Tolna Megyei Népújság, 1980. december (30. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-25 / 302. szám
1980. december 25. Képújság s Ünnep - egyedül Néha az az érzésem, hogy kellemes karácsonyi ünnepeket kívánni éppúgy levelezőlapok feliratából a mindennapi szóhasználatba átment közihely, mint a BUÉK ... Ezt az egyszerűség kedvéért még rövidítettük is, mert nem szeretjük sokat koptatni a szánkat. Itt, Sári néninél azonlban valószínű, hogy a legkisebb méretű üdvözlő- kártya érkezését is öröm fogadnád Ilyen kártya, levelezőlap, jókívánság azonban soha nem érkezik. Sári nénihez minden hónapban egyszer kopogtat be a postás. — Amikor a segélyt hozza! Belépésnél még a közép- termetű embernék is kissé meg kell hajtania a fejét, hogy az ajtó szemöldökfájába ne verje. Az ajtó alacsony, a konyha kicsi, a szoba valamivel nagyobb. Földrajzilag g megyeszékhely köz- igazgatási területén belül vagyunk, az autóbusz végállomásától néhány száz méterre. A város innen nem látszik, emberek ritkán. — Egyedül élék! Azt is hozzátehetné, hogy szegényesen, de ilyesmit a nyolcadik X-ben már jócskán benne járó, idős‘asszony nem mond. Azt a kétes hitelű állítást, mely szerint a szegénység nem szégyen, aligha sovány pénztárcájúak találták ki. Sári néninek a büszkeség is „vagyontárgyai” közé tartozik, ezért nem szerepel teljes nevén ebben az írásban. 76 éves, 24 éve özvegy, nyugdíjjogosultsága néhai férjének sem volt. A megboldogult egész életében alkalmi munkákat végzett, tulajdonképpen az is csoda, hogy ezt a partoldalba bújó házikót öregségükre összehozták valahogy. Egy lányuk van, a Panni. — 56-ban elment. — Ír? — Tavaly előtt húsvétkor küldött egy lapot. Peruból, vagy honnan... Ha lehet, Sári néni még az itt jelzettnél is szófukarabb. A kérdező konok, pedig tudja, hogy nem érhet célhoz. Órák, ha nem napok kellenének, és mindenhogyan a bizalmas kapcsolat valamilyen formája ahhoz, hogy egy ember életének, élete elmagányosodásának útját végig lehessen járni. — Hogyan él, Sári néni? — Hogyan élnék? Mint a többi vénasszony! Szegényesen ... Jómódot sosem ismert, ami körülveszi most sem az. A segély a tanácstól jön, havonta, rendszeresen. — 1500 forint. ■— Sosem késik? Megrázza a fejét, mint aki képtelenséget hall: — Az? Soha! — Mire elég? A kérdés alighanem ostoba Vállat von: — Amire kell! Erről a pontról fokozatosan haladunk a nagyobb pontosság irányába. Lakbér az nincs, a 'házadó jelképes. Áramot egy 60-as és egy 25-ös izzó fogyaszt. Kenyeret hetente egyszer vesz, két kilót. („Kevés a fogam!”) Cukor, só, tarhonya, liszt. Tucatnyi tyúkja van, szerencsére jó tojók. („Egyet a minap elvitt a róka!”) Sokat teázik. („Háromszor főzöm ki a teafüvet, de akkor már igen halo- vány!”) — De azt talán csak nem akarja mondani, hogy megtakarítani is képes? Villámgyorsan rávágja: — Amim van, nem tartom itthon! Némi magyarázatul: — Olykor lemegyek a piacra. Zöldséggel, tojással... — Mi a legdrágább? A tüzelő, akármilyen kevés kell is belőle, mert hála a fennvalónak, a bibliai időkből származó csikótűzhelyen minden elég. A kert lepedő- nyi, de azért volt benne egy sor csemege kukorica. Annak a szára szintén a melegedést szolgálta. — Karácsony este mit csinál? — Korán lefekszem! Korábban, mint máskor, pedig télidőben sötétedéstől virradatig ágyban van. Nem alszik, csak fekszik és gondolkodik. Miről gondolkodik egy magányos, 76 éves asz- szony nagykarácsony éjszakáján? — Sári néni! Sok a szegény ember? — Fenéket! Ez a mai nép mind pénzes! A boltban zacskószám veszi a narancsot! A „miért” kérdés bajos feltenni, tehát a „hogyan” következik. — Hogyan kapott segélyt? Váratlan fordulat. A szó- fukar öregasszony bőbeszédűvé válik. Mert, hogy ő milyen ostoba volt! Mert milyen is lehetett volna, hiszen alig járt iskolát, és az a megboldogult ember sosem igazította el a Világ dolgaiban. Hiszen jogosultsága már régesteien régen megvolt, csak éppen nem kérte! Mármint a segélyt. Summás szentencia, amit egyébként a Rózsinak is mondott már azóta számtalanszor: „Kérni keli, hogy kapjon az ember!” A Rózsi egy hasonló korú asszony, de nagyobb háza van és varrógépe, mely utóbbiból ki tudja, mi módon, de valahogy eltartja magát. Meg ezenfelül büszke, rátarti, pedig a M segélykérés nem koldulás ... („kódulás”). — Ki adja a segélyt? Ki adná? A tanács! És ki a tanács? Némi habozás: — Az állam! (Tolna megye különböző tanácsai az idén másfélezer rászorulót részesítettek rendszeresen szociális segélyben. A teljes segély legkisebb összege havonta 1360 forint. Az évi 20 millió forintos segélyalap az Egészségügyi Minisztérium júliusban adott 1 milliós kiegészítésével bővült. Ennek legnagyobb részét az alacsony nyugdíjúak 2—2 ezer forintos támogatására fordították. Fordította az állam!) Karácsony ........Fölöttünk csengő, tisztán énekel az ég s az újszülött rügyező ágakkal lángot rak a fázó homlokok mögé.” (József Attila)
