Tolna Megyei Népújság, 1980. november (30. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-23 / 275. szám
IO ^PÜJSÁG 1980. november 23. Art Buchwald: Sürgős vizsgálatot kérek IRODALOM ík z orvostudomány terüle- M;;. lén a nagy áttörés a §\ nyolcvanas években az | lesz, hogy az emberi test számára gépi pótalkatrészeiket fejlesztenek majd ki. Az már ma is közismert tény, hogy milyen jó szolgálatot tesznek a szívritmus- szabályozók, a műanyag ízületek és csípők, a mesterséges acéllálbalk és -karok, valamint a beültetett, mesterséges szerviek, amelyek átveszik az alkalmatlanná vált emberi szervek funkcióit. (Lehetséges, hogy túlságosan optimista vagyok, és azonban már élőre látom, hogy 1989-re testünk fele Citoa- Geigy, Mannesma nn vagy Alusuisse készítményű alkatrészekből áll majd. ...Egy ember belép Georg emlbertesit-javítóműhelyébe. — Mivel szolgálhatok? — kérdezi Georg. (Kezébe vesz egy javítási űrlapot, és hozzáfog a rovatok kitöltéséhez.. — Volna szíves az ellenőrző padra fáradni, hogy megvizsgál jalm? A férfi eleget tesz a felszólításnak, és Georg a csavarok segítségével felemeli. — Mi a helyzet a térdével? — Kocogáskor gyengének érzem. — Akkor valószínűleg ki kell cserélnem a golyóscsapágyat, meg a futóművet. — Néhány feljegyzést tesz, majd folytait ja: — Mikor vizsgáltatta meg utoljára a lábizmait? — Körülbelül egy évvel ezelőtt. Miért kérdi? — Kopási tünetek mutatkoznak. Van Újfajta, acélszá- lakkal megerősített radiál- izmuník, amelyre ötévi jótállást adunk. — Valóban szükségem van rá? — Ez teljesen attól függ, Vajon újra futni óhajt-e? A férfi toeleegyezően bólint ,és Georg valamit firkál a lapra. — Mi a helyzet a karjával? — A jobb karom fáj, teniszkönyököm van. — Nos, ákkor alighanem lökésgátlót kell beépítenünk. Az ujjízületei rendben vannak? — Azt hiszem. Mindenesetre még ökölbe tudom szorítani a kezemet. Georg megvizsgálja a férfi mindkét kezét.-— Az ujjhegyeit ki kell cserélnem, a körmei rozsdásodni kezdenek! *— Ide hallgasson — mondja az ügyfél. — Én csak rutinellenőrzésre jöttem. Testem jelenleg ötven éves, és semmi kedvem ahhoz, hogy miég temérdek pénzt ruházzak belé! •— Van még valami, ami zavarja? — Igen, fáj a hátam, amikor tomagyakorlatokat végzek. Valahányszor meg akaróim érinteni a lábujjaimat, recseg- ropog! Georg végighúzza kezét az ügyfél hátán. — Ettől féltem — mondja. — Az ön gerincoszlopa teljesen hasznavehetetlen. Ki' kell cserélnünk. Olyan hát- tengelyeket ajánlhatok önnek;, amelyek élethossziglan tartanak. Ha nem működnek teljes megelégedésére, akkor ön visszakapja a pénzét. És mi van a fejével? — Az rendben van. Még mindig egészen jól szuperál! — önnek azonban erősen hull a haja. (Beültetést kellene végeztémé. Időálló orlon- ból készült hajfajtát ajánlhatok, ez olyan erős, hogy soha többé nem kell kalapot viselnie. Georg újabb adatokat jegyez fél. Azután megjegyzi: — Ügy látom, ön nem kap elég levegőt. Ki kell cserélnem a tüdejében a szelepeket. ön svájci, ugyebár? — Igen, persze. De miért kérdi ? — Mert, ha amerikai volna, akkor a pótalkatrészeket a tengeren túlról kellene hozatnom, s ez két hónajiig tartana. — Elkészült? — érdeklődik aiz ügyfél. — Igen, ennyi az egész — Válaszol Georg. — És meddig tart majd a javítás? Georg egy pillatást vet a munkatervére. — . Ha csütörtökön reggel nyolc órakor jön, akikor délután öt órára minden elkészül, kivéve, ha a műszereink olyasvalamit is találnak, amit én nem vettem észre. — Ha kijavítja mindazt, amit szükségesnek tart, akkor garanciát adhat arra, hogy a testem legalább még két évig rendben lesz? — Hogyan tehetném? — tiltakozik Georg. — Azt hiszi talán^ hogy orvos vagyok? Fordította: Gellért György Gömöry Albert: KAKUKK cióval; olyan műszaki csodák Elöljáróban sietünk leszögezni, hogy ez nem az a kakukk. Tehát nem kakukk alákúak (cuculiformes) rendjébe és a kakukkfélék (cucu- lidae) népes családjába tartozó cuculus canorus, amelyik a tojásait előszeretettel helyezi idegen madarak fészkébe, s 'agresszív hajlamú fiókája közvetlenül a kikelés után már olyan erős, hogy minden tojást, vagy már kikelt fiókát kilök a fészekből. Értekezésünk tárgya ama békésebb természetű kakukk, amelyik nem fészekben, hanem régi' faliórákba épített kis házikóban lakik; nem rak tojásokat másók óráiba, és névrokonára csupán abban az egy dologban emlékeztet, hogy időnként ő is azt mondja: kakukk! Manapság már meglehetősen nehéz igazi, megbízható kakukkhoz hozzájutni (igényes, önmagára valamit is adó embernék eszébe sem jut holmi csiricsáré, tarkára festett műanyag bóvlit vásárolni), ezért hát, ha az ember — már jelentős élettapasztalatokkal a háta mögött — eljut abba a korba, amikor szükségét érzi annak, hogy kakukkot vegyen, elkészülhet rá, hogy ez igen sok időbe és utánajárásba fog kerülni. A fiatalabb korosztályok tagjai többek között ezért is idegenkednek a kakukktól. De az igazi ok valószínűleg az, hogy a kákukkos óra elmés, de tulajdonképpen végtelenül egyszerű, mechanikus szerkezet, amely nem szolgál semmiféle technikai szenzámellett, mint egy Philips magnetofon vagy egy elektronikus zsebszámológép, .szinte kövületnek tűnik. De hát sebaj, nem az a. feladata, hogy csodálatot keltsen ; a kakukknak az a dolga, hogy ésszerűen tagolja az óra monoton ketyegését, se többet, se kevesebbet ne ,'kakukkodon, mint amennyi kell; tehát mindig annyit, ameny- nyit a kismutató jelez, illetve az óra felénél egyet. Ezt némelyek talán unalmasnak, egyhangúnak vélik, vagy pedig szorongató érzéseket kelt bennük. Részben érthető, mert a kakukk nemcsak az időt jelzi, hanem óráról órára figyelmeztet árra, hogy életünk, ha tetszik, ha nem, halad a halál felé; úgy, ahogy a homokóra felső kely- héből megállíthatatlanul peregnek 'alá a finom 'kis szemcsék ... Ezzel a gondolattal bizony nem könnyű megbarátkozni, de ha idővel mégis sikerül, akkor az ember azt is belátja, hogy. >nem a kakukk könyörtelen, ‘ 'hanem az idő, a kakukk csak következetes. Következetes abban is, hogy soha semmi mást nem mond, csak annyit, hogy: kakukk! Gazdájának így nem okoz csalódást; biztosak lehetünk benne, hogy a legnagyobb frontátvonuláskor, vagy az uralkodó széljárás hirtelen változásakor — amiről köztudott, hogy nemcsak az emberi szervezetet, hanem a műszereket, finomabb szerkezeteket is megviseli — sem lehet a kakukkot rábírni, hogy például rigó módra fütyüljön, vagy csalogány módra énekeljen. Elképzelhető persze, hogy valamilyen leleményes ezermesternek sikerülne áthangolnia a kakukkot, és ezzel a sötét manipulációval elérné, hogy a továbbiakban ne kakuk'koljon, hanem — mondjuk — nyávogjon; de a kísérlet iákkor is hiábavaló lenne, mert a kakukk erkölcsileg (tisztán kerülne ki az egyenlőtlen küzdelemből, s az egész művelet végül is nem eredményezne mást, mint a kakukk halálát és a manipuláció csődjét. Kevesen tudják, hogy magány ellen is nagyon jó a kakukk. Az egyedüllét óráiban megszólaló madár mintha csak azt mondaná: nem vagyunk végérvényesen magunkra hagyatva, nem szabad elkeseredni, mert van még balzsam Gileádlban a legro- mantikusabb fájdalmakra is. A magány csak múló, átmeneti állapot; ám ha mégis tartósnak és feloldhatatlannak bizonyulna, még akkor is van egy utolsó szalmaszál, amiben megkapaszkodhatunk; és ez nem más, mint ő maga, a kakukk, aki kitart mellettünk mindhalálig. S ez a bizonyosság megnyugtatja az embert. Van akinek a kakukkal való huzamosabb együttélés során új szokásai alakulnak ki, s a barátság egyre meghittebbé válik. Gyakran előfordul például, hogy a kakukktulajdonos, ha mondjuk háromnegyed tizenegyre ér haza, nem rohan azonnal a lifthez, hanem inkább még sétál egy kört a háztömb körül, méghozzá pontosan olyan ütemben, hogy fél perccel tizenegy előtt forgathassa meg a kulcsot a zárban. S lám: alig teszi föl a kalapját a fogasra, már köszönti is a hűséges kakukk. Az ilyen Szép, baráti gesztusok kétségkívül elmélyítik, tartalmasabbá teszik a kapcsolatot... Sajnos, nem vállalkozhatunk arra, hogy itt és most egyetlen lélegzetvételre mindent elmondjunk, amit tudunk még a kakukkról, csak utalunk rá, hogy a téma számtalan lehetőséget kínál. S megváltjuk, személyes okok is közrejátszanak abban, bogy most már sietünk leírni az utolsó mondatokat. Még öt perc, és eljő az éjfél; ilyenkor lehétünk a leghosszabb ideig, a legteljesebb módon együtt a kakukkal. Hamarosan nyílik az ajtó és a kakukk tizenkétszer egymás után azt mondja: kakukk! Hincz Gyula festménye a Vigadó Galériában rendezett, életművét bemutató kiállításról. SZÉLL BÉLA: Paks Pákolitz Istvánnak, tisztelettel. A Duna lassan, zölden hömpölyög, nedves csókokkal csókdossa a partot, Egy uszályról a szél ütemes dalt hoz, a nap alatt fenn, halk sirály köröz. Virágtól terhes, gesztenyés vadon alján a padok tikkadt testre várnak. A lihegése hallatszik a nyárnak; már közeleg, jön, itt jön habon. Az út betonja csillog szürke fényben, a fém-antennák kék felhőkbe érnek, a hajó kürtje hosszasan dudál. Az élet lüktet, mint a bő erekben a vér: itt engem annyian szeretnek...! A szín, a fény szétcsordul a Dunán... Gsöpi Vilt Tibor szobra a Műcsarnokban rendezett kiállításáról Szép magyar nyelv Állandóság a szókapcsolatokban Szavaink egy része elkötelezte magát, hogy csak meghatározott más szavakkal lép színre a beszédcselekvés színpadán. E kapcsolatokat, tartós viszonyokat — anyanyelvét tanulva —■ mindenki megismeri, néha azonban egyikről másikról megfeledkezünk. Ilyenkor a szavak állandó szókapcsolatbeli kötöttsége, az úgynevezett frazeológiai kötöttség ellen vétünk. Kezdjük egy közismert szólással: Itt van a kutya elásva. Ebből minden szó állandó, a sorrendjük is. Bármennyire csábít bennünket a rokon értelmű szavak léte a változtatásra, az unalomig ismételt, elkoptatott kifejezés Változatosabbá tételére, nem engedhetünk a kísértésnek a stílus kicsorbulásának veszélye nélkül. Akár azt mondjuk: Itt van az eb elásva — akár azt: Itt van a kutya eltemetve — egyaránt helytelenül jártunk el. Űjab- ban hallani a stílusjátéknak szánt eme változatát: Itt van az eb elhantolva. A nyelv türelmes. Kerékbe is lehet törni. Ez ugyan még messze van a kerékbetöréstől, de alig több olcsó szellemeskedésnél. A szókapcsolatok állandósága ellen gyakran úgy vétünk, hogy két vagy három szólást összekeverünk. Jellegzetes példája ennek a következő: Fújják a lóbőrt. Két olyan szókapcsolat gabalyodott össze szerzőjének fejében és nyelvén, amelyekkel a hangos, a zajos alvást szoktuk megjelölni. A fújják a kását az enyhébb változat. Az alvó ember a kilégzést úgy oldja meg, hogy ütemesen, jól hallható módon bocsátja ki a levegőt. A népi gondolkodás- mód találóan kapcsolta össze a meleg étel hűtésének képzetével. A húzza a lóbőrt pedig a hangos belélegzésnek, a horkolásnak igen szemléletes, képszerű kifejezése. Valamikor nyilván a lóbőrt is, mint minden mást, emberi erővel szállították el rendeltetési helyére. Ügy látszik, a göröngyös úton húzott lóbőr olyasféle hanghatású volt, mint a horkolás. Zeneinek egyik sem nevezhető. Az érzékenyebb idegzetűek szerint még válóok is lehet a megátalkodott horkolás. Kevésbé feltűnő az állandóság megsértése az ilyenekben: „Ezek az improvizációk néha balul sülnek el.” — A balul szó után a frazeológiai kötöttség miatt inkább ez következhet: ütnek hi. Külön-külön egyiknek sincs értelme, mert a szókapcsolat minden részét átvitt értelemben, képesen használjuk. A sütnek el vagy süt el szavunkhoz viszont még mindig sokkal inkább a puska fogalma kapcsolódik. A „fittyet hány a magyar helyesírásnak" — rosszalló megjegyzésként hangzott el valakiről. Nem is egész szót, hanem csak szóvéget tévesztett a beszélő. A fittyet hány szólásunkhoz hozzátartozó valaki vagy valami ugyanis nem -nak toldalékkal, hanem -ra, raggal áll. Nem helyeselhető, de ha valaki mégis ezt teszi, akkor „fittyet hány a magyar helyesírásra”. Egy-egy állandó szókapcsolatunk nem alkalmazható minden élethelyzetben, nem mondható mindenről vagy mindenkiről. Ha valaki vagy valami észrevétlenül, hirtelen és főként nyomtalanul tűnik el, gyakran mondjuk, hogy: szőrén-szálán eltűnik. Egy lakodalmi tudósításban, amelyben a hagyományos szokásokat sorolja fel a szerző, ezt olvashattuk: „A menyasszony szőrén-szálán eltűnt”. Egyikünk elmosolyodik e mondat olvastán, másikunk jó- ízűt nevet, a harmadik esetleg hangosan hahotázik — mindenki nyelvi érzékenységének mértéke szerint. RÓNAI BÉLA
