Tolna Megyei Népújság, 1980. november (30. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-23 / 275. szám

a Képújság 1980. november 23. Hogyan neveljen a szülő? Az utcák csaknem kihaltak. A hűvös, ködös őszi este mindenkit beparancsolt a la­kásba. Valahonnan nevetés hallatszik. Kánonban. A dör- mögő hangot gyerekkacaj kö­veti. Máris kifordulnak a sa­roknál. A férfi oldalra gör­bülve hatalmas esernyőt tart, mellette kis legény baktat. — Nem jó! — hallatszik a mély hang. — Már négy zá­loggal jössz... — nevet. — Mondhátod a következőt. — Háló — vékony hangon. Csaló — mélyen. — Sarló. — Tarló. — Olló. — Káló. — László... •IS;. Nyári emlék... Domboriban mindenki vi­dám, mindenki örül. Ki a barnító napfénynek, ki a hűs víznek. Gyerekek sikongat­nak, meglett férfiak fociz­nak. Csak a kerekded asszony­ság „viselkedik”. Egyenes derékkal trónol a rózsás gu­mimatracon, lábai termé­szetellenes pózban, haja apró csigákban feje búbjára tor­nyozva. Mellette 10 éves for­ma kislánya feszeng. Látszik, hogy mehetnékje van. Min­den moccanása rosszalló pil­lantást vált ki anyjábóL Ami­kor végképp tűkön ül a gye­rek, füléhez hajol az asszony, belesúg valamit. A csinos leányarc elborul... Majd té­tován nyúl a szalmatáskához, s kiveszi a magyar—német szótárt... „Az óvodai helyek számá­nak lényeges növekedése épp­úgy az anyák, a gyermekne­velés terheit könnyíti, mint sok minden más, amit a tár­sadalom a nők helyzetének javításáért tett.” — mondot­ta Kádár János a XIX. kong­resszuson vitaösszefoglaló beszédében. Tény, hogy az óvodai háló­zat bővülése „könnyítést” je­lent a szülőknek, de távolról sem mentesíti őket a nevelés feladatai alól. — Pedig — sajnos — szép számmal vannak olyan szü­lők, akik gyermekük nevelé­séből legszívesebben kivon­nák magukat, s a felmerülő problémákat az óvodára, is­kolára hárítják — mondja Fetzer Ferencné, a megyei tanács óvodai felügyelője. — Azt tapasztaljuk, hogy a szü­lők kevés időt töltenek gyere­kükkel. Munkaidő után be­vásárolnak, mindent elintéz­nek, s csak záróra táján ér­keznek az óvodába. Mert így egyszerűbb... — Pedig a bevásárlás számtalan új, izgalmas él­ményt adhat a gyereknek. — Mint ahogy minden te­vékenység, legyen az játék, vagy apró otthoni munka — folytatja Fétzerné. — A szak­emberek szerint az óvodához hasonlóan a szülőknek is minden alkalmat meg kell ragadniuk, amivel gyerme­kük ismereteit bővíthetik. Minderre legalkalmasabb a játékos forma, amire nem szabad sajnálni az időt;meg­felelő helyet és játékokat kell biztosítani a gyerekeknek. Megragadunk a játék szó­nál, s Fetzer Ferencné izgal­mas fejtegetésbe kezd; — Sokan úgy Vélik, hogy minél drágább egy játék, an­nál hasznosabb. Pedig egy több száz forintot érő kisva­súinál sokkal lényegesebb, hogy a gyerek babájának olyan ruházata legyen, amit gombolni tud, a 'kiscipőn megtanul masnit kötni... Övjuk a szülőket attól is, hogy gyermeküket játékszer­nek tekintsék. Meg kell hall­gatni őket, sőt, el kell várni, hogy a dolgokról véleményt mondjanak. Amikor a három—hatéve­sek napirendjéről beszélge­tünk, kiderül, hogy gyakorta hiába az óvodai, időben szi­gorú^ házirend, ha otthon a szülők ,yhol van nekem arra időm?” kifogással a hétvé­geken nem viszik a szabadba a gyereket, vagy elmulasztják a délutáni altatást. Ezek a kis emberkék soha nem tanulnak meg bánni az idővel, ami fel­nőtt korukra is kihat. — A gyerek fegyelmezésé­ről is kell szólni — mondja az óvodai tapasztalatokkal jócskán rendelkező felügyelő­nő. — Ne tekintély-elv alap­ján neveljünk, de ne is ké­nyeztessük el a gyereket. Le­gyünk következetesek, bizto­sítsuk számukra a szabadsá­got, de csak a megfelelő kor­látok között. S még egy fon­tos dolog: néha elodázhatat­lan a büntetés, de formái kö­zött „tiltott listán” kell sze­repelnie a testi fenyítésnek, valamint az élelem és a leve­gőzés megvonásának. — Lehetnek-e három-, négy-, ötéves gyerek előtt úgynevezett tabu témák? — Nem — hangzik a láko- nikus válasz. — A gyerekkel mindenről kell és lehet be­szélgetni, mégpedig nagyon őszintén, s úgy, ahogy azt a gyerek életkori sajátosságai elbírják. De a kicsinyek kér­désére mindig válaszolnia kell a szülőnek, soha nem szabad nyitott kérdést hagy­ni. Hatodikos kislány mondja: — Anyu a dolgokat rend­szerint feltételekhez köti. Az­tán mégis úgy lesz minden, ahogy én elterveztem ... — Azokat a gyerekeket tartom lelkileg egészséges­nek, akikről el lehet monda­ni, hogy jól neveltek, viszont csöppet sem látszik rajtuk, Szórakozzon a gyerek is!? (Képünk évekkel ezelőtt készült egy lakodalomban t— éjjel kettőkor.) _____________________ _________ F igyelj csak! Majd utána elmagyarázom... hogy nevelve, mi több, dresz- szírozva vannak — mondja a hetedikes fiú édesapja. — Ügy értem, hogy a gyerek minden szituációban visel­kedjen őszintén. Otthon ő is ugyanúgy jelentsen' egy csa­ládtagot, mint édesanyja, édesapja. Legyen egyenjogú, akinek kötelességei, de jogai is vannak. Egészen egyszerűen a gyerekeket nem kell naponta fél órára leültetni és nevelni, hanem a beszélgetések, a szi­tuációk adják a nevelést, azok formálják, nyesegessék a gyerkőcöt. „A fiatalokról szólva hang­súlyoznunk kell a család nagy szerepét is. Legalább azt az egyet kérjük a szülőktől: ne tegyék tönkre a saját gye­reküket azzal, hogy mindent, amit szeme-szája megkíván, kétszeresen is megadnak ne­ki, de még az elemi, kis kö­telességek teljesítését sem várják el tőle.” — hallhattuk Kádár Jánostól, szintén a vi­taösszefoglaló .beszédben. — Reméljük, hogy a csalá­di nevelés fontossága a köz­véleményben a legérintetteb- beknél, a szülőknél is végre a megfelelő helyre kerül. Mindezt azért mondom, mert az elmúlt években a nevelési feladatokat szívesen „sózták” az óvoda, iskola nyakába. Tény, hogy az intézmények és a szülők nem nélkülözhe­tik az összhangot a nevelés­ben — mondja dr. Rosner Gyuláné, a szekszárdi Garay János gimnázium igazgató- helyettese, akivel természe­tesen a tizennégy—tizennyolc évesek magatartási formájá­nak alakításáról beszélget­tünk. — Jó dolog, ha a gyereke­ket önállóságra neveljük, de e téren sem szabad átesni a ló másik oldalára. Pedig át­estünk, hiszen túl nagy önál­lósághoz szoktattuk gyere­keinket a nyolcadikig, amit a középiskolában vissza kell fogni. Például a tizenévesek egyszerűen nem engednek időbeosztásukba beleszólni — még egyenrangú partnerként sem — szüleiknek. — A szóban forgó korosz­tály tagjaira gyakran mond­juk, hogy „kicsúsztak a szülő kezéből”. — Ennék a ténynek szám­talan oka lehet. Az iskolai követelmények megváltoztak, s a szülők nem tudnak segí­teni a gyerekek tanulásában. Ez viszont egyáltalán nem azt jelenti, hogy másféle se­gítségre, ellenőrzésre nincs szüksége a tizenévesnek. Be­le kell szólnunk munkája megszervezésébe, időbeosztá­sába ... és sokát, nagyon so­kat kell beszélgetnünk velük. Ha ezeket a beszélgetéseket, vitákat nem igényli gyerme­künk, máris „kicsúszott” ke­zünkből. — Vagyis a gyermekekben ki kell alakítani az igényt a családi megbeszélésekre. — Pontosan erről van szó. S a gyereknek éreznie kell, hogy a szülő nem tilt, hanem mindig segít... Manapság, még a legrendezettebb csalá­doknál Is felmerülnek az úgynevezett „elszakadási” problémák. Sokán „nem me­rem megtenni, mert félek, hogy elveszítem a gyereke­met” alapon egészségtelenül engedékenyek, következet­lenek, Megijednek a meg­változott gyerektől, aki ebben a korban hirtelen vadidegen­né tud válni. — S eljutottunk ahhoz a mondáshoz, hogy „kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond”. — Persze, nem baj, ha sok a gond, sok a probléma, hi­szen az a természetes. Inkább az a baj, ha nincs gond. — Használ, Vagy segít a ne­velésben az az álláspont, hogy „mindent megadok gyerme­kemnek, így követelhetek is tőle”. — Egy ismerősöm nyolca­dikos fia kismotort kért szü­leitől, mondván, hogy az osz­tályban már minden gyerek­nek van, s egyébként is ke­vesebbe kerül, mint egy „■klassz bringa” ... Szóval, a minden-megadásba a szü­lők hajtják bele egymást. Már-már beleveszünk a nagy adakozásba. Csak arról feled­kezünk meg, hogy gyerme­keink csalódott felnőttek lesz­nek, hiszen megszokják, hogy számukra nincs elérhetetlen dolog. V. HORVÁTH M. Fotó: B. J. és K. A. Ingázik a családfő „Édesanyám! Ki az az ember, aki szombaton el- gyün, vasárnap megver, hétfőn elutazik?” Bajosan le­hetne tömörebben megfogalmazni az ingázók, a lakó­helyüktől1 távol dolgozók egyéni és családi életének problémáit az anekdotában szereplő gyereknél. Legalábbis erre eddig egyvalaki volt képess Illyés Gyula, aki így nyilatkozott az ingázásról: „ Aki egy 'hét­ből két napot átvonatozik, annak erre rámegy a sze­mélyisége”. (Magyarországon az ingázók, a be- és eljárók száma immár meghaladja az egymilliót. Tekintélyes szám ez, egyenlő az aktív kerésők több mint egyötödével. Ki­alakulásában ipari „gazda sági fejlődésünk sajátosságai épp úgy közrejátszottak, mint az egyéni késztetések. Az ingázás népgazdasági szükségességét és hasznát vitatni nem szándékszom, megítélni pedig közgazdászok dolga. Társadalmi hatásait1, következményeit is elsősor­ban a szociológusok kutatják. Mit tehet hozzá ehhez a napi sajtó? Jelzéseket, sokfelől gyűjtött tapasztalatokat — a jobbítás szándékával. A marxista szociológia 'az életmódkutatás kiinduló pontjának, alapkérdésének a munkatevékenységet te­kinti. Eszerint a munka alapozza meg az életmód min­den további rétegét, a családi élettől a szabad idő el­töltéséig, a bérkiegészítő pótlólagos élfoglaltságtól a gyermeknevelésig, a barkácsolástól a kulturális értékek elsajátításáig..' Sajnos, a bejárók zömének esetében a munkatevé­kenységre — az alapra — nemigen rétegződik más egyéb, mint megintcsak munka — äi háztájiban, a kert­ben —■ és a pihenés. Ennél a rétegnél az értéket első­rendűen szinte kizárólag a munka, a hasznos tevékeny­ség jelenti. A kulturális értékek, a kreativitás, a mű­veltség, stb. csak annyiban kap elismerést, amennyiben gyakorlati hasznot hajtó Hogyan hat vissza ez a szemlélet a családi életre? Károsan. Ám erről hadd beszéljenek a 'legilletékeseb­bek. Elsőnek például dr. T. Amdrásné, az alföldi me­gyeszékhely egyik általános iskolájának igazgatóhelyet­tese: — Evek óta növekvő aggodalommal figyeljük és érzékeljük az egyoldalú nevelés — a kizárólagos női rá­hatás — következményeit a gyerekekre. Kezdetben, amikor felfedezték a pedagógusi pálya elnőiesedését, még csak az iskolai nevelés egyoldalúságának veszélyeit mérlegeltük. Aztán szaporodtak a válások, s már a „csonka családokban” felnövekvő gyerekek nevelési problémáival, az apai példa és szigor 'hiányával kel­lett szembenézni. Végül, kiegészüli a kép az ingázók, az el- és bejáró dolgozók gyermekeinek nevelési gondjai­val. Tisztelet a kivételnek, de ahol ingázik a családfő, ott mintha „csonka családban” élnének az asszonyok és a gyerekek. Ha az apa munkásszálláson él, jóformán alig találkozik az övéivel'; ha visizont. naponta utazik, akkor fáradt, és azért nem osztozik a családellátés és a gyermeknevelés terheiben. Es nút mond az anya, a bejáró munkás felesége? — Amíg nem voltak meg a gyerekek, együtt jár­tunk D-be a férjemmel. Egy gyárban dolgoztunk, on­nan volt az ismeretség is. Munka mellett tanult, így aztán állandóan délelőttös lehetett. Aztán jött az első fiúnk és mielőtt a gyes letelt, megszületett a másik. — Az első években a férjem rengeteget segített, pe­dig akkor csak egy szobánk volt, a szülői házában. Az­tán, ahogy itthon maradtam a gyerekekkel, egyre ke­vesebbet vállalt, „ráérsz megcsinálni, előtted az egész nap”, mondta. Lassacskán minden megváltozott; beve­zették a műszakpótlékot, s akkor bárom műszakot vál­lalt, mert keltett a pénz; építkeztünk. Aztán felépült a házunk, s rámszatoadt az egész háztartás gondja. Egy szülői értekezletre el nem menne, hiszen ő nem ér rá, mert dolgozik. Az új óvónő sokáig azt hitte, elvált asz- szony vagyok, mivé] sosem látta a férjemet. —■ És bét végén? — Alszik vagy meccsre jár. Hétéves házasságunk alatt még sosem voltunk üdülni, kirándulni is csak egyszer, az első hetekben. Moziba nem visz, mert mi­nek akkor a tévé, a strandot, fürdőt nem szereti, az utazásból elege van hétközben. Ha délelőttös, ha dél- utános, este van, mire hazaér. Ha pedig éjszakás, át- alussza a napot. Azt sem tudom, hogyan tartsam tá­vol tőle olyankor a gyerekeket. A szociológus egy csöppet sem derűlátó: — A bejárókból rendszerint dinasztiák alakulnak ki. Az apa beviszi magával a gyereket a gyárba, a vál­lalathoz, az intézménybe, s Ihia később az ifjú változtat is munkahelyet, nemigen megy vissza dolgozni a lakó­helyére. Ezt mutatják a felmérések, meg az a fiatalo- dásl tendencia is, ami a bejárók soraiban tapasztalha­tó: mostanában egyre tijbb fiatal — főleg férfi — vá­lasztja ezt az életmódot. — A családi életiben általában jelentős változásokat okoz a bejárás. Nemritkán a házasság felbomlásához is vezet, különösen ott, ahol a férj is, a feleség is bejáró. Márpedig, ezek száma növekvőben van. A válóperes bírónő így vélekedik: — Saját megffigyelléseáim szerint a bejárók között roppant gyakori a válás, s ennek több oka lehet. Az egyik, hogy a különböző műszakban dolgozó házasfelek jóformán csak a hét végén találkoznak; beszélgetései­ket csakhamar felváltják a konyhaasztalon hagyott írá­sos üzenetek, később már azok is elmaradnak. A kö­vetkezmény: elhidegülés. A másak, hogy a naponta utazgatókn'ak sok az ismerkedési lehetőségük. A har­madik: a bejáró férfiak ritkán töltik olvasásba! a vo­naton az időt; ha nem alusznak, akkor kártyáznak, esetlég Iszogatnak, s mindkét passzió könnyen válik káros szenvedéllyé. A vége: válóper. A nagyközségi tanácselnök asszony szerint az a legszömyűbb, araikor a kisgyerekek is ingáznak. — Nálunk például óvoda három is van, bölcsőde egy se! Az anyák választhatnak: vagy kivárják — ha akarják, ha nem — a gyesen a három évet, vagy visz- szatnennek dolgoz!, és cipelhetik magukkal a kicsiket. Csak itt, Gy-lben 43 piciiről tudok, akit munkahelyi böl­csődébe hord az anyja: hajnalban sem allhatja ki ma­gát a gyerek, mert kelni kell, ebéd után sem, mert in­dulnak hazá. A kisgyerekes anyák ugyanis állandóan délelőttös műszakban dolgoznak. Ki hiszi el, hogy nem sínyli meg ezt a kiesik egészsége, idegrend szere ? Egyetlen újságcikk keretében lehetetlen volna a bejárók népes tömegének minden gondját-baját, hely­zetük valamennyi nehézségét szóvá tenni. Még családi életük bemutatásánál sem törekedhettünk a teljesség­re, csupán felvillantottunk néhány problémát. NYÍRI ÉVA

Next

/
Thumbnails
Contents