Tolna Megyei Népújság, 1981. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-25 / 21. szám
6 rtÉPÜJSÁG 1981. január 25. Múltunkból Kamarás József növel, a megyei nevetési tanácsadó igazgatójával öarvfm — A tömegkommunikáció jóvoltából, szinte már lélektani közhely, hogy az ember első évei döntőek a személyiség fejlődése szempontjából. A világ- irodalomban is állandó téma a gyerekkor, a magam életében is tapasztalom, hogy a szép gyerekkor mennyi emberi tartalékot jelent. Kamarás Jó- zsefné, a megyei nevelési tanácsadó intézet igazgatója hivatalból és hivatásból foglalkozik a családdal általában és találkozik nap mint nap konkrét családokkal is. Kezdjük hát az elején, milyenek voltak a gyermekévei? — Örülök a kérdésnek, mert nekem az édesanyám mindig példaképem volt: Benne megvolt az az ösztönös pedagógiai érzék, ami einigem is erre a pályára vezetett. A húgom is óvónő lett Szerét» anya volt és én azt a sok jót, amit tőle kaptam, talán nem is tudom kamatoztatni. Gyönyörű gyerekkorom volt, az iskolásév e imre is szívesen emlékszem vissza. Pécsett éltem, iskolavárosban. Apám pénzügyi ember volt a városházán, nem voltunk gazdagok, de az édesanyám a nincset is viccé ttudta változtatná. Érdékes, 'hogy a háborús években gyerekeskedtem, mégis a mese, a játszás, az ünnepek maradtak meg bennem. Álljunk is meg egy pillanatra, mert fantosnák érzem, hogy az ember a hétköznapok apró örömeiből is tudjon ünnepet csinálni, ami töltést ad a továbbiakhoz. A várost is egy nagy családnak éreztem, 13 éves koromtól igényem volt a színházra, a hangversenyre. Ma is énekelek a pedagóguskórusban és a madrigálkórusban. A zene örömét is a gyerekkorból hoztam magammaiL Szerencsés embernek mondom magamat, hogy abban a városban, abban a családban nőhettem fel, és később is sok szeretet kaptam a gyerekeimtől, a barátaimtól. — Akkor biztosan innen van az a bátorság is, amin sokan meglepődtek, hiszen végül is már nem fiatalon, egy sikeres pályát és rangot hagyott ott, amikor a megyei tanács óvodai felügyelői helyét felcserélte egy teljesen új területtel, a nevelési tanácsadóval, ami akkor indult a megyében. Se hagyománya nem volt, se képzett szakemberek nem álltak sorban. Ezenkívül már régen szerettem volna valakitől megkérdezni, hogy mit tehet a pedagógus, ha hivatalnok? — Sókat. Óvónőként kezdtem Bátaszéken és 16 évig voltam óvodai felügyelő a megyei tanácson. A sikereimet, kudarcaimat nem én vagyok hivatva megítélni, sok oka is van annak, hogy eljöttem onnan, de a legfontosabb az, hogy úgy éreztem, át kell adnom a helyemet a fiataloknak. És ez most nem szólam, hanem valóban így is volt. Ha valaki sokáig van egy helyen, előbb-utóbb úgy érzi, nem tud már megújulni, újat adni. Amikor odakerültem, azt hittem, nem sokáig leszek ott, de olyan kollégákra találtam, akik mindenben támogattak, segítettek. Olyan emberekkel ismerkedhettem meg ezen a területen, akiktől nagyon sokat kaptam.' Érdekes a helyzete egy felügyelőnek, mert Láthat lefelé és felfelé iis. Találkoztam az óvónők, óvodák gondjaival éppúgy, mint a megyei feladatokkal. Távlatot, rálátást is biztosít ez a poszt. Nevelőpályám legszebb 16 éve volt, amit ott tölthettem, mégis úgy érzem, el kellett jönnöm, hogy ne váljék rutinná a munkám.' Tartozom azzal az óvodaügynek, hogy átadtam másoknak, akik nagyobb lendülettel, friss erővel többet tudnak tenni érte, mint amennyit már én tudtam volna. Lehet, hogy merész lépés volt elvállalni a nevelési tanácsadót, de az biztos, hogy nekem sókat ad, mert sokat kell tanulnom, hogy meg -tudjak felelni ezen a poszton. Szakmailag teljesen meg kell újulni. Egyszóval úgy érzem, hogy megfiatalodtam, és valóban talán ebhez is az a szeretet adott erőt, amit az életem során kaptam. — Az édesanyja nyújtotta modellt mennyiben tudta aztán anyaként alkalmazni? — Igyekeztem, de ugyanúgy nem lehetett, mert már az én korosztályomnak mások voltak a körülményei. Akkor még nem volt óvoda, bölcsőde és gyes. Nekem már hivatásom volt, nem -tölthettem annyi időt a gyerekeimmel, mint édesanyám rnive- lünk, de azért igyekeztem a kevés együtt töltött idő alatt intenzíven és tartalmasán velük lenni. Voltak kudarcaim, sikereim a családi életben, de végül is mindkét gyerekeim megállja a helyét az életben és ez a legfontosabb. Most az unokámmal élem újra a ikisgyerefcnevelés örömeit. — Ide a nevelési tanácsadóba akkor jönnek az emberek, ha segítséget várnak. Saját környezetemben úgy látom, hogy ha a gyerekekkel baj van, akkor nemcsak a gyerekkel van baj, hanem a családdal. Rendszerint a felnőttek kerülnek olyan konfliktusba, amit nem tudnak megoldani. Ezt a légkört a gyerek sínyli meg. Tudunk jól nevelni, de egyáltalán mikor neveljünk? — Nem könnyű válaszolni a kérdésre, mert valamennyiünkét köt a titoktartás. Nem adhatok ki egyetlen hozzánk fordulót sem. Nem is mondanám, hogy a szülők a hibásak, vagy mindig hibásak a szülők. Az elmúlt harminc évben többet változott a világ, a társadalmi struktúra, mint azelőtt száz év alatt. A mi anyáinknak több idejük jutott a családjukra. Ez volt az életük, a hivatásuk. A mi nemzedékünk mögött még ott álltak ezek a nagymamák, akiknek nagyon sokat köszönhetünk. A mai fiatalok szülei már dolgoznak, nem érnek rá segíteni. És honnan tudnának a fiatalok nevelni, amikor nem tanítottuk meg őket rá? Védem a mai fiatalokat, mert amíg azelőtt egy szerepe volt az anyának, a maiaknak sok szerepet kell betöltertiök. A fiatal -házasoknak meg kell tanulni egymáshoz alkalmazkodni, a lakáshiány miatt gyakran az idősebb generációhoz is, vagy albérletben idegenekhez. Hivatásuk van, ahol megint csak alkalmazkodni kell, bizonyos szerepet ott is játszani. Ha közéleti funkciót vállalnak, ez új terheket ró rájuk. Megértem, ha mindennek nem képesek a legtökéletesebben megfelelni. Szeretem a fiatalokat, és az a véleményem, hogy nekünk, idősebbeknek kell nékik segíteni. Mi legyünk türelmesebbek, hiszen nagyobb a gyakorlatunk az alkalmazkodásban, és tanítsuk meg őket ugyanerre. Azt a kevés időt, -amit a mai szülők a gyerekkel vannak, azt kellene több odafigyeléssel, nagyobb intenzitással hasznosítani, hogy az a későbbiek során töltést adjon a fi-ataldknak. Minden szülő szereti a gyerekét, csak a kérdés, hogy jól szereti-e, a gyerék igényei szerint szere- ti-e? Gyakran nem, és azt -látom, hogy az anyagiakkal igyekeznek a szülők nem a szeretetet pótolni, hanem a saját lelkiismeretfurdalásu- kat kompenzálni. Gyakran a gyerek a szeretetet nem érzi, pedig szeretetből nem lehet elég sokat adni. Meg aztán jó lenne, ha a szülő ezt a törődést, odafordulást nem erezné téhernek, -hiszen aki nevel, az nagyon sókat kap is a gyerekétől. Az biztos, -hogy a csalód legjobb jelzőrendszere a gyerek, arra is reagál, sőt arra reagál a legjobban, amit bizonytalanak érez a környezetében. — Ha van, akkor mi a biztos pont, ha úgy tetszik a „varázsszó" egy család életében? — A szereteten és az alkalmazkodáson kívül még két ilyent tudnék mondani, az egyik a mu-nka, a munkára nevelés, a másik pedig a példamutatás, Nagyon hangsúlyoznám a munkát. Legyen a gyereknek kis korától fogva tennivalója a családi munkamegosztásban. legyen szerepe, felelőssége és sikerélménye ennek megoldásában. Mi most az unokáimmal csinálunk mindent együtt, ha nálam van. Persze, ki kell várni, amíg elkészül, sok-sok türelemmel, de a befektetett energia biztosan megtérül. Arra is vigyázni kell. hogy csak annyit kívánjunk a gyerektől. amennyire képes, amit el tud végezni. Egyik konfliktusforrás szülő és gyerek között és persze magának a gyereknek is, ha többet követelnek tőle az' iskolában, és az iskolán kívül, mint amire képes. Egyáltalán, ismerjék a szülők a saját gyerekeiket. Ne csak a hibákat, a negatív tulajdonságokat. lássák. A gyerek ne csak azt hallja, hogy ő milyen rossz, milyen -rendetlen. Rossz gyerek nincsen, a gyerek olyan, amilyenné nevelik. És itt mondanám a másik varázsszót: példamutatás. Ne -tilalomfák, ne a „-nem szabad” álljon mindig a gyerek és a fiatal előtt, hanem fogjuk meg a kezét és azt mondjuk, gyere velünk és így csináld. — Beszéltünk már róla, hogy a társadalmi változások megváltoztatták a családot is, kérem foglalja össze, hogy melyek azok I a fontosabb társadalmi tényezők, amelyek a mai családra hatnak? — Elősorban a városi életformát mondanám, annak minden ismert hátrányával együtt. -Az iparosodás következtében új környezetbe kerül a szülő, az új munkahelyén új feladatok várják, és közben talán nem is gondol arra, hogy az óvodában, az iskolában a gyerek ugyanilyen -helyzetben van. őszintébbek az emberi kapcsolatok, a nők gazdasági megkötöttsége megszűnt, -több a válás, a csonka család. Ezzel kapcsolatban csak annyit, hogy a szülők -ne feledkezzenek meg aról, hogy csak ők váltak el egymástól, a gyerék tőlük nem. Néki szüksége van arra, hogy mindkét szülőt szeresse. Sok gyerek a bosszú eszköze, és ezzel áldozata is lehet. Nem új, de nagy baj az egyik, esetleg mindkét szülő italozása. Előfordul még — sajnos — durvaság, verés és a gyerek testi-lelki kínzásának sokféle módja. Kezd elharapódzni a „hajtás”, az -anyagi javák, tárgyak. ház, kocsi, nyaraló utáni hajsza és mindenáron való érvényesülési vágy. Eközben pedig elszürkülnek a családon belüli kapcsolatok, a külsőket építgetni pedig nincs is idő. Kell, hogy a szülők- nék és -gyerekeknek is legyenek barátaik, akik feljöhetnek és nem baj, ha piszkos lesz a szőnyeg. Nágyon nagy dolog, hogy ma már a társadalom lehetővé teszi az anyagi javak megszerzését, de gyakran ez már öncélúvá válik, elveszti -humanitását, és nem mairad -idő élni, örülni az apró sikereknek, belső kincseink gyarapodásának. Olykor látom, hogy az emberek a -nagy hajszában már nem tudnak feltöltődni a hétköznapok apró örömeitől, nem tudnak ünnepelni, vagy éppen érzelmileg, belsőleg megújulni. — Ide tanácsért jönnek az emberek, amikor már látható zavarok vannak a gyerek magatartásában. Azt hiszem, kívülről segíteni mindig nehéz, mi jelent mégis eredményt, sikert ebben a munkában? — Apró -dolgok, amelyek mégis nagyok és jelentősek. Az a síiker, az öröm a munkában, hogy segíthetünk, hogy bíznak bennünk, hogy a felnőttek elmondják azt is, amit eredetileg nem is akartak, sőt talán még önmaguk előtt is titkoltak. A szülők azért jönnek ide, mert segíteni akarnak a gyerekeiken és ebben a segítségnyújtásban is vannak eredmények, még a-kikor is ha hosszú -idő kell hozzá. — Eddig mindig arrólebeszélgettünk, hogy mennyi a konfliktus a családban és a családdal... Válságban van a család ma vagy csak változásban? — Változásban. Ha azt állítanám, 'hogy válságban van a család, ezzel azt mondanám, hogy válságban van a -társadalom, pedig ez inam igaz. Változik a társadalom és ezek a változások hatnak a családra is. Reális szemléletű és optimista embernek tartom magam. Hiszek abban, hogy kialakul az új szocialista család. IHÁROS1 IBOLYA A Magyar Televízió hatrészes filmen mutatta be a nagy magyar költő, Petőfi Sándor életútját. E sorozatban foglalkoztak Petőfi bor- jádi tartózkodásával. Ötvenöt évvel ezelőtt is foglalkoztatta a megyét Petőfi emléke. Reich Oszkár gyönki járási főszolgabíró kezdeményezésére gyűjtést indítottak, hogy emléktáblával jelöljék meg az épületet, ahol Petőfi élt, alkotott és ismerkedett meg Sass Erzsikével. A vörös márványtábla leleplezésére 1926. május 30-án került sor. Az ünnepély dúsan terített asztalnál kezdődött. Az asztalt 42 meghívott vendég ülte körül. Ott volt a kormány képviseletében Pesthy Pál igazságügyi miniszter, a főispán, az alispán, az Akadémia képviselője és mások. Elhangzottak az ünnepi köszöntők (pl. a Sass család jelen lévő nő tagjait köszöntötték, kiemelve Sass Erzsikének lányát), majd délután 3 órakor az ünneplő sereg felvonult a virágfüzérrel és szőnyeggel ékesített emléktábla elé. A tábla mindkét oldalán egy- egy megyei huszár állt teljes díszben. A dalárda kezdte az ünnepélyt, majd az alispán mondott ünnepi beszédet. Öt Pesthy Pál követte, majd Fe- renczi Zoltán egyetemi tanár méltatta a költő munkásságát. Öt a Turáni Társaság képviselője követte, majd a kórus számait hallgathatta a nagyszámú érdeklődő, akik a Sass-kúria kertjét teljesen megtöltötték. További méltatások hangzottak el, az ünnepély 5 óra körül fejeződött be. Ezt követően a fent említett 42 személy újra asztalhoz ült, hogy elfogyassza az uzsonnát, majd többen elutaztak. „...de éjszakára is sokan maradtak még ott, hogy intim körben folytassák az ünnepséget az immár megszentelt hajlékban, melyre ragyogni fog örökké Petőfi csillaga” — zárja tudósítását a Tolna megyei Újság 1926. június 5-i száma... * „A környék lakossága megvendégelte a szekszárdi kórház betegeit” — címmel közölt tudósítást a Tolnamegyei Újság 1926. április 17-i száma. Idézzük a rövid tudósítást : „Hogy mily együttérzéssel gondolnak nemcsak a helybeliek, de a környék lakói is a kórház teljesen elhagyatott és minden szeretetet megérdemlő betegeire, semmi sem mutatja jobban, mint a húsvéti megvendégelés. A kórházmisszió vezetője csak pár szóval kereste meg Öcsény, Decs, Mözs, Nagy- dorog, Hidja-Apáti, Tengelic lakóit, csak néhány tojást kért csupán és pár apróságot, amivel húsvéti örömet lehet szerezni és máról holnapra küldtek annyi mindent, hogy március 26-án tekintélyes mennyiségű narancs, csokoládé, füge, szappan, alma, cukor került kiosztásra. Húsvét első napján pedig az 1. és 3. szobában 265 ember kapott 2—3 tojást és kalácsot, a lázas betegek narancsot és süteményt. Húsvét másodnapján 50 beteg kalácsot, hurkát, kolbászt és más húsfélét.. S mindezt a faluk sze- retete adta, alig kellett helyből kis pótlást keresni. Sen- kisem küldött sokat, de mindenki szívből adta, s mesés volt az eredmény.” * Többször tettünk már említést ebben a rovatban az úgynevezett Nagyatádi-féle földreformról. Erről teljesen megbízható adat soha senkinek nem állt rendelkezésre, annál is inkább, mert a földhöz juttatottak igen gyakran már a következő esztendőben visszaadták a földet. Ráfizettek a boltra, többe került a leves, mint a hús. Esetenként a juttatott- nak 15—20 km-re adták ki a földet lakhelyétől. Máskor nádas-, sásterületet mértek ki... Mégis érdekesnek tűnhet az 1926 februárjából származó csaknem végleges adat, mely szerint Tolna megyében a reform megkezdése óta 102 községben 1210 hadirokkant 1923 kát. holdat, 1421 hadiözvegy 1961 kát. holdat, 6626 föld nélküli mezőgazdasági munkás 9539 kát. holdat, 7387 törpe- és kisbirtokos 12 676 kát. holdat és 2832 közszolgálati alkalmazott és kisiparos 1980 kát. holdat kapott a földreform során — természetesen megváltás ellenében. Vitézi telekkel, házhelyekkel és középbirtokokkal együtt a megye területén kiosztottak összesen mintegy 38 000 kát. holdat. Látszatra nagyok a számok, de érdemes elvégezni a számítást a fenti csoportoknál külön-külön, s kiderül: a Nagyatádi-féle földreform valóban csak arra volt jó, hogy a nagybirtokok részére a faluhoz kösse a nincsteleneket, olcsó munkaerőt biztosítson a feudális eredetű nagybirtokoknak. * Ötvenöt esztendővel ezelőtt szerencse juttatta értékes lelethez a múzeum dolgozóit. Idézzük az egykor közölt hírt: „A Szekszárd városi árté- zi kúti vízvezeték csöveinek most folyamatban levő cső- lefektetési munkálatai közben a Béla téren a Fischhof és Fejős-féle házak közti területen keményre égetett és egymásba illesztett agyagcsövekre bukkantak. Ezek az agyagcsövek a törökök idejéből való vízvezeték csövei voltak. A törököknek tiszta, egészséges, iható és fürdésre is alkalmas vízre volt szükségük a várbeli török katonaság és egyéb, nem harcoló törökök számára, amit a szekszárdi rossz vizű kutakból nem kaphattak. Ennélfogva a természetes források vizeit vezették össze agyagcsöveken egy kútba. — Igen érdekes ez a szekszárdi vízvezetés, amelyet két forrásból vezettek le. Az egyik volt a bödői forrás vize, ezt a mostani Bartina utcán vezették végig, a másik volt a mostani Remete-kápolnai forrás, amelynek üdítő vizét a Séd-patak árkával párhuzamosan vezették. Ezeknek a csöveknek egy része a patak mentén lévő bartinai házak pincéiben még most is látható azon a tájon, ahol a bödői vadvizek a Séd-patakba zuhannak. Ugyanezen a tájon, földcsuszamlás alkalmával a folytatólagos vezetékcsövek egy része a patakba esett, honnan a vármegyei múzeumba került. A két vezető csőrendszer itt jött össze a Béla téren, a Fejős-féle ház előtt, s a Fischhof-féle ház és a belvárosi templom közti területen, ott ahol a terület most is még lapályos. Itt volt a törökök kútja, ahol egyúttal rituális mosakodó- és fürdőhelyet is állítottak fel. Ez a kút 1794-ben még megvolt.” K. BALOG JÄNOS
