Tolna Megyei Népújság, 1980. december (30. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-14 / 293. szám
/tolna 10 ^ÉPÜJSAG ;:U IRODALOM SZÁL AI JÁNOS: Novella hiim-hiim nyelven Mottó: A nyelvtudósok megállapították, hogy egyre szegényebb lesz a nyelvünk. Az utóbbi évtizedben mind jobban terjed a h üm-hüm nyelv, ami nemcsak nyelvünk, de kapcsolataink silányodását is mutatja. — Hát! — Hát! — Elmész? — El! — Hm! — Hm! — Pakolsz? — Ja! — Mit? — Mindent. — A felét! — Az egészet! — A felét! — Hát még mit nem? — Ezt is. — Ezt is? — Az enyém! — A tiéd? — Hát kié? — A miénk! — Ezt ni! — Csak mutasd! — Mutatom is! — Tudom. Ismerlek! — En is! — Tíz év elég volt rá! — Elég! — Sok is! — Bizony! — Es most hová? — Valahová! — De hová? — Mit törődsz vele? — Azért nem mindegy! — Nekem se! — Neked se? — Nekem se! — És eljössz majd? — Nem! — A gyerekhez se? — Hozzá se! — Miért? — Mert viszem! — Viszed? — Igen! — Ezt, ni! — Azt nem! A gyereket! — Ö az enyém! — A tied? — Ja! — Ez a tied! — Tartsd meg! Azt nem! Csak a gyereket! — Nekem ítélik! — A felét! — A felét? — Igen! — Megőrültél? — Nem! — Nem? — A gyerek is közös! — Az! — Na látod! — Mit, na látod? — Ha közös, a fele az enyém! — De én szültem! — En meg csináltam! — Tényleg megőrültél! — Ehhez te hülye vagy! — Mihez? — Az elmeállapotomhoz! — Orvosi eset vagy! — Ez majd kiderül! — Mikor? — Majd értesítenek! — Kik?' — A bíróság! — Beadtad? — Be! — Mikor? — Tegnap! — Akkor most elmész? — El! — Szia! — Szia! 1980. december 14. Ordas Iván: Ball bég alkuja A szultán haragja szörnyű, jutalmazó kedve azonban felemel: — erre saját pályafutása volt a legékesebb bizonyíték. Ha pedig egyszer úgy kegyeskedett dönteni, hogy elsöpri a gyaur magyarok országát, akkor ez kétségtelenül helyes döntés, melyért Szulejmán jutalmazásáról majd minden bizonnyal bőkezűen gondoskodik Allah. De addig is, míg Allahnak a szultáni döntés földi végrehajtóinak jutalmazására is jut ideje, nem árt ha ez irányban buzgólkodnak egy keveset ők maguk. E buzgól- kodás jegyében Báli nem sajnált drága idejéből bőven áldozni két férfiúnak, akiket az elkötelezettség különös láncai fűztek egymáshoz és hozzá. A láncokat közülük az alacsonyabbik, borotvált képű, kopasz, potrohos vett elő az udvaron felsorakozott három ekhós szekér egyikének derekából és jó kalmár módjára mutogatta azokat a bégnek: — Nézd, vitézlő uram! Micsoda finom munka! Köny- nyű, elszakíthatatlan, nem töri se a csuklót, se a bokát, tehát nem rongálja az árut! Ez a másik nyakra alkalmazható és tulajdonképpen akkorára hosszabbíthatod, amekkorára csak akarod. Magad is láthatod, micsoda előnye, hogy eközben a kéz szabadon marad és hasznos célra, teher cipelésére, vagy kívánságod szerint hasznosítható. Emezeket, a nehezebbeket, férfiak lábára kovácsolták. Járni ugyan lehet bennük, de csak épp a szükséges mértékig, elszaladni pedig soha... Aki a rabláncokat mutogatta, Kücsük volt, a híres rabszolgakereskedő. Ügynökei már gyakran megfordultak Bálinál. Az, hogy most maga a gazda, a nehezen mozduló Kücsük személyesen fáradt el Belgrádba, egymaga bizonyította, hogy nem közönséges üzletet rejt a közeli jövő. Kücsük bazári írnokként kezdte pályafutását és akkoriban karcsú volt, a kevésbé igényesek által még szemre- valónak is mondott. Nagyon hamar rájött arra, hogy a puszta irnokoskodásban még senki nem tollasodott meg. Elkezdett tehát jogi tanácsokat osztogatni és ügyes-bajos dolgaikkal egyre többen fordultak hozzá. Tanácsainak legalább kétharmad része ió volt. tíe mert Allah kellő szókészséggel is megáldotta, egykönnyen bebizonyította, hogy a maradék egyharmad- dal csak azért mondtak csődöt az érdekeltek, mert ők maguk értették félre. A rábeszélő szónak az egyszerűbb, pallérozatlanabb elmék előtt beláthatatlanul nagy az ereje. Kücsük rövidesen nemcsak tanácsolt, hanem kinyilatkoztatott. Fejét hátra vetette, szemét szűkre húzta és ujjával az előtte álló felé bökött. Később már elefánt- csont fogóban végződő nádpálcát használt erre a célra, mert bár szerette hangsúlyozni, hogy ő a nép egyszerű gyermeke, a nádpálcát tekintélyesnek érezte és rajongott a tekintélyért. Rövidesen féltucat kisegítő írnokot alkalmazott. Ez azért is helyes volt, mert ahogy a Kücsük által gyártott levelek, iratok felsőbb helyekre is eljutottak, nagyon hamar kiderült volna, hogy a neves írástudó meglehetősen hadilábon áll a helyesírással. Meglehet, hogy ezért is írt mindenkinél ap- róbb betűkkel, olyasformán, mintha tintába mártott lábú szúnyogok szaladgáltak volna jobbról-!balra és a papíroson. Kücsüknék a szokásostól eP ütő, lehengerlő stílusa volt. Csak azt az írnokot tűrte meg maga körül, aki híven alkalmazkodott az övéhez. Érdemes volt alkalmazkodni, mert bár munkaadójuk kíméletlenül kiuzsorázta közelállóit, általában nem volt hálátlan: — főleg, ha ez neki magának nem került pénzébe. Arra soha nem volt példa, hogy Kücsük bárkinek fizetett volna egy kupa serbetet, de másoktól a gránátalma drága, hűs levét is elfogadta. Az évek folyamán megtes- tesedett. Olyannyira, hogy két karja csak valamilyen' furcsa, félig lecsüngő madárszárnyra emlékeztető tartásban fért el a törzse mellett. Egyre ritkábban kelt útra pompás drinápolyi palotájából, de ha megtette. akkor mindenki tudta, hgoy nem vesztegeti hiába az idejét, hanem erső- és másodsorban a pénzét, hatalmát, de legalább ennyire hatalmának hírét akarja növelni. Ezt Báli is jól tudta és éppen ezért figyelte érdeklődéssel, hogy Kücsük milyen átszellemült gyönyörűséggel tudja részletezni a jó minőségű béklyók és bilincsek előnyeit. A rabszolgakereskedő zsíros, csillogó képén a háj már nem engedett teret semmiféle arcjátéknak. Báli tapasztalhatta. hogy ezt a hiányt feltűnően apró szája változatos csücsörítésével igyekszik pótolni. — Hasznos és szép áru, bölcs kalmár! — helyeselt lelkesen, mert eszébe se volt bilincseket venni. — De gondolom, nem azért székereztél vele idáig, mert áruba akarod bocsájtani... — Valóban nem, vitéz bég! — csücsörgött Kücsük. —' Mint jól sejted, ezeknek a bilincseknek csak akkor van igazán értékük, ha megfelelő kezekhez és lábakhoz kapcsolódnak! Balinak ezzel kapcsolatban egy cseppnyi kétsége sem volt. — Ezért vagytok itt? — kérdezte. — Ezért vagyunk itt! — bólogatott buzgón a kalmár. — És ha megengednéd, odabenn előadnám mindazt amihez magas segítségedért akarunk esedezni... A többes szám használata felesleges volt, ugyanis Kücsük kísérője egész idő alatt nem nyitotta ki a száját. Ez a kísérő tatár volt, Sejbánnak hívták, sőt már Sejbá- noktól való megkülönböztetése érdekében időnként Süket Sajbánnak is. A nagy, égő fekete szemű fiatalember több száz főnyi hordát vezetett és embereivel elsősorban nőrablásban jeleskedett. Az ilyesfajta hordák nem tartoztak szorosan a szultáni sereg hadrendjéhez. Csak vezéreik kaptak időnként utasításokat és ezek majdnem sosem tartalmaztak mást, minthogy járjanak az igazi had előtt, prédáljanak. martalóckod- janak, nyugtalanítsák és gyengítsék az ellenséget. Nem kevésbé fontos feladatuk volt, hogy gyorsan járó lovasok lévén sokkal többnek tűntek tényleges számuknál és így a szultáni sereg létszámának hírét is könnyűszerrel felnagyították. Süket Sejbán már régóta árnyékként követte Kücsü- köt, mert sok sikerélmény igazolta, hgoy érdemes követnie. Ha nagyothallása miatt nem is szólt, mások ajkáról könnyűszerrel olvasta a szavakat. — Uram! A vitéz Sejbán- nak lent legeltet a vár alatti réten néhány lovasa... — Legyünk pontosak! — vágott közbe Báli. — Vele együtt ikilencvenheten vannak! — Jól értesültséged bizonyítja, hogy nem kaptad érdemtelenül a bégi rangot, — bakóit Kücsük. — Nos, tatár barátaim nem véletlenül vetődtek ide... — Amiként magad se! — Amiként magam se, jól mondod, uram! Csakhogy én már rég elnehezedtem a lovagláshoz, szekérrel se szívesen járok, csak úti hintámmal Sejbán barátom intézi helyettem az áru beszerzését. — Tehát rabszolgaszerző útra mennétek? — Kétségtelenül! Csakhogy nem akármilyen rabszolgákat akarunk! Ezután kisebb gazdaságpolitikai előadás következett. Kücsük felvilágosítota a béget a piac törvényeiről. Arról, hogy ha áruhiány van, abból milyen haszon származhat egy jól felkészült és kellő áttekintő képességgel rendelkező kalmárra. Nem kevésbé arról, hogy árubőség idején milyen szabályozó tényezőket kell igénybe venni. Például az áru színvonalának emelését. Ilyenkor nem kell boldog-boldogtalan igényeinek kielégítésére törekedni, hanem csak a biztosan és jól fizető vevőkkel érdemes foglalkozni. Figyelembe vehetők az előzetes kívánságok is, mint például jelen esetben a kapudán basáé, aki gályákra alkalmas, izmos, életerős evezősöket keres. A szultáni hadjárat végeztével (Allah vezérelje diadalra a Nagyúr zászlaját!) bizton lehet számítani azzal, hogy a háremekben csak fiatal lányokra, netán gyermektelen, ifjú asszonyokra lesz szükség. Ha ez utóbbinak mégis van gyermekük, ezt az állapotot nagyon gyorsan meg lehet szüntetni. Igen, természetesen elsősorban karddal, bár érdemes gondol-' ni a janicsár iskolák növendékekkel való ellátására is. Ugyebár mindezt jól érti a bég? Báli bég kifogástalanul értette, amit a hosszú ismertetést követő első, lényegre törő kérdésével is bizonyított: — Mennyi pénzről akartok velem beszélni? — Kücsük nem szerette a kerek számokat és óvakodott ilyeneket mondani. Ismét, visszatért a piac keserű tör-, vényszerűségére és azt javasolta. hogy Báli elégedjen meg minden huszadik rab árával. A bég mosolygott: — Tréfás kedvedben vagy, uram! Mikor szoktál te ötödében üzletelni? Okosabb lenne, ha harmadában gondolkodnál! Kücsük leemelte turbánját, bizonyságul annak, hogy egy ilyen ajánlat hallatára még kockafején is a rémület ve- rejtékcseppjei gyöngyöznek. — A derék Sejbán inkább ellovagol innen, bég! Báli vállat vont: — Már eleget legelhettek a lovaid! Biztos volt a dolgában, mert itt az ő engedélye nélkül egyetlen kóbor martalóc se portyázhatott és ezt Kücsülk is jól tudta. Éppen ezért merült el az alkudozásnak mindama finomságába, amelynek oly nagy művészei a keleti emberek. Báli rövidesen megismerkedhetett a rabszolgake- reskedő rábeszélő képességének teljes gazdagságával. Őszintén élvezte a dolgot, így csak egy óra múlva zárta le a vitát. — Negyedrészben maradunk! — közölte ellentmondást nem tűrően és Kücsük még így is búsásan megtalálta számítását, mert Sejbánt szokás szerint ott csapta be, ahol akarta. Legszívesebben boldogan mosolygott volna. De nyomban kiderült, hogy a bégben emberére akadt. — Nekem is vannak lovasaim, — folytatta Báli. — Negyven elkísér benneteket az ifjú és vitéz Véli vezetésével. Véli kitűnő számoló... Búcsúzóul még egy tőrdöfést irányzott Kücsük szíve felé: — Ok természetesen nem érdekeltek a dologban. Tehát az általuk ejtett foglyokat maguk értékesítik. Ez méltányos, ugye? Részlet a szerzőnek a Móra Kiadónál rövidesen megjelenő „Tömöri, büszke vezér" cimü történelmi regényéből. Vilt Tibor szobra ALEKSZANDER BhOK: A vasútnál Töltés árkán, kasza-nem-járt sűrű gazban hever, s néz. mintha élne. Hímzett kendő vetve rá. — Gyönyörű s fiatal; haja fölkap a szélbe. Volt, hogy az erdőn járt ide be; nem zavarta a füst meg a lárma. Jött-ment a peronon idegesen, nem mondta sosem, kire várva. Három rohanó tűz-szem — hova hí? Ha huzat csap az arcra: pofon... Felüti fejét talán valaki, kihajolnak az ablakokon? S futván a szokott úton, vagonok csikorogtak, bongtak ütődve; minden zöld kocsi dalolt, s zokogott, s zökkent a kékek, sárgák csöndje. Álmos szemek nyíltak föl az üveg mögött, eleresztve azonnal a csendőrt és a fakószínű kert sövényét, őt is, a peronnal. Egyszer, hanyagul könyökölve rőt bársonypárkányra, egy huszártiszt kedves mosollyal köszöntötte őt. S rándult a vonat tova máris.... így száguldott el 'legszebb!k kora: ábrándokat űzve, hiába. Úti, vasúti, bú, fütty sikolya — szétrobban a szív is a gyászba! De mit... Hisz szíve űrrel rég betelt! Taszították térdre, a mélybe! S hány telhetetlen pillantást vetett a vagonok üres szemébe! Faggatni őt, ne közelítsetek! Nektek — mindegy; elege volt már; szerelem, ábránd, vagy a kerekek gázolták el — egyként nagyon fáj! (Rózsa Endre fordítása) Csendélet HEINE Bernáth Aurél festménye
