Tolna Megyei Népújság, 1981. február (31. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-08 / 33. szám
8 NÉPÚJSÁG 1981. február 8. A korróziós károk ellen A KGST-országoktoan a vas- és fémkohászati ‘termékek mennyisége évente eléri a másfél milliárd tonnát. Ennék a terméktömegnek mintegy egythianmadát — a korrózió miatt — ki kell vonni a forgalomból. Még ha figyelembe vesszük is, hogy újra- olvasztással ennek nagyobb részét ismét használhatóvá teszik, a veszteség még mindig elérd a 10 százalékot. Hogy ez világjelenség, jól bizonyítja az az adat, hogy a nyugati országokban a korrózióból eredő károkat évente és az ország egy lakosára számítva száz dollárra becsülik. Lengyelországban például minden évben 60—70 milliárd zlotyra tehető az ilyen kár. A katowicei Anyagtecbríi- kai Kutatóintézet munkatársai ezért hosszú idő óta kutatják, keresik annak a módját, hogyan lehet ezeket a veszteségeket a minimálisra csökkenteni. Sikerült megfelelő eljárást kikísérletezniök: alumínium- fürdőben helyezik el az öntöttvasat és az így keletkező vékony alumíniumbevonat megóvja a fémtárgyat a kor- rodálástól. Az új eljárást — amely iránt világszerte nagy az érdeklődés — először a járműipar alkatrészeinél próbálták ki és az sikerrel vizsgázott! Az új népgazdasági terv A VI. ötéves terv fő feladata a gazdaság kiegyensúlyozott fejlődésénék biztosítása, az életszínvonal megszilárdítása, az életkörülmények javítása. Ennek érdekében emelni kell a népgazdásági tervezés és irányítás színvonalát, fokozni a termelés korszerűsítését elősegítő tevékenységet, a tudomány és a technika eredményének gyakorlati megvalósítását, s növelni a nemzetközi együttműködést. Rövid időn belül el kell érni a beruházási tevékenység hatékonyságának emelését, a termelékenység a termelésnél gyorsabb növekedését, az import anyag- és energiafelhasználás mérséklődését. A VI. ötéves terv időszakában 1020—1040 milliárd forint fordítható beruházásokra a szocialista szektorban A beruházásoknak a termelő ágazatokfaán a versenyképesség fokozását és a népgazdasági egyensúly javítását kell elősegíteniük, a nem termelő ágazatokban pedig a legfontosabb társadalmi célokat kell kieiégíteniök. Az ipar feladata a hazai és az exportigények magasabb színvonalon történő kielégítése. Meg kell valósítani az ezen célokat gazdaságosan szolgáló egységek és szervezetek dinamikus fejlődését, a gazdaságossá nem tehető termelést viszont meg kell szüntetni. Az építőipar feladata 370—390 ezer lakás felépítése. Állami erőből 120 ezer lakás valósul meg, s 100 ezer lakás felújítására kerül sor. Ez a tevékenység másfél millió állampolgár lakáskörülményei nek javítását teszi lehetővé. A mezőgazdaságban a hazai.igények jobb kielégítésén túl, az export fokozását is meg ’kell valósítani. A szocialista nagyüzemek fejlesztése mellett támogatni kell az ellátásban fontos szer repet játszó háztáji gazdaságokat is. Az életszínvonal- politika fő célja az elért eredmények megőrzése és megszilárdítása, az életkörülmények javítása Ennek érdekében igen fontos a munka szerinti elosztás, a teljesítménytől függő bérezés következetesebb alkalmazása. A fő figyelmet a több gyermekes családok, az alacsony jövedelmű nyugdíjasok és a hátrányos helyzetűek élet- körülményeinek javítására kell fordítani. A legalacsonyabb nyugdíjakat, a családi pótlékot, a gyermekgondozási segélyt, valamint a szociális ösztöndíjakat és segélyeket emelni szükséges. Az életkörülmények javítását szolgálja még az egészségügyi ellátás, valamint az oktatás feltételeinek javítása, a. kielégítő áruellátás biztosítása a választék bővítésével egyidejűleg, továbbá a" szolgáltatóipar ösztönzése és támogatása a szolgáltatások mennyiségi és minőségi színvonalának emelése érdekében. — TERRA Az élet minden területén egyre nagyobb az energiaéhség, ugyanakkor az elmúlt évtizedekben oly divatossá vált folyékony és gázhalmazállapotú energiahordozókban egyre nagyobb a hiány világszerte. Nem csoda, hogy újra figyelem fordul a szénbányászat felé, és világszerte újabb és újabb atomerőművek nőnek ki a földből. De ezzel párhuzamosan újra „divatba jött” a vízienergdának az intenzívebb hasznosítása is, annál is inkább, mert ezek építési költségei bár jelentősek, de elkészültük után hoszszú ideig ingyen nyernek a folyóból — éjjel-nappal — villamos energiát, ugyanakkor nagy segítséget nyújtanak a vízgazdálkodásban, öntözésben, az árvízmentesítésben is. A vízturbinák a folyók vizének mozgási energiáját alakítják át villamos energiává. A hasznosítható energia mennyisége a folyó vízmeny- nydségétől és esésétől függ. A kellő vízszimtkülönbséget gátakkal — hegyes vidékeken völgyzáró gátakkal — hozzák létre. A folyó medrét nagy bétonpillérek közé helyezett acél nyílászáró szerkezettel vagy különlegesen megépített földgáttal zárják el. A gát fölött a megduzzadt vizet a gát aljában elhelyezett vízierőmű turbináin keresztül vezetik a felső folyószakaszból, a „felvíz”-ből az alacsonyabb szintű ,,a!víz”-be. A turbinák a víz mozgási energiáját forgómozgássá alakítva a velük egy tengelyre épített generátorokkal forgatják, és ezek villamos energiát termelnek. Az előállított Villamos energiát transzformátorakfcal nagyfeszültségre *— HO ezer voltra vagy ennél magasabb feszültségűre — alakítják, és így juttatják el az országos távvezetéken az üzemekbe, lakásokba. A^ vizet a turbinákra felülről a beömlőnyílások vagy ejtőcsövek vezetik, alul pedig az ún. szívócsatornák öntik ki magukból az alvízbe. A turbinákat és a generátorokat — vagyis az erőtelepet — magában foglaló betonépítményt a dúzzasztómű aljához, a folyó áramlásától függően jobb vagy bal oldalon csatlakoztatják. Pipacsere - jobb kézzel Mongóliában ősi szokás, hogy találkozáskor az emberek dohánnyal kínálják egymást. Ennek a hagyománynak az értelme az indiánok híres szertartásához, a „békepipa” elszívásához hasonlít. Amikor meggyújtott pipáját a mongol elcseréli vendégével — ezzel jóindulatát fejezi ki, egészséget, szerencsét kíván. A pipa Mongóliában valamikor a férfi elmaradhatatlan „társa” volt, tulajdonosa büszkeségének tárgya. Sajátos alakú: hosszú, vékony szárán kis fej van, amely fémből kovácsolt és cifra díszítésű. A legérdekesebb része azonban a szopóka. Ez drágakövekből készül, leggyakrabban átlátszó zöld kri- zolitból és nefritből. A mongol ember a pipáját rendszerint a jobb csizmája szárába dugja. Selyemből és bőrből varrott, gazdagon díszített dohányzacskóját a bal oldalán hordja. Külön zsinórral van hozzáerősítve a pipatisztító drót és a tűzkő. ...Amikor két mongol találkozik, a hagyományos kölcsönös üdvözlés után rögtön pipára gyújt, s a fiatalabb köteles tüz#j adni az idősebbnek. Miután mindkét pipa jól ég, pipát cserélnek, mégpedig feltétlenül jobb kézzel. Ha az egyik nemdohányzó, akkor sem szabad visszautasítani a feléje nvúj- tott pipát: ebben az esetben kitisztítja és úgy adja visz- sza tulajdonosának. Meg nem gyújtott pipát semmi esetre sem illik átadni, ez tiszteletlenségnek számít. Uj cukorgyár A Pinar del Rio tartománybeli San Cristobalban megkezdte az üzemelést az az új cukorgyár, amelyet kubai és szovjet szakemberek tervei alapján építettek fel. Egy cukornád-betakarítási idény alatt a gyár 100 ezer tonna cukrot képes előállítani. A berendezések jelentős részét a szocialista országok szállították, elsősorban a Szovjetunió, az NDK és Lengyelország. Minden termelési folyamat, valamint ezek ellenőrzése teljesen automatizált. A műszaki megoldások érdekességéhez tartozik, hogy az üzem energiaellátásához a cukortermelés hulladékait használják fel. A San Cristobal-i üzem a második kubai cukorgyár, ahol ezt a műszaki megoldást alkalmazzák. Befejezéséhez közeledik még két hasonló cukorgyár átadása. A kormány által meghatározott energiatakarékossági program keretében a Villa-Clara, Cienfuegos és Sancti Spiritus tartományok 24 cukorgyárában megkezdték az átállást a hulladékok hasznosítására az energiaellátásban. Ugyanakkor modernizálják a berendezéseket és automatizálják a termelésirányítást. E nagyszabású rekonstrukciós program megvalósításához Kuba számottevő segítséget kap a szocialista országoktól. Az építkezések „izompacsirtája Ahol túl mélyre le kellene ásni ahhoz, hogy az épület alapját biztonságos terhelhe- tőségű talajrétegre helyezhessék, ott az ún. síkalapozás helyett más megoldást választanak. Ezt teszik azok is, akik ingoványos, laza felső rétegű vagy vízzel borított területekre akarnak építményeket telepíteni. Ilyenkor tulajdonképpen ahhoz a régi módszerhez folyamodnak, amelyet már több történelmi múltú város (Velence, Amszterdam, stb.) építésénél is alkalmaztak : vastag cölöpök sűrűn egymás mellé való bevetésével ún. mélyalapot alakítanak ki. A korábbi századokban a cölöpök anyagául kizárólag a fa jöhetett számításba, ma viszont inkább a vasbeton cölöpöket részesítik előnyben. A több méter hösz- szú, ennél fogva tekintélyes súlyú cölöpök leverése mindig is komoly feladatot jelentett az építők számára. Napjainkban viszont a korszerű cölöpverő gépek birtokában rutinmunkának számít akár 8—10 méteres cölöpök lesüly- lyesztése is. A cölöpverő gépek mozgási energiájuknál fogva végeznek ütőmunkát, e módon tudják függőleges vagy ferde irányban leverni a cölöpöket a talajba. A cölöpverő berendezések legegyszerűbb változatánál a nehéz verőkost egy függőleges' állványzaton gépi működtetésű csörlöszerkezet emeli a magasba, hogy onnan azután lezuhanhasson. A legmodernebb változat viszont a verődugiattyús dízelkaliapács. Ennél a típusnál a verőmunkát a függőleges hengerben mozgó dugattyú végzi, amely kétütemű dízelmotor módjára működik. Ez azt jelenti, hogy lezuhanva 17—18 bar nyomásig sűríti össze az üzemanyagot, mely így magától begyullad, s a robbanás 8—10 méter magasra röpíti fel a dugattyút. Eközben tetemes erőhatás irányul az oszlopfőre is, egyre lejjebb kényszerítve azt. Képünkön egy dízel üzemű, szovjet gyártmányú cölöpverőt láthatunk, amely percenként 44—45, egyenként mintegy 1500 kilogramm erejű ütést mér a lesüllyesztendő oszlopra. Épülő gát a Kaukázusban
