Tolna Megyei Népújság, 1981. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-07 / 56. szám

■ MÁRCIUS 7 SZOMBAT Névnap: Tamás A Nap kél 6.14 — nyugszik 17.38 órakor A Hold kél 7.03 — nyugszik 18.59 órakor Harmincöt évvel ezelőtt, 1946. március 7-én került sor a Baloldali Blokk hatalmas politikai demonstrációjára a budapesti Hősök terén. — HÄROM Tolna megyei ipami szövetkezeti dolgozó munlkáját díjaziták azon az országos kiállításon, amely- lyel zárták az Űj Tükör ol­vasószolgálat és az OKISZ hohbipályézatát. A mintegy háromszáz pályázó közt ki­lenc volt a Tolnia megyei, és díjat nyert Beréti Istvánná, a Bonyhádi Vasipari, Szontágh Mártonná és Koroknál Sarolt ta, a Bonyhádi Ruházati Szö­vetkezet dolgozója. ^ MEGVÁLTOZIK 39 út­kereszteződésben az elsőbb­ségi viszony Tolna megye út­jain. Ahol jelenleg a védett, tehát az elsőbbséggel rendel­kező út kanyarodik, s ebbe, egyenesen, akár kisebb for­galmú út csatlakozik, ott a jövőben az egyenesen haladó járműveké lesz az elsőbbség. A KPM Szekszárdi Közúti Igazgatóságának dolgozói a következő hetekben helyezik ki az új táblákat. A SZÁZEZER PÁRRAL több gumicsizmát gyártott tavaly a „Földvár” Gumiipa­ri Szövetkezet, mint az előző évben. A négyszázhatvanezer párból hatvanezer újdonság — színes női gumicsizma volt. Mivel a dunaföldvári gumicsizmák igen kelendőek — és van lehetőség a kapa­citás ijőblb kihasználására is — ez évben 140 ezer párral növelik a termelést. > FÖLŰJÍTJAK a hagyo­mányokat Simontornyán; ma este a művelődési házban tí­márbált tartanaik. A bátyus- bált megelőzően kétórás szó­rakoztató műsorra kerül sor. Legutóbb tíz évvel ezelőtt vdlt hasonló rendezvény Si- momtornyán. # TALÁLTUNK egy arany- fülbevalót. Tulajdonosa átve­heti a Tolna megyei Népúj­ság titkárságán. A lottó A Kossuth adón 10 óra S perc­kor epizódok hangzanak el a magyarországi operajátszás tör­ténetéből. Néhány cím a tarta­lomból: Bemutatók, felújítások az 1870-es évtizedben — Épül az Ope­raház — Tragikus „finálé” a Gyapjú utcai német színházban. „Az ember sohasem elégedett...” címmel interjú hangzik el Indi­ra Gandhival a televízió egyes programján 17 óra 10 perckor. Indira Gandhi az 1980-as válasz­tások győzteseként nyilatkozott a Magyar Televízió munkatár­sainak. Ezúttal Üj-Delhiben, mi­niszterelnöki hivatalában fogad­ta a magyar tévéseket, és szólt a legfontosabb belpolitikai és Indiát érintő nemzetközi kérdésekről. 20 óra 5 perckor kezdődik a tévé 1-es programján a Sze­szélyes évszakok című szóra­koztató magazin, aminek mű­sorvezetője Antal Imre. O TOMPA LÁSZLÓ elő­adóművész március 9-re hir­detett Ady-estje betegség mi­att március 23-án lesz meg­tartva a dombóvári művelő­dési központiban. MOZI Március 7. nyerőszámai: A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a Tatabányán megtartott 10. heti lottósorsoláson a követ­kező számokat húzták ki: 14, 20, 31, 73, 86 BONYHÄD: A zsoldoskato- nia. III. helyárú film. DOMBÓVÁR: Hajadon fe­leség. PAKS, DUNA: Keresztül a nagy vízválasztón. SZEKSZÁRD, PANORÁ­MA: Isten hozta Mr. TAMÁSI: A fáraó I., II. Dupla helyárral. Polgár Ildikó kerámiái­ból kiállítás nyílott a dom­bóvári művelődési otthon kiállítótermében. Á kiállí­táson agyag- és porcelán­ötvözéséből készült közna­pi használati tárgyakat (kancsó, kalap, gyufásdo- boz stb.), gyümölcsöket és őskori bálványokra emlé­keztető, modern „idolokat” láthatnak a látogatók. M. E. 9-/4 fok A várható időjárás ma estig: vál­tozóan felhős idő, egy-két helyen esővel. Megélénkülő délnyugati szél. A várható legmagasabb nappali hő­mérséklet 9 és 14 fok között. ..............................................................—----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­B edolgozó kádárok A decsi Egyetértés Termelőszövetkezetben kádárműhelyt lé­tesítettek. A háromtagú brigád hordóköpenyeket, azaz feneket­len hordókat készít. A félig kész borosedényeket Bátaszékre szállítják, ahol a Kádár- és Faipari Szövetkezetben csinálják készre azokat. Tóth Pál a „módiival” ellenőrzi a donga görbületeit Nidermaier Károly hordót állít össze Régésztábor előkészületei Évek óta védett helynek számít Dombóvár közelében, Alsóheténynél öt hektár. A tsz öt éve nem végez itt úgy­nevezett mélyművelést. Az idén nyáron pedig a Nemze­ti Múzeum régészeinek irá­nyítása mellett a dombóvári középiskolások megkezdik a római kori település, a Süly- lyedt vár, s a mellette húzó­dó temetkezési hely feltá­rását. Júliusra a városi tanács három egyhetes tábort szer­OL VAST AM Felelősök Még jól emlékszem sulis korom napos, hetes, tisz­taságfelelős posztjaira, s katonaidőmről még egészeit friss élményeim vannak, amikoris alegység-ügyeletes, körletfelelős vagy konyhaügyeletes votam. Amióta munkakönyvem van, nemigen találkoztam ilyen cí­mekkel. Azt hiszem, mellőztük a felelősöket. Persze így vagy úgy, valamiért vagy valakiért mindig felelősek vagyunk, még ha a szót nem is ejt­jük ki szánkon; a felelős. De! A szülő felelős gyer­mekéért, az esztergályos a gépért, amin dolgozik, a selejtért, az igazgató a gyárért, a pedagógus tanítvá­nyaiért, a szőlész a szőlőért... Olvasom, hogy a várdombi gyáregységben hogyan őrzik, vigyázzák az energiát. Ügy, nevezetesen, hogy fe­lelősök vannak a műhelyek és a szobák hőfokaiért. Megmondom őszintén, sajnálom, hogy a dolog csak így megy, mert ha nincs felelős, senki sem figyel erre a gondra... De amíg nem értünk meg a közösségi fe­lelősségre, addig is a legjobb módszer — felelőst vá­lasztani! — sárközi — A nőnap alkalmából külföldre Az idei nemzetközi nőnap alkalmából nagyon sokan in­dulták megyénkből külföld­re. A Tolna megyei IBUSZ Jaltába négy, Leningrádba három, Leningrádba és Moszkvába egy, a Magas- Tátrába kettő, Ópatijába há­rom csoportot indított. Tu­ristacsoportok utaztak továb­bá Zólyomba és a Bécs— Graz, csak Bécs, Porecs— Velence, Berlin—Prága és Drezda—Erfurt útvonalakra is, három csoport pedig Jere­vánt keresi fel. Az utak túl­nyomó többségét a jó mun­ka jutalmául üzemek, válla­latok, termelőszövetkezetek vásárolták meg, illetve szak- szervezetek biztosították. A decsi termelőszövetkezet pél­dául Ópatijába küldte-tagjai egy csoportját, az orvos— egészségügyi és a pedagógus­szakszervezet pedig Jaltába utaztatott. A szövetkezetek utazási irodája, a COOPTOURIST ebből az alkalomból három csoport külföldi útját szer­vezte meg. A bonyhádi áfész 32 tagja Leningrádba uta­zott, a KISZÖV-től 44-en Opa- tiját keresték fel, míg 37 ter­melőszövetkezeti asszony és leány repülőgéppel Berlinen át Erfurtba utazott, ahonnan Weimarba is kirándulást tesznek. * (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Magyarkeszin a termelő­szövetkezet vezetősége az IBUSZ-on keresztül negyven dolgozó tagjának háromnapos csehszlovákiai utazást szer­vezett március 6—8-ig. A kora tavaszi kirándulásra a szövetkezeti tagokat külön­járatú autóbusz vitte. Űti- programjukban a nyitrai vár megtekintése szerepel, majd Garamszentbenedek (Közép- Európa egyik legszebb góti­kus emléke) érintésével el­utaznak Zólyomba. M. L. vez, s a diákok segítségével feltárják a régóta a föld alatt szunnyadó történelmi érté­keket. Gazdagabb lesz ezál­tal tudományos életünk, s gyarapodik a városkörnyék is. Egyébként a feltárandó terület az alsóhetényi park­erdő mellett van, s ide a nyáron már kisvasúttal is el lehet jutni. Jelenleg már fő­ijük a vaspálya építése. A KISZ-esek most felszedik a múlt év elejétől megszűnt kisvasút Naktól Mászlonyig húzódó hatkilométeres részét, s a használható pályaelemek­ből elkészítik a nyárra azt az új, négy kilométer hósszú szakaszt, amin a parkerdőig lehet majd utazni. Gyermekklub Bonyhádon (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A bonyhádi városi műve­lődési központban március 27-től délután négy. órától minden hét péntekjén gyer­mekklub-foglalkozás lesz. Ezen túlmenően a művelő­dési központ március 21-től minden iskolai szabad szom­baton is gondoskodik a gyer­mekek szórakoztatásáról. A szombati programok délelőtt 10 órakor kezdődnek és 17. óráig tartanak. Ezen a napon előtérbe kerül a zenehallga­tás, a játékkészítés, a népi gyermekjátékok tanulása és a filmvetítés. DR. KOVÁCS ZOLTÁN Adorrvkapom - jng^ért Gyógynövények, kiskertben (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A ma élő ember számára érvényes-e a régi mondás: fűben-fában orvosság? — címmel nagy sikerű előadást tartott Dunaföldváron, a HNF dunaföldvári klubja tagjainak, a helyi művelődé­si házban dr. Hornok László, a Budapesti Kertészeti Egye­tem docense, s előadását dia­képekkel tette még érdeke­sebbé. Az előadó nemcsak arról beszélt, miként termesz­tik és használják fel ezeket a gyógynövényeket, hanem az e növényekből készült drogokat, illatos olajokat is bemutatta a nagy számú hall­gatóságnak. Az előadást követően a klubtagok megrendezték a hagyományos: adom-kapom — ingyért akciót. A klubta­gok csereberéltek, a vezetők pedig elosztották a kertésze­ti egyetemtől és a Herbária Vállalattól kapott fűszer- és gyógynövény- (majoránna, bazsalikom, borsfű, gyűszű­virág, stb.) magokat. Az ak­ció keretében Dunaföldváron közel száz kertbarátcsalád mintegy 30-féle növény vető­magjához jutott — ingyen. A munkahelyi közösség összefogásával Budapesten, a VOLÄNTOURIST szocialista brigádjai át­adták vállalatuk dolgozójának, Elek Erzsébetnek ajándé­kukat, egy elektromos tolókocsit. A brigádok 1980-ban gyűjtést rendeztek, hogy a mindkét lábára járásképtelen mozgássérült, 26 éves munkatársnőjük részére tolókocsit vásároljanak. Több hirdetés és a rádió segítségével végül sikerűit megvenni 30 ezer forintért a tolókocsit. Elek Er­zsébet 1976-ban került a vállalathoz, jelenleg a propagan­daosztályon dolgozik, mint gyors- és gépírónő, s a taxi­üzemegység szocialista brigádjainak segítségével végzi a gimnáziumot. Képújság A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÁNOS — Szerkesztő­ség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiők: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZELL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 34.— Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.

Next

/
Thumbnails
Contents