Tolna Megyei Népújság, 1980. november (30. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-13 / 266. szám
1980. november 13. NÉPÚJSÁG 3 A tomerőmü-építkezés Üj adóztatási rendszer Paksi „hátország” Tamásiban A lemezforgatódob mellett alig látszik Hopp Gábor minősített hegesztő. Ehhez nemcsak a saját gyártmányú berendezés, hanem a fiatalember méretei is hozzájárulnak. — Tizenhét évig dolgoztam az előző munkahelyemen. Szakmai fejlődés már az első évek után nem volt. Hiába a lakatos és a hegesztő szakmám, kis szövetkezetben dolgoztam, egyszerű munkákon. A fizetésem elérte a 3200—3500 forintos maximumot. Kénytelen voltam váltani. Hárman jöttünk el tavaly tavasszal a szövetkezettől ide Tamásiba, a VEGYÉPSZER gyáregységébe, azóta minősített hegesztők lettünk. — Ez szakmailag mit jelentett ? — kérdezem az örökké mosolygó hőgyészi Hopp Gábortól. — Szakmailag? Ilyen gépekről még nem is álmodtam, nemhogy egyszer ezen fogok dolgozni. — Anyagilag? — Ezerötszáz forintot pluszban. * Szubjektív sorok: Egyszer leírtam — tudatosan —, hogy az atomerőmű építése kapcsán kisebb fajta ipari forradalom zajlik ma Magyarországon. Nem győztem kapkodni a fejem ezután. A fanyalgók, a mindennél többet tudó íróasztalfilozófusok megtámadtak, hogy nem vagyok tisztában Hopp Gábor minősített hegesztő az ipari forradalom jelentőségével. Azt hiszem, erről kár lenne vitát indítani. De, volt szerencsém meggyőződni arról, mit is jelent annak a betanított munkásnak a szakmunkássá válás, aki addig „semmimunkát” végzett, olyant, amelyhez csak az erejére volt szükség, az eszére már nem. Ezt bizonyítja itt Tamásiban Hopp Gábor is, meg az a 26 társa, akik évekig végezték monoton munkájukat, s a fejlődésről — szakmai és anyagi — már régen lemondtak. Erre Tamásiban elkezdtek atomerőművi berendezéseket gyártani. Attól a naptól kezdve megindultak az emberek a szakmai felemelkedés útján. Ha valaki nehezen és sok energiával szerzett tudást, az remélem megérti ezeket a sorokat is. * Horváth István igazgató elégedett, de nem megelégedett. Három éve kezdték gyártani az atomerőművi berendezéseket. Falcellákkal kezdték, rossz körülményele között, tapasztalatok nélkül, kevés szakemberrel. A három év alatt előbbre léptek. Az idén már eredményesen tudják a saválló falburkolatokat gyártani. Egy másik csoport pedig különféle segédberendezéseket gyárt. A hónap végéig teljesítik az 1980-as paksi tervet. Befejezés előtt áll a lokalizációstorony emelőberendezése. Ez a munka már plusz, az év elején még nem tudtak róla. Jelenleg az 1981-es tervtárgyalásoknál tartanak, várhatóan értékben mintegy 110 millió forintot termelnek jövőre a paksi építkezéshez. — Műszakilag sok újat hozott a saválló burkolatok gyártása. Több célszerszámot kellett készíteni. A műhelybeliek szívesen tették ezt. Készült köszörűgép, hajlítóberendezés a gömbsüvegek gyártására, és még számtalan apró újítás, amit nem is tartunk számon — mondja az igazgató. * Az atomerőmű-építkezésre termelő csoportok ugyanolyan munkarendben dolgoznak, mint Pakson. Nyolcnapos folyamatos munka után hat nap pihenő. — Mindenkinek jól jött ez a beosztás. Az itt dolgozók még foglalkoznak háztájival, mivel sok a fiatal, többen házat is építenek — mondja az üzemvezető. — A vasárnapi munka ellen nem reklamáltak? — Nem tudok róla. így több a fizetés is, meg a szabad idő is. Ez pedig sokat ér, többet, mint a vasárnap. A közelmúltban átadott, 100 millió forintos költséggel épített nagycsarnokban beszélgetünk Pákozdi Jenő üzemvezetővel. A 36 méter hosszú szénacél szerkezet mellett állunk. Ez a munka többletként jelentkezett, de végül is az év végére kész lesz. * Hopp Gábor minősített hegesztő rövid, de érvényes tanulságokkal szolgáló összefoglalót adott: — Ha nem épül Pakson atomerőmű, belőlem sohasem lett volna minősített hegesztő. Akkor a vállalatnak nincs szüksége arra, hogy továbbképezzük magunkat. Tamásiban, a VEGYÉPSZER Vállalat gyáregységében van az egyik paksi „hátország”. Munkájukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy megépüljön az első atomerőmű Magyarországon. H. J.—G. K. Saválló acéllemezt hajlítanak a célszerszámmal Kisiparosok, kiskereskedők a lakosság szolgálatában Kérdem a kisközség „aranykezű ezermesterét” — foglalkozása szerint a szakszövetkezet tagja —, hogy miért nem váltja ki az iparengedélyt. Ha már egyszer — lakatos létére — mindent javít, bütyköl, fuserál, amivel a falu lakosai hozzá fordulnak, persze csak „feketén”, amolyan kontár módra; s ha már egyszer a községben nincs egyetlen kisiparos sem, leszámítva a női fodrászt... „Miért, miért?” — szól a viszontkérdés. „Azért, mert kisiparos létemre akkora forgalmat úgysem csinálhatnék, amit az adóhatóság elhinne, vagyis az adó miatt nem éri meg, hogy kiváltsam az ipart”. Ez a kis beszélgetés jutott eszembe a kormány legutóbbi döntésének olvastán, miszerint módosították a jövedelemadó -rendeletet . S jut eszembe annak kapcsán is, hogy az utóbbi években sor- ra-rendre jöttek a hírek: a szó valódi értelmében „kis ipart” űző emberek, s főleg a szolgáltató kisiparosok nem tartották érdemesnek a műhelyük fenntartását, nem utolsósorban az adóterhek miatt. A szolgáltatás szempontjából amúgyis fehér foltoknak minősülő kis települések még inkább kifehéredtek. S ez nem kis gond. Azért sem, mert faluhelyen éppoly természetes a televízió, a mosógép, a sztereóberendezés, és sok minden más, afféle civilizációs kellék, mint a városokban. Arról nem beszélve, ott még inkább lét- szükséglet egy sor olyan műszaki berendezés — a vízmotor, a vízmelegítő, a kerti kisgép, a praktikus szállító- jármű, a kis- és nagy motorkerékpár (az autóról nem is beszélve) —, aminek javítása, karbantartása gyakorlatilag megoldatlan. Ha elromlik egy tévékészülék, azt a legközelebbi városba kell szállítani, s a javításra várni vagy két hetet. Ha „lerobban” a kerti traktor, olyany- nyira, hogy mozdíthatatlan, akkor vontatót kell szerezni, mert többnyire csak a városba behúzatva remélhető a javítás. Vagy elképzelhető ama bizonyos falusi ezermester jóvoltából is, aki miért ne csinálná meg — diktálja ezt saját érdeke és a megrendelő érdeke is; ám e kettős érdekre mindeddig nem volt különösebb tekintettel a hatóság. Érthető. A kontármunka, az iparengedély nélkül végzett munka — ha egyszer nincs meg az az engedély —, a hatóság által nem szívesen látott tevékenység. A tanács csak a számára mérvadó jogszabályok szerint ítélkezhet és értékelhet... A kormány mostani döntése — amely szerint az alacsonyabb jövedelmű kisiparosok a jövőben kedvezőbb adófeltételek mellett működhetnek — nagy lépés a szolgáltatásfejlesztéssel kapcsolatos korábbi határozat megvalósítása irányába. E döntés értelmében az alacsonyabb jövedelmű kisiparosok, több évre szólóan változatlan adó fizetésével tehetnek eleget adózási kötelezettségeiknek. Magyarul: érdemes vállalkozni, s ha valaki elszánja magát a vállalkozásra, akkor lehetősége nyílik „bevezetni” az üzletet. Az adóhatóság lojális. Beszámítja a kezdeti nehézségeket, megértőén kezeli az első esztendők hullámzó üzletmenetét, közvetve lehetőséget ad a műhely jobb felszerelésére, a vevő-, illetve a megrendelőkör kiépítésére. A kormány döntése alapján a pénzügyminiszter részletes végrehajtási rendéletet ad 'ki, amely az adó-megállapítás eljárási szabályait is egyszerűsíti. S ez nemcsak a kisiparosokat érinti majd, hanem például a magánkereskedőket is, akiknek léte, működése megintcsak a kistelepülések ellátása szempontjából a legfontosabb. Mert nem biztos, hogy a kis falvakban, kis városokban csakis a nagykereskedelmi vállalatok „boltegységeinek” kell működniük (mely egységek áruellátása olyan, amilyen, adminisztrációja viszont kíméletlen következetességgel igazodik a „központ” előírásaihoz; működésük már csak ezért is nehézkes.) Egy magán-zöldségbolt, egy magán- vegyeskereskedés, uram bo- csá’ egy magánpékség adott esetben célszerűbb, rugalmasabb, s mindenki számára hasznosabb, kifizetődőbb vállalkozás lehet. Egy feltétellel: ha e kiskereskedők árubeszerzési lehetőségeit nem nehezítik különböző megkülönböztetésekkel. Ha az áruellátásért — s egyáltalán: a magánkisipar- és kiskereskedelem működéséért — felelős intézmények és szakemberek is felismernék azt, ami a kormány határozatából egyértelműen kiderül: ösztönözni, segíteni kell a lakossági szükségleteket kielégítő kisiparosi és magánkereskedői tevékenységet. VÉRTES CSABA Jövőre bőséges kínálat lesz építőanyagokból Már a jövő évi feladatokra készülnek az építőanyagipari vállalatok. A népgazdasági terv mintegy 51 ezer magánerős lakásépítkezéssel számol a következő évben — ebből 31 ezer egyedi családi ház lesz. A várható igényeket figyelembe véve készítette el az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium a Belkereskedelmi Minisztériummal közösen minden egyes megye részletes építőanyagellátási tervét. Az illetékesek tájékoztatása szerint a jövő évi ellátás rég várt „újdonsága” az, hogy nem lesz hiány födémszerkezeti elemekből. A Beton- és Vasbetonipari Művek 6 millió méter födémgerendát bocsát jövőre a belkereskedelem rendelkezésére (ez mintegy 13 százalékkal több az idén forgalmazott mennyiségnél). Arról is intézkedtek, hogy az 1980-ban és a megelőző évékben hiánycikként szereplő födémbéléstestből növekedjen a termelés. Úgy számítják, hogy a következő évben gyártandó 16 millió béléstest már összhangban lesz az igényekkel. Az építkezés megkönnyítése, a lakosság építkezési kedvének növelése érdekében 1981-ben kész födémszerkezetekkel is ellátják a piacot. Az előzetes felmérések szerint körülbelül másfélmilliárd téglára lesz szükség a magánerős építkezésekhez. Ezt az igényt az ipar maradéktalanul kielégíti. Cementből sem lesz hiány — a több mint egymililó tonnás hazai termelést 770 ezer tonna szocialista importból származó cement egészíti ki. Azbeszt- cement tetőfedő síkpalából körülbelül 7 és félmillió, hullámpalából & és félmillió négyzetméternyit, lefolyócsőből pedig 12 000 tonnát adnak át a belkereskedelemnek. A felsorolt mennyiségek az ez évi ellátásnak felelnek meg, de figyelembe véve a készleteket, bőséges kínálat várható. Nem lesz gond a fából készülő ajtó- ablakkínálattal sem. összességében, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium illetékeseinek értékelése szerint idejében megkezdődött a felkészülés a lakosság zökkenőmentes ellátására. (MTI) Elektródák a falban Amikor megláttam a kiálló fémeket, azt hittem, hogy az építők hagyták ott a kiálló drótokat. Később kiderült, hogy erről szó sincs. Az építőknek mégis közük van az elektródákhoz, amelyek ott éktelenkednek Szekszárdon, a Tambov lakótelepi, pontosabban a Jókai utcai házak falában. A panelházak már több mint három éve épültek. A három év alatt kiderült, hogy a házak két oldalát nem megfelelően szigetelik a panelek. A szélső lakásokban élők állandóan panaszkodtak: télen hideg a lakás, nyáron pedig átforrósodnak a falak. Az idén hozzákezdtek az oldalfalak szigeteléséhez. Nem mondhatnám, hogy gyorsan, de végülis jól megoldották a feladatot. Először Ongrocellel szigetelték a falakat, majd erre került az időtálló vékony habarcsréteg, amit fehérre meszeltek. Az Ongrocell nem szilárd anyag. A ráhúzott vékony habarcsréteg sem ad olyan védelmet, hogy könnyedén ne lehetne beszakítani. A lakótelepi gyerekek érdeklődését is felkeltette az új szigetelés. Látták, hogyan, miből készült, a szétszórt Ongrocell-dara- bókkal játszottak, érezték könnyűségét, szilárdságát. Az Ongrocell jó játéknak bizonyult darabokban is. és ki tudja már melyik gyerek ötlötte ki: játékszer lehetne a falon is... Annál is inkább játékszerré válhatott, mert a gyerekek találtak hozzá olyan eszközt is, amellyel „késdobálósdit” lehet játszani. Nem késekkel, hanem elektródákkal „bombázták” a falat. Ha jó szögben repült el az elektróda — ez a hegesztéshez használt vasdarab — akkor beleállt a falba. A gyerekek ujjongtak, ha sikerült beleállítani a falba az elektródákat a felnőttek pedig szidták a gyerekeket. Az ujjongás- szidalmazás eredménye, hogy van olyan fal, amelyikből nyolc elektróda áll ki, van olyan, ahonnan kevesebb. A falba dobált elektródák száma attól függött, hogy mennyi idő múltával avatkoztak be a felnőttek a gyerekek játékába. A gyerekek így is elcsúfították az építők munkáját. Játszottak, kihasználták azt a lehetőséget, amit az építők adtak a kezükbe. Az építők készítették el az Ongrocell- szigetelést, de ők hagyták szanaszéjjel az elektródákat is, akkor, amikor még a szomszédos házat építették. Egy kis túlzással mondhatnám azt is: az építők a gyerekek kezébe adták azt az eszközt, amivel élronthatták későbbi munkájukat. A gyerekek csak a dobálásért felelősök, az elektródákat ők csak megtalálták és jobb híjján késdobálósdit” játszottak vele... SZALAI JÁNOS V Befejezés előtt az acélszerkezet
