Tolna Megyei Népújság, 1981. február (31. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-04 / 29. szám
2 Képújság 1981. február 4. A LEMP kongresszusi előkészítő bizottságának ülése Szovjetunió Kongresszusi előkészületek Utolsó szakaszába lépett a Szovjetunió Kommunista Pártja XXVI. kongresszusának előkészítése. Az OSZSZSZK egész területén megtartották már a küldöttválasztó pártkonferenciákat, a többi 14 köztársaság közül pedig immár ll-ben került sor a köztársaság kommunista pártjának kongresszusára. Kedden Taskentben összeült az Üzbég KP kongresszusa is, hogy áttekintse az elmúlt öt évben végzett pártmunkát, a gazdasági építés eredményeit és tapasztalatait, a soron következő ötéves terv feladatait, újraválassza vezető testületéit és kijelölje az üzbég kommunisták küldötteit az SZKP kongresszusára. Norvégia Női jelölt a kormányfői posztra Gro Harlem Brundtland, 42 éves orvosnő lép a múlt héten lemondott Odvar'Nordli norvég miniszterelnök helyére. A Szociáldemokrata Norvég Munkáspárt Végrehajtó Bizottsága keddi ülésén őt jelölte a megüresedett kormányfői posztra. Harlem Brundtland asz- szony jelenleg a párt alelnq- ke és pártja baloldali-liberális szárnyához tartozik. Támogatja Norvégia NATO- kötelezettségeinek teljesítését. Helyi megfigyelők szerint megválasztása nem tekinthető egyszerű kompromisszumnak az őszre kitűzött parlamenti választások előtt. A politikusnő határozottsága, erélye és energiája reményt adhat a norvég szociáldemokratáknak, hogy népszerűségük csökkenő irányzata esetleg megfordul. A Lengyel Egyesült Munkáspárt IX., rendkívüli kongresszusa elé olyan programot kell terjeszteni, amely felvázolja Lengyelország szocialista fejlődését a következő évékre, és garanciákat tartalmaz arra, hogy ne ismétlődhessenek meg a múlt hibái. Ezt hangsúlyozta a többi között Stanislaw Kanda, a LEMP Központi Bizottságának első tltkiána a kongresz- szusi előkészítő bizottság hétfői, a késő esti órákig tartott ülésen mondott zárszavában. A tanácskozáson Stefan Ol- szowski, a politikai bizottság tagja a KB titkára, az előkészítő bizottság titkárságának vezetője mondott bevezetőt, majd az ezt követő vitában több mint húsz felszólalás hangzott el. Sok kérdésről esett szó, az egyes pártalapszervezetek konkrét helyzetéről az ország gazdasági gondjain át egészen a programtervezet megfogalmazásának módjáig. Zárszavában Stanislaw Kama igen nehéz feladatnak mondta az ország gazdasági életének helyreállítását, „hiszen a gazdasági helyzet ma rosszabb, mint fél évvel ezelőtt volt”. Ez egyaránt származik a korábbi hibákból, a mezőgazdaság rendkívül rossz tavalyi esztendejéből és abból, hogy a népgazdaság destabi- lizálódott. Ez utóbbihoz nagyban hozzájárulnak a sztrájkok, amelyek „nap mint nap száz és százmillió zloty értékű veszteséget okoznak”. Éppen ezért — mondotta Kania — a kongresszus elé kerülő irányelveknek feltétlenül tartalmazniuk kell — mégpedig konkrét formában — a következő három évre szóló stabilizációs program intézkedéseit, amelyeknek fő célja a népgazdaság egyensúlyának helyreállítása.. Nehéz feladat az életszínvonal megőrzése is, mivel a termelékenység továbbra sem nő, a szénkitermelés pedig kifejezetten csökken, és ez kihat az egész népgazdaság helyzetére — hangsúlyozta a LEMP KB első titkára. A kongresszusi program kialakításában ki kell használni a tíz éve nem tapasztalt nagy politikai érdeklődést, társadalmi aktivitást. Az előkészítő bizottság ugyanakkor „történelmi felelősséget visel, nem lehet, nem szabad hibáznia, különösen akkor, amikor a párt fejlesztésének stratégiai irányvonalait határozza meg. A valóság talaján állva állandóan szorosan figyelemmel kell kísérni a társadalmi-politikai helyzet alakulását”. Tovább kell fejleszteni a szocialista demokráciát, „szót kell érteni a társadalommal, vissza kell nyerni a bizalmat. Ugyaniakkor realista módon elemezni kell a társadalmi erőviszonyokat, és a veszélyeket is” — mondotta Kania. Emlékeztetett arra, hogy jelenleg az országban anarchisztikus megnyilvánulások tapasztalhatók, továbbá olyan törekvések, .amelyek kettős hatalom kialakítására irányulnak, ezenkívül arra, hogy az a szervezet amely szakszervezetnek nyilvánította magát, alapszabályzatától eltérő szervezetté alakuljon át. A LEMP KB első titkára megismételte a Lengyel Egyesült Parasztpárttal közösen kialakított álláspontot, vagyis azt, hogy a falusi ön- kormányzat újjáélesztését, a földművesek meglévő érdek- képviseleti szervezeteinek fejlesztését mindenképpen támogatni kell. A parasztság nagy tömegei támogatják ezt a politikát. Ami viszont az úgynevezett „falusi szolidaritással” kapcsolatos vitát illeti, ennek lényege nem kevesebb, mint az, hogy „a falu az állammal való együttműködés, avagy a néphatalommal vívott politikai harc színtere lesz-e”. A párt programja lengyen célratörő, előremutató, marxista—leninista lengyel program, amely a lengyel valóságon alapul — folytatta Kania. A párt tagjiad, funkcionáriusai tartsanak napi kapcsolatot a dolgozókkal a munkahelyeken, a különféle társadalmi szervezetekben, így a szak- szervezetekben is. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a „Szolidaritást” egyes vezetői és tanácsadói ellenzéki politikai párttá szeretnék formálni. Ez a tény aggodalomra ad okot, és miközben a párt türelmes munkát végez, egyidejűleg fel kell lépnie az olyan ellenfelekkel szemben, akik a munkahelyeken szándékosan zavart keltenek, viszályt szítanak. Fontos feladat a szakszervezet szocialista jellegének megőrzése. Kandia rámutatott arra is, hogy „már hosszabb ideje nem volt az országban kifejezetten szociális követelésekért indított sztrájk”, és felvetette a kérdést, vajon a párt egyes tagjai részt vehet- nek-e ilyen munkabeszüntetésekben. Megállapította, hogy az ilyen sztrájkok valójában „veszélyeztetik a szocialista Lengyelország, a munkások érdekeit”. * A bolgár nép szilárdan és megingathatatlanul támogatja azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a testvéri lengyel nép tesz a LEMP irányításával azért, hogy újabb sikereket érjenek el a szocializmus építésében Lengyelországban. Ezt tartalmazza egyebek között az a keddi bolgár lapokban megjelent közlemény, amelyet a Bolgár Népi Földműves Szövetség küldöttségének lengyelországi látogatásáról tettek közzé. A bolgár küldöttség Stanislaw Gucwának, a Lengyel Egyesült Parasztpárt elnökének meghívására január 28—29-én tartózkodott Lengyelországban Petr Tan- csevnek, a BiNFSZ titkárának vezetésével. Riportsorozat Guatemalából (I.) Súlyosan beteg ország „Ami itt történt, az Amerika végtelen történelme." (Egy diplomata nyilatkozata.) — A férfiak többsége kinn dolgozott a földjén. A fegyveresek váratlanul rohanták meg a falut. Szinte mindenre tüzeltek, ami mozgott. Katonák rontottak be a házakba, s a falu közepe felé hajtották a megbúvókat. Ott addig lőtték a főtérre terelt csoportot, amíg valaki mozgott. Azután amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan eltűntek. Több mint 140 ember maradt vérében a kövezeten, köztük 25 nő és gyerek. A vérfürdőt egyetlen szemtanú élte túl — fejezi be a történetet Claudia Villeda, a Guatemalái Munkapárt tagja. KONKVISZTÁDOROK — Az erőszak olyan méreteket öltött az utóbbi időben —- mondja —, hogy az még nekünk, „edzett” latin-amerikaiaknak is példátlan. Naponta tucatnyi szakszervezeti vezető, politikus, diák, pap és újságíró tűnik el nyomtalanul, hal meg a terrorszervezet fegyvereitől. Informátorom nem túloz. A gazdasági-politikai zsákutca — amelybe az uralkodó katonaság és a nagytőke vezette az országot — a végletekig kiélezte a belső feszültséget. Guatemala aránylag fejlett iparral rendelkezik: gazdag nikkelbányái, kedvező éghajlati és talajadottságai vannak. Miért hát a válság? Egyszerű. Amint az ipari nyersanyagok a világban felértékelődtek, az egykori spanyol gyarmatosítók helyébe újkori konkvisztádorok léptek. A bányák kincsei, a banán, a kávé, a gyapot, a cukornád hozta milliárdok úgy tűntek el néhány nemzetközi monopólium, s egy tucatnyi bank széfjében, hogy közben egy hatmilliós ország az éhhalál küszöbére került, európai fogalmakkal felfoghatatlan nyomorba. STATISZTASZEREP 1904 óta — ekkor írták alá az első szerződést, amelynek értelmében Guatemala földet, vasutakat, kikötőket ruházott át az United Fruit mammutvállalatra — az észak-amerikai tőke ellenőrzi a gazdaságot. Tíz esztendeje folyó kutatás eredményeként tavaly megindult az olajtermelés, de a felszínre hozott kőolaj a nagy társaságok finomítóiba kerül. — A nemzeti burzsoáziának csak statisztaszerep jut — jegyzi meg fanyarul Beat- riz Valdez gazdasági szakértő. — Be kell érniük azzal, hogy egy-egy vállalat névleges tulajdonosai. Hazánk például Közép-Amerika egyik legjelentősebb gyapottermelője, de a textilipar az Egyesült Államoktól vásárolja méregdrágán a nyersanyagot. Ugyanazt, amit a mi földjeinken termelünk meg. Az itthon termelt érték háromnegyed része elfolyik az országból. — S az itt maradó vagyon sorsa? — folytatja Alvaro Uribe közgazdász-szociológus. — A bruttó nemzeti össztermék több mint negyedét a népesség alig két százalékát jelentő uralkodó osztály zsebeli be. Húsz-huszonöt család birtokolja a megművelt terület 62 százalékát. A nincstelen agrárproletárok száma elérte a 400 ezret. A guate- malai gyerekek 80 százaléka alultáplált, százból 65 nem éri meg az ötéves kort. Egy parasztnak alig van reménye arra, hogy 45 évnél tovább éljen. — A feszültséget ma már csak alapvető változás oldhatja fel. Ezzel tisztában van a nagyburzsoázia, az oligarchia is. Gyorsan menti hát a vagyonát külföldre. CZIRÄKI PÉTER (Következik: Lángoló kunyhók) „Csalhatatlan” tévedés Kedd esti kommentárunk. Hal van már az az idő, amikor az államférfiak és a diplomaták választékos stílusából olykor csak nagy nehezen lehetett kihámozni a lényeget! Hová tűnt a nyelvi finomság, a szellem és a humor! — mert hajdanában mindezt egyetlen szépen zengő beszéd sem nélkülözhette. Reagan elnök szótárából 'mintha hiányoznának ezek az elemek. Akiadnak viszont újak, elgondolkodtatóak. Olyanok, amelyekről már nem egyszer kiderült: végiig nem gondolt indu- latszavak. Akkoráiban a korszakot fémjelezték; egy rossz emlékű időszlakban a hidegháború hangjai voltak. Szerencsére elhalkultak, mihelyt tért hódított az enyhülés légköre. Az amerikai elnök most új kifejezéseket hozott a diplomáciai nyelvezetbe, miközben új témát tálalt fel a világnak. Sem az egyik, sem a másik nem válik a tőkés világ vezető hatalmának dicsőségére. Reagan a nemzetközi terrorizmus elleni harcban kívánja megtalálni az Egyesült Államok és szövetségesei közös nevezőjét. Az új lemez — ha úgy tetszik: a friss produkció — máris bukásnak látszik. A nemzetközi terrorizmus támogatásával vádolt Szovjetunió joggal utasítja vissza az otromba rágalmat: sem a szovjet állam, sem a kommunista ideológia nem fogadja el a terror eszközét. Különben is furcsán hangzik az ilyesféle vádaskodás abból a Washingtoniból, ahol az új kormány első magas rangú vendégeiként Csőn Tu Hvan dél-koreai diktátort fogadták. Azt a tábornokot, akinek a rémitetteiből her- ror-filmet lehetne forgatni, s akit a fölháborodott tömeg Washingtonban egyszerűen gyilkosnak titulált. Vagy lehetséges volna, hogy a Fehér Házban nem tudnának pontosan Csőn Tu Hvan visel dolgairól? Előfordulhat. Meglehet: a külügyiminisztériumból téves információt kaptak. Miért is ne? Hisz ennél egyszerűbb dolgokban is csődöt mond a tudományuk. William P. Clark rangidős külügyminiszter- helyettes például a szenátusi meghallgatáson nem. tudott választ adni arra a kérdésre: ki a Dél-afrikai Köztársaság vagy Zimbabwe miniszterelnöke, s hogy milyen esemény történt az utóbbi időben a Brit Munkáspártban. így tán nem csoda, hogy Ronald Reagan ismeretei is — enyhén szólva — hiányosak, összekeveri a terroristákat és a felszabadító mozgalmakat, az elnyomás ellen harcoló hazafiakat és a szélsőséges elemeket. Pedig honfitársai közül némelyek egészen pontosan tudják, miről van szó. Salvadorban például az USA nagykövete már jóideje követelte: ne támogassák a juntát, hanem tárgyaljanak a hazafiakkal. A teljesség kedvéért meg kell jegyezni: a diplomata tegnap óta nem képviseli hazáját a közép-amerikai országban. „Csalhatatlan” döntéssel, sürgősen leváltották. GYAPAY DÉNES Reagan elnök a Fehér Házban első külföldi vendégeként fogadta Csőn Thu Hvan dél-koreai elnököt, a legsötétebb katonai diktatúrák egyikének fejét. PANORÁMA BUDAPEST Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Junius Richard Jaye- wardene köztársasági elnököt, a Srí Lanka-i Demokratikus Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepe, a függetlenség napja alkalmából. Lázár György, a Minisztertanács elnöke Ranasinghe Premadasa miniszterelnöknek küldött üdvözlő táviratot. * liter Türkmen, a Török Köztársaság külügyminisztere Púja Frigyesnek, a Magyar Népköztársaság külügyminiszterének meghívására február 4-én hivatalos látogatásra Magyarországra érkezik. * Kedden elutazott Budapestről a Kongói Népi Köztársaság népi nemzetgyűlésének küldöttsége, amely — Jean Ganga-Zandzou-nak, a Kongói Munkapárt Politikai Bizottsága tagjának, a népi nemzetgyűlés elnökének vezetésével — az országgyűlés meghívására hivatalos, baráti látogatáson tartózkodott Magyarországon. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Apró Antal, az Országgyűlés elnöke búcsúztatta. Jelen volt Jacob Okanza, a Kongói Népi Köztársaság budapesti nagykövete. MOSZKVA Múzeumot létesítettek Moszkvában, ahol Kliment Jefremovics Vorosilov, a kiváló szovjet hadvezér és államférfi életét és munkásságát mutatják be. A Vo- rosilov nevét viselő kerületben megnyílt emlékmúzeumban, amelyet születése 100. évfordulójának előestéjén avattak fel, összegyűjtötték gazdag és példás életének számos emlékét: személyes használati tárgyait, feljegyzéseit, az általa kiadott parancsokat, a róla készült képeket, fényképeket. PÁRIZS Jacques Chirac, a „Tömörülés a Köztársaságért” (RPR) elnöke, Párizs polgár- mestere, kedden bejelentette, hogy a tavaszi választásokon maga is indulni kíván az államfői címért. BELGRAD Jugoszlávia 1981—1985. évi ötéves tervének fő célkitűzése a gazdaság megszilárdítása. Az ország az eddiginél jobban saját erőforrásaira, képességeire és lehetőségeire fog támaszkodni, a külföldi hitelfelvétel csökken. így a fejlődés üteme lassúbb lesz, mint az előző öt évben — hangoztatta keddi képviselő- házi beszédében Veszelin Gyuranovics, a jugoszláv szövetségi kormány elnöke. A parlament kedden kezdte meg az ország új ötéves tervtörvényének vitáját. Az agrárproletárok nagy része nyomorban él