Tolna Megyei Népújság, 1980. december (30. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-14 / 293. szám
1980. december 14. ^ÉPÜJSÁG 5 Embert próbáló idő Cmhart n ró háló időkét éllünk. A szónak min- tmpert prOPa»Q_Han g értelmében, az időjárásra vonatkoztatva is. A korán és mindjárt teljes lendülettel beköszöntött tél, hidegével-ködével-lhaváVal- jegével próbára teszi még azt is, aki reggelente, meg es- telente néhány száz, legfeljebb pár ezer méteres útra kényszerül lakása-munkalhelye, munkalhelye-lakása közlőt t, Hát még mennyire megpróbálja azt, aki az isten szabad ege alatt végzi munkáját a mostani körülmények között. iLegtöbbet az ember bír ki, úgyszólván mindent, mert eszével, találékonyságával, ellenálló képességével úrrá tud lenni ott is, áhöl a gép csődöt mond. 'Természetes, Ihogy ebben az időszakban, a közlekedésben is megint az emberi tényezők kerültek előtérbe. Emlékszünk rá, az elmúlt évek úgyszólván mindegyikében ismertettük X, Y, Z stb, vezető nyilatkozatát, miszerint ők, az ő vállalatuk lelkiismeretesen fölkészült a télre, baj ndm lesz egy se. Aztán jöttek az újságírók a hóval', jéggel együtt és nem minden gúnyolódás és föl- háborodás nélkül elmondták, leírták, hogy X, Y, Z stb. Vállalata ígérni tudott, fölkészülni már kevésbé. Akadozott a közlekedés, a szállítás, alapvető élelmiszerek nélkül maradtak települések, elborított bennünket a hó és dideregtünk a központi fűtéses lakásokban. A múlt héten szerkesztőségünkben én voltam a „hóügyeletes”. így hát á tájékozott ember helyzetéből, az első kézből, első szájból kapott információk alapján tudathattam mindenkivel, nemhogy katasztrófa-helyzet nem állt elő, de még csak különösen súlyos körülmények közé sem jutottunk. Miért? Azért mert az idén az ígéret nem maradt ígéret csupán, hanem vallóban fölkészültek a télre. Pedig hirtelen jött, korán jött és mindjárt gorombán köszöntött be. Útjaink állapota — a körülményekhez képest — kielégítő. A vonatok késnek ugyan, de végül is nem számottevően és a MÁV illetékesei tudtak „nagyvonalúak” lenni például abban, hogy a gyorsvonatokat minden áldomáson megállították, mert a szükség parancsa az, hogy a biztonságos hazaérkezés akár tíz ember számára is, fontosabb, miint akár százak számára a gyorsaság. Pedig a MÁ'V igazán vállalatmonstrum, amely szerkezetéből adódóan lassabban mozdul, mint egy kisebb közösség. Most bebizonyította, hogy képes a gyors alkalmazkodásra a gyorsan változó körülményekhez. Hasonlóan szállhatunk az autóbusz-közlékedésről is. Itt, természetszerűleg, nagyobb késések is előfordultak, volt egy-'két járatkimaradás is, de a gyors beavatkozással mindig találtak megoldást a veszélyhelyzetek megszüntetésére. És ami a legfontosabb, a. megye közellátásában — ami az alapvető élellmiszerekbőL való ellátást illeti — fennakadás ezekben a napokban nem volt. Persze ez is több mindennek köszönhető. Elsősorban annak, hogy egyáltalán közlekedni lehetett. Aztán annak, hogy a kereskedelmi szervek megszervezték a szállítást kellő mennyiségben 'és — általában — kellő minőségben. És ne felejtsük el azt sem, hogy előrelátóan' az üzleteket, elsősorban a külterületek, kis községek üzleteit a késő őszi hetekben-napokban úgy feli töltötték, hogy akár hetekig, hónapokig bírtak volna bármilyen „ostromot” — a tejet, kenyeret 'kivéve. Jó időben mondjam, ezekből a cikkekből is elfogadható volt az ellátás. Sőt, hovatovább a sütőipari termékek minősége mintha javulna az utóbbi napokban a szekszárdi kenyérgyár ellátási körzetében is. A mezőgazdaság dolgozói számára jelenti a legnagyobb megpróbáltatást ez az időjárás. A kukorica, a cukorrépa jelentős hányada 'még betakarítatlan. Hogy mit jelent ilyen időben kukoricát, cukorrépát szedni és azt biztonságosan elszállítani, elképzelhetjük. De mi csak elképzeljük, hanem' azok1, akik a munkát végzik, minden elismerést ímiagérdémellnek. 'De maradjunk a közlékedésnéd. Az manapság igen sok kockázattal jár.: Emberre, gépre egyaránt. Pedig szállítani kell. Az kívánkoznék most ide, hogy „bármilyen áron”, de nem írom le, mert nem akármilyen áron, hanem a 'biztonság legteljiesebb betartása mellett. Gondoskodni kell a gépek biztonságáról, de legelőször az emberekéről. Mert nincs az az anyagi érték, amely felérne egy emberélet értékével. Közlekedési baleseteikről szóló 'tájékoztatóink az utóbbi hetekben sokkal jobb képet .mutattak, mint megelőzően a kényelmes nyári, őszi hónapokban.. Mi történt? Kézenfekvő a magyarázat, figyelmesebbek, 'fegyelmezettebbek lettek a járművezetők. A maszek-autósok éppúgy, mint a szállító járművek vezetői. Amikor ezeket, a sorokat írom, a meteorológia enyhülést ígér s a szekszárdi utcák bizonyságát is szolgáltatják az előrejelzésnek. 'Ideije is, mert amiti a városgazdálkodási vállalat ehnulasztott, azt most a napsütés1 pótolhatja. Nevezetesen azt-, hogy elolvasztja a szekszárdi járdákra rakódott és immáron jéggé „nemesedett” havat, úgy hogy egy-két nap múlva talán kéz- és lábtörés veszélye nélkül járkálhatunk. 'No és most hadd legyék egy kicsit ünneprontó. Any- nyi elislmenést írtam 'le az eddigiekben, hogy magam is kezdem sokallani. Tulajdonképpen arról van szó, hogy mindenki, a már két ízben is hivatkozott X, Y, Z stb. rendben elvégezte munkáját, eleget tett annak a feladatának, amellyel a társadalom megbízta és megtisztelte (hogy ne mondjam, megfizette érte). Hát erről van szó. Rendesen: dolgoztunk, elégedettek léhetünk magunkkal, hanem, ez imég nem ók a 'büszkéikedésre. Pláne nem akkor, ha arra gondolunk, hogy a itíél neheze még előttünk van és akkor is közlekedni, szállítani, dolgozni ‘kell. Különben is, hadd rontsam tovább az ..ünnepet” s cikkem elejének mondandóját, nálunk az általános hóvastagság amolyan Iharlminecentis volt. Kérdezzük csak meg a svédeket, a norvégeket, a finneket; a szovjetekről nem is beszélve, milyen hőmennyiség szokott náluk lenni ilyenkor december elején? Hát akkor... ? Mi mindenesetre küszködünk a téllel, amint látlhatjiuik, a mi megyénkben nem eredménytelenül. Ebben az esetiben is igaz, hogy a jó miunka, a tisztességes munka elnyeri jutalmát. Ha másban nem, hát abban, hogy biztonságos a közlekedés, megy a szállítás, az élelmiszer-ellátás megnyugtató, hogy optimisták lehetünk a nehéz napok-hetek után is. 'Ez 'is valami. Sőt ez igazán valami. LETENYEI GYÖRGY Kémény esi „aratás” A mezőgazda akkor arat, amikor vágásra érett a gabona, a halász, amikor hálóéretté váltak a halak. Az egyik, még szép, novemberi napon elmentünk Köményesre, hogy tanúi lehessünk a paksi halászati termelő- szövetkezetben az utolsó intenzíven kezelt tó lehalászásának. A környezet festői, az időjárás is derült napsütéssel ajándékozta meg a halászokat. Hanem a munka — tanúsítják képeink — így is rendkívül nehéz. Hát még, amikor metszőn süvít a szél, hordja a havat, s az ujja-k majd ráfagynak a háló kötelére — ilyenre is volt már példa. A kéményesi holt Duna-ág a paksi Béke Halászati Termelőszövetkezet tizenkét hektáros, intenzíven kezelt halastava. Ponty, busa, amur, csuka, kevés kárász van ebben a vízben, meg elvétve akad egy-két süllő is. A pontyok még kicsik, a busák váltak „hálóéretté", őket halászták ki ezen a napon, meg néhány nagy csukát és süllőt kellett eltávö- lítani, mert azok már veszélyessé váltak a kis pontyokra. Reggel 8 órakor kezdett a brigád, háromnegyed 12-re lett kész az első tanya. A szövetkezet elnöke, aki jelen volt ennél a lehalászásnál, elégedett, úgy mondja, nem számított ilyen eredményre. Főleg annak örült, hogy szépen fejlődnek a növendék pontyok. Rájuk majd jövőre kerül sor. Elégedettek a halászok, meg annak is örülnek, hogy szusz- szanásnyi időre kifújhatják magukat az inat szakajtó munka után. Tavaly száz tonna pontyot és negyven tonna busát termelt belföldi fogyasztásra a szövetkezet, az idei összegezés még tart. Egy tíztagú brigád naponta két vagon halat húz ki a vízből. A szövetkezetnek 133 hektár az intenzív vize, a nagy Dunán 44 kilométer az övék. Gottvald Károly képriportja Sipos János fél évszázada húzza a halét A brigád Kovács Tivadar irányításával húzza a „tanyát” Horváth István az ötkilós busával Link András és Tumpek János 38 kilő ponty Prantner Ferenc mázsáló Kispontyok a hálóban Üres 'a háló
