Tolna Megyei Népújság, 1980. november (30. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-05 / 260. szám
1980. november 5. InTÉPÜJSÁG 3 Megyei MSZBT-napok Közeleg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója. Ehhez kapcsolódik hazánkban a szovjet kultúra bemutatkozása a legkülönbözőbb műfajokban. A rendezvényekből megyénk is kiveszi a részét, hiszen Szekszár- don került sor a szovjet könyv ünnepének országos megnyitójára. Ugyanebben az időszakban, elsejétől tizenötödikéig rendezik meg már lassan tíz éve az MSZBT-napokat, Tolna megye ötvenkét MSZBT- tagcsoportjának rendezvény- sorozatát. Nem lehet és nem is fontos minden évben valami újat kitalálni, hiszen nem a rendezvények jellege, főleg nem a száma jelenti az MSZBT-napok igazi tartalmát. Sokkal inkább fontos tudatosítani, sőt élményszerűvé tenni a két párt, a két állam és nem utolsósorban a két nép barátságát. Az idei események között is lesz író—olvasó találkozó, élménybeszámoló szovjet utakról, az olimpiáról, a testvérmegyei kapcsolatok eredményeinek az összegzése. Rendeznek rendhagyó irodalomórákat, vetélkedőket, kiállításokat. A tolnai gimnáziumban például rendhagyó földrajzszakköri foglalkozást tartanak. Ünnepi ülést tart az orosz szakkör is, és nemcsak ebben a gimnáziumban. A moziüzemi vállalat az idén is forgalmaz összeállítást hírességi és új szovjet filmekből, és ezeket kívánság szerint a tagcsoportoknak is levetítik. A szovjet filmhét keretén belül a MO- KÉP igazgatóhelyettese, dr. Vas József tart előadást. A bonyhádi cipőgyár tagcsoportja vetélkedőkkel, illetve pályázatokkal ünnepel és nemcsak tagcsoporton belül. Már évek óta kapcsolatot tartanak a város más tagcsoportjaival, az iskolákkal, a művelődési központtal. Sor kerül az idén is a tamási járás tagcsoportjainak találkozójára, ezúttal Gyön- kön. A paksi atomerőműnél nem okoz gondot a program összeállítása. A pártbizottság, az MSZBT-tagcsoport, a Barátság klub és a művelődési központ összehangolt programot szervez. Találkoznak ezenkívül mindenütt a megyében az úttörők a pionírokkal, a KISZ-esek a komszomolis- tákkal, a veteránok a gyerekekkel, s diáklevelezések szép hagyományait is számba veszik az iskolákban. Újabb kapcsolatok felvételére is sor kerül ebből az alkalomból, amiből lehet, hogy életre szóló barátságok születnek. A szovjet emberek életének minden területéről szerezhetnek információt igen széles rétegek az idei őszi rendezvények idején. * A testvérgazdaságok bemutatják egymás termékeit, némely tagcsoport védnökséget vállalt a Szovjetuniónak exportálandó áruk minősége felett, immár nem először. A kultúrán és a gazdaságon kívül szó lesz ebben az időszakban a sportról, a népművészetről és a mindennapi életről is. Sajátossága az idei programnak, hogy a szovjet kultúra napjain, a szovjet könyv ünnepén kívül erre az időszakra esnek a mi politikai könyvnapjaink és a szövetkezeti könyvhetek. A KISZ- alapszervezetekben már tartanak az ifjúsági könyv és sajtó napjai, hetei. A rendezvények nemhogy nem zavarják, sokkal inkább összefonódnak és kiegészítik egymást. Tavaly ősszel Pálfán egy épülő szerelőcsarnok aknái között az építésvzetővel a termelőszövetkezeti építő- brigádokról beszélgettünk. Az építésvezető mérnök és a Fejér megyei Sárbogárdiról került — nem termelő- szövetkezettől — a pálfai Kossuth Tsz-thez. Hogy egy szövetkezetben lényegében ipari tevékenységet folytathassanak — állapítottuk meg —, ahhoz először is olyan életkörülményeket kellett teremteni nemcsak a szövetkezetben, hanem a tsz-en kívül, a községben is, hogy a diplomás, a kvalifikált szakember szívesen menjen oda dolgozni. Keresztes András, a megyei tanács beruházási főelőadója mondta: — Még az új gazdasági mechanizmus előtt a szövetkezetek kivitelező kapacitását úgy lehetett biztosítani, hogy egy-egy nagyobb beruházást megkapott vagy a tanácsi építőipairi vállalat, vagy egy építőipari ktsz. Köztudott, hogy ha saját építőibrigád csinálja a munkát, nem kell várni a fölvonulásra, szállításra, gyorsabb a murakia, és nem mindegy, hogy mondjuk egy mag- tárpadlásos istálló esetében, hogy öt hónap vagy egy év alatt épül fel. Palócz András, a belecskai Szabadság Tsz fiatal elnöke is, akárcsak Keresztes András, a gyors munka híve. — Szárítót építünk. Igaz, ez nem kifejezetten építőipari tevékenység, de nálunk az építőbrigád nem csupán épít. Másféle ipari tevékenységet is folytatnak. Lakossági szolgáltatásokat: hegesztést, lakatosmunkát, üvegezést. Ha kell, tatarozzák a tagok otthonát, de elvégzik a szövetkezetben is a karbantartási munkákat. Nem is régen egy belecskai régi épületből postaépületet alakított ki a brigád. BelecSkán a szövetkezetben most mindössze tíz-tizenkét tagja van a szövetkezeti építőbrigádnak. Ők sem amolyan igazán építők, inkább a szakipari munka az övék. — Természetesen ez nem baj — mondta Keresztes András. — Emlékszem, amikor Zombán egyszerre két szakosított telep is épült. Akkor még úgy kelett összer verbúválni a munkaerőt. Persze, ez csak úgy ment, hogy olyan emberek akadtak, akik csak addig voltak a tsz-ben, míg elkészült a beruházás. De meg kelj hagyni, igen tisztességes munkát végeztek a két vagy három év alatt. Aztán aki nem maradhatott, az ment máshova. Mert akadt mindig munka a megyében. ■Ozoirán talán egy hónappal ezelőtt adtak át sertéstelepet, amelyet AGROBER-tervek alapján a helyi Egyetértés Tsz saját építőbrigádja épített föl. Katona István elnök büszkén mutatta meg az új, korszerű telepet. Ma Tolnia megye hatvanhat termelőszövetkezetében van építőbniigád. Vagyis valamennyiben. Természetesen akadnak olyan szövetkezetek, ahol jelenleg nincs építkezés, tehát nincs szükség a munkaerőre, de megyeszerte mindenütt folynak az átépítések, a rekonstrukciók, mint a nagykónyii Koppányiment'i Egyesült Tsz-ben is, ahol a meglévő épületéket alakítják át, újítják föl a szövetkezet építőmunkásai. Bátaszéken a Búzakalász Tsz-ben 50 millió forintos beruházáson dolgoznak az építőmunkások. S hogy hogyan, arra szintén Keresztes András válaszolt: — Tavaly májusban kezdték meg -a földmunkákat a területen, s most, október 21-én már átadták négy, egyenként 1200 férőhelyes hizlaldát, elvégezték a járulékos beruházás munkálatait is, már csak egy szociális épület, egy boncoló és egy fiaztató befejező műveletei vannak vissza. Az ötven tagú brgiád szép és szorgalmas munkát végzett Ugyanez elmondható a faddi Lenin Tsz építőbrigád- jária is, ahol szintén ötven- milliós beruházáson dolgoznak. És még sorolhatnánk a szövetkezeteket, ahol istálló, magtár, szárító épül saját erőből, néhol saját tervek alapján. A megyében már próbálkoztak építőipari szakembereket tömörítő járási szervezet életre hívásával is. Ez volt a TÖVÁL. A megye négy TÖVÁL-ja azonban „nem hozta” a hozzá fűzött reményeket, így a szekszárdi, a paksi és a dombóvári járás TÖVÁL-ját felszámolták. Csak Tamásiban maradt meg egy — megreformált szervezet —, a SZÖVÁL. S. J. A műhelyben írt árcédula Kereken tíz forint volt tavaly a szocialista iparban a száz forintnyi lekötött eszközre jutó nyereség, harminchárom fillérrel kevesebb, mint 1978-ban. A most januártól érvényes szabályozók ennél is radikálisabban csökkentették, csökkentik az eszköz- és bérarányos nyereséget, azaz rendkívüli -mértékben megnőtt és megnő a költséggazdálkodás jelentősége. Ráadásul nem átmeneti, hanem hosszú távú követelmény érvényesítésével kell számolniuk a termelőhelyeknek, ezen a területen is. Széles körben tapasztalható ugyanakkor, hogy ennek a feladatnak csak egy-egy részletét látják az érintettek. Vagy a gyártás és gyártmánytervezés, a termelésirányítás, vagy a műhelyek dolgának ítéltetik a költségek csökkentése; vagy az anyag, az energia ellenértéke kerül időszakosan a figyelem sugarába, vagy az élőmunk-szükséglet lehetséges mérséklése. Egy-egy munkahely adott viszonyai között a költségek mérséklése megkívánja a súlypontok kijelölését — így ahol például az úgynevezett általános költségek gyors emelkedése a föltűnő, ott természetes, hogy ennek okai kerüljenek bonckés alá — ám ezzel együtt is igaz, hogy az ésszerű költséggazdálkodás a termelőtevékenység egészét átfogó folyamat. Azaz minden részelemnek megvan a maga szerepe, rendeltetése, s megvannak a maga tartalékai. Tavaly a szocialista iparban az anyagköltség 67,8 százalékát tette ki a termelési költségeknek, ám az átlagon belül nagyok az eltérések. Van, ahol az arány 33—51 százalék (például a bányászatban, a műszeriparban), s van, ahol 74—80 százalék, így például a vegyiparban, az élelmiszeriparban. A tetemes eltérések, valamint a termékkibocsátás technológiai jellemzői egyaránt arra intenek, hogy veszélyes egyoldalúság lenne minden megkülönböztetés nélkül az ipar valamennyi területére kimondani: takarítsanak meg a földolgozott anyagokból, s így mérsékeljék a költségeket. Gyakran éppen arról van szó, hogy a műhelyben azért pazarlódik az anyag, mert az előkészítés valamelyik láncszeménél „takarékoskodtak”: rossz a technológiai előírás, nem bizonyul eredményesnek a javasolt anyaghelyettesítés, hibásan tervezett a szerszám. Sok példát lehetne sorolni arra, amikor rossz helyre szól a címzés: ésszerűbben, takarékosabban, olcsóbban, kisebb ráfordításokkal. A te’rmelés végpontján, a műhelyben sok mindenen már egyszerűen nem lehet változtatni! S bár igaz, hogy a termék árcéduláját akár képletes, akár tényleges ez az árcédula, a műhelyben írják, ám a plajbászt korántsem csak a műhelybeliek fogják. Figyelmet érdemel sok más mellett a fel nem osztott költségek évek óta tartó folyamatos, a termelés- növekedésnél, a vállalati nyereségnél jóval gyorsabb ütemű emelkedése. Utalhatunk az állásidők és a túlórák ismétlődő váltakozására, bár tavaly és idén némileg csökkent a korábbi, nagymértékű túlóráztatás. Vagy hivatkozhatunk a gépkihasználásra, ami szintén függvénye a termelés előkészítő mozzanatainak. Veszélyesen leszűkül a látóhatár azon a termelőhelyen, ahol a költséggazdálkodást, pusztán azért, mert a műhelyből kerül ki a termék, a műhely nyakába varrják, s csupán a műhely feladatának tartják. Jogos ez akkor, ha a korábbi termelési, előkészítési szakaszokban minden úgy történt, ahogyan azt az észszerű költséggazdálkodás, az árcédula reálissá tétele megkívánja. Jogos minden elszámoltatás a műhelyben akkor, amikor a kellő feltételek nem hiányoztak a folyamatos, szervezett munkához, ám csak látszatteendő az, ha mindenki szorgalmazza a józanabb ráfordítási arányok kialakítását szóban, tettekben viszont magára marad a műhely, s vagy boldogul, vagy nem. Az országgyűlés legutóbbi ülésszakán, a kormány öt esztendőre szóló munkaprogramjának vitájában Kádár János kézenfekvő igazságot fogalmazott meg, amikor azt mondotta: „Az önköltséget az ipari vállalatoknak nem egyszerűen kiszámítaniuk, hanem — ahol lehet — csökkenteniük kell”. A műhelyben írt árcédulák némelyike éppen azt bizonyítja, hogy még sokat kell tenni e valóban kézenfekvő igazság gyakorlatban való érvényesítéséért. MÉSZÁROS OTTO Konténerrakodó Űj konténerrakodó darut telepítenek a MÄV Józsefvárosi pályaudvarának konténerállomásán a már meglévő negyventonnás mellé. Az új daru, amely két sínpár felett dolgozik, nagymértékben növeli majd az állomás kapacitását, meggyorsítja és megkönnyíti a konténerek mozgatását. Szakmát szerző felnőttek Tanulni felnőtt fejjel napjainkban természetes dolog, így aztán senki sem akad fenn azon, hogy több mint hat és fél százan munka mellett szerzik meg a szakmunkás-bizonyítványt. A szakmaszerzésnek ezt a módját gyakran szorgalmazzák a vállalatok, szövetkezetek is, de nem ritka, hogy a dolgozók jelentkeznek tanulási szándékukkal. Az első esetben a munkáltatók így szeretnék növelni szakembereik számát — köztudott, hogy manapság a vezetők egyre többet törik azon a fejüket, hogyan lehetne csökkenteni a munkaerőgondokat. A dolgozókat pedig a több tudás utáni vágy mellett egy nagyon is érthető érdek ösztökéli a szakmaszerzésre: a magasabb fizetés. Ennek alapján indult meg korábban a felnőtt-szakmunkásképzés Szekszárdon, a műszergyárban, a bőrdíszműben, s többek között a Bonyhádi Ruházati Szövetkezetben is. Tolna megyében az idén 16 szakma ismereteit sajátítják el felnőttek. De a szakmákat nézve elgondolkodtató kép alakul ki. Az új szakmunkások valamennyien két területről kerültek az iskolapadokba. Kisebb részük a kereskedelemből, illetve vendéglátóiparból jött, a többiek kivétel nélkül mezőgazdasági, illetve azzal kapcsolatos szakmák tudományával ismerkednek. Hogy számokat idézzek a statisztikából: 113- an szerzik meg a szarvasmarha-tenyésztő, 110-en a sertéstenyésztő szakmunkásbizonyítványt, 82-en pedig bolti eladók lesznek. Okvetlen szükség lesz rájuk, magasabb szintű tudásukra, de jó lenne, ha más területen tevékenykedők is tanulásra adnák fejüket. Mert például köztudott, hogy megyénkben is milyen fontos lenne az építőiparban a szak- képzettség fokozása. Mert az új lakásokban, középületekben található elképesztő mennyiségű bosszantó hiba nemcsak az építők nemtörődömségéből, slendriánságából fakad, hanem oka azoknak a szakismeretek hiánya is. Fontos lenne az is, hogy a szolgáltató tevékenységet végzőknek több szakmája legyen. Például, hogy' a vízvezeték-szerelő esetleg a csap javításakor levert csempét is vissza tudja erősíteni. Mert ma ehhez legtöbbször egy másik szakembert kell hívni. A felnőttek szakmaszerzése minőségi változást eredményezhetne az iparban is. Ma ugyanis még azért is van oly nagy szükség erre, mert a vállalatok, szövetkezetek szakemberigénye jóval nagyobb, minthogy azt az ipari- tanuló-képzés ki tudná elégíteni. Ha pedig a több szakmával, s nagy gyakorlattal is rendelkező szakemberek száma magasabb lenne az iparban, a gazdasági szerkezet szükségszerű alakítása, a termékváltás, új technológiák bevezetése nem ütközne gyakran alig leküzdhető akadályokba. —szí— T éesz-építőbrigádok Az ozorai tsz új sertéstelepének fiaztatója
