Tolna Megyei Népújság, 1981. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-08 / 6. szám

A NÉPÚJSÁG 1981. január 8. Hiszek o szerepeimben Beszélgetés Huszti Péterrel Egy teljes óra van még hát­ra a függöny felgördüléséig, de itt az öltözőben, ahol sor kerül erre a beszélgetésre, gondolatban már bizonyára a közelgő fellépés foglalkoztat­ja a színészt. — Az elmúlt másfél évti­zed alatt, mióta játszom, úgy tapasztaltam, vannak előadá­sok, amelyek egyértelműen már előre meghatározzák az egész napomat — mondja Huszti Péter. — Olyan nagy szerepekre gondolok, . mint Peer Gynt, Jágó, Hamlet, vagy mások. Egyetlen estén egy teljes élet! Szellemileg és fizikailag erősen igénybevett. Ma viszont éppen ezért fura helyzetbe kerülve játszom a színpadon a Mégis kinek az élete? című darabban. Egy ágyhoz kötött, béna szobrászt alakítok, s csak a fejem és az arcom vesz részt a játék­ban, nincsenek mozgások, vagy gesztusok. Mégis sokkal jobban- kifáradok, mintha egész idő alatt szaladgálnék. — Lehet-e valamilyen mó­don védekezni, felkészülni az intenzív szerephatások ellen? — Ha csak tehetem, gya­log jövök be a színházba, ez jó órás sétát jelent fellépés előtt és így sokkal inkább koncentrálok a közelgő fel1 adatra. — Miként ébredt fel Huszti Péterben a színház iránti ér­deklődés? — Családomnak nem volt semmiféle kapcsolata a szín­házi világgal. Arra viszont jól emlékszem — pesti szü­letésű vagyok —, hopv a ház körül pokrócos színházi elő­adásokat rendeztünk, s én voltam a fő szervezője. Ha­tározottabb élményeim vol­tak már az általános iskolá­ban, szavaltam ünnepélye­ken. S később részt vettem a Rákóczi Gimnázium pezsgő színjátszó életében. Sokáig emlegették kitűnően sikerült Bánk bán-előadásunkat. Mindezek ellenére orvos akartam lenni. A színház iránti szeretetet belém oltot­ta az édesanyám, kiskorom­tól fogva vitt az előadások­ra. Egyszer aztán váratlanul szakadt fel belőlem: rendező leszek. Jelentkeztem is a fő­iskolára, de még a kapuban lebeszélt a -rendezésről Vár- konyi Zoltán, aki már látott valahol fellépni. így kerültem az ő színészosztályába, és elmondhatom sokat köszön­hetek neki. A pályámat és a színházhoz kötődő viszonyo­mat ő és Ádám Ottó •színház- igazgató, főrendező határoz­ták meg. — Tizenhat éve színész. Ennyi idő után értékelhető a megtett út? — Lehetséges, hogy többet hiszek a színészetről, mint ami valójában. Színész va­gyok, de a pályám külsősé­geivel még ma sem tudok mit kezdeni. Zavarban vagyok ennyi idő után is, ha valahol rám ismernek. Ennek nem szabadna így lennie, hiszen az emberek, úgy érzem, sze­retnek. Mégis, igazán csak a színpadon érzem jól magam. De hát a színésznek a csilla­gokban kellene élnie. A sze­repeimet illetően, mindig iz­galmas feladatokat kaptam és sokat. Már főiskolás korom­ban is itt játszottam a Ma­dách Színházban remek dara­bokban... A sikert viszont már nem látom ilyen tisztán. Feltételezhetően öt-hat olyan szerepem volt, amivel elége­dett lehetek. Igazi bukásban csak egyszer volt részem, rögtön az első fellépésemkor, még harmadéves főiskolás­ként. Kudarcok? Úgy fogad­tam őket, ahogy kell. Hiszen egyetlen szezonban sem lehet kétszer egyformán játszani. S ha nem is kaptam vissza­jelzéseket, voltak szerepeim, amelyeket nem sikerült meg­oldanom, olykor kínszenvedés volt végigjátszanom őket. — És a Hamlet-alakítása? — A Hamlet egyértelműen negatív kritikát kapott. Am én mégis úgy érértem, ebben a szerepben végigjártam a mennyországot és a poklot. — Mérlegre tehető-e hőt a színész pályája? — Nekem hinnem kell abban, amikor egy királyt, vagy éppen egy hóbortos lo­vagot, netán egy béna szob­rászt alakítok. Hinnem kell a figurában, amit életre keltek. A klasszikus remekek is csak akkor szólnak hozzám, ha mögöttük ott van az engem nyugtalanító ember figurája. Ne«, úgy vélem, minderre már fel lehet fűzni egy szí­nészi pályát. Persze nem diadalmenetben. Az eltelt 15 évet folyamatként nézem, amikor is igyekeztem minden szereoből magam kibányász­va megtalálni egyéniségemet. Civilben Vívódásaim mindig a szere­pekből adódtak, abból, hogy mit nem tudok megoldani. — Megismeri önmagát az ember és a színész? — Ez a prálya történetesen olyan, hogy ha figyeljük ön­magunkat, sok olyasmit fel­fedezhetünk, amely megdöb­bent bennünket. Miféle tulaj­donságok lappanganak lel­künk mélyén! S miután már jó néhány drámát eljátszot­tam, háromféle halálnemet szenvedve végig, ha választ­hatnék, csak vígjátékokban, karakterszerepekben lépnék fel. Imádom, ha nevetnek kö­rülöttem. Ez annál is érdeke­sebb, mert szinte kizárólag hősszerepeket játszom. A hu­mort isteni adománynak te­kintem az életben is, a színé­szetben is. Engem sok min­denen átsegített. Képes va­gyok magam némi öniróniá­val figyelni. A drámai szere­pek rám sajátos módon visz- szahatnak. Hetekig, hónapo­kig hordom magamban egyik­másik szörnyű drámai figura mélységeit és gyötrődöm min­den este. — A felesége is színész. Befolyásolja ez a munkáját? Shaw Pigmalion című színművében Psota Irénnel — Rendkívül szemérmes vagyok minden szempontból. Nehezen tanulok, mások előtt semmiképpen nem. íratlan törvény otthon: nem esik szó a színházról. Ezt meghatároz­za a napi élet, a gyerekek. Darabokról, szerepekről leg­feljebb csak utólag beszél­getünk. — S mi az, ami a színhá­zon túl még leköti maradék energiáit? — Tanítok a főiskolán, szí­nészetet. Tavaly végzett egy osztályom. Rendkívül élve­zem ezt a munkát. Ezenkívül szeretek úszkálni, utazgatni. Turistaként és színészként sok helyre eljutottam. Ha te­hetem, sokat olvasok és van néhány dolog, amit meg sze­retnék írni. Irományaim a színházi világ körül forog­nak. Azokról az emberekről szeretnék írni, akik meghatá­rozták a pályám, Pécsi Sán­dorról, Kiss Manyiról és mindazokról, akiket szeret­tem, mert bár kezdő színész voltam, barátjukká fogadtak. És azokra is gondolok, akik itt élnek körülöttem és sokat kaptam és kapok tőlük szí­nészként, emberként egy­aránt. SZOVJETUNIÓ Hogyan veszik birtokukba a lakók a moszkvai olimpia lakásait? Kiss István Ybl-dí- jas építész és kollégái miként vélekednek az olimpiai léte­sítmények építészeti megol­dásairól? E kérdésekre is választ talál az olvasó a Szovjetunió című folyóirat januári számában. A krumplitermesztéstől a kvantum elektronikákig cím­mel a Belorusz Tudományos Akadémia intézeteinek kuta­tási témáiról tájékoztat Nyi- kolaj Boriszovics, az Akadé­mia elnöke. Az interjú rész­letesen ismerteti azokat a ku­tatásokat, amelyek nemzet­közi hírnevet szereztek ia fia­tal tudományos műhelynek. A Made in USSR a külföldi mezőgazdaságnak című ösz- szeállítás azokat a mezőgaz­dasági gépeket mutatja be, amelyeket jelentős mennyi­ségben vásárolnak a tőkés országok. S. Rasidov, Üzbegisztán Kommunista Pártja első tit­kára Szövetség és testvériség című cikkében, a Szovjetunió nemzetiségi politikájának több fontos kérdését elemzi. A művészeti rovat Pirosz- manasvili, a kiváló grúz fes­tő munkásságával foglalko­zik. Képes riport tájékoztat a feketegyémánt bányászatá­nak és hasznosításának jövő­jéről. A folyóirat bemutatja a legfiatalabb szovjet felsőokta­tási intézményt, a Branszki Mezőgazdasági Főiskolát. Az orvosi rovat arról ír, hogyan hatnak az évszakok a szívizom műköésére. A történelem lapjairól cí­mű sorozat Dimitrij Karbi- sev tábornoknak, a mauthau- seni 'haláltáborba zárt szovjet foglyok vezetőinek vértanú­ságáról ír. LÁNYOK ASSZONYOK Az első nemzetközi nőkong­resszust 1945. decemberében Párizsban tartották. Ekkor alakították meg a Nemzetkö­zi Demokratikus Nőszövetsé­get, amely egyesítette sorai­ban a különböző társadalmi helyzetű, nemzetiségű, politi­kai meggyőződésű és vallású nők millióit A kezdetben 42 országot tömörítő szervezet­nek ma már 114 ország a tag­ja A szervezet munkájáról számol be a lap Tudósítás az NDSZ főhadiszállásáról cí­mű cikke. Siker és szerénység cím­mel képes beszámolót közöl a lap Sofija Veiveryte portré- festő munkájáról. Veiveryte elismert festőművész, a mo­numentális festészet oktatója. Alkotásaiban két műfaj, a fi­gurális kompozíció és a port­ré olvad össze. Örményország megalakulá­sának 60. évfordulóját ün­nepli. Ebből az alkalomból a lap megemlékezik azokról, akik világra segítették a szovjet szocialista köztársa­ságot. Jerevánt, a köztársa­ság fővárosát i. e. 783-ban alapítoták. A jereváni forra­dalmi múzeum első számú ki­állítási tárgya az a szövőgép lett, amelyet 1922-iben aján­dékoztak Ivanovo város mun­kásai Örményországnak. A lap arról is hírt ad, hogy a XXII. nyári olimpiai játé­kok idején Moszkvában ren­dezett, A sport a béke követe című országos képzőművé­szeti és fotókiállítás Szovjet- szkaja Zsenscsinia díját Né­met Ferenc fotóriporter kap­ta Simeoni és a világrekord című képéért. A lap mellékletében ezút­tal mókás kesztyűk, csavart mintás kardigán, blézer, es­télyi ruhák szabásmintáit ta­láljuk. SZOVJET IRODALOM Az 1981-ben megjelenő el­ső szám Dagesztán irodalmá­val ismerteti meg a magyar olvasókat. A műfaji gazdagság egy távoli szovjet köztársaság színes érzelemvilágát tükrö­zi. A regényrészletek, elbe­szélések, novellák és kisregé­nyek a hegyilakók sajátos ha­gyományokban gazdag törté­nelmét és mai életét közvetí­tik. Raszul Gamzatov „Az én Dagesztánom” és Magomed- Raszul „A szerelem előtti nap” című alkotásai arra ta­nítanak, hogy bármennyire a modern, XX. századi életfor­ma pergő ritmusa határozza meg fejlődésünk vonalát, őriznünk kell azokat a hagyo­mányokat, melyet népünk év­ezredeken át kidolgozott, hi­szen ezek a gyökereink, ebből táplálkozik tudományunk, művészetünk, életünk min­den rezdülése. A Líra rovat a soknemzeti­ségű Dagesztán népeinek köl­tészetéből közöl avar, darg, kumik, lak, lezg, nogaj és ta- baszarán költők verseiből, a folklór kedvelői pedig Brat- ka László és Rab Zsuzsa nép­mese és népdal fordításaiban gyönyörködhetnek. Kazbek Szultanov Tehet­ségek csillagképe című alko­tása és Efferadi Kapijev A szerelemről című ciklusa is­mét indító problémákhoz tér­nek vissza: hogyan egyeztet­hető a múlt és a jelen, a ha­gyomány és a mai mindenna­pok. szputnyík A Szputnyik 1981. januári számának vezető anyaga az SZKP közelgő XXVI. kong­resszusának jegyében íródott. A folyóirat főszerkesztője, Borisz Krotkov, az elmúlt évek tapasztalatait értékeli és a gazdasági fejlődés várható eredményeit veszi számba, írásának címe: Utunk leg­főbb meghatározói. A munkaerőhelyzet kérdé­seiről szól A foglalkoztatott­ság problémája és a szovjet lehetőségek című cikk. A szerzők szerint a munkaerő hagyományos forrásai gya­korlatilag kimerültek. Az utóbbi 20 évben a munkaké­pes lakosság foglalkoztatott­ságának szintje elérte a 92 százalékot, és közeledik a fel­ső határhoz. 1980 és 2000 kö­zött újra megmutatkoznak a második világháború demog­ráfiai következményei: a há­borúban ugyanis húszmillió szovjet államipolgár vesztette életét. A megoldás: a terme­lés hatékonyságának és a munka minőségének növelé­se. A szegedi panteonban Amikor a száz évvel ezelőt­ti, pontosabban az 1879. évi nagy árvíz elpusztította Sze­gedet, a megmenekedett vá. roslakók megfogadták, hogy a hajdani várhoz csatlakozó szigeten épült egykori Palánk területén emelkedő Dömötör- templom helyén új, nagyobb templomot emelnek hálaadá­sul. Évtizedekig tartó viták után a század elején pályáza­tot írt ki a város tanácsa, s pár óv múlva határozatot hozott az öreg templom le­bontására. Majd fölkérték a budavári Mátyás-templom és a Halászbástya építészét, Söhulók Frigyest, hogy ter­vezze meg az új, nagy Fo­gadalmi Templomot. A KŐBÁRÁNY VÁROSA 1913-bani megkezdődött a bontás után az építés is. Az első világháború okozta szü­net után, 1923-ban folytató­dott a munka, 1930-ban szen­telték fel a dómot. A régeb­bi templomból csak egy an­nál is régebbi torony maradt meg. Ez a Dömötör-torony ott áll ma is a dóm előtt, s ez a legrégibb építészeti em­léke Szegednek. A középkori román, stílus és az azt felvál­tó gótika átmenete táján épülhetett a jegyei szerint. Nem az eredeti toronyból való az ajtó, amelyet a res­tauráláskor építettek, s amely fölé befalazták a város cí­merében is szereplő motívum régesrégí1 emlékét, a kőbá­rányt, 'amely egykor feltehe­tően a szegedi vár templomá­hoz tartozott. A toronyban pedig Aba Novak Vilmos tör­ténelmi freskói láthatók, töb­bek között István királynak, még mint hercegnek a meg- keresztel ésével. NEMZETI EMLÉKCSARNOK A Dömötör-toronyhoz a Dóm téri játékok kulisszái kapcsolódtak', s a fér, amely köré ugyancsak pályázat alapján a két világháború között épülték föl Rerrich Bé­la tervei szerint a Kolozsvár­ról áttelepült egyetemnek és a Csanádi püspökségnek az ár­kádos épületei. Ezek a temp­lommal együtt egységes, jő hangulatú együttest alkot­nak. Az árkádok alatt alakult ki a város sajátos látnivalója, a szegedi panteon, azaz a Nem­zeti Emlékcsamok. Stróbl Alajos (1856—1926) szobrász- művésznek a kezdeményezé­sében, illetve hagyatékában gyökerezik. Ugyanis a temp­lom körüli új épületegyüttes tervpályázatán már számítás­ba kellett venni e hagyatékot. Stróbl műveihez más művé­szek szobrai és domborművei csatlakoztak, így például Fe- renczy Istváné, Madgyessy Ferencé, Izsó Miklósé, Huszár Rudolfé, Borsos Miklósé, Qhmann Bálé, Vígh Tamásé, Szigeti Miklósé, Schaár Er­zsébeté, Mészáros Dezsőé, a szegedi Tápai Antalé. MEGELEVENEDŐ MÜLT Ne sajnáljunk néhány órát e történelemidéző plasztikák­ból! iSzegeden vagyunk, s így természetes^ hogy megjelenik előttünk István király jó tá­masza, Csanád vezér, vitézei­vel. Emlékezetes marad Má­tyás király lovon ülő, ruszti­kus figurája, IV. Bélának az összefogást példázó kompozí­ciója, Hunyadi Jánosnak és Ozorai Fipónak erőt sugárzó alakja. Az utóbbi a már em­lített öhmann Béla műve, s az ő munkáinak sajátos jelle­get ad, hogy alakjait figyel­met keltő, beszédes szobrá­szati-építészeti elemekkel komponálta. Temesvári Pel- bárt egykori templomi farag- ványokkal körülvett késő kö­zépkori ajtóból prédikál fe­lénk. Körösi Csorna Sándor keleti motívumokkal díszített szarkofágban fekszik a törté­nelem és a messzi földek táv­latát érzékeltető rácsokkal elzárva tőlünk. Klasszikusan szép Ferenczy István Virág Benedek portréja. Stróbl Ala­jos keze nyomát a Lotz Ká­rolyról, a Zichy Mihályról, a Ferenczy Istvánról vagy a Deák Ferencről készült ka­rakteres portrék őrzik. Igaz történelmi portré Bethlen Gáboré és Báthori Istváné is. Történelmünk és főleg mű­velődéstörténetünk sok nagy. sága elevenedik meg itt el­gondolta) ztatóan, erőteljesen, s ez többet ad, mintha fel­adatszerűen teljesített encik­lopédiát kapnánk, teljesebb „névsort” és — érthetően — kevesebb élményt. N. F. SZÉMANN BÉLA Huszti a Hamletben

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents