Tolna Megyei Népújság, 1981. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-01 / 1. szám
TOLMA MEGYEI I I JANUÄB I CSÜTÖRTÖK | Száz évvel ezelőtt, 1881. január 1-én halt meg — 76 i J éves korában — Louis Auguste Blanqui francia fórra- J • dalmár, a XIX. század munkásmozgalmának kiemelke- i dő alakja. Újév napja I A Nap kél 7.32 — J nyugszik 16.03 órakor A Hold kél 2.26 — nyugszik 13.09 órakor ■ O REKONSTRUKCIÓ Tamásiban. Tamásiban a kenyérgyárban mintegy másfél- millió forintos beruházással szociális létesítményt épít a Tamási SZÖVÁL. A gyárban ezzel a munkával nagyszabású rekonstrukció fejeződik be, amely során új, alagútrendszerű kemencét kapott az üzem. A szociális épület a tervek szerint május elejére készül el. 'V* TÉLI TÜRÄT szervez a szekszárdi úttörőház január 4-én a természetet szerető pajtásoknak, akik Szálkáig autóbusszal, onnan Sötétvölgybe gyalog teszik meg az utat. _# ÜNNEPSÉG keretében búcsúztatták tegnap délelőtt Szűcs Lajost, a Tolna megyei Földhivatal vezetőjét nyugdíjba vonulása alkalmából. Szűcs Lajos negyvenegy évi munkaviszony után vonult nyugdíjba, a 41 évből 31-et Tolna megyében dolgozott. * MINISZTERI DICSÉRET. A paksi atomerőművi lakótelep lakásépítői közül az eredményes munkáért Werb Jozefa segédmunkás, Májer József asztalos és Katyi Gyula művezető miniszteri dicséretet kapott, a jutalmat az ÉVM-ben kedden vették át. — Közöljük kedves olvasóinkkal, hogy lapunk legközelebbi száma január 4-én jelenik meg. A A HANTOLT RIZSFAJTÄK fogyasztói ára január 3-tól mintegy 8 százalékkal emelkedik. így például az egy kilogrammos fényezetlen hántolt rizs fogyasztói ára 24 forint helyett 26 forint lesz. A Rádiószínház 18 óra 40 perckor a Kossuth adón mutatja be Csiky Gergely vígjátékának rádióváltozatát: A nagyratermett-et. A darab vigjátékváltozata A bűvös kalap címmel színre került ugyan, de az eredeti szöveggel száz éve nem játszották. A televízióban 20 óra 5 perces kezdettel mutatják be a Petőfi című tv-film első részét, a Szülőfölde- men-t. A sorozat címe ezúttal pontosan fedi a tartalmat: főhőse, középpontja, mozgatóereje: Petőfi Sándor. A nagy költő születésével kezdődik a sorozat, s halálával fejeződik be. Közben a nézőnek ismerős meg ismeretlen epizódok sora próbálja megeleveníteni a kort, melyben ez a zseni, egyszeri csodája históriánknak, élt, küzdött, szeretett, álmodott. Így búcsúztatták tegnap az őesztendőt Budapesten. Helyenként eső Várható időjárás ma estig: nyugat felől megnövekszik időnként a felhőzet, a Dunántúlon szórványosan eső, zápor valószínű. A megélénkülő délnyugati szél fokozatosan észak- nyugatira fordul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5, 10 ifok között alakul. Kisiparosok sikere Háromezren szolgálják Tolna megyét Aki arra vállalkozik, hogy a falvak, községek, városok lakóit ellátja különféle szolgáltatásokkal, az államtól számos kedvezményt kap. Mintegy háromezer kisiparos dolgozik megyénkben, közel háromszázzal több, mint öt éve. Mind több hírt hallani arról, hogy a kisiparosok jól egészítik ki a nagyipart, sőt bedolgoznak, amellett, hogy a lakossági szolgáltatás színvonalát is egyre emelik. Az idei év első negyedévének végén a KIOSZ Budapesten kiállítást rendez, amelyre olyan eszközöket, munkagépeket visznek az iparosok, amelyek egy-egy speciális területen használhatók. Bemutatnak új termékeket is. A szekszárdi Kárpáti István kisiparos minden bizonnyal nagy sikert arat majd a garzonházak fürdőszobáiba szerelhető automata tusolófüggöny- hyel. Ez a kisiparos specialistája a fürdőszobákba szerelhető szárítóknak, fregolik- nak, ez a KÁÉ-jelvényt is viselheti. 1981-ben Kárpáti István ismét pályázik a Kiváló Aruk Fórumán, de már módosított fregolival. A megyében huszonöt kisiparos dolgozik a KTV-nek. Ezek az iparosok a Kisipari Termeltető Vállalaton keresztül lépnek kapcsolatba nagyüzemekkel és egyes gépekhez alkatrészeket gyártanak. A dombóvári Kiss Gyula például gázvezetékekhez szállít alkatrészeket, a decsi Kokos Tibor pedig a Ganz bajai gyáregységének küld rendszeresen olyan alkatrészt, amelyet exportra kerülő műszerekbe szerelnek be. A du- naföldvári Sürü Ferenc színpadi felszereléseket készít. A Tolna megyei kisiparosok munkájával elégedettek a rendelők. Gyorsabban épül a KÖJÁL székhaza (Bizonyos mértékig csúsztatni kellett a szekszárdi KO- JÁL-sZékház építését, mert a TÁÉV a fő erőket máshová vezényelte. Az év elejétől felgyorsul az építkezés, s ezt előkészítették. Az épület két felső szintjén az ablakokat beépítették, így télen is tudnak itt dolgozni. A felső szinteken kezdik a vakolást, és fokozatosan adják át a munkaterüket a szakszerelőiparnak. A télen több mint húszezer négyzetméter vakolást kell elvégezni, ugyanakkor közel tízezer négyzetméter betonozást is az épület öt szint jén. A felgyorsult építkezés az év elején már látványos is lesz, hiszen közel százan dolgoznak majd itt. Egyelőre gondot okoz, hogy a szekszárdi termelőszövetkezet homokbányáját nem lehet megközelíteni, még a négykerék hajtású Dutra-tnaktor sem tudja kivontatni a rossz útról a homokkal rakott autókat. Karácsony és az újévi ünnep között ezen az építkezésen sem dolgoztak, de az idei kezdéshez, minden szükséges anyagot előteremtettek, a homokot is.- Pj OL If AST AM A csereberéről... A rossz nyelvek szerint január elsején hajnalban meglehetősen sok az olyan eltévedt honfitársunk, aki az eget is nagybőgőnek nézi. Tegnapi lapunkban olvasom, hogy a karácsonyi ajándékokat a szekszárdi Korzó Áruházban visszacserélik. Ebből olyan messzemenő következtetést vontam le, hogy jó néhány családban ma délelőtt egy-két férfitársamat szívesen elcserélnék — józan, szívélyes, kipihent, daliás fiatalemberre. Ha sikerül a csere, akkor már most megszavazom számukra egész évre a szerencsepénzt, amelyet szilveszter éjszakáján osztogatnak a vendéglátóhelyeken. Legalább szerencsepénzük legyen ... —hj— Madarak szilvesztere- A vonuló madarak nagy csapata „szilveszterezett” Dél_ Dunántúl legnagyobb halastaván : Sumonyban. Rendes körülmények között a Földközi-tenger partvidékén telelnek a kis vándorok, most valószínűleg a szokatlanul enyhe decemberi idő marasztalta őket hazánkban. Az ornitológusok tucatnyi érdekes madárfaj példányait figyelték meg a sumonyi vizeken, köztük szürke gémeket, nagy- kócsagokat, egerészölyveket. A madarak nem éheznek: a jégtől mentes tavakon halakat, a hótakaró nélküli szántóföldeken pedig mezei pockokat találnak. Vizsga-repeta A terem megtelt. A kismotor-tulajdonosok izgatottan várakoznak a KRESZ-vizsga letételére. Sorban húzzák a tételeket ... Jó arcú, fiatal kamasz lép az asztalhoz, majd sápadtan konstatálja, hogy teljesen belezavarodott a témába. Mit tehet a vizsgáztató? A legény kezébe nyomja a pótvizsgára „invitáló’’ csekket, s közli: — Jöjjön vissza akkor, ha megtanulta az anyagot. A fiú távozása után folyik tovább a vizsga. Vagy félóra múlva nyílik az ajtó, s ismét belép a legény, Mindenki csodálkozva fordul feléje... Az oktató megkérdi, hogy ugyan, mit akar? Mire ekképp hangzik a halk válasz: — Tanár úr! Megtanultam az anyagot! —h— Új év, új vetélkedő Művészeti vetélkedő kezdődik az új esztendőben a képernyőn: kedd esténként jelentkezik a Játék 3 percben című sorozat. A tv-híradó első kiadását követő műsorban költészet, képzőművészet, zene váltja egymást. A rádió népszerű, Ki nyer ma? adássorozatának televíziós változatában a versenyzők három’ kérdésre válaszolnak: ki az idézett vers költője, 'ki a festő, vagy a szobrász, s ki a zeneszerző, akinek műve látható, hallható. A játékra levelezőlapon vagy levélben lehet jelentkezni a Magyar Televízió címén. Az új műsor első alkalommal január 6-án, este 20 órakor jelentkezik — Berkes Zsuzsa vezetésével. A további adásokban műsorvezetőként jelentkezik — Berkes Zsuzsa vezetésével. A második roham Csúcsforgalom a postán 'A karácsony csak igen rövid szusszanást jelentett a postásoknak, mert utána újra jött a korábbinál cseppet sem alacsonyabb igénybevételt jelentő év végi csúcsforgalom. A szekszárdi postahivatalban három nap alatt közel százezer iévelet adtak fel, illetve vittek a címzettekhez a kézibesítők. Majd mindén második család kapott ezekben a napokban utalványon pénzt. Jókora csomagokkal indultak útnak hajnalonként az újságkihordók, ugyanis a vastagabb újságok, meg a szokottnál korábban érkezett képeslapok miatt kétszer akkora súlyt kellett vinniük. A táviratok száma is tisztességesen megemelkedett, három nap alatt a feladottak, s kézbesítettek száma megközelítette a másfél ezret. Öreg ovis nem vén ovis Fotó: czs— "iviFPI l IQÄP CrUJOH .1 a Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JANOS — Szerkesztő- seg: Szekszard, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszard, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 34,— iFt, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551. Sűrű Ferenc színpadi gépekhez készít alkatrészeket Jelenet a tv-filmből