Tolna Megyei Népújság, 1981. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-22 / 69. szám

1981. március 22.

! TOLNA \

6 KÉPÚJSÁG

Múltunkból

— Amióta ezt a sorozatunkat elindítottuk, 129-en beszélgettek munkatársainkkal. Most a 120. beszélgetésnél — követve a hagyományokat — először azt kérem, mondjon valamit saját magáról.

— 18 éve vagyok Szekszár- don, 1963-ban kerültem ide, 1959-től az egyetem befejezésétől kezdve ügyész vagyok, végig büntető ügyekben dolgoztam.

í — Nem fásult bele?

— Nem. Igaz, az esetek nem tráznak úgy meg, mint az első időszakban, nincs olyan hatásúik, mint a szakmán kívüliekre, de belefá- sulmi, közömbössé válni nem lehetett.

— Mi a tizennyolc év általános tapasztalata?

— Az, hogy Tolna megyében egy, szinte állandó szint körül hullámzik a bűncselekmények száma. Egyik évben keveset emelkedik, másikban kévését csökken. Az elmúlt évben éppen csökkent, de sok év átlagában 2700—2800 körül van, amit átlagosan 1600-ian, 1700-an

követnek el.

— Ezek a számok önmagukban nem sokat mondanak annak, aki nem ismer más összefüggéseket.

— így igaz. A kép teljessé tételéhez elmondom, hogy Magyarországon évente 125— 130 ezer a bűntettek száma és ezt 70—80 ezer ember követi el. Tehát megyénk nem túlzottan fertőzött. A bűnüldöző szakma használ egy általános mérőszámot, nevezetesen a 10 ezer vétőképes lakosra jutó bűncselekmények számát. 'Ez nálunk 110—115.

— Mi az, hogy vétőképes lakos?

— Az életkor szerint három csoport van a bűntető eljárásban. A 14 év .alattiak nem lehetnek bűncselekmény alanyai. Tehát a büntethetőségük kizárt. 14—18 év között vannak a fiatalkorúak, majd 18 év felett a felnőttek. Ez utóbbi kettőt soroljuk ia vétőképesek közé.

— Tehát stagnálunk a bűnözési statisztika szerint.

— Igen. És ennek változatlanul iaz egyik oka az, hogy nem fejlődik a kívánt mértékben a megelőzés.

| — Miért?

— Nem tudom, de az biztos, hogy nem kapjuk meg az elvárható társadalmi támogatást. Megítélésem szerint nem alakult ki olyan társadalmi légkör, amelyben egyértelműen megvetik azt, aki bűnt követ el. Különösen így igaz ez, ha társadalmi tulajdon sérelmére történt a cselekmény. Az emberek egy jelentős része vállrándítással veszi tudomásul az ügyet, legföljebb megjegyzik: „na, ez ráfizetett”.

— A közlekedési bűncselekményekről is mintha többet beszélnénk, mipt cselekszünk...

— Sajnos igaz. Szinte Tolna megyei specialitás a közlekedési bűncselekmények magas száma. Amíg .az öszszes bűncselekmény 50 százaléka vagyon elleni — ezen belül is elsősorban személyi tulajdon ellen irányul —, addig a fennmaradó rész jelentős hányada közlekedési bűncselekmény. 1980-ban a bűncselekmények 23,3 százaléka a motorizáltsággal függött össze, szám szerint 590 ilyen ügy volt. Ebből 427 az ittas vezetéssel is kapcsolatos volt.

— Évek óta ígérik, hogy erélyesebben lépnek fel az ittas vezetőkkel szemben. Nem nagyon érződik a hatása.

— Ez is igaz. Most azonban minden korábbinál — hogy úgy mondjam: drasztikusabb fellépés várható, hiszen minimálisan 1 évire bevonják a jogosítványt. Ezzel talán sikerül végre kiszedni a forgalomból az ámokfutó- kat. Az olyanokat, mint aki legutóbb egyik községünkben 1:15 km-es sebességgel az út teljes szélességében száguldozott. Mellesleg jegyzem meg, a gépkocsi .ajtajának kinyitásakor szabályosan kizuhant, imént olyan részeg volt, hogy megülni sem tudott.

— Nem ritka a gázolás, sőt a közelmúltban cser- benhagyás is volt.

— Ezek az esetek a közlekedési kultúránk réseit mutatják. Egyes szakemberek szerint a gyökeres fordulatot csak a motorizációba már beleszületett, utánunk következő generáció hozza, hiszen a most gépkocsit vezetők túlnyomó többsége gyalogosból — még a kerékpárt is kihagyva — került a raagy- for.galmú utakra.

— Tehát nem vagyunk elég tapasztaltak, de még gondosak sem a közlekedésben.

— Az élet egyéb területein sem. Hihetetlen felületességekkel lehet 'találkozni. Például nyitva hagyott gépkocsival, aminek az ablakából szinte tolvajért kiált az értékes fényképezőgép, vagy magnetofon; a 'tárva-nyitva hagyott üdülő, 'benne a színes televízió, vagy az enni-inni- valóval teli hűtőszekrény. Igazán nem hiszem, hogy olyan könnyen s'zerzett javak ezek, mint ahogyan, bánnak velük.

— Tehát jellemzőnk a könnyelműség?

— Az. A könnyelműség, a meggondolatlanság, amely súlyosabb esetekben emberi életeket tesz kockára. Nehezen mondom ki, de úgy tűnik, degradálódott az emberi élet értéke.

— Ezt mivel magyarázza? Hiszen a társadalmi rendünkből ez nem fakadhat.

— Elfogadható érveket mi sem találtunk a bűncselekmény-típusok magyarázatára. Csak tényt tudok mondani: azt, hogy évente mintegy

10—12 befejezett emberölés és 15—20 emberölési kísérlet van megyénkben. Könnyen szúrnak, vágnak, ütnek az emberek. Egy részük vagyoni érdekből, 'mint abban az ügyben, ahol két napja hirdetett ítéletet a bíróság egy asszony felett, aki a 70 éven felüli sógorát éhezíette, ütötte, halálra kínozta; vagy szexuális okból, ahol a legsúlyosabb ügyünk az volt, amikor egy fiatalkorú a 13 éves húgát ezen indítékból megölte.

— Az emberi élet tehát megmagyarázhatatlanul

olcsóvá vált. Ezt az öngyilkosságok száma is igazolja?

— Igen. Ez is nagyon magas. Évente 120—130 az öngyilkosságok száma megyénkben. Korosztályi megoszlása teljesen szórt, és hozzáteszem, hogy az öngyilkos- sági okok is úgymond’ súlytalanok. Meg nem érthető ugyan, de magyarázható, ha egy gyógyíthatatlianul súlyos beteg ilyen módon menekül a tartós és kilátástalan szenvedés elől. De ilyen csak elvétve .akad az öngyilkosok között. Többnyire jó egzisz- tenciájú fiatalok vagy idősek bagatell ok miatt dobják el az életüket.

— Ha már a fiatalok szóba kerültek, azt hiszem, nem beszélhetünk bűnügyi helyzetről úgy, hogy a fiatalkorúakat külön ne említsük.

— A fiatalkori bűnözés mindig fájó dolog. Igaz, hogy

1980-ban a korábbi évekhez viszonyítva kevés volt a számuk, .az elkövetők 8 százalékát tették ki, de ez is sok, ha belegondolunk, hogy 4 év korosztályát öleli fel ez a kategória.

— Talán elcsépelt a kérdés, de már-már köteles- ségszerűen teszi fel az ember: mi az oka a fiatalkorúak bűnözésének?

— Szinte minden fiatalkorú bűnelkövetőnél családi dráma van a háttérben. A szülők válása, amelyben az országos átlag szintjén vagyunk. És ami elgondolkodtató: a válás erősen kihat a gyermekek helyzetére. így lesznek a gyermekek bűncselekmények elkövetői és belőlük sajnos folyamatos a bűnözői utánpótlás. Ismétlem: egyértelműen a rossz családi helyzet a hibás és hozzáteszem: ebben a kategóriában nem a .cigánybűnözés a jellemző.

— Mondjunk az eddigi sötét kép mellé valami biztatóbbat. Például azt, hogy van-e olyan bűncselekmény, amelyik kiveszett, vagy kiveszőfélben van.

— Van. Ilyen az állam elleni, a politikai bűncselekmény. Százalékosan már alitg mérhető, azokat is Vélt, vagy valódi sérelem miatt, szinte minden esetben ittasan, nem tettekkel, hanem -ahogy mondjuk, verbálisán követik el: egy szóval beszélnek.

Nem volt jellemző nálunk és most sem az a galeribűnözés. Nincs rossz helyzet bűnözési szempontból a paksi építkezésen -sem, ahol nyomokban sem ismétlődnek a régi nagy építkezések, hovatovább klasszikussá ' vált ügyei. Évek óta nem volt a megyében a törvényességtől eltérő rendőri intézkedés sem. Ama egyébként is kényesen ügyelünk, hogy alaptalanul senki ellen ne indulhasson eljárás, hiszen az eljárásnak nagy, morális kihatása van.

— Így néz ki tehát a büntető ügyek helyzete. Milyen a kép a polgári eljárásokban?

— Az általános felügyeleti tapasztalataink szerint főleg a tanácsoknál nagyon magas a munka törvényességi színvonala.

Hasonlóan jókat mondhatok a tsz-ek tagsági vitáinak intézéséről. A törvényes kereteket -minden általunk vizsgált területen betartották, a döntőbizóttságok helyesen jártak el. Egy dologra -azonban felhívtuk a figyelmüket: a vitát -kiváltó okok feltárásában legyenek alaposabbak, járjanak el még nagyobb gondossággal.

Vizsgáltuk az újítási javaslatok helyzetét is, kertelés nélkül azt kell mondani, hogy a jelenlegi anyagi érdekeltségi rendszer nem ösztönöz újításra.

Munkánk új területe a . környezetvédelem vizsgálata. -Erről -azt mondhatom, hogy még sok a tennivalónk. Nem ikerült a súlyának megfelelő helyre. Sem az emberek szemléletében, -sem az intézkedések meghozatalánál, sem a törvények végrehajtásának ellenőrzésénél.

— Néhány évvel ezelőtt a kisajátítási eljárások tengerikígyóvá nőttek.

— Az új szabályok szerint az értékhez jobban közelítő összeget tud adni a kisajátító. Nem is ' ezzel van most már a gond, hanem inkább azzal, hogy nemegyszer többet fizetnek, mint .amennyit a szakértő megállapított. Ez a peres eljárástól való tartózkodás másik véglete.

— Az a körülmény, hogy a gazdasági témák egyre fontosabbak, érződik-e az ügyészség munkájában?

— Feltétlenül érződik. Már folytattunk is néhány vizsgálatot, amelyek alatt nem feltétlen büntető jogi ügyekre kell gondolni, hanem olyanra, mint például a termékértékesítési szerződésekből fakadó perek tanulságának vizsgálata. Tudjuk jól, hogy egyes termékek előállítói és forgalmazói monopolhelyzetben vannak. Ez elkerülhetetlenül vitákat szül. Mégi-s azt tapasztalhatjuk, hogy ezeket a vitákat peren kívül .rendezik. Hogy mi az oka, ma még nem tudjuk. Látszik, hogy a termelő többnyire hátrányos helyzetben van, ám az nem világos előttünk, hogy miért nem kér akikor sem jogi védelmet, amikor . félreérthetetlenül igaza van.

A másik, amire most nagyon -oda kell figyelnünk, a megyében folyó nagy építkezéseken keletkező vitás ügyek lezárássá.

— Egyszóval, milyen Tolna megye törvényességi helyzete?

— A kép nem rossz, de javítható és meggyőződésünk, hogy javulni is fog, különösen, ha a beszélgetés elején említett társadalmi támogatásit is -megkapjuk.

— Bízunk benne, hogy

így lesz és köszönjük a.

tájékoztatást. ,

FEJES ISTVÁN

Az iktatóbélyegző tanúsága szerint 1930. január 24-én kapta meg a Tolnamegyei Gazdasági Egyesület az országos központ stencilezett köriratát, amelyben közölték: szeretnének kicsit jobban megismerkedni az 1920. XXXVI. te. földreformtör- vény gazdasági és társadalmi hatásaival. Egy évtized telt már el, hogy a földreformtörvény megjelent, lényegében befejeződött a birtokok parcellázása, a birtokba helyezettek sorsának alakulását tehát már mérni lehetett. Sürgős választ vártak a körirat szerzői. Tolna megyéből hamar megkapták azt, 1930. február 19-én gépelték és postázták, s mert az elnök úr Öméltósága nem tartózkodott hivatalában, a levelet az egyesület titkára írta alá. Valószínű, hogy hosszabb ideje volt „házon kívül”, mert a válasz meglehetősen nyíltan fogalmazta meg: a Nagyatádiféle földreform nem érte el célját, alig juttatott valamit az arra rászorulóknak.

Tizenegy kérdést tartalmazott a fent hivatkozott körirat melléklete, s valameny- nyire megadta a megye -a választ.

Milyen gazdálkodás folyik a földeken — hangzik az első kérdés. S a válasz?

„Bár a kisgazdák a juttatott földeken erejükhöz mérten megfelelőleg gazdálkodnak, a gazdálkodásuk okszerűnek távolról sem minősíthető, mert ehhez a megfelelő tőkéjük és így igaerejük nincsen. Földjeik táperőben szegények, vetéseik láthatóan gyengébbek, termésük 1—2 q- val kevesebb, mint a megyebeli kisbirtokosok termése átlagosan. Műveletlen föld nem maradt.”

Az újabb kérdés arra irányult, hogy megtudják: vajon a gazdálkodás szempontjából van-e különbség a teljes vagyontalan földözjuttatottiak és azok között, akik törpebirtokuk kiegészítéseként kaptak földet?

A válasz rövidebb, mint a kérdés. „Szembetűnő különbség van a törpebirtokosok javára, különösen a tamási és dombóvári járásban.”

A harmadik kérdés talán a j legfontosabbakra keresi a választ. Megkérdezték a megyét: a földhöz juttatott vagyontalan munkások maguk művelik-e a kapott földet, szereztek-e be igás- és haszonállatokat és felszerelést, vagy ezek híján hogyan segítenek magukon? Nem fizetik-e túl az igénybe vett segítséget?

A válasz szerint az újgazdák maguk művelik a juttatott földet. „Nagyon kevesen szerezte be igás- és haszonállatot, valamint felszerelést, és így rá vannak utalva a módosabb gazdákra, akik emezek szorultságával gyakran visszaélnek. Ennek következtében a nyújtott segítség sokszor túl van fizetve.”

A válasz tehát egyértelműen megállapítja, hogy a jut- tatottak többsége nem megy semmire, nem boldogul, mert a kulák igauzsorája elviszi a termés jelentékeny részét, vagy hosszú heteket kell „gyalogmunkát” végezni a kulákok részére. Emiatt nyilván a legtöbb juttatott nem vehetett állatokat, nem trágyázhatta a földet, s az egyre kevesebbet termett. (Jó termésnek számított a harmincas években, ha holdanként

8—10 q búza termett.)

Figyelemre méltó a következő kérdés is, vajon az eredeti juttatotfak kezén van-e a föld, vagy ha nincs.' kik szerezték meg tőlük? S íme a válasz:

„Sok föld többször is gazdát cserélt, mert az eredeti birtokosok sem kellőleg megművelni, sem fizetni nem tudtak. Ezeket a földeket részben a jobb körülmények között lévő és szorgalmasabb, szívósabb földhözjuttatottak, részben kisgazdák szerezték meg.” — állapítja meg a titkári beszámoló.

A fentiek után már nem okozhat meglepetést az a válasz, amely az ötödik kérdésre fogalmazódott meg. A központ ugyanis azt szerette volna tudni, hogy javult-e a

földhözjuttatottak helyzete, elégedettebbek-e és általában, jelentkeznek-e kedvező változások a földreform által szolgálni kívánt társadalmi béke szempontjából?

Nem tudjuk, a központ milyen feleletet várt, de hogy mit jelentett erre a kérdésre Tolna megye, azt tudjuk.

„A helyzetük nem javult,

sőt a rossz termésértékesítés miatt sokan nyomorognak, az elégedetlenség eléggé általános, mert a föld vételára (és haszonbére) magas, hogy szabad forgalomban olcsóbban lehet hozzájutni. Sok helyen egyöntetűen kijelentették, hogyha a földek árát (bérösz- szegét) nem mérsékelik, ott fogják hagyni a földet.”

Tehát a szegény embert nemcsak az ág, hanem a kulákok igauzsorája mellett a magas megváltási ár is húzta. Miből lett volna hát beruházás, amikor még a megváltási ár is magasabb volt, mint a szabadforgalomban lévő föld ára. A kizsákmányolás egyik tipikus formájával állunk itt szemben.

Megkérdezte az országos központ, milyen támogatásra szorulnak az új birtokosok, hogy jobb gazdasági eredményeket érhessenek el? A megye így válaszolt:

„A termés jobb értékesítési lehetőségeinek megszervezése (pl. gabonatárházak), továbbá a földbirtokreform keretében kiosztott váltságföl- dek árának leszállítása hathatósan segítené ezen kis egzisztenciák életképesebbé tételét.”

Amit eddig a jelentésben olvasni lehetett, lehangoló, az agrárproletárok, a földhözjuttatottak nyomorúságos helyzetéről szólt. De a további kérdésekre adott válaszok sem jobbak. Megtudjuk, hogy a Nagyatádi-féle földreform során juttatott föld egy része már eladó, s az eladóvá lett föld iránt van kereslet „főképpen a módosabb gazdák részéről”. A föld ára lecsökkent (a nagy kínálat miatt) mintegy 25—30 százalékkal, így az amúgy is gazdagabbak olcsó földek vételével még gazdagabbak lehettek. A jelentés írója ehhez még hozzátette, hogy ha „az eladósodás tovább tart, úgy valószínű, hogy kerülnek nagyobb birtoktestek eladásra”.

A kérdőív utolsó kérdése a bajok orvoslására javaslatokat is kért. A válasz megfogalmazódott, íme:

„A helyzet javulása csak a termelés értékesítésének célszerű megszervezése, a bankoknak tisztán csak hitel- és pénzműveletekre való szorítása, a hitelviszonyok javítása, az agrárkölcsönöknek, a mezőgazdaság rentabilitásának megfelelő kamatláb melletti és a bankok kizárásával történő folyósítása, az erőltetet- ten fenntartott ipar és kereskedelem egyoldalú pártolásának megszüntetése, a vámoknak a mezőgazdaság érdekében való revíziója és a trösztöknek törvény útján való korlátok közé szorítása, révén — ezen általános gazdasági követelmények teljesítésétől várható.”

A radikálisnak éppen nem mondható javaslatok néhány lényeges kérdést érintenek. Mindenekelőtt a bankok szerepének (pontosabban tevékenységük visszaszorításának) jelentőségét kell említeni. Ugyanis abban, hogy a kistulajdonosok tömegesen mentek tönkre, a bankoknak jelentős szerepük volt. Az eladósodott és fizetni képtelen parasztok feje fölül elárverezték a házat, dobra került az ingóság s elúszott a föld is. Mint mondani szokás: se pénz, se posztó, de tegyük hozzá: csak adósság ...

*

Nem említettük egyetlen község nevét sem, amit idéztünk, az érvényes volt a megye minden községére.

K. BALOG JÁNOS