Tolna Megyei Népújság, 1981. február (31. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-01 / 27. szám
1981. február 1. Képújság 7 A néni lass’an ment, bandukolt :a novemberi latyakban a ki hallt tanyiatoirímási út szélén,. Hallhatta a kocsi zúgását, de nem nézett hátra. Megállítunk, ő beült, s a szokottnál többször köszönte azt, amit mi terlmíészetestnek tartottunk. Szép, ízes bestédéből kitűnt, 'hogy valahonnan az Alföldiről került e vidékre. (Most egy csöndes hétköznapon felkerestük, és csak arra kértük Csíki Menyhértnét, hogy isimé telije el 'az életét. — Hajdú-Bihar megyéb en saület-tém, 'Földes községben. Az apám félllábbai (jött haza az első háborúból! hamarosan meg is hált szegény. Én 1'917- ben születtem, öten voltunk testvérek, de már csak ketten vagyunk, a többiek elháltak. Hat iskolát jártam:, mert abban az időben nagyon rosz- szata voltak a körülmények: édésanyám a nagy gazdáknál mosott. Én meg közben a gyerekeiket tan-ítottaim. s ezért engem ruháival1 láttak el. Mert hiiálba volt hatívan- hetven hold földjük, tudásuk az mémi-gen... — Nagyon szegények voltak? — Nem, olyan utolsó szegények nem voltunk, mert azért minidig akadt megélhetés a munka meg a Ihét hold föld után:. Aztán 17 évesen férjhez mentém, mert a nagyapám meghagyta: ha visznek, menljek. A férjem szintén föl- desi, nékik még annyijuk sem volt', mint nekünk, cselédember volt az apósam, nagygazdáknál .kapaszkodott. Amikor összekerültünk, a férjem kapott (2'5 kiló búzát, és 10 pengőt. Az anyáim egy ócska faágyat, párnát, dunnát, vá- szontörüllközőt, 10 pengőt, tyúkot, meg egy pár libát adott. így indultunk az életnek. Az anyósoméklhoz költöztünk, kilénc éviig laktunk együtt, ezalatt hatra szaporodtunk. Mert nekém minden második évben született egy gyerekem,, úgyhogy 111 gyerekeim vám, az utolsót 'lí901-foen Nehezen kezdtük az életet szültem, negyvennégy évesen.. — Hogyan) élték a harmincas évek végén ? —• Én, csakúgy mint az édesanyám:, eljárogáttaim a magygazdákhoz, meg az. ügyvéd úrhoz mosni, takarítani, s minden hétén, kenyeret sütni, s mert hajnaliban dagasztottam, sütöt'tém, kaptam egy 3 kilós, jó mélag cipót.. Az ügy- védnét míéütóságos asszonynak kellett szólítani, a doik- tonnét tekintetes '.asszonynak, a nagygazdánékat mag téns- asszonynak. Szerették engem, mert én alkalmazkodtam, mindenkihez, amit mondtak, azt pontosán, rendesen' megcsináltam. Pedig hát még ki is próbáltak:. A szőnyeg alá rejtették a brilliámskoves gyűrűt — most vén fejjél tudóim csak', hogy mi az. Azt a gyűrűt én egész nap kötöz- gettem a zsebkendőmbe. Nem azért, hogy efltégyem, 'hanem gondoltam-, kijátszók én. velük, hadd iljedezzenak. Este, miélőtt eljöttem volna, mondom: tekintetes asszony, van nékem egy nagy ibajota-: „Mi volna már, kisQlányóm?” — kérdezte. — Kislányomnak szólított, pedig majd egyidősök voltunk. Odaaidtám néki a gyűrűt, majd másnap egy gyönyörű szép török déliini- ken-dőt adott nekem ajjándék- ba. — Mennyi 'készpénzük volt abban az időben'? — Készpénz? Dehogy volt nekünk, aranyos! Ha csak úgy nem éltünk veié, hogy székifüvet, vagy ahogy errefél'é mondják, kamillát gyűjtöttünk. A hátunkon vittünk 20—30 kilót, eladtuk a kereskedőnek, négy fillért fizetett kilójáért. Abból jó, ha össze tudtunk tenni húsz- 'hairlminc pengőt. Ebből vásároltunk, meg albböl',1 hogy mindenhonnan, ahová eljártam, kaptam egy évre két mázsa búzát, egy vállásztási malacot , meg egy szekér szalmát. Néha, amikor a munkámon félül segítettem meszelHajnalban keltem nii, azért külön megfizettek. A férjem aztán élszegődött aratómunkásnak, tizedében arattunk, és harmadában kapáltuk a kukoricát. Minden tizedik kereszt volt a mienk1, de a bamdagazda volt olyan kitanult, hogy amit fagéreb- lyével összekapart uink, azt adta nekünk. Szóval nagyon nehezén neveltük a 'gyermekeinket:. A gazdaasszony minden szülésnél adott nékem 2 méter sárga vásznat, és míg gyerékágyait feküdtem, a parádés kocsissal küldte .az ebédet.. Nem adta persze ingyen: hetekig dolgoztam náluk fizetség nélkül. Tudták ők, ne féljen, mit csinálnak. — Érte-e valamikor megaláztatás ? — Volt az is, aranyos, az is volt.... Mégpedig Horthy Miklós nevenapjáni, éppen 11930-ban,. Fölállítottak bennünket, nagycsaládos asszonyokat a községháza színpadára. Én akkor az ötödikkel voltam .terhes. Állítunk szépen köriben, az úrtnőlk meg ott ültek velünk szemben. Énekelni kellett, mégpedig azt, hogy „Van- már kissizék, csak lába kék ...” Én meg el- nevettam, az egészét, mert szinte magamat láttam, és belegondoltam," hogy milyen butaságokat is meg tudnak csináltatni vélünk. Amikor vége lett a parádénak, az egyik úrija,siszony léhlívatott a színpadiról és azt mondta: csókoljak néki kezét. De kellett hajolnom azért a kétki- lós kis csomagért, .amiben egy méter ifflanéll', egy méter gyolCsváiszan-, fél kiló kockacukor volt, meg egy darab házi szappan. Én akikor- nagyon' megalázhatva éreztem magám, sírva mentem- haza: — Milyen ételeket ettek? — Mit is ehetett a szegény- ember? Kukoricalkását, amit most úgy reklámoznak, mi meg örültünk vOllraa-, ha soha sém látjuk. Sütőtököt ettünk, meg ami jött soriba, krumplit, babot.. Szerencsére nékem mindig sók tejem volt, úgy■R Tizenegy gyerekem született hogy a legkisebbéi nem volt gond. Mikor negyvenre kelvén, Mária lányom született, még a gyógyszerészek gyerekét is szoptattam, háromszor mentem egy nap, és eZért hetven- fillért fizették. Sok-sok ócska holmit is kaptám tőlük: sose féléj'tém, egyszer két nádirágsizárból csináltam Gy-uszi fiaimnak iskolába járó nadrágot. Kézzel persze, magam szabtam1, magam varrtam. A férjem közben, el- jáhogatott kulb'ikolni, ide-oda. Nyáron inkább ő dolgozott, télen meg én. Alig vártuk a tavaszt, hogy nyíljék a székfű. — A háborús éveket hogy vészelték át ? — A férjemet elvitték katonának, ém hat gyerekké! maradtam otthon. Db akikor már béreltünk egy lakást: két mázsa búzáért egy évre. A nagys-zobánlkat kötözőhélyi- ségnék használták a szovjet katonák. Velük ilgen jóban vóltaim, az orvosinő mindig gondb'skddbtt az ennivalónkról:. A parancsnokot Nyikoláj- naik hívták, de sókat gondolok rá, hogy vájora hol léh-et most ez a Nyifcolálj'? „Ma- mácsika, malmácska” — mondogatta — néki ,is otthon volt az édesanyja és öt testvére. Két kis csikót hagytak nekünk, -ami később igen- nagy segítség vbit. — Hogyan indultak a fel- szabadulás után? — Hat gyerékkél, A férjem a berettyóújfaliusi gazdaságban- helyezkedett él. és attól fogva ott dolgozott. Takartmá- nyos volt, tehenész, juhász, jól értett ő mindenféle munkához, gyerekkorában megtanulta az életet. A két csikót meg nevellgettém, etetgettem, aztán' egyszer csak azt mondja a férjem: „Hallod, asszony, adjuk él;, és vegyünk egy kis házat, hogy ne mindig lakós- kodjuník”. Ezerkétszáz pengőért eladtuk a 'postásnak, a . lovaikat, és vettünk egy szoba- konylhás, alacsony kis házat. A pénz .persze ném volt elég, így aztán kölcsönkértem, eladtam -az ágyneműt, a tollat, és így lett ki a ház ára. Itt éldegéltünk Il9-6i8-igi mikor aztán új házat építettünk OTP-re. Nőtték á gyerekek, disznót hizlaltam, Hibát tartottam, pénzünik i-s jobban volt. Én már nem jártam többet dolgozni, kivették az egyik .vesémet, és hát ott volt a sok gyéreik, a ház, a gazdaság. Nagyon örültem az új háznak, de aztán ha mostanában elgondolkodom, talán ez lehetett az oka, hogy a hir- Men nagy jómódban a'z uram i vasnak ad ta a féjét. A keresetét hol láttuk, hol nem, s ném becsülte meg magát. Harminckét évig éltünk együtt, de óm már ném bírtaim- tovább. Fogtam 1070-ben a még otthon lévő négy gyerekért! kezét, és eljöttem a legöregebb lányom után Nagytorlmásra. Dolgozni kezdtünk, a gyerékek amikor hazájöttek Zombáröli, az iskolából, szaladtak hozzám komlót szedni,.! Megtanultam én az itteni munkát, a szőlőművelést is gyorsan.. Sajnos, most már ném bírom úgy a dolgot, mint valamikor. Decemberiben: múlt egy éve, hogy megkaptuk ezt a jó kis szoba-konyh-ás lakást a gazdaság tőL — Miit csinálnak, hogy élnek a gyerimékei? — Etus lányom Sióaigárdon lakik, három gyeréke van, a fia sofőr a gazdaságban, az Utolérte magát mindegyik egyik lánya Inotánai ment férjhez, a másik szakácsnő Szekszándon. Gyula téesztag Földesen, a felesége varrónő, az -unokám hegesztő. Máriának mégy családja van, ők is odahaza Iáknak. Katonatiszt a legidősebb fia. Erzsiké ugyancsak Földesen él, öt gyeréke vám. Utána Zoli fiain következik, téesztag, és egy gyeréke van, Antal Hajdúszo- váton -lakik, sz-intén téesztag, háromcsáládos. Lajos nőtlen, ZI'L-üel jár ,a. beriet'tyóújfalusi gazdaságban, és lévélezőn elvégezte a technikumot; Sándor — sajnos — idegbeteg, a kórházban ápottódik egy éve. Utána jön iá Boiriska, Sze'k- szárdom, óvodában dolgozik, most járja szegénykém, esti iskdllán. az általánost. Mihály 1058-ban született, Lengyelen Végzett -a szárvasmariha-tenyésztő szakon. Zetoiros itt a hőgyészi gazdaságiban és -ő a családfenntartó. Tibor, a legkisebb fiam a palám-ki szakközépiskolába ijóir .gépész szaÉn nem panaszoQkodh'atok. J'ól kertes a gyerekem, megvan mindenünk, s mi nem vagyunk nagy igényűek. Disznót, nyulat tartunk, mindennap főzünk, fázni ném fázunk, nem- kél! a hátamon- cipelni a kukorica-szárat, hogy befűtsem a ibúbosikéméncét. Szép itt az élet, különösen nyárotok miikor minden zöldéül! 'Ném lákniék én a világért sem városon. Sokszor elnézem, hogyan rohannak még a zebrán is! Hogy minek rohannak, hóivá, miért szallád így a világ? — Mikori vett magának utoljára valamit? — Nem veszek éra soha semmit. Megkapok mindent a gyerekeimtől, meg a testvéremtől.. Meg mi Ikéll már egy ilyen örég asszonynak? — Nem volt nehéz .annyi év után megszokni ezt a vidéket, az itt élő emberekét? — Egyforma emberiek élnek mindenütt, higgye él' nékem. Haragosom soha nem volt, Fényképalbum a képkeretben kos és harmadéves. -Minden gyerekemnek szakmája van, szerencsiére utolérték magukat: Jól élnek, szépén öltözködnék, féjős téhenet, bikát, jószágot tartanak, taníttatják az ő gyerekeiket. Nekém már csak a Tibor isikólája van hátra. Kértem isj, hogy családi .pótlékot kapjak utána, mivelhogy a tizenegy gyerek méliétt nyugdíjas föglálkoizá- sOrrt nékem nem lehetett, összeszámoltuk éppen mostanában: 21 unokáim, és hét dédunokám van. — Most hogyan élnek itt a pusztán ? — Hogy jó árában szóljak, megélünk rendesen.. Ennek a mostani körlüllményniek, ennék a rendszerinek köszönhető, Ihogy aki dolgozik, az semmiben- sem szenved szükséget. Szóval' Olyan -jól berendezkedett az ország, és sokszori bizony elgondolkodom, hogy vajon azoknak, akik utánunk jönnék, lész-e iilyen jó soriuk, mint nekünk van. Nyáron a legszebb a puszta most is, ha megyék a Szőlőhegyre, már messziről kiabálnak, integetnék. Tudja, aranyosi, az embereknek .igazodni kél! egymáshoz. Amikor idekerültem, furcsállot- táfc a tájszólásamaiti, mifélénk „e” betűvél beszélnék, nem azt mondják; hogy vödör, hanem ,azt, hogy veden. De aztán hamar megszokták a beszédemet. Úgy vágyóik én, hogy ha egyszer -valakivel' beszélgetni kezdék, egyből érzem-, 'hogy szeretnivaló emberrel- állók-e sízémben, vagy sem. Én egész életemben azt tapasztaltam, hogy ha szeretettél közélédünk valakihez, akkor szeretetett is kapunk vissza-. És akkor vagyok a legboldogabb, ha látom, hogy az emberek szeretik egymást. Mert -hát mi egyéb örömünk is léhet éhben az életben? D. VARGA MÁRTA Fotó: Bakó Jenő. Jól berendezkedett az ország
