívánhatja ezt a beszélgetést, mint púpot a hátára. ■— Az éppen nem mondanám, de az azért rejtély, hogy miért választott beszélgetésre. — Mióta ismerem, azon tűnődöm, hogy amit én az alkalmankénti ügyfél si- vatagian száraznak, ellenszenvesnek látok, abban maga mi szeretnivalót talál? — Azt íbiszem jó lenne, ha vitára tüzelő kérdések és megállapítások nem hangza- nának el közöttünk, mert tűnhet kívülről szürkének, ridegnek a tanácsok igazgatási munkája, valójában régóta nem az. — A közvélemény annak ítéli. — Bocsásson meg a közvélemény, de nem ez az egyetlen dolog, amiben igazságtalan. Emberek ügyeit intézzük és mern élettelen aktákat forgatunk. Emberek dolgoznak itt, emberékért, illetve azok szolgálatában. — Tanácsi hivatalnoknak készült? — Nem. Kislány koromban nővérem -példáján felbuzdulva előbb pedagógus akartam lenini, de amikor végzett és hazakerült Dombóvárra, esténként belenéztem a munkájába, és megrémültem attól az órára, percre szóló be- programottságtól, ami egy pedagógusra nézve kötelező. — Ez meglep, hiszen éppen a fegyelmezettségével, végtelen türelmével és kiírhatatlan derűjével imponál leginkább. — Ne feszegessük ezt, lemondtam a nővérem követéséről. — Ez világos is abból, hogy jogon szerzett doktorátust. De mi az, ami pont ezt a választást motiválta? — Amikor leérettségiztem 1956-ban, a Pécsi Orvostudományi Egyetemein felvételiztem, de nem vettek fel. Hiába sikerült a felvételi, lét- számifeletti voltam. -Akkor azt hittem, hogy ennéd nincs nagyobb csapás. — Kiheverte, de maradjunk még kicsit ennél a sikertelenségnél. A pedagóguspálya után miért éppen az orvosit választotta? — Mióta az eszemet tudom, betegek vettek körül. Tizenöt éves voltam, amikor édesanyámat elvitte a rák. Életre szóló az a felismerésem, ami akkor kelteződött. Nincs rettenetesebb érzés a tehetetlenségnél. Kórházról, kórházira hurcoltuk reménykedve és iszonyú volt úgy élni, hogy. szenvedései véget érhetnek néhány -hét, vagy hónap alatt, de eltarthatnak évekig -is. Akkor határoztam el, hogy orvos leszek. — Mi segített magának túljutni azon a vereségen, hogy szép szándéka ellenére, se lehetett a POTE hallgatója? — Az a józanság, és eltökéltség, ami a családom jellemzője. Apám váltókezelő volt a MÁV-máíl. Ha pontosabban akarok fogalmazni, főmuinkamester, ami hangzatos valami, de igen egyszerű kis emberi életet tákar. Az -ide nem messze lévő Nagyberkiből kerültünk Dombóvárra, ahova előbb a nagynémémék költöztek be. iKéflaki életet éltünk. Édesapám végezte, amit a szolgálat előírt, mellette volt három tehenünk, földünk, sertéseket -neveltünk és aprójószágokat. Szóval, dolgozni, segíteni kellett mindig a tanulás mellett, így zokszó nélkül maradtam otthon elvégezni a háztartás és környékének munkáit Ahhoz, hogy érettségivel elmenjek habot válogatni, semmi kedvem sem volt. Főzésre még az édesanyám igen hamar ráfogott, ezenkívül mindenhez értettem, ami úgynevezett paraszti munka csak van a ház ikörüL — Tehát medika helyett htb. lett. Hogyan vezetett innen az út az Eötvös.jog- tudományi karára? — -Egy év múltával bébal- iagtaxn a Gőgöslbe, ahol érettségiztem és az igazgató úrral végigböngésztük, hogy hol tanulnak tovább legtöbben azok közül, akik a dombóvári -gimnáziumban érettségiztek. Kiderült, hogy az Eötvösön. Én akkor már -régóta nem akartam pedagógus lenni, beadtam kérelmemet a jogra. Felvételiztem, sikerült. [ — Mi következett ezután? — Elég nehéz évek. Némi túlzással vért verítékeztem, mire Kapós—Koppány vidéki indításomat legyőzve megtanultam a jog -nyakatekertnek okkal -nevezett nyelvét. Tízen laktunk egy szobában, lakó- és kenyerestársaim többsége értelmiségi szülők gyereke volt, rengeteget segítettek. — Vgy tudom, egyszer veszélybe került a választása. vári járási tanács gyámügyi előadója, majd 1970- től a városi tanács igazgatási osztályának a vezetője lesz? — Egyáltalán -nem sejtettem. Itt, a dombóvári ügyészségen gyakornokosikodtam, de eleve -tudtam, hogy én vagyok a második, a később jött gyakornok. — Fájt a szíve, amikor kiderült, hogy nem tudják fogadni? — Nem volt rá időm. Amikor 1962-ben megkaptam a diplomámat, férjhez mentem. A férjem egyébként dskolatársam volt a Gőgösben. Ö, különben műegyetemet végzett, mérnök és pályakezdőként a MÁV-hoz került. Most, a KIPSZER dombóvári gyáregységének a vezetője. — Várjunk csak. Férjhez menni jó, még egy fiatal jogásznőnek is, de aligha ezért küzdött annyit a diplomájáért! — Kaposvárra mehettem volna az ügyészségre -dolgozni, de nem vállaltam a bejáró életmódot. Hamar megjött az első gyerek is, aki most 18 éves. Lány, és az idén- végez a kaposvári mezőgazda- sági szakközépiskolában. A fiunk 16 esztendős, ő műszaki érdeklődésű, untat az apja. — Jogászi pályafutását tehát házassággal és anyasággal kezdte? — 'Bizony úgy. Gyámügyi előadó 1964. február 24-én lettem a dombóvári. járása tanács igazgatási osztályán^ — Ezek szerint, különösebb edzés nélkül ugrott az igazgatási munka tanácsi mélyvízébe? — Szó szerint. Amikor beléptem, reggel 8-tól 11-ig tartott míg átvettem az éppen folyó ügyeket. Bizony rászorultam eleinte a gyakorlattal rendelkező kollégák segítségére. Miért pont a gyámügyet választottam ? Mert kimondhatatlanul szeretem az embereket. — Jól beleválasztott. Ami a tanácsok igazgatási munkáját illeti, ennek mindmáig a gyám-, a lakásügy és a szabálysértési eljárások címszó alá tartozó tennivalói a leg- zűrösebbek. — Igaz, de ez se úgy, ahogy kívülről látják. Ezek azok a területek, ahol ember, az emberért, a társadalom szükségszerűen beszabályozott rendjéért, annak tiszteletben tartásáért a legtöbbet tehet. — Mégsem veszít az em- berszeretetéből? — Nézze, angyal nem vagyok. Akad ügyfél, akit képtelen vagyok szeretni, de az ilyent végtelenül sajnálom, s ezért próbálok meg mindent a munkatársaimmal, hogy kisegítsem abból a szituációból, ami miatt egymással nem éppen kellemes dolgunk támadt. — Úgy tudom, maga az egyetlen osztály vezetőnő Tolna megyében a tanácsok igazgatási osztályainak relációjában. Nem volt még problémája abból, hogy „csak” nő? — Nem. Bár férfi kollégáim közül többen állítják, hogy ez egyáltalán nem „nőies” feladat. Az én véleményem, hogy eltekintve néhány férfierőt követelő fizikai munkától, mindaz való a nőknek, amire szakmai fel- készültségük, rátermettségük birtokában vállalkozhatnak. — Belefér a hivatali munkája napi nyolc órába? — Nem, mert munkaidőn túl sok olyan rendezvény zajlik, ahol ott kell lennem, és olyan időben, amikor — mint azt a közvélemény hangoztatja — a „jóravaló nőknek otthon a helyük”. Itt van mondjuk a vasárnap, közgyűléssel, vagy valami mással. Míg a mami — a nagynéném — egészséges és fiatalabb volt, rengeteget segített. Most, ha vasárnapi elfoglaltságom van, megfőzök előre, a családom semmiben sem lát hiányt. | — Elégedett? — Nem. Az elégedettség az alaptermészetemmel nem egyezik. De jól érzem magamat így. — Bennem tiszteletet és irigységet is ébreszt az energiája, mert kiapad- hatatlannak látszik. — Nem szép, hogy zavarba akar hozni. Szeretem amit csinálok, ennyi az egész. — Rendben. De azért azt árulja még el, mi az, amit pihenésképpen a legszívesebben csinál? — A család nagyon szeret együtt lenni és bár ez ma nem divatos, mindig borzasztóan sok megbeszélnivalónk van. Örökmozgó természetünk fönntartásával persze. Tavaly elmentünk egy hétre az NDK-ba üdülni. Mit gondol, mi lett belőle? Autóztunk odakint a látnivalókért 3 ezer kilométert és a fáradtságtól átestünk a küszöbön, amikor hazaértünk. Remek volt. — Nyaralt már életében úgy, hogy kiszolgálták? — Egyszer. Amikor nász- úton voltunk. — Nem is hiányzik a teljes „ellazulás”? ■ — Nem. Még nem, és szeretném, ha ez sokáig tartana. Mióta dolgozom — 18 éve ennek —, kétszer egy hétig voltam beteg. A gyerekeim is egészségesek voltak, velük se kellett otthon maradnom. — Fejezzük be talán akkor azzal, hogy az eddigiekhez hasonló jókat kívánok. — Köszönöm. LÁSZLÓ IBOLYA Fotó: Dombai I. — Harmadéves voltam, armfeor — mintha csak törvényszerű lenne a kegyetlen dolgok ismétlődés©, ugyancsak rákbetegség miatt — elveszítettem az édesapámat. — Nem kapott árvaellátást a MÁV-tói? — Azt mondták, hogy az egyetemi tanulmányokat abba is lehet hagyni. Nagyon kiborultam, de segítségemre sietett a rektor, meg a nagy- néném, a maimi, aki jóval túl a nyolcvanadik évén, most velünk él. — Eljutott tehát a diplomáig, doktorátusig. Akkor tudta már, hogy a dombó— Tizenegyedik éve vezeti a városi tanács igazgatási osztályát. Úgy őszintén, előfordult már, hogy kiborult a munkahelyi megterhelései miatt? — Eddig még nem. Azt hiszem ez apai örökségnek tulajdonítható. Édesapám volt hihetetlenül energikus, minden helyzetben türelmes és jó humorú. Viszont, a gyerekeim közül egy se akar a nyomdokaimban lépkedve, közhivatalnok lenni. Azt mondják, egy is elég a családban az olyanból, mint én. — Magát nem érik már meglepetések az emberek részéről? — De érnek, elég sokszor. Múltunkból A második világháború idején intézkedések történtek arra, hogy veszélyeztetettség esetén a fővárosiból, vagy az ország más részeiből intézményeket, értékeket áttelepítsenek. Tolna megye „befogadó” terület volt. 1944-ben főleg a Tiszántúlról, kisebb mértékben a Duna—Tisza közéről és a fővárosból érkeztek különböző szervek, többek között országos hatáskörű hivatalok, intézetek, intézmények. A front átvonulása után. a már felszabadított területeken megkezdődött a visszatelepítés. Ez rendszerint nagy nehézségékbe ütközött. Nem volt csomagolóanyag, nem volt szállítóeszköz, s nem ritkán a frontvJszonyoik okozta károk (tették lehetetlenné a zavartalan visszak öltözési. Gyakori eset volt, hogy az áttelepített intézmény, tárgy őrizetlen maradt, mert a felelős személy nyugatra menekült. Ilyen körülmények között került a megyébe az Állami Földmérési Hivatal. A rendkívül fontos térképek megmentésére Tolna megyét jelölték ki. Amikor a front elhagyta Tolna megye területét, 1945. február 12-én a pécsi földmérési felügyelőség a pécsi nemzeti bizottsághoz fordult segítségért, hogy a Földmérési Hivatal térképeit fokozott védelemben részesítsék. Az átiratból kiderül, hogy a térképek tárolási helyéül a lengyeli Apponyi-kas- télyt jelölték iki, amelyet azonban katonai kórháznak rendeztek be. Ennék során felbomlott a térképek őrzési rendje, a ládák és iratok egy részét fűtésre használták fel, hogy a zord téli napokon meleg termet biztosíthassanak a sebesülteknek. „A jelzett térkép és egyéb anyag képezi — mivel az országos központi térképtár anyaga is ott van — az egész ország térképészetének alapját. Értéke felbecsülhetetlen, százmilliókban fejezhető ki. Mintegy 80 év munkája van ott egybe gyűjtve, ami az ország mai viszonyai közt több emberöltő alatt sem pótolható. Különös jelentőséget ad a térképeknek a küszöbön álló földreform végrehajtása, ami e nélkül csak nagy késedelemmel és távolról sem kielégítő értékkel és eredménnyel lesz elvégezhető. Nem lehet kétséges, hogy ezt az anyagot minden lehető eszközzel meg kell menteni addig, amíg abból valami is megvan” — írta a pécsi földmérési felügyelőség. A pécsi nemzeti bizottság a földmérési felügyelőség fent idézett levélét a Baranya megyei főispánhoz továbbította, ő pedig február 28-án a Tolna megyei főispánhoz juttatta el. A posta lassan járt. Szekszárdon csak majdnem három héttel később, március 17-én iktatták. A megye főispánja intézkedett. Mindenekelőtt a szovjet parancsnokkal vitatta meg a teendőket. Alejnyi'k parancsnok intézkedett katonai vonalon. A főispán pedig elutazott Lengyelbe helyszíni szemlére, majd 287/1945 ik- tatószáímoh írásos tájékoztatót ként Hanti Gusztáv műszaki tanácsostól, az anyag őrzésével megbízott személytől. A tanácsos március 8-án közölte, hogy „.. a Földimérési kirendeltségnek semmiféle pénz nem áll rendelkezésére. Fenti számú rendelkezésének csakúgy tudok eleget tenni ha a Főispán úr az anyagi és pénzbeli lehetőségeket rendelkezésemre bocsájtja”. A tanácsos szeget, deszkát, asztalost és 2—3 férfi segédmunkást kért. Ez utóbbiak közmunkára lennének kirendelve. .. Időközben a pénzügyminiszter is távirati úton rendelkezett. Idézzük: „Debrecen, 1945. március 14. Felkérem, hogy Lengyel községben ' az Apponyi-féle kastélyban lévő állami (térképek és munkarészek biztonságba helyezése érdekében haladéktalanul járjon el az illetékes orosz katonai parancsnokságnál, és intézkedéseinek eredményéről tegyen ide sürgős jelentésit. A kastély jelenleg orosz katonai kórháznak van berendezve’’. !(Nem ismeretes, hogy a március 14-én feladott távirat miért csak március 27- én érkezett Szekszárdra — két postabélyegzőn is ez a keltezés tisztán olvasható!! A távirat hátoldalán ceruzajegyzet: „Térk. 80 százaléka megvan”. ,/Főtérképek megvannak”, „5—6 vaggon anyag”, „egyelőre oroszok nincsenek”, „most biztons.”, „műsz. tan. ott van”, „Mit csináljunk — 10 teherkocsi” — Ezek a gondolatok fogalmazódtak meg az 1945. április 4-i főispáni levélben, amit a pénzügyminiszternek küldtek. Tehát a térképek zöme megvolt, a főtérképek teljesen használható állapotban voltak, az elszállítandó anyag mintegy 5—6 vagon, s mintegy 10 teherkocsi kellene az elszállításhoz. Ugyancsak április 4-én intézkedett a főispán abban is, hogy Lengyelben szállításra készítsék elő a térképeket. Április 16-án jött a válasz Lengyelből: „Tisztelettel jelentem, hogy a kastélyban internált volks- bundistákkal a földmérés mentett munkarészeinek rendezését megkezdtem. — Míg ezek itt lesznek, azt hiszem a napszámos kérdés meg van oldva, azonban deszka és szögek kiutalása iránt kérek sürgős intézkedést” — írta a tanácsos. Április 19-én Klein Kálmán főispán levélben tett ígéretet a szükséges pénz és egyéb anyagok biztosítására. .. Hartl Gusztáv mozgékony, leleményes ember lehetett, mert miközben ostromolta igényeivel a főispánt, ő maga is intézkedett. Április 22-i levelében a többi között arról számolt be, hogy . ja mentett anyag 1/3 része, fcb. két nagy vasúti kocsira való rakomány, már szállítható állapotban van. A községben össze tudtam 6 kg szeget, szedni, de ezt már fel is használtam az eddig kijavítást igénylő ládákhoz. .. Egyelőre két asztalost vettem fel napszámra a községiből, egyéb napszámost, sőt, asztalosokat és ácsokat is az ide internált járásbeli volksbund is ták ból kapók robotban. Ezek nem kerülnek költségbe az államnak. — 25 —30 ilyen robotossal dolgozom naponkint a helyreállításon, azért megy ilyen gyorsan a helyreállítási munka, hogy már az anyag 1/3 része elszállításra készen áll a földszinti helyiségekben...” Egy június 3-án kelt len- gyeli levélből megtudjuk, hogy a teljes anyag ládákba került. A tanácsos arról is tájékoztatta a főispánt, hogy a magyar külügyminisztérium 122/1945. M. K. sz. rendeletére a kárpátaljai nemzeti tanács megbízottja átvette és elszállította az ungvári és a munkácsi földmérési felügyelőség anyagát. Ebből a levélből tudjuk azt is, hogy a térképeken és az iratokon kívül csillagászati kocsi is volt Lengyelben. Nincs adat arra a Tolna megyei Levéltárban, hogy végül is miikor szállították el a nagy értékű térképgyűjteményt, de tény, hogy a megye megőrizte a rábízott nagy értéket és átadta azt a demokratikus élet kibontakoztatását segítő magyar kormánynak. K. BALOG JÁNOS
