Tolna Megyei Népújság, 1980. december (30. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-10 / 289. szám
1980. december 10. ^PÜJSÄGS fi «ehetetlenseg, avagy a helybenfutás nem futás Műszaki konferencia a konzervgyárban A Paksi Konzervgyárban megkezdték a felkészülést az elkövetkező, várhatóan nehezebb évekre. Műszaki konferenciát tartott az igazgatóság és a szakszervezeti bizottság az ebédlő tágas termében. Erre az összejövetelre meghívták a szocialista brigádok vezetőit is, a szokáshoz híven. Népes kör tárgyalta a gyár idei eredményeit, továbbá a jövő esztendőre és a következő ötéves tervre várható nehézségeket, teendőket. (Alaptétel). A vezető panaszkodik. Tegnap az egyik gépkocsivezető azzal az ürüggyel, hogy rossz a ZIL Világítása, kiállt a munkából s egy fontos fuvar elmaradt. — Ma megvizsgálhattam a kocsit, semmi hibát nem találtak — mondja a vezető. — Felelősségre vonják? — kérdezem tőle. S kezdődött a helyiben futás. Kevés a sofőr, ha fegyelmit adnak neki, akkor elmegy... Szóval marad a panasz, a vezető tehetetlen. (Bizonyítás). Az alaptétel nem igaz. Az igen, hogy az említett gépkocsivezető ikijátszotta a főnökség utasítását. Az is igaz, hogy nem merték felelősségre vonni. De az már nem, hogy ha figyelmeztetik, fegyelmit indítanak ellene, azaz éreztetik vele, hogy tudják miit csinált, illetve mit nem csinált, akkor fogja magát és elmegy. Mivel lehet ezt bizonyítani? Tapasztalatom szerint a vándormadarak között ritkán akad jó szakember. A jó szakember pedig ha hibázik, és azért felelősségre vonják, nem kéri a munkakönyvét. Azt nem mondom, hogy nyilvánosan elismeri a hibáját, de az biztos, 'hogy marad a régi helyén, (Az alaptétel folytatása.) Az említett vezető akkor miért nem vonta felelősségre a gépkocsivezetőt? Kérdezzük meg a gépkocsi- vezetőt : „Kérem, szerettem volna beszélni a főnökkel, mert sürgős munkám volt otthon. Egyetlen órára kellett volna elmennem. de sehol sem találtam a főnököt. Azt mondták: már régen elment haza. Ezen bepöröfftem. Fogtam magam és letettem a kocsit. Ma p°dig azt az ürügyet találtam ki. hogy rossz a világításom és ígv az esti fuvart nem vállalhatom”. (A bizonyítás folytatása.) A főnök tényleg elment már délben a munkahelyről. Ezt máskor is megteszi. Van neki egy nyolcszáz öles szőlője, meg hatvan birkája. Ő volt a soros ebédet vinni a juhász- nak(l). Na már most: milyen erkölcsi alapja van a két embernek ahhoz, -hogy valamit is egymás szemére vessen? A gépkocsivezető nem reklamál sehol: örül, hogy ejnyebejnyével megúszta a dolgot. A főnök pedig kivágja magát: a munkásember nebáncsvirág(l), mert ha szólnak neki, akkor elmegy, s nem lesz sofőr. (Az ördögi kör.) Manapság minden percben, órában, napban beszélünk az érdekeltségről. Azt mondják sokan erre a történetre, hogy a két ember nincs érdekeltté téve a munkában. A gépkocsivezető akkor sem kap sokkal többet, ha az újabb fuvart elvégzi. A főnök meg fixfize- téses, nincs érdekeltté téve abban, hogy elküldje a sofőrt. Marad a helybenfutás. De ez olyan, mintha trappolnának. Látszik, hogy csak helyben- futnak, ezt ők is tudják, de azért emelgetik a lábukat, a kezükkel pediig segítenek, csapják a levegőt, mély lélegzetét is vesznek, csak éppen nem haladnák. Sokak szemében —- mivel ők is helyben- futnak — ez haladásnak számít, mert van olyan csapat is, ahol még a helybenfutást sem kezdték el. (Az alaptétel alaptétele.) Minden munkahelyen van fizetés. Amikor a gépkocsivezető elszegődött, akkor megállapodott valakivel, vagy valakikkel, hogy azért a munkáért mennyit kap. A szerződéskötéskor vitatkoztak: a gépkocsivezető keveselte, az, aki felvette erre a munkára, sokallta a pénzt. Végül tisztességesen megegyeztek. Az első időkben a gépkocsivezetőnek ném voltak gondjai, a délutáni fuvart is „vállalta”. Érezte és tudta, hogy tisztességes szerződést kötöttek. A gépkocsivezető főnöke annak idején, amikor vállalta a főnökséget, szintén tisztességes szerződést kötött. Tehát az alaptétel alaptétele: akkor még tudták, hogy a fizetésért dolgozni kell! Na már most, a gubanc akkor keletkezett, amikor az érdekeltség szóba került. Pontosabban már előtte, mert mindketten „rájöttek”, hogy „nincsenek” megfizetve(l), így lassan és észrevétlenül lazítani kezdték. Mindketten. S iákkor az ürügy is megteremtődött ahhoz, hogy bizonyítékot keressenek munkát- lanságukra. Az érdekeltség! Nincsenek kellően érdekeltté téve, tehát azért nem megy a munka... így az alaptétel alaptétele háttérbe szorult. Az, hogy a fizetésért dolgozni kell! (A bűvös szó: érdekeltség.) Egy klaszikus példa a sport- világból: tudsz úszni? Nem. Ha megfizetem? Akkor sem. Tehát, ha valaki nem tud úszni, vajon milyen érdekeltség mellett lenne jó úszó. Azt bizton merem mondani — nem tudok úszni —, hogy semmilyen mellett sem. A helybenfutókat lehet érdekeltté tenni? Mondjuk, ha egy hatalmas palánk elé állítunk valakit, ott parancsot adunk, hogy futás, abból csak helybenfutás lesz. Ha adunk neki ötszáz, ezer, tízezer forintot, akkor is — akármeny- nyire löködi a falat — csak helybenfutás... Térjünk vissza eredeti témánkhoz. A gépkocsivezető tisztes fizetésért nem végezte el a munkáját, a főnöke az ugyancsak tisztességes fizetésért ugyanúgy nem végezte el a munkáját. Milyen érdekeltség lenne jó ahhoz, hogy a tisztességes honoráriumért tisztességes munkát adjanak? Vagy lehet-e olyan embert érdekeltté tenni, aki még a — a kis fizetéséért sem dolgozik? Most a kis fizetés viszonylagos. Fogadjuk el azt, hogy a két alanyunk keveset kap. De... Ne feledjük, ők leszerződtek erre a munkára, elégedett arccal jöttek ki az irodából, amikor a szerződést aláírták. Téhetjük-e őket érdekeltté? Vajon akkor egy idő után nem kezdik-e el az újabb helybenfutást, újabb érdekeltséget kérve? Azt mondiuk a helybenfutás nem futás. De azt is tudjuk, hogy legtöbben nem beszélnek az érdekeltségről, csak futnak, nem ész nélkül, •hanem tempósan, tisztességesén, de biztos lábbal. Szerintem őket kell jobban érdekeltté tenni, s akkor a helyben fut ók is észreveszik, hogy ők nem futók. Ezt kívánja közös érdekünk is, de a helybenfutók érdeke is. Ez lenne az igazi érdekeltség... Mert a helyben- futás nem futás! HAZAFI JÓZSEF Ami itt elhangzott, teljes egészében jellemző egy jól dolgozó gyár helyzetére. A Paksi Konzervgyár erőpróbája tipikus, tehát érdemes részletesebben idézni a tanácskozást. Legfőképpen pedig azért érdemes, mert tisztán látják a jövőt, és az ösz- szefogás, a szigorúan fegyelmezett munka jelenti számukra a megoldást. Az, ami mindenütt követelmény, akár számolnak vele, akár nem. Hadd említsem meg elöljáróban, hogy sok dolgozó mondott véleményt, de mindenki röviden, csak arról, ami fontos közölnivaló volt. Örvös Ferenc igazgató beszámolója is tulajdonképpen rövid volt, mert mindig a lényegről beszélt, ezért érdeklődést keltett. Az igazgató mutatós számokat ismertetett. A most véget érő tervidőszakban több mint 200-zal csökkent a létszám — főként az erőműépítés miatt —, mégis nagy a termelési érték. Az idei évre 688 millió forintot terveztek, s azt meg is valósítják. Az egy foglalkoztatottra jutó termelés 40 tonna, öt évvel ezelőtt még csak 30 tonna volt. Az idén, a szeszélyes időjárás ellenére olyan ütemesen dolgozott a gvár, hogy erősen tudta mérsékelni a szabad napokon 4s munkaszüneti napokon végzett munkát. Pedig korábban mindig jellemző volt a szezonra a sok túlóra. Az idén október végéig 18 ezerrel csökkent a túlórák száma. Ehhez nagyban hozzásegítette a kollektívát a magas műszaki színvonal, a sok újítás, a feldogozó vonalak rendszeres korszerűsítése, belső megoldással. A termelőüzemek szocialista brigádjai jó munkakapcsolatot alakítottak ki a társosztályokkal. Jó volt az gvüttműködés a műszaki felkészítésben, a nyersanyagellátásban, a göngyöleg- és egyéb anyagellátásban. Az igazgató így fogalmazott: ennek a jó csapatmunkának az eredménye, hogy a nehéz körülmények ellenére valóra tudjuk váltani ez évi célkitűzéseinket. Legyűrték a vagonhiány okozta súlyos gondokat, megszervezték az irányvonatos szállítást. A termelékenység különösen sokat javult a gyárban az évek során. Nem véletlen az sem, hogy a bér- színvonal növekedése az előirányzottnál nagyobb volt. A következő időszakra nem terveznek termelésnövekedést, éppen ellenkezőleg: mérsékelt csökkentéssel számolnak a létszámcsökkenés következményeként Másrészt viszont tovább akarják javítani a gazdálkodást, a minőséget és a termelékenységet, már csak azért is, hogy ellensúlyozni tudják a megnövekedett terheket. Örvös Ferenc ismertette ezeket a változásokat, az energiaköltség növekedésétől a városfejlesztési hozzájárulás növekedéséig, majd a feladatokra utalt: — Jogosan vetődik fel a kérdés: mi lesz az árakba be nem építhető költségtöbblettel? Ezt az összeget a vállalati kollektívának kell kigazdálkodnia, még jobb munkával, még gondosabb, takarékosabb munkával. . . Arra kell törekedni, hogy fölöslegesen ne tároljunk semmit, ne fizessünk semmi után 10 százalékos kamatterhet, ha ezt elkerülhetjük ... Nagyon vigyázzunk meglévő értékeinkre, a gazdaságos felhasználásra !... A sok szorító intézkedés után jót is tudok mondani: a konzervipar, ezen belül vállalatunk is átkerül 1981-től a központi bértömegszabályozás kategóriába. Központilag négy százalékos bér- fejlesztés biztosított. Ameny- nyiben a vállalat bértömege engedi, további három százalékos bérszínvonal-növekedést hajthatunk végre. Magyarul: ha a létszámcsökkenésből vagy egyéb okokból bértömeg-megtakarítás van, az adómentesen felhasználható. Az a vállalat, amelyik alaphiányos vagy veszteséges, csak négy százalékig fejleszthet. A kör bezárul, csak akkor van több pénz, ha jobban, eredményesebben, takarékosabban, fegyelmezettebben dolgozunk. Amit termelünk, azt jó áron és gyorsan értékesíteni tudjuk. Amit vásárolunk, azt egy fillérrel sem vesszük drágábban, mint ahogyan a költségvetésünkben szerepel, és amit megvettünk, gyorsan, romlás nélkül feldolgozzuk, jó minőségű készáruként értékesítjük. Fejtegetését így folytatta a konzervgyár igazgatója: amelyik kollektíva gyorsan alkalmazkodik a megváltozott követelményekhez, az továbbra is megél, növekszik a jövedelme. Amelyik viszont nem veszi tudomásul, vagy nem ismeri fel időben a megváltozott szabályozók hatását, az nagyon nehezen fog boldogulni. Kérte a jelenlévőket, a részlegvezetőket és a szocialista brigádvezetőket, hogy a termelési tanácskozásokon és brigádértekezleteken be-. széljék meg, mit kell tenni ilyen körülmények között. Erre már előre készüljenek fel. Ellenvélemény nem volt, csak egy munkaszervezési hiányosságot említett az egyik brigádvezető. A teendők végrehajtásában egységesnek látszott a műszaki konferencia népes csoportja, vagyis „értik a leckét”. Minden felszólaló a tennivalókat sorolta vagy felhívta a figyelmet a még okosabb szervezésre, a még gondosabb munkára. Konkrétan, tömören. Fischer Ferenc termelési osztályvezető, Ambrus Ödön gyártásveztő, Sárközi Vilmos laborvezető, Bemáth Lajos a tmk-ból és így tovább. Az újítási hónap a konzervgyárban minden eddiginél eredményesebben zárult. A legjobbakat meg is jutalmazták. Az újítások hasznosításával megint előbbre lép majd a konzervgyár a termelékenységben. GEMENCI JÓZSEF Amíg le nem megy a rézszög ára Talán nyolc lépés hosszú és három lépés széles a műhely, amiért maholnap negyvennégy esztendeje fizet „lakbért” Prantner József cipész kisiparos. A műhely Szek- szárdon, a Rákóczi utca 21. szám alatt áll, közvetlenül egy varroda és a Hámori-lfé- le gumijiavító műhely szomszédságában. — Harminchatban, amikor a tanítómesterem, a Wild János bácsi megbetegedett, akkor jöttem ebbe a műhelybe dolgozni. De amióta az eszemet tudom, ebben a kis szobában mindig cipőt iavítot- tak — mondja az öreg. Pratner bácsi, ha megérd a kilencs záznyolc vamkett ő t — ő mondta így, hogy megéri — ötven éve lesz kisiparos ebben a szakmában. — Harminckettőben szabadultam. Akkoriban ott volt a műhelyem a Béla téri templom miellett, ahol ma egy borozó áll. No, nem sokáig, mert az öreg Wild átengedte a műhelyt. Ez jobb is volt, meg közelebb is az Újvároshoz, ahol lakom. — Józsi bácsinak sosem volt inasa? — Már hogyan lett volna, amikor „csak” nyolcszor vonultam be. A nyugdíjamhoz összesen nyolc és fél év katonaidőt adtak. Aztán negyvenötben Hévízen egy repülőtá. madáskor úgy meglőttek, hogy hetvenkét napig hason kellett feküdnöm. „Odakinn” voltam kórházban,, amerikai fogságban. Tizennyolc hónap után jöttem haza. Itthon még fél évet vámom kellett, hogy munkához foghassak, mert hogy ülni nemigen tudtam. Aztán, mikor negyvenhat végén nekifogtam a munkának, akkor meg anyag nem volt. Az emberek meg jöttek javíttatni, telis tele volt mindig a műhely 'javítanivalóval, meg rendelésekkel. Abban az időben még cipőt is csináltam. —• Jó nagy rendetlenség van itt a műhelybeni Kiismeri magát a halomba öntött cipők között? — Hát már hogyne ismerném ki. Mindig tudom hova nyúljak. Persze, van egy csomó olyan dolog, amire már úgy sem lesz szükségem, de tudja, hogy van... emlék, vagy mi a szösz... Esténként a járókelő, akinek éppen a Rákóczi utca felé visz a dolga, be-békük- kant az öreghez. Látja, hogy ég még odabenn a pilács, mert azt a madzagon csüngő valamit a legnagyobb jóindulattal sem lehet lámpának nevezni. — Hát bizony hatvannyolc éves vagyok, de istenuccse, addig akarom csinálni, amíg le nem megy a rézszög árá, merthogy mostanság kilója 320 forint. Anyag meg hol van, ho] nincs. Ha van, persze dolgozom, ha nincs'... megvár a munka. Az is igaz, amit megígérek valakinek, meg is csinálom. Ha az egészség en_ gedi, vagy ha a Laci nem csüng a nyakamon. — Ja, hát a lustaság Lacija. Ezt így mondják. Az öreg panaszkodik, manapság olyan sarkot biggyesztenek a cipőkre, hogy suszter legyen a talpán — illetve a sarkán —, aki megsarkialtja. Ha teheti, vagyis ha engedi munkája, szabad idejében legszívesebben horgászni jár. Mondjía is, mostanság már ez sem az igazi, legtöbbször csak a zsinórt áztatja. Ezenkívül van egy kis szőleje is, azt is meg kell munkálni... sárközi Fotó: Bakó Épül az észak-déli metró A tervezettnek megfelelő ütemben épül a fővárosban, az észak-déli metróvonal Arany János úti állomása. A Fővárosi 2. számú Építőipari Vállalat, valamint az Országos Szakipari Vállalat dolgozói a szakipari munkákat végzik, a KÉV pediig a lejtaknát betonozza. Készítik a vágányok betonágyát A cipészmester
