Tolna Megyei Népújság, 1981. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-06 / 4. szám
1981. január 6. Képújság 3 Téti nagyjavítás Javítják a munkagépeket is A mezőgazdasági nagyüzemekben a téli időszakot a betakarító-', erő. és munkagépek javítására használják. A téli javítási munkákról ér. deklődtünk a szedresi terme. 1 őszövétkezetben. Rózsa László főagronómus szerint az őszi betakarítás, melyből téli lett, nagyon igénybe vett embert és gépet egyaránt. A kukorica betakarítását december 13-án fejezte be a közös gazdaság, utána a kombájnok és a szállítójárművek a tengelici tsz. nek segítettek a kukoricában. A nagyjavítást az év első napján kezdték, bár még van munka a földeken; a téesz- ben eddig a szántás felével végeztek. Amikor az időjárás engedi, az erőgépek ezt a munkát végzik. Kicsit szűkén vannak a gazdaság szedresi telephelyén, pontosabban a műhelyekhez és a szerelőgárdához viszonyítva sok a javítanivaló, mert — Tesinszky János műhelyfőnök szerint — a tavaly őszi betakarítás talajviszonyai meglátszanak a gépeken is. Sok volt a törés, hajtómű- meghibásodás, gyakran kellett alkatrészeket cserélni. Ami a téli nagyjavítást illeti, először a munkagépeket veszik sorra, valamint a szemlére menő teherkocsikat, szállítójárműveket és a harminc MTZ 50-es traktorból azt a négyet, amelyiknek esedékes a fődarabcserés javítása. Egyébként az erőgépek nagyjavítását a tavaszi munkák elvégzése utánra ütemezték. Alkatrészekből, mint mindig, most is van olyan, amelyet nem lehet beszerezni, de viszonylag kiegyenlített az ellátás; a betakarítás ideje alatt a kombájnokhoz napok alatt lehetett kapni alkatrészt. A termelőszövetkezet másik telephelye Medinán van, és Balogh Géza gépesítési ágazatvezető szerint jó intézkedés volt szakosítani a két telepet. Az erőgépeket és a munkagépek egy részét a szedresi telephelyen javítják, míg a kombájnokat, betakarító gépeket, silózókat, pótkocsiikat a medinai telephelyen, így egyszerűbb a javítási, szervizelési munka szervezése. Az idén a megkésett betakarítás és a még hátralévő szán. Gojkovics Milos és Bottyán József egy MTZ-t szerel tás módosítja a tervezett javítási ütemet. Az erőgépek egy része mindennap startra készen áll, illetve dolgozik, hogy miné] előbb végezzenek a szántással. A tavalyitól tehát annyi az eltérés, hogy a szokásos téli nagyjavítást eltolták a tavaszi munkák befe- jeztéig. Ebben van bizonyos kockázat, de tavaly az erőgépek javítására koncentráltak jobban, így azoknak — legalábbis papírforma szerint — bírniuk kell a tavaszig, nagyobb javítások nélkül. Szin. tén tavaly a pótkocsik és a szállítójárművek kétharmada szemlés volt, így azokból az idén kevesebbet kell javítani, elsősorban tehát a munkagépeket veszik sorra. A medinai telepen jelenleg három E— 512-es kombájn, egy Hesston silózó, egy Class dominátor és két SzK—5-ös javítását végzik. De az idény kezdetére végezni kell a két E—301 -es kaszáló és az E—280-as silózógép javításával. Június harmadik hetére tervezik befejezni a kombájnok javítását. Ezekhez most fogtak hozfá. Viszonyításul megemlítjük, hogy tavaly ilyenkor már egy kombájn nagyjavításával készen voltak. Az elhúzódott betakarítás miatt a traktorosok is a szántással vannak elfoglalva, és így nem tudnak segédkezni a gépműhelyekben, ami lassítja a javításokat. Kombájnjavítás Tóth András munka közben Amit a tanácsok elkölthetnek Megszoktuk, hogy a fontosabb közkiadásra szánt ösz- szegek évről évre növekednek. Most ez a növekmény — az ismert gazdasági körülmények miatt — szerény mértékű. Mindez a tanácsok gazdálkodására is érvényes, sőt rájuk vonatkozik nagyobbrészt, hiszen ők irányítják a lakosság legszélesebb körét kiszolgáló intézményeket — kórházakat, szakorvosi rendelőintézeteket, napközi és diákotthonokat, iskolákat, óvodákat, összesen mintegy 14 ezer szervezetet. A tanácsi pénztárcából elkölthető összeg 1981-ben is több lesz valamivel, mint tavaly volt: a fenntartásokra illetve a fejlesztésekre együttesen csaknem 100 milliárd forint jut. Ha azonban figyelembe vesszük az árváltozásokat, a növekvő ráfordításokat és áz átadásra kerülő új létesítményeket, akkor azt mondhatjuk: az alapvető közkiadásokban megőrizzük az ellátás színvonalát. MINDENRE KELL PORCIÓZNI Mindebből következik: ott kell megfogni a pénzt, ahol lehet. Az utóbbi években még úgy szólt a lecke, hogy szigorúan sorolni kell a teendőket. Fontosság szerinti „kategóriákba” osztották a különféle szolgáltatásokat, ennek megfelelően a pénzkereteket. Ma már azonban lényegében csak egyetlen kiemelt csoport van, amelybe a szorosan vett alapellátás intézményei tartoznak. De manapság ezen a körön belül is differenciálni kell; egyes feladatok — mint például az általános iskolai tantermek ügye, a járóbetegellátás javítása, az ivóvíz- hálózat, a köztisztaság, a felújítások — minden másnál előbbre valók. Mindemellett a többi szükségletet sem szabad elhanyagolni. Éppen ez nehezíti a tanácsiak dolgát: mindenre kell porciózni. De hát akkor hol foghatók meg a forintok? — hallani itt-ott a berzenke- dőket. Hiszen a költségvetésben szinte még a fillérek is lekötöttek, többi közt bérekre, energiára, bérleti és közműdíjakra. Akik a pénzzel foglalkoznak, nagyon jól tudják, súlyos hiba volna kézlegyintéssel elintézni a takarékosságra ösztönzést, mert még az eleve elköltöttnek tekintett pénzről is kiderülhet — fegyelmezett költségelemzéssel —, hogy egy része felszabadítható más célra. „MEGFOGHATÓ” FORINTOK Nem arról van szó, hogy mondjuk gyengébben fűtsék, világítsák az iskolák, a napközi otthonok helyiségeit, elhanyagolják takarításukat, a környezet tisztántartását. Ilyen áron nem szabad takarékoskodni! De azt meg lehet választani, hogy a tanácsoknál és intézményeikben milyen legyen a bútor, a felszerelés, a díszítés; a drágább se mindig hasznosabb, praktikusabb. Aztán később az is forintokat hozhat a házhoz, ha időben elvégzik az esedékes karbantartásokat. Ha a gépeket gondozzák, körültekintőbben lehet bánni a selejtezéssel is. Az is múlhat a helyiek elhatározásán, hogy mondjuk a kettős fűtési rendszerű kazánokban olcsóbb tüzelőanyagot használnak fel. Aztán, ami a fejlesztéseket illeti, utóbb gyakran emlegetett követelmény a létesítmények több célú kihasználhatósága. Mégis, csak elvétbe vannak olyan próbálkozások, amelyek például az iskola és a művelődési ház „közeledését”, a helyiségek közös használatát lehetővé teszik. Pedig nagyvonalú gazdálkodásra vall, ha mondjuk a lakótelep kellős közepén építendő iskolát csak hagyományos értelemben vett iskolának szánják. Kialakításánál figyelembe lehet és kell venni a lakókörnyezetet; legyen színtere a klubéletnek, a TIT- előadásnak, a felnőttoktatásnak, az alkalmankénti lakógyűléseknek, sportpályái késztessék mozgásra a környékbelieket. S ha már az iskolákról szólunk — körültekintő felújítással is lehet pénzt „csinálni”. Például a kevéssé igénybe vett nagy belső terek, zsibongók felhasználásával alakítottak ki több régebbi iskolában napközis szobát, könyvtárat, így enyhítettek a szorító tanteremhiányon — anélkül, hogy új beruházásba fogtak volna. Vagyis a helyi kezdeményezéseknek is nagy szerepe lehet az okos pénzköltésben. Az állami intézmények észszerű gazdálkodását segítendő, nemrég megjelent egy új pénzügyminisztériumi rendelet; intézkedései január elsejétől fokozatosan lépnek életbe. A költségvetésből fenntartott, nem termelő szervezetek ugyanis régóta változatlan elvek szerint működnek. Felügyeleti szerveik — zömében a tanácsok — évről évre meghatározzák terveiket, a feladataikra adható összegeket, amelyek akkorák, amekkorák, függetlenül attól, hogy jól vagy rosszul gazdálkodnak-e a pénzzel. ÉSSZERŰBBEN GAZDÁLKODVA Ezentúl a költségvetésből élő intézmények is érdekeltebbek lesznek a takarékoskodásban, az éves keretet rugalmasabban kezelhetik majd; ha mondjuk a kórház egyébként minden tekintetben eleget tesz kötelezettségeinek, akkor az úgynevezett pénzmaradványokat nem vonják el tőle. Ez érvényes akkor is, ha gyógyszerkutatásra vagy egyéb tudományos munkákra hasznosítja szabad szellemi és gépi kapacitását; az így szerzett bevételek az intézményben maradnak, s a szolgáltatás további javítását eredményezhetik. Az intézmények persze igen különbözőek nagyságukban, jellegükben, sok az apró szervezet, holott tapasztalat: az összevont egységek többnyire szakszerűbb munkára, gazdálkodásra képesek. Igazolja ezt az egészségügyi ágazatban kibontakozó integrációs folyamat; szélesebb körben kihasználhatók a technikai eszközök, közösen intézhetők a beszerzések, a karbantartások, a felújítások. Az ilyesfajta együttműködés (közös gondnokság) megvalósítható a szakmailag önálló intézmények, például iskolák, kollégiumok, diákotthonok között, főként a kisebb településeken. Most az új rendelet felhatalmazza a tanácsokat: határozzák meg, hogy a területükön mely szervezeteknek érdemes és szükséges önálló gazdálkodási jogkört adni. PALKÓ SÁNDOR Korszerűt - korszerűen A házgyárakból érkező hírek reményt keltenek, s nemcsak a nagyvárosokban otthont teremteni vágyóknak. A hatalmas „lakásüzemek” — Budapesten négy, Debrecenben, Győrött, Kecskeméten, Miskolcon, Szegeden és Veszprémben pedig egy-egy működik — léptékváltásra készülnek. Immár nem csupán a nagy lakótelepek panelellátását tartják gazdaságosnak, gondolnak a magánerőből építkezőkre is. A műszaki tervezők műtermeiben sorra formálódnak a házgyári elemekből összeszerelt, néhány lakásos társasházak, önálló családi házak alaprajzai. Sokan még azt is ígérik, hogy e gyors kivitelezést lehetővé tevő építési mód költségei nem- haladják majd meg a hagyományosan építkezők kiadásait. Hasonló kezdeményezésekről korábban is hallottunk. Szegeden csaknem egy évtizede állnak panelból emelt családi házak —, ám hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, amíg a házgyárak rászánták magukat e termékszerkezet-váltásra. Hogy eddig másként volt, azért balgaság volna bármelyik nagyüzemen elverni a port: kétségtelen, hogy a házgyári építés elsődlegesen a nagysorozatú kivitelezés esetén jövedelmező. A paneleket senki sem szerelheti össze házilagosan, nincs olyan erős ember, aki egy-egy betonelemet vállra kapna — az építkezéshez daru kell, speciális szállítójárművek; az iparosított eljárás feltételei különböznek a hagyományosétól. Akkor hát miért e szemléletmódosítás? Elsődlegesen — ezt senki sem cáfolja — a vállalati gazdálkodás érdekében. Az állami lakásépítés mérséklődése visszafogottabb termelésre készteti a házgyárak többségét, a nagyüzemi termelés viszont csak nagy szériák esetén gazdaságos. Minél kevésbé használják ki a gyártósorokat, annál többe kerül az egy lakásra — az egy négyzetméterre — jutó önköltség. Az ÉVM számítása szerint, ha az igények 25 százalékkal csökkennek, az önmagában 17 százalékkal növeli a termékegységre jutó költséget. S ha egy házgyárnak csupán a névleges kapacitása 60—70 százalékára van megbízása, akkor a vállalat nehéz gazdasági helyzetbe kerülhet. A számsorokból értő vállalati vezetők ráébredtek arra: a termelés csökkentésénél okosabb megoldást kínál a piackutatás, a rugalmas termelés-kivitelezés és árképzés. Jelesül: magánépíttetőknek olcsóbban kell adni a paneleket, s hozzá a gépet, az eszközöket; ez a kifizetődőbb. Ezt parancsolja az állóeszközállomány kihasználása, de a nehezen verbuvált munkásgárda megőrzései is. Ráadásul társadalmi igénynek tesznek eleget! Az építészek már jó ideje vallják, s az építtetők is előbb-utóbb "tapasztalhatják, hogy a panel csupán építőelem. Olyan anyag, amelynek ha vannak is műszaki korlátái, az eddigieknél jobban formálható, azonban a nagy lakónegyedek monotóniájáért egymagában nem hibáztatható. A most születő családi panelházak tanúsítják, hogy házgyári elemekből is összeszerelhető!? tetszetős, jó épületek. S ami igen lényeges: rendkívül rövid idő alatt. Ezt példázták az árvíz sújtotta területeken emelt házak is. A népgazdaságnak mindenképpen előnyös, ha a korszerű üzemek nem tétlenkednek. S nem csupán azért, mert a vállalatok gazdálkodása — életképessége — visszahat a népgazdaság egészére, hanem azért is, mert a házgyárakra szükség van. Ha e technológiákat nem hasznosítanánk, akkor nagy anyagi áldozattal új téglagyárakat kellene építeni, fejleszteni kellene a betongerenda-gyártást, s további munkáskezeket vonnánk el más fontos területekről. Korszerűt — korszerűen; ez napjaink feladata. Az építőiparban is. FÖLDES TAMÄS
