Tolna Megyei Népújság, 1980. november (30. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-11 / 264. szám

2 Képújság 1980. november 11. A szakszervezetek Lengyelországban Grabski cikke a Tribnna Luduban Lengyelországban jelenleg három, egymással párhuza­mos szakszervezeti struktúra létezik: a megújult és átala­kult ágazati szakszervezetek, a „Szolidaritás” elnevezésű független, önkormányzatú szakszervezeti „szövetség” és a további tucatnyi egyéb szakmai szervezet, amely a dolgozó kollektívák akaratá­ból jött létre a különböző vállalatoknál — írja Tadeusz Grabski, a LEMP KB titká­ra a Trybuna Ludu hétfői számában. A szakszervezetek ügye — folytatja Grabski -— kiemelt politikai és ideológiai kérdés­sé vált számunkra. Politikai kérdés azért, mert a szak- szervezet jellege, helye és Peking ~ Vád a „tízek” ellen A Kínai Népköztársaság Legfelsőbb Népügyészsége ál­tal létesített különleges ügyészség hétfőn kikézbesí­tette a vádiratot Csiang Csing asszonynak és kilenc társá­nak, akik fővádlottként sze­repelnek a „Lin Piao és Csian Csing ellenforradalmi klikk” ellen sorra kerülő per­ben. A különleges ügyészség kö­zölte a vádlottakkal, hogy a büntetőjogi törvény alapján joguk van a védelemhez és védőügyvédek igénybevételé­hez. A törvény értelmében a vádlottaknak hét nap áll ren­delkezésre a vádirat tanul­mányozásához, ami azt jelen­ti, hoey egy hét múlva meg­kezdődhet Kínában az ,.év­század pere”. Az MTI tudósítójának ér­tesülése szerint a vádindít­ványban nem kevesebb, mint hatvan vádpont szerepel, ezek száma azonban csökkenhet, illetve módosulhat a tárgya­lás során. A vádpontok több­sége alapján a bíróság halál­ra ítélheti a vádlottakat. A hírek szerint a Kínai Kom­munista Párt vezetése rend­kívüli körlevélben tájékoztat­ta a párttagságot a készülő perről. szerepe szorosan összefonó­dik Lengyelországban a szo­cialista rendszer működésé­vel, valamint azért, mert a szakszervezeti mozgalomban végbemenő átalakulást rend­szerünktől idegen, olyan el­lenséges erők akarják befo­lyásolni, amelyek nem a moz­galom tökéletesítését, hanem gyengítését, sőt valami más­sal való helyettesítését akar­ják. Ideológiai kérdés azért, mert a szakszervezeti moz­galomban végbemenő válto­zásokat a pártot vezérlő szo­cialista alapelvekből kiindu1- va kell értékelni. A lengyel szakszervezeti mozgalomban tapasztalható jelenségekkel kapcsolatban — hangsúlyozza a kb-titkár Hivatalos, baráti látogatá­sának befejeztével hétfőn el­utazott (Moszkvából Mengisz- tu Haile Mariam, a Szocialis­ta Etiópia ideiglenes katonai kormányzótanácsának elnöke, az Etióp Dolgozók Pártjának megszervezésére alakult bi­zottság elnöke. A Vnukovói repülőtéren a vendéget Leo- nyid Brezsny9v, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségé­nek elnöke és több más szov­jet vezető búcsúztatta. Kéthetes látogatása során Mengisztu Hadié Mariam és az általa vezetett etióp kül­döttség többízben találkozott Brent Scowcroft tábornok, Ford elnök egykori nemzet- biztonsági főtanácsadója és Reagen egyik fő külpolitikai szakértője hétfőn Moszkvába utazott. Az utat azelőtt vet­ték tervbe, hogy Scowcroft bdkapcsolódott Reagan kor- teshadijáiiatába, de a nyugal­— a párt viszonya világos, nyílt és őszinte. E viszony alapja a marxizmus—leniniz- mus által vezérelt következő három elv: Először — a szak- szervezetek, illetve az állami és gazdasági apparátus kap­csolatát a függetlenségnek, az önállóságnak és az együtt­működésnek kell jellemez­nie; Másodszor a párt abból indul ki, hogy a szakszerve­zetek akkor tevékenykednek eredményesen, a szocializmus javára, ha következetesen védelmezik a dolgozók érde­keit; Harmadszor — a párt a szakszervezeti mozgalom egységének talaján áll, értve ezen mindenekelőtt a szocia­lista eszmei egységet, a mun­kásosztály céljainak és érde­keinek egységét. Leonyid Brezsnyevvel és a szovjet kormány vezetőivel. A megbeszélések homlokteré­ben a két ország viszonya, valamint a nemzetközi hely­zet néhány időszerű kérdése állott. Az etióp vezető országjáró körútja során Volgográdba, majd a Kazah SZSZK-foa lá­togatott. Részt vett a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 63. évfordulója tiszte­letére Moszkvában rendezett ünnepségeken. Hétfőn, el­utazása előtt a Kremlben Leonyid Brezsnyev és Men­gisztu Hailé Máriám közös szovjet—etióp dokumentumo­kat írt alá. mázott tábornok közölte: tá­jékoztatást ad majd Reagan nézeteiről a szovjet főváros­ban. A külpolitikai tanácsadó nem hivatalos minőslégben utazik és nem is visz magá­val üzenetet Moszkvába >— közölték Reagan környezeté­ből. Brezsnyev Indiába látogat Leonyid Brezsnyev, az SZKP KiB főtitkára, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke Szam- dzsiva Reddinek, az Indiai Köztársaság elnökének és In­dira Gandhinak, az Indiái Köztársaság miniszterelnöké­nek meghívására december első felében hivatalos, baráti látogatásra Indiába utazik. Pártértekezletek a Szovjetunióban A Szovjetunióban az Októ­beri Forradalom évfordulója után folytatódnak az előké­születek az SZKP februárban sorra kenülő pártkongresszu­sára. Országszerte megkez­dődtek már a magasabb fokú pártszervek küldöttgyűlései: itt megválasztják a kerületi és a járási pártbizottságokat, illetve a küldötteket a maga­sabb pártszervek tanácskozá­saira. A pártértekezleten nagy hangsúlyt kannak a gazdasá­gi munka kérdései. Mint a Pravda megállapította, a párttagok küldöttei nagy fe­lelősséggel vizsgálják meg az elmúlt időszak munkájának tapasztalatait, elemzik az eredményeket és a hiányos­ságokat egyaránt. Az új öt­éves terv előkészítése során a pártszervezetek arra töreked­nek, hogy fokozzák a terme­lés hatékonyságát minden te­rületen. Központi helyet kap­nak la tanácskozáson azok a megállapítások, amelyek a jövő évi terv vitája kapcsán az SZKP Központi 'Bizottsá­gában hangzottak el a soron következő feladatokról. Ugyancsak fontos helyet kap­nak a felszólalásokban azok a megállapítások, amelyek a pártmunka továbbfejlesztésé­vel, a szovjet demokrácia fej­lesztésével függnek össze. •A kongresszusi felkészülés­sel párhuzamosan a maga­sabb fokú pártszervezetek megvitatják azt is, milyen gyakorlati teendőik vannak a központi bizottság legutóbbi határozatainak végrehajtásá­val kapcsolatban. Mengisztu elutazott a szovjet fővárosból Brent Scowcroft moszkvai útja Angola nemzeti ünnepén Jö Hír „käueorszägböl” Látogassunk el az évforduló alkalmából Angola fővárosá­ba. Luanda zajos utcáin, ahol vasárnaponként az emberek tízezrei hömpölyögnek, mind­untalan megcsapja az ember orrát a f ekete kává illata. Mi, magyarok, kávéivó nemzet­nek valljuk magunkat, az an­golaiakhoz képest azonban ebben csak kezdők vagyunk. Igaz, mi csak isszuk, ők vi­szont termelik is. Ügy hírlik, az angolai kávé minősége, aromája a legjob­bak közé tartozik. Az ötvenes évek elejéig erről nem sokat tudott a világ. Angola csak azóta vált „kávéországgá”. A portugál gyarmatosítók felis­merték, hogy az ásványkin­csek mellett a kávéexport a legjövedelmezőbb beruházás, így aztán Brazília, Kolumbia és Elefántcsontpart mögött Angola meglepően gyorsan zárkózott fel negyediknek a kávétermelők sorába. A tenmelés növekedése oly rohamos volt, hogy sokan el sem hitték: akadtak szép számmal, .akik blöffnek vél­ték az egészet, mondván „a kávé árát akarják ily módon leszorítani”. A valóság azon­ban más volt. 1953-ra Angola összes exportbevételének a fele már a kávéból szárma­zott. Több mint kát és fái ezer európai vállalat szakoso­dott az angolai 'kává feldol­gozására, s legalább ennyi gazdagodott meg rajta. A kávéültetványeken dol­gozó munkás akkoriban még nem ízlelhette a fekete za­matét. Nemhogy kávét, gyak­ran ételt, lakást sem kapott. Sokezer embernek vált sír­helyévé a portugáloknak kin­cset érő föld. lA Ifüggetlenság kivívása után elsőként a kávéültetvé­nyeket államosították. A fel­szabadító harc fő ereje, az MPLA első kongresszusán ki­mondták, hogy az ország fej­lődésének motorja a mező- gazdaság. Ennek vezető ága pedig épp a kávétermesztés. iA helyes határozatot még­is a termelés visszaesése kö­vette, minthogy az országból elmenekült 400 ezer portugál között voltak a kávétermesz­tés szak emberei is. A 2300 feldolgozó üzemből 2000 át­menetileg leállt, csakúgy mint az osztályozó helyek többsége és a szárítóüzemek. Akadozott a szállítás. Ráadá­sul a dél-afrikai hadsereg pusztító hadjárataival több ezer hektár ültetvényt fel­égetett. Mindennek következ­tében ‘a függetlenség előtti évek termésátlagának csak mintegy harmadát tudták el­érni. (A nehéz évek azonban el­múltak: Angola újra „kávé- országgá” lett. A tavalyi szü­ret idején 70 ezren dolgoztak a földeken, köztük sok ezer egyetemista lány és fiú. Az idei termés a becslések sze­rint már jóniak ígérkezik. (seres) Öt évvel ezelőtt, 1975. november 11-én vált független­né Angola. A nemzetközi imperializmus nyílt, fegyveres agressziót indított a fiatal népi Angola ellen. Már a függetlenné válás első napjaiban fegyveres szakadár csoportok, a Dél-afrikai Köztársaság reguláris hadsere­gének egységei és külföldi zsoldosok törtek az országra. Az angolai nép azonban a Szovjetunói, Kuba és más szocialista országok sokoldalú internacionalista segítsé­gére támaszkodva visszaverte az agresszort. A külső be­avatkozás meghiúsításával, a háborús sebek begyógyí- tásával a népi Angola gyökeres társadalmi-gazdasági változtatásokhoz kezdett. Államosították a nagy ipari vállalatokat, a bankokat, és földet osztottak a parasz­toknak. Angolában ma, november 11-én tartják az első vá­lasztásokat, majd megalakítják a nemzetgyűlést. Az or­szágban folynak az MPLA Munkapárt december elején tartandó második kongresszusának előkészületei. Az Angolai Népi Köztársaságban az egyik legsürgetőbb feladat az írástudatlanság felszámolása. Szinte felfogha­tatlan: a felszabaduláskor Angola minden 100 felnőtt afri­kai lakosa közül összesen egy (!) tudott írni-olvasni. A portugál időkben a tanköteles gyerekek közül minden 10. kezdte el az iskolát, de csak minden 50. fejezte be. Képün­kön: gyerekek az új Angola egyik iskolájában. Rómába utazott az MSZMP küldöttsége Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának meg­hívására hétfőn Rómába uta­zott az MSZMP Központi Bi­zottságának küldöttsége Óvá­ri Miklósnak, a Politikai Bi­zottság tagjának, a KB titká­rának vezetésével. A delegá­ció tagjai: Lukács János, a Baranya megyei pártbizottság első titkára, Horn Gyula, a KB külügyi osztályának he­lyettes vezetője és Verők Ist­vánná, a külügyi osztály munkatársa. PANORÁMA BUDAPEST Losonczi Pál, a Népköztár­saság Elnöki Tanácsának el­nöke, Lázár György, a Mi­nisztertanács elnöke és Apró Antal, az országgyűlés elnö­ke fogadta Nagy Györgyöt, hazánknak a Kongói Népi Köztársaságba akkreditált rendkívüli és meghatalma­zott nagykövetét, aki a kö­zeljövőben utazik állomás­helyére. * Faluvégi Lajosnak, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­sének, az Országos Tervhiva­tal elnökének meghívására hétfőn hazánkba érkezeit Gerhard Schürer miniszter­elnök-helyettes, a Német De­mokratikus Köztársaság Ál­lami Tervbizottságának elnö­ke, hogy a két ország terve­ző szervei közötti együttmű­ködés kérdéseiről tárgyalá­sokat folytasson. PRÄGA Lubomír Strougal csehszlo­vák miniszterelnök hétfőn baráti munkalátogatásra Bul­gáriába utazott. Kíséretében volt Josef Simon miniszter­elnök-helyettes és Andrej Barcak külkereskedelmi mi­niszter. A csehszlovák kor­mányfő bolgár kollégájával, Sztanko Todorovval egyebek között a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről tár­gy al. VARSÓ A Lengyel Legfelsőbb Bí­róság hétfőn a szakszervezet bejegyzésének alapjaként el­fogadta a „Szolidaritás” ál­tal eredetileg kidolgozott alapszabály-tervezetet, azzal a két függelékkel együtt, amelyet a szakszervezeti szö­vetség később csatolt terve­zetéhez. A függelékek két nemzetközi konvenció ide­vágó részeit, valamint a gdanski megállapodásnak a működési alapelveket rögzítő első részét tartalmazzák. A legfelsőbb bíróság úgy dön­tött, hogy a szakszervezeti szövetséget e függelékekkel kiegészített alapszabályzatá­nak elfogadásával kell re­gisztrálni. KOPPENHÁGA Nicolae Ceausescu román államfő hétfőn'Stockholmból Koppenhágába érkezett. A repülőtéren II. Margit dán királynő és Henrik herceg fogadta. Ceausescu négyna­pos látogatása alatt Anker Jörgensen miniszterelnökkel tárgyal majd. TEHERAN Iránszerte tömegek tüntet­tek hétfőn Szadeh Ghotbza- deh volt iráni külügyminisz­ter letartóztatása miatt. Te­heránban, Qumban és több iráni nagyvárosban követel­ték a tüntetők az iráni dip­lomácia egykori vezetőjének szabadon bocsátását. ATHÉN Görögországban hétfőn be­zártak az üzletek, bankok, szórakozóhelyek és iskolák, a tömegközlekedés pedig telje­sen megbénult. A Görög Ál­talános Munkásszövetség fel­hívására a szolgáltatások, a közlekedés és a közoktatás mintegy másfélmillió dolgo­zója lépett 24 órás országos sztrájkba. A dolgozók ötna­pos munkahetet és az inflá­ciót ellensúlyozó béremelést követelnek. ADEN Fegyveres harc tört ki Észak-Jemenben a kormány­csapatok és az ellenzéki Nemzeti Demokratikus Front egységei között — jelentette hétfőn a Jemeni Népi De­mokratikus Köztársaság rá­diója. A front célja a Szaúd- Arábiával szövetséges, kon­zervatív rendszer megváltoz­tatása. Jo ígeret Hétfő esti kommentárunk. Emilio Colombo, az Olasz Köztársaság külügyminisztere szovjet kollégája* Andrej Gromiko meghívására Moszkvába érkezett. Két ilyen ország külügyminisztereinek tanácskozása joggal tarthat számot széles körű figyelemre: a jelenlegi nem­zetközi helyzetben ez az érdeklődés fokozottan indokolt. Olyan időpontban találkoznak, amikor már túl vagyunk az amerikai és a nyugatnémet választáson, amikor Itáliában is új kor­mány kezdte meg működését. Ma élénk várakozás tapasztal­ható világszerte és a nemzetközi porond nagy veszélyei mel­lett ismét szó esik a javulás lehetőségeiről. Olaszország Nyugat-Európa jelentős NATO-hatalma. Olyan állam, amely csatlakozott az atlantiak eurorakéta- döntéséhez, de — az NSZK-hoz hasonlóan — annak hangoz­tatásával, hogy törekedni kell a tárgyalásos rendezésre. Ezt a hosszabb távon esetleg fontos kitételt — ugyancsak Borai­hoz hasonlóan — érthetővé teszi, hogy Itália rendkívül érde­kelt az enyhülés vívmányainak fenntartásában. E megálla­pítás igazságát jól tükrözik az olasz—szovjet gazdasági kap­csolatok. Itália — és ez nem csekélység — a negyedik helyen van a Szovjetunió nyugati kereskedelmi partnerei között. A Fiat-gyárral kötött emlékezetes megállapodás, amelynek je­gyében felépítették a Zsiguli-, illetve Lada-gyárat, csak egyi­ke volt a mammut üzletkötéseknek. A fejlődés azóta is töretlen és ez a bizonytalan nemzet­közi helyzetben jó ígéret. A kölcsönös áruforgalom tavaly tíz százalékkal növekedett és elérte a 2,2 milliárd rubelt. Úgy tűnik, a növekedés nem állt le: az év első félévében a for­galom meghaladta az 1,3 milliárd rubelt. Az ismert külpolitikai nézeteltérések ellenére az elmúlt években megszaporodtak a két ország kormányközi találko­zói. 1975 októberében huszonöt évre szóló együttműködési megállapodás született. Ezt négy esztendő múlva kiterjesz­tették, szélesítették. 1977 januárjában Forlani, akkori külügy­miniszter látogatott Moszkvába. 1979 júniusában és 1980 má­jusában újabb külügyminiszteri találkozóra került sor a szov­jet fővárosban. Az utóbbinak olasz részről már a mostani vendég, Emilio Colombo volt a résztvevője. A jelenlegi tár­gyalás nemcsak a kétoldalú kapcsolatok alakulása, hanem nemzetközi kisugárzásuk szempontjából is hasznos lehet. HARMAT ENDRE

Next

/
Thumbnails
Contents