Tolna Megyei Népújság, 1980. november (30. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-23 / 275. szám
1980. november 23. NÉPÚJSÁG 5 Természetesen csak a véletlen játéka lehet az, hogy a Magyar Értelmező Kéziszótárban a „reklám” címszót a „reklamáció” követi. így tulajdonképpen semmi okunk összefüggést keresni a kettő tartalma, jelentése között, s bízvást megállapíthatjuk: a jelenlegi állapotok szerint kizárólagosan jó, hasznos, értékes árukat, anyagi vagy szellemi termékeket, netán vállalatokat népszerűsítenek a reklámok. Vagy mégsem így lenne? Vagy ha mégis így van, és minden reklámozott tárgy és dolog kifogástalan, akkor miért a nagy népszerűsítés? Az utóbbi kérdésre kézenfekvő a válasz: „A jó bornak is kell cégér!” S ezzel el is jutottunk oda, amit „A reklám lélektana” című könyvében Földi Katalin kifogásol, miközben az általa írástudóknak nevezett újságírók felelősségét említi: a szerzők igen gyakran „a kályhától indulnak el”. (A jó bortól). Ezenkívül állítja: az újságírói állásfoglalás elszomorító; „az itt-ott megjelenő glosszák nem a szürke középszerű reklámot bántják, hanem az újszerűt, a szokatlant”. (Kivétel az Élet és Irodalom). / Nos, ezzel jól megkapta a magáét az egész magyar sajtó, kivéve az Élet és Irodalmat, de beleértve a megyei és a városi lapokat is (amelyek naponta egymilliónál is jóval több példányban jelennek meg, jelentős mértékben befolyásolva az olvasói közvéleményt). Ezenkívül furcsa ellentmondásba is keveredik az említett kötet szerzője, amikor leszögezi: „a közvetlen fogyasztói ítéleteknek nem tulajdonítható nagyobb jelentőség, a véleménykérés legfeljebb segédeszközként hasznosítható”. Nos, az úgynevezett „írástudók” is lényegében közvetlen fogyasztók, így hát állásfoglalásukat, véleményükét az idézet szellemében szinte lényegtelen, majdhogynem felesleges is számon kérni... De e kis kalandozásról térjünk vissza magára a reklámra, amelynek némi túlzással könyvtárnyi irodalma van/ s ha egyik-másik tanulmányba belelapozunk, könnyen az az érzésünk támad: az elmélet tudományos megállapításai csaknem homlokegyenest ellenkeznek a gyakorlattal. Mert például kísérletileg többszörösen bebizonyított tény, hogy az „ezt tegye”, „el ne felejtse” hangnem a reklámban ellenkező, negatív hatású, s mégis gyakran elhangzik a rádióban a felszólítás: „Kössön életbiztosítást!” És folytathatná a sort ki-ki a saját — nem mérvadó?! — tapasztalataival. Ezek után kérdéses, hogy hol tart napjainkban a gyakorlati, reklámszakember-képzés, de bizonyára jobban meg kellene találni a módját annak, hogy ne csak az elméleti szakemberek tudják: melyik a jó reklám, s melyik nem az. Ugyanis a szakkönyvek világosan fogalmaznak abban, hogy milyennek kellene lennie a reklámnak. íme egy definíció: „A reklám olyan tájékoztató tevékenység, amelyet határozottan gazdasági célból (meghatározott termék vásárlására, vagy szolgáltatás igénybevételére ösztönzés céljából) egy vagy több vállalat — potenciális fogyasztók (felhasználók) befolyásolására — meghatározott eszközökkel, tervszerűen és eredménynyel végez. A reklámnak ezt az értékesítést előmozdító primer funkciója (ízlésformálás, nevelés, városkép fejlesztése, stb.), amelynek jelentősége a fejlett szocializmus építése körülményei között egyre inkább növekvő.” Mindezt azonban a megfogalmazásnál jóval nehezebb a gyakorlatban megvalósítani, akár a rádióról, akár a tv-ről, akár a nyomtatott sajtóról vagy éppen a plakátokról van szó, és e feladat megoldása korántsem az „írástudókra” hárul, ök csak megállapíthatják: a ránk zúduló információözönben egyre nagyobb szükség van és lesz a jó reklámrá, amelynek alapvető követelménye, hogy igazat mondjon. Ennek pedig leginkább, legkönnyebben akkor lehet eleget tenni, ha a különféle áruk, termékek mind nagyobb számban készülnek kifogástalan — hadd mondjam ki: világszínvonalú — minőségben. S talán nem utópia, hogy akkor nő majd meg igazából a reklámszakemberek dolga, ha több, egyformán kiváló minő-, ségű áru propagálásakor kell versenyezni a fogyasztókért. Mert — bár nem mindig tapasztaljuk — egy-egy terméket legjobban a saját (reklamáció nélküli) minősége reklámozza tv, rádió és plakát nélkül is. Nekeresdi történetek „Ne azt keresd hogy ki mondta. Akár igaz a hír, akár pletyka, az eredetre ritkán lehet rátalálni. Én is csak mesélek. Tehát: az eredetet ne keresd!” Először egy anekdota: Victor Hugónak mondta James Bowells professzor a Hernani negyedik előadása után: „Az első előadáson az összeesküvők Hernani nevét húzták ki, idáig ez rendben van. Mikor a második előadáson is Hernanira esett a sors, akkor kissé csodálkozni kezdtem'. Aztán rájöttem, hogy ilyen véletlenek előfordulnak. De elmentem a harmadik előadásra is: sorshúzás, s megint HernaniN ... Erre már nem, lehet azt mondani, hogy a véletlen műve.” Más: Az elsősorban gyógyítani akaró kórházi orvos az intézet mechanizmusáról és adminisztratív feladatairól: — Tulajdonképpen jó ez a rnechanizmus, mindössze a betegek jelenléte zavarja... Még egy kórházi ügy: A betegfegyelmezésben liberális osztályon a nővérek szokatlanul rohangálnak. A legkisebb rangú, tehát legnagyobb hangú beront a kórterembe: — Azonnal pakoljanak ki az ablakból! Nem hallják?! Ellenőrzés lesz! Aztán kiderül: mégsem lesz ellenőrzés. Visszavándorolhat a befőtt, a kóla a betegek természetes „spájzába”. De rendnek lenni kell! Mármint ellenőrzéskor... Ugyanonnan: Fütenek. Igen tisztességesen. Közelebb van a harminchoz, mint a huszonöthöz. Éjjel biztos túl van harmincon. Vigyáznak is a melegre. A legtitkosabb ablaknyitást is azonnal „felszámolják”. Vagy az éber középkáderek, vagy a szobatársak egyike. Mert itt aztán nincs \'demokrácia. Hiába szavaznak hárman a friss levegőre — ami állítólag szintén gyógyít —, ha az az egy azt mondja, hogy nem, akkor nem! Vétójog — mint a Biztonsági Tanácsban. Jgy aztán a fuldoklási arány: 3:1. Illetve 4:0, de ő nem vallja be. Vagy talán észre sem veszi kárörömében, hogy ő fuldoklik legjobban. F. 1. Korom az arcon Feri bácsi a műhely előtt szívja a friss levegőt — meg a Kossuthot. A micisapka huszonnyolc évig szolgálta először, aztán rádobott még egy lapáttal. „Elintézte a főnökség, hogy nyugdíjasként is egész munkaidős lehessek”. Arcán hordja munkájának pecsétjét. A ráncokban megtelepedett a korom, a verejték segít abban, hogy egyenletesen, minden kis, szabadon hagyott felületre jusson a feketeségből. Simon Ferenc a csizmadia, a kormos emberek Feri bácsija addig akar dolgozni: „Ameddig bírom, vagy ameddig megtűrnek.” Beinvitál bennünket a műhelybe, oda, ahol ő mindig otthon érzi magát. A pénz már #em kellene. „Négy tanult ember gyerekem van." — Nem szeretek otthon lenni — úgy mosolyog erre, hogy egyszem foga kivillan ráncokkal barázdált arcából. A Simon Ferencek hajnalban kelnek, rázódnak a buszon, le-leragadó szemmel húzzák magukra a kifakult munkásruhát. A mázsás súlyra is azt mondják: könnyű. A szálló portól szürke műhelyben nekik friss a levegő. Ők a törzsgárda. Soha sem szólalnak fel munkásgyűlésen a munkakörülmények ellen. Nekik rengeteg pénzt jelent a 120 ezer forint is, nemhogy a rubel... Ennyi kellene a zárt rendszerű gumikeverő gépsorhoz. „Ne pazaroljunk” mondják, s szívják tovább .a kormot, az olajszagot... Az asszonyok kacagnak. Bodor Andrósné nyugdíjas, rész- munkaidős, Dubicz Ferencné még jócskán előtte a nyugdíj- korhatárnak. Hogyan tisztálkodnak? — Megmossuk egymás hátát — mondják. Nézem az asszonyok arcát. Szépek. A koromtól lennének ilyenek? Ha ezt Párizsban a kencegyárosok megtudnák? Azt hittem, komor és bánatos leszek a gumikeverő üzem láttán. A végén azon kapom magam, átragad rám az itteniektől valami kifejezhetetlen, kellemes érzés. Talán a nehéz munkát végző emberek elégedett arca? Vagy Bözsi néni mosolygós szemei? Pedig nemcsak arról van szó, hogy van harminc ember, akik jó pénzért vállalják ezt a munkát. A gumikészítés komoly, pontos és laboratóriumi vizsgálatokkal ellenőrzött munkafolyamat. Vagy talán arról van szó, hogy nem érzem a szemvillanásokból, hogy: „Flangálnak itt, állnának inkább a gép mellé!” Tisztelnek ezek az emberek, ismeretlenül is, a munkámat. Vagy érzik, hogy én is tisztelem őket. —hj— Fotó: Gottvald Károly Simon Ferenc a nyugdíjas csizmadia Ilyen lehetne a gumigyártók szobra A gép idősebb, mint kezelője Gumimassza a hengerszéken „Megmossuk egymás hátát”
