Tolna Megyei Népújság, 1980. december (30. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-14 / 293. szám
1980. december 14. NÉPÚJSÁG 11 Ikonok A moszkvai Rubjov Múzeum gazdag anyagából mutat be XVI—XVII. századi ikonokat a Szépművészeti Múzeum. Képeink a kiállításon készültek: Rt®®« Bevonulás Jeruzsálembe (Moszkva környéke XVI. század) Jézus bemutatása a templomban (Volga vidék XVII. század közepe (részlet) Madarász, a történelmi festő Nincs még egy magyar művész, akiinék munkáiból annyi olajnyomat készült volna, mint a ma 150 éve, 1830. december 14-én született Madarász Viktor festményeiből. A honi történelem nevezetes pillanatait felmutató, s az elveszett forradalmat sirató kompozíciók nyomán keletkezett reprodukciók óriási példányszámban keltek el a vásárokon, ott függtek a kocsmák falán, s jószerivel nem volt olyan otthon, ahol ne lehetett volna meglelni a Petőfi halálát, a Zápolya Izabellát, az Ónodi ország- gyűlést. S nem véletlenül. Az 1848-as szabadságharcot követő terror idején a nemzet lelkiállapotát tükrözték e képek, s táplálták a lángot, amelyet a forradalom tüze gyújtott. A társadalom bizonyos rétegei számára évtizedeken át ezek a festmények testesítették meg a magyar sorsot, a nemzetet sújtó tragédiát. Madarász Viktor nemzeti érzelmű' nemesi családból származott. A szabadságharc kitörésekor 18- évesen önkéntesként jelentkezett a forradalmi hadseregbe, s végig- küzdötte annak csatáit. Mindezek életre szóló, eszmévé szilárduló élményként alakították szemléletét, sorsát, pályafutását. A szabadság- harc leverése után apja külföldre menekítette, rövid ideig jogot tanult, majd a bécsi festőiskola hallgatója, s Waldmüller magánstúdiójá- nak növendéke lett. Egyénisége azonban nem érte be a sekélyes környezettel, az akadémikus festészettel; a történelmi piktora iránti vonzalma Párizsba vezérelte. Itt alkotta meg első jelentős művét, a Zrínyi Péter a fogságban című kompozícióját, s ugyancsak Párizsban készült a magyar romantikus történeti festészet egyik legjelentősebb alkotása, a kitűnően 'komponált drámai fény-árnyék ellentétre épülő Hunyadi László siratása. A korabeli francia kritika jó érzékkel ismerte fel: a mű nem'- csupán a magyar történelem egyik pillanatát jeleníti meg, egy nép jelentkezik itt az európai festészetben a maga tragédiájával. A mű komoly elismerést hozott alkotójának. A magyar művészék közül elsőként Madarász kapta meg a párizsi Salon nagy aranyérmét. A siker újább és újabb történelmi kompozíciók alkotására ösztönözte. Megfestette a Zrínyi és Frangepan a bécsújhelyi börtönben című alkotását, egyik legkvalitásosabb munkáját, a sodró erejű, különleges színhatású Dobozit, majd 1868-ban a Dózsa népét. Madarász Viktor 1870-ben Visszatért Magyarországra, ahol a müncheni akadémiz- mus ideáljaiért lelkesedő hivatalos műkritika éles támadást indított ellene. A sikertelenség elkedvetlenítette a művészt, s úgy vélte, rá a kiegyezés korabeli Magyarországon már nincs szükség. Visszavonult a festészettől, emlékeibe, illúzióiba mene- kedatt, s apjától örökölt üzletével foglalkozott. Törekvéseit mégsem akarta feladni, 1875-ben megfestette Petőfi halála című képét, ám ezen a valós tragédia bemutatása helyett már csak a kulisszák előtt harsogó, fennkölten pa- tetikus színjátékra telt. 1880 táján csalódottan, kiábrándultán végleg abbahagyta a festést, 20 esztendő múltán nyúlt csak ecsethez, s ha készített is még egy-két jó portrét, egykori önmagához már nem talált vissza. HARANGOZÓ MÁRTA Farkas Ferenc, a zeneszerző December 6-án a Zeneakadémia nagytermében a 75 éves Farkas Ferenc zeneszerző szerzői estjére gyülekezett a zenét szerető közönség. Farkas Ferenc személyében a zeneművészet és a zenepedagógia kivételes egyéniségét köszönthetjük ez alkalomból. Ha végig gondoljuk a közel negyven éves művészi pálya nehézségeit, olyan embert köszöntünk, akinek hosszú munkás élete minden momentumában helytállás és példaadás volt. A kezdeti nehézségekkel ő is ugyanúgy megküzdött, mint mindenki más, annak idején a 20-as évek elején. Farkas Ferenc a zene, a színpad és a nevelés mestere. Három, vagy talán több irányba is ível pályája, amelyet mindvégig páratlan energiával és okossággal tudott egységbe foglalni. Az a fajta művész, aki tudatosan beépít minden új anyagot, minden új ismeretet művészetébe. Weiner Leónál tanult, majd Romában Respighinél tökéletesítette tudását. Elsősorban zeneszerző és pedagógus. Szenvedélyes tanár volt. Farkas Ferenc érdeklődési területe szinte végtelen. A festészet, építészet, az idő és tér problematikája egyetlen szintézisben egyesül szemléletében, amelynek középpontjában az ember áll. Művészete emberközpontú, ezt bizonyítják vokális, színpadi és zenekari művei egyaránt. — Mi foglalkoztatja most a mestert? — Főleg vokláis jellegű műveket írok. Egy francia, duplakórusra íródott férfikari mű Villon versére: A szív és a test vitája címmel, s egy latin nyelvű kórusmű egy svájci kórus számára jelzi az utóbbi hónapok munkáját. Megyénk uj kézikönyve Kérdés érkezett a napokban a megyei könyvtár olvasószolgálatához: „Melyik volt az első hírlap .megyénkben, és ki volt ennek első szerkesztője?” A válasz pillanatok alatt megszülethetett: Tolna megyei Közlöny, 1873. március, Eszterbauer Mihály. A válaszadó rátermettségén kívül sokat segített egy most megjelent kis könyv: Tolna megye sajtóbibliográfiája 1873— 1980. A munka több mint kétszáz helyi újságot, folyóiratot, alkalmi kiadványt ismertet meg az érdéklődővel a hősi kezdetektől szinte napjainkig, A kiadás aktualitását növeli, hogy kétszázegy éve jelent meg az első magyar nyelvű folyóirat, a Ráth Mátyás szerkesztette Magyar Hírmondó. A sajtó .mindig fontos volt, ezt mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy a szabad sajtó első terméke, a 12 pont is így kezdődik: „Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését” — csak ezt követi a felelős minisztérium és más polgári—nemzeti követelés. A magyar nyelvűség, a napi, friss tájékoztatás és politikai befolyásölás, no meg az érdekességek jelzik mindmáig azt a sok ezer újságot, amely napjainkig megjelent. Valóságos kásahegyet kellett eddig átrágnia minden megyénkben kutatónak, hogy ebből a nagy számú lapból hozzáférhessen ahhoz, amely speciálisan helyi adatokat, érdekességeket, jellemzőket mutat, egyszóval, hogy megtalálja munkájának alapvető forrásait. Miben segítenek ezek a források? Főleg .abban, hogy olyan dolgokat mutatnak be, amelyek napjainkban már igen távolinak, szinte elképzelhetetlennek tűnnek, az egykori életet, szokásokat, mindazt, amit már nem őriznék az évtizedekkel később született emlékezek, amit az ügyiratok is elhallgattak, g így levéltári forrás sem tartalmaz. Nem szabad azonban kritikátlanul elfogadnunk a korabeli szemlélő álláspontját,*őt ugyanis sok körülmény akadályozta abban, hogy objektív lehessen. A naprakészségen, szenzációhajhászáson túl számolnunk kell nemcsak a vétlen, hanem a tudatos tévedés lényével is: ailig néhány kivétellel ezek az újságok az uralkodó osztály fizetett orgánumai voltak, annak szemléletét tükrözték. A felszabadulás előtt mindössze 1918— 1919-ből tudunk olyan fórumokról, amelyek túlléptek, túlléphettek ezen. Pedig, hogy lett volna mit mondaniuk, azt a változó történelem jól igazolta: 1919 előtt 13 hírlap jelent meg (1914-ben), 1945 előtt (1937-ben) 14. Ezzel szemben például 1974-ben 36 újság, folyóirat, üzemi lap látott napvilágot. Nem kevésbé érdekes az sem, hogy höl jelentek meg a sajtótermékek. Az szinte természetes, hogy Székszárd mint megyeszékhely van az élen (114 kiadvánnyal), Dombóvár 26—27, Bonyihád 20—21 megjelenéssel követi, Tamási, Paks, Duna- földvár a további sorrend. De sok apró község is osztozik még azon a száz periodikán, amely nem szekszárdi. így Gyönk, Kölesd, Ozora, Iregszemcse, Öcsény, Decs, s még felsorolni is nehéz, hogy hányán. Ne gondoljuk, hogy ezék csak amolyan helyi pletykák fórumai voltak, hiszen például a felsőiregi (ma: Iregszemcse) A harang című negyedévi folyóirat elsőként közölte Móra Ferenc egyik háborúellenes versét, már 1917-ben! A sajtóbibliográfia nagy előnye, hogy időrendi, földrajzi, szaknyomda- és névmutatóval jelent meg, valamint kiegészítéssel. Nagy könnyebbséget jelenít a kutatáshoz, az érdeklődő kíváncsiság kielégítéséhez. Mert nemcsak szigorú tudományos, de mosolyra fakasztó bibliográfiai adatok is találhatók e könyvecskében. íme egy a sok közül: ÁRADAT Bonyhád, 1935. január 6. „Egyszer és soha többé megjelenő tűzoltói napilap”: a lap irányzata és célja. Ezután jön a szerkesztőség, a munkatársak, a kiadó, és a lap ára: „A szerkesztésért felelősséget nem vállal Dlusztus Imre ö(nkéntes) T(űzoltó) E(gylet) titkár.” „Szenvedő munkatársak: a t.(isztelt) olvasók.” „Felelőtlen kiadó: A Bonyhádi Tűzoltó Egylet”, „A lap példányonkénti ára: Többet ésszel, mint beszéddel, Fogd be szád, s fizess kétszer”. Szatirikus tartalmú alkalmi lap, — ennyi talán ízelítőnek. Reméljük, kedvelt kézikönyvévé válik majd sokak számára ez a kis könyvecske, amely a Tolna megyei Könyvtár kiadásában látott napvilágot, s teljes egészében annak házinyomdájában készült. t. g. Szent Mihály arkangyal (Velikij Usztyug-i műhely XVI. század) Zrínyi és Frangepán a bécsújhelyi börtönben Hunyadi László siratása
