Tolna Megyei Népújság, 1980. november (30. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-19 / 271. szám
a népújság 1980. november 19. ON KERDEZ Levélcímünk: 7101 Szekszárd, Postafiók: 71 A látszat - és ami mögötte van László Józsefné Dombóvárról kereste fel levelével szerkesztőségünket. „...Tudom, hogy nem illetékesek, de kénytelen voltam önökhöz fordulni azzal a kérdésemmel; mikor adják már át Dombóváron a tanácsi bérlakásokat? Egy éve várunk már rá. Ha a tanácsnál érdeklődünk, azok azt sem tudják milyen időpontot mondjanak. Én például hatodma- gammal vagyok egy szoba- konyhában az anyósoméknál. Az építőipar egyáltalán nem törődik azzal, hogy egy ház leendő lakói mennyire várják a beköltözést. Akárhányszor érdeklődtem az építésvezetőnél, mindig más időpontot mondott. Egyszer október 13-át, majd december 31-ét. Nekünk viszont egyáltalán nem mindegy, hogy október, vagy december...” A levelet a Tolna megyei Tanácsi Építő- és Szerelőipari Vállalat igazgatójának, Kobra Józsefnek küldtük meg, Szekszárdra, aki a következő választ adta: „...Tisztelt Asszonyom! ön levelében vádol minket. ,Az építőipar egyáltalán nem törődik azzal, hogy egy ház leendő lakói mennyire várják a beköltözést...’ Valójában ez nem így van, és gondolom, megváltozik a véleménye, ha a tényekről helyes információt kap. Dombóváron 89 lakás befejezését szerződésileg — 1979. május 29-én — 1981. október 30-ára vállaltuk. A város vezetőinek megkeresésére, valamint ismerve a dombóvári lakásproblémákat, új határidőben állapodtunk meg, mely szerint a 89 lakást 1980. december 31-ig, a külső út- és tereprendezést 1981. június 15-ig befejezzük. Ez a határidő-előrehozatal . annyit jelent, hogy ön és_ a többi újlakás-tulajdonos problémája a tervezett időpont előtt több mint fél évvel megoldódik. Leveléből nem tűnik ki, hogy az épület melyik részében kapja családjával új lakását. Ezért tájékoztatnám, hogy a 89 lakásból 27-et 1980. október 30-án átadtunk, ezekbe, a hiány- pótlási munkák elvégzése után még ez évben be lehel költözni. A többi 62 lakás építési munkáit 1980-ban befejezzük. A beköltözés a hiánypótlási munkák és a téli időszakra való tekintettel, 1981. január, illetve februárjára várhatók. Remélem, a tények ismeretében az építőkről és vállalatunkról alkotott véleménye pozitív irányban változik...” Buszváró Faddi „ingázó” olvasóink kerestek meg bennünket a következő szövegű levéllel: „Községünkben, a Rákóczi út végén van két autóbuszmegálló. Sokan járunk Tolnára és Szekszárdra dolgozni, s a szabad ég alatt várakozunk. Lassan itt a tél, esőben, hóban kint állunk. A tanácsnál már szóba került, hogy építenek buszvárót, de nem lett belőle semmi, pedig társadalmi munkát is felajánlottunk, szívesen segítenénk, hiszen a mi érdekünk lenne, hogy elkészüljön a váró...” A faddi Nagyközségi Tanács V. B. elnöke, Hirmann Béla az alábbiakat válaszolta a panaszoslevélre: „...A jelzett problémát jogosnak tartjuk. A tolnai tanács költségvetési üzeménél — azonnal — két autóbusz- váró elkészítését megrendeltük...” Gyalog Egy látogató aláírással kaptunk levelet, s abból idézünk : .....Ügy érzem, sok embert é rintő kérdést kell feltennem. Evek óta probléma, hogy a kórházi látogatások alkalmával a szanatórium épületében lévő osztályokhoz gépkocsikkal szeretnének a látogatók feljutni. A portás nem engedi be őket. Akármelyik kaputól számítom, egy kilométert kell gyalogolni, s eléggé magas hegyet kell megmászni. A kórházba több idős ember jár látogatóba mint fiatal. Miért nem gondolnak rájuk? Vagy nyissanak fönt is kaput, de ennél még jobb megoldásnak látom, hogy a látogatások idejére valamelyik kapunál álljon rendelkezésre egy busz. Mindenki szívesen fizetne 2 forintot, hogy ne kelljen gyalog felmennie...” A levelet a Tolna megyei Tanács Kórház—Rendelőintézet főigazgatóságának Szekszárdra küldtük meg. Dr. Molnár Ádám főigazgató főorvos a következőket válaszolta: „...A kórházon belüli gépkocsiforgalmat szabályoznunk kell annak érdekében, hogy a pavilonok közötti belső forgalmat is biztosíthassuk. A mentőforgalom, a belső betegszállítás, az élelmezési és egyéb anyagszállítások a látogatási idő alatt sem szünetelnek. Emiatt nem tudjuk megengedni, hogy az egyes pavilonok közelében a korlátozott számban rendelkezésre álló parkolóhelyeket, valamint a közlekedőutakat idegen gépkocsik foglalják el. A portásszolgálat számára érvényben lévő belső utasítás szerint arra van mód, hogy nagyon idős, vagy mozgásában korlátozott látogatókat — amennyiben azt indokoltnak tartják — gépkocsival beengedhetnek. Ami a volt tbc-szanatórium jobb megközelítését illeti, ezzel a témával foglalkozunk, s jövőbeni megoldandó feladatunknak tekintjük. A Munkácsy utca felőli kapu megnyitása nemcsak egyszerű intézkedés kérdése. Megfelelő lejáró, illetve közle- kedőút építését vonná maga után, valamint az épület mellett jelenleg meglévő parkolóhely bővítését tenné indokolttá, tekintettel arra, hogy a gépkocsik parkolása a Munkácsy utcában sem megoldható. Belső buszjárat, mely csak a látogatási idő alatt működne, számunkra megfelelő lenne, azonban a Volán Vállalat belső rendelkezései ezt nem teszik lehetővé. Valószínűbbnek látszik — és terveink erre irányulnak —, hogy amennyiben belső szállítókapacitásunkat sikerül bővíteni, illetve egy kisméretű busszal a belső szállító- szolgálatot megerősíteni, akkor ezzel tudunk az idősebb látogatókon segíteni...” T elefonszámunk: 12-284 Ml VÁLASZOLUNK r-k'-y.-.'-vi 1981. év január hó S : 1. napján lép haV tályba a munkaügyi miniszternek a Ma- t; gyár Közlöny idei I.Y.V.M.J 80. számában megjelent, a vállalati bérszabályozás rendszeréről szóló 17/1980. (X. 29.) MüM számú rendelete, amely meghatározza, hogy a vállalati bérszabályozás rendszerében milyen bérszabályozási formák (pl. vállalati teljesítményihez kötött bértömegszabályozós, központi bértömegszabályozás, vállalati teljesítményihez kötött bérszínvonal-szabályozás, központi ~ bérszínvonal- szabályozás stb.) alkalmazhatók, részletesen rendelkezik e különböző bérszabályozási formák alkalmazása esetén követendő eljárásról, és kimondja, hogy a vállalat 1980- ban csak olvan mértékű bérszínvonal-tartalékot képezhet, hogy az 1980. évi bérszínvonal-növekedés és a képzett bérszínvonal-tartalék együttes mértéke ne haladja meg a bázis-bérszínvonal tizenöt százalékát. A Magyar Közlönynek ugyanebben a számában jelent meg a munkaügyi miniszter 18/1980. (X. 29.) MüM számú rendelete, amely a magasabb vezető állású vállalati dolgozók anyagi érdekeltségi rendszeréről szóló korábbi jogszabályt módosítja és amely szerint az ott megjelölt jutalom éves összegének felső határa a magasabb vezető állású dolgozó kifizetett éves alapbére húsz százalékának megfelelő ösz- szeg. A tanácsok által az átvett pénzeszközökből megvalósítható létesítmények körét sza- - bályozza az Országos Tervhivatal elnökének és a pénzügyminiszternek 3/1980. (X. 29.) OT—PM számú együttes rendelete, amely szerint a tanács az állami vállalattól, szövetkezettől stib. átvett pénzekből megvalósíthat tanácsi beruházásban épülő lakásokat, közműfejlesztéseket, gyermekjóléti és oktatási intézményeket, szociális létesítményeket, művelődési intézményeket, gazdasági, kereskedelmi, hálózatfejlesztési, valamint egyéb szolgáltatásokat nyújtó létesítményeket, nem vehet át azonban pénzeszközöket egyszeri megváltás címén gyermekintézményben történő elhelyezésért. (Magyar Közlöny 1980. évi 80. száma.) A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Értesítő idei 21. számában közlemény jelent meg a karácsonyi, újévi üdvözletek és más „megemlékezések” tilalma tárgyában, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy az e körben 1979. évben és a korábbi években kiadott intézkedések továbbra is irányadók, s hogy a gazdálkodó szervezetek és intézmények ezeket maradéktalanul kötelesek betartani. Ugyanitt irányelvek jelentek meg a VT. ötéves terv időszakára szóló vállalati szociális tervek kidolgozásához. Az irányelvek meghatározzák a szociális tervezés alapvető célját és követelményeit, megjelöli a szakszervezetek és a felügyeleti szervek tervezést elősegítő feladatait, a tervek tartalmát és módszertani útmutatót ad a középtávú és éves szociális terv elkészítéséhez. Az Egészségügyi Minisztériumnak a reprezentációs költségek csökkentéséről szóló irányelve az Egészségügyi Közlöny f. évi 21. számában jelent meg, szabályozza a belföldi vendéglátások költségeit és kimondja, hogy e körben a költségek csökkentését kell elérni, s a felhasználható összeg a következő években sem emelkedhet, eligazítást ad a külföldiek részvételével szervezett rendezvények tekintetében, amely rendezvényeken csak frissítők, alkoholmentes italok szolgálhatok fel, irány- mutatást ad a felmerült költségek mikénti elszámolása tekintetében, rögzítve azt, hogy: „A nem szakmai jellegű, kiegészítő rendezvények költségei semmiféle jogcímen nem számolhatók el.” Dr. Deák Konrád, a TIT városi-járási szervezetének elnöke SZIGLIGET Szemérmes tündér, rejti bájait. Aki Badacsony után akár autóval, akár vonattal .tovarobog Keszthely vagy Tapolca felé, nem is sejti, mit mulaszt, mi rejlik a tóparti dombok vonulata mögött. Ám aki bekanyarodik közéjük, százarcú tájra lel, lépésről lépésre változóra, hol erdővel, hol szőlővel borított hegyoldalakra, szelíd hajlású völgyekre, jegenyesorra, ősparkkal övezett kastélyra a völgyben, várra a hegyen. Szeszélyes szépségű pannon táj ez a vidék, ősi szőlőkultúrája felett mélység és magasság harmóniája uralkodik, az az emberi lépték, mely otthonossá teszi a hegyet és a völgyet. Látogatói közül sokán beleszeretnek, e vonzalmak nyomán változik a vidék, s nem is mindig javára. Régi térképek tanúsága szerint sziget volt valaha, parányi falut rejtő. A víz idővel lehúzódott, csupán egy öblöt hagyott meg régi térségéből, a falu pedig cserélgeti helyét, legkorábbi nyomait csupán egy régi torony jelzi. A hely- változtatás oka nem annyira a vizek, mint inkább a hadak járása volt, a tatárdúlás nyomán megmaradt félelem űzte fel a falu lakóit a vár közelébe, ott is maradtak szinte napjainkig a Várhegy oldalának apró házaiban, a teraszosan formált virágos kertek között, amelyek olasz falvak hangulatát idézték. „Vár állott, most kőhalom” — büszke erősség emelkedett egykor a hegy ormán, de a Rákóczi-szabadságharc leverése után, császári parancsra felrobbantották, köveinek egy részéből kis kastély épült a Várhegy oldalán, a XVIII. századi egyszerűbb nemesi kúriák legszebb példánya. (Ma Vár-vendéglő.) Amikor a környék az Esz- terházy-család birtoka lett, új kastély épült a falu főterén, a völgyben (ma az Irodalmi Alap alkotóháza), messze elnyúló, ősfákban, egzotikus növényekben bővelkedő parkja természetvédelmi terület. A vároldalban meghúzódó festői zsellérfalu nagyon szegény volt, még kút is csak egy akadt lenn a völgyben, onnan hordták fel. a vizet az asszonyok a fejükön. Az öregek szavaiból -azonban nemcsak a nyomasztó szegénység emlékei bontakoznak ki, hanem a közösségi élet messze tűnt élményei is. Virágos menetek a Majális-dombon rendezett tavaszi mulatságokra, táncos, énekes szüretek, téli fosztókák — nyomuk sincs már. Az egykori közösségi élet egyetlen élő hagyománya a szeptemberi búcsú, mi- koris hazalátogat minden távolba szakadt szigligeti, és halálukat lelik a nyáron át hizlalt libák. Ilyenkor vendéglátás, énekszó folyik minden háznál, az utcákon bo- roskancsóval a kézben sétálgatnak a szelíden pityókás ünneplők. A régi faluban nem voltak kerítések, két-két zsellérporta nézett egy udvarba, de a többitől sem elhatárolva, a csirkék fején pedig festék jelezte, melyik udvarba tartozik a kóborló — sosem veszett el egy se — és a gulya hazatértét együtt várták _ az asszonyok a hegyre kígyózva kapaszkodó utak kanyarulatainál. Az utóbbi két évtizedben mindez megváltozott. Először is a falu ment el a helyéből. Lassan, csöndesen, családonként szivárgott a vízpart közelében épült Újtelepre. A kiáramlást a fészekrakó fiatalok kezdték, a régi faluban lakó öregek aztán vagy gyermekeikhez költöztek, vagy meghaltak, talán össze is dűltek volna a domboldal vén házai (az északi Balatonpart népi építkezésének legszebb gyöngyszemei), ha az alkotóház írói el nem mondják városi barátaiknak, milyen néprajzi, művészeti emlék megy veszendőbe. Nem ment: néhány lelkes értelmiségit megragadott az öreg porták varázsa, no meg a Vároldalból nyíló kilátás, megvettek pár házat, odalátogató barátaik is föllelkesültek, egy évtized leforgása alatt amolyan élő skanzen lett a régi falu, szépen karbantartott műemlék nyaralóházakkal, eredeti bútorokkal, köcsöggyűjteményekkel. A település szabálytalan gyűrű formáját ölti: középen erdővel borított hegy, köröskörül dombok, völgyek között házak és házsorok, oldalt egyik hegyen a várrom, a másikon a Rókarántó-kápolna látható messziről. Ha szépítkezés lendülete nem csökken, város lesz csakhamar. Nyári város: a házak nagyrésze nyaralóké. De van a nyaralóknak egy külön típusa is, akiknél nagyon kicsi vagy szerény a városi lakás, nem is fáradoznak érte, hogy másra cseréljék, hanem minden anyagi-fizikai erejüket, ügyességüket, leleményüket a nyaraló szépítésére fordítják. Ök a városban csupán dolgoznak, de itt „élnek”, s a legzordabb hónapokat kivéve minden hétvéget itt töltenek. Nem riasztja őket sem a távolság, sem a hideg, a kályhákban ropog a tűz, a táj kárpótolja őket az úton töltött órákért. És főként a fények: Szigliget fényeihez hasonló tán sehol sincs. (Nemhiába nevezte Eötvös Károly a világ legszebb helyének ezt a tájat!) Nemcsak a Balaton víztükre veri vissza az ég kékjét és a felhők játékát, de maga az ég is különös visszfényt kap a tó párájától, s a hegykoszorú ebben a fényben tündököl. Ősszel különösen csillogó ez a megvilágítás, a napsugár megfürdik a “ tóban, visszaverődik az alacsonyan járó felhőkről és ebben a sokszorosan tükröződő aranykék ragyogásban valószínűtlen álomként lebegnek a kúp alakú hegyek. (A partszegélyhez legközelebb esőt Királyné szoknyájának nevezik. Ki is hordhatna más ilyen „szoknyát”?) Szigliget a tuszkulánumok világa, a nyugalom és szépség álomszerű tája. Minden gondot feledtető, jókedvet, önfeledt örömet adó. Sok minden hiányzik még: megfelelő éttermek, mozi, szabadtéri hangverseny, turista- szálló, de amint a helybéliek és nyaralók egybehangzóan mondják: addig jó, míg mindezek hiányoznak. Ha elszökik a csend, megtörik a varázs. És akkor már hiába szép a tündér... BOZÖKY ÉVA Kérdőíves felmérés Vékony, könnyed, apró virágmintás, finom színárnyalatokkal készülő porcelánedényeket, étkészleteket szeretne látni a kirakatokban, használni a háztartásában a hazai vásárlóközönség. Ez derült ki abból a kérdőíves felmérésből, amelyet a Finomkerámiaipari Kereskedelmi és Ipari Formatervező szakemberei végeztek az őszi BNV látogatói körében. A mintegy 460 kérdőív feldolgozása során hasznos (és váratlan) tapasztalatokkal lettek gazdagabbak a vállalat szakemberei. Egyebek között meglepetésként hatott az a tény, hogy a vásárlók szívesen lemondanak egy-egy funkcionális előnyről, ha esztétikai téren kárpótolják őket. Ez azzal magyarázható, hogy az étkészleteket gyakran ajándékozási céllal vásárolják. Sokan igénylik a megszokott összetétel bővítését: szívesen látnának különböző tartozékokat — hamutartót, virágvázát, gyertya- és szalvétatartót, fűszerkészletet — is, a készlet jellemző mintázatával. A megkérdezettek többsége olyan porcelánedényt szeretne, amely kissé más mint a többi. Tehát kisebb szériákra lenne szükség, ugyanakkor azonban fontos kérdés az eltört edények pótolhatósága is. A kérdőívek elemzői összegezték az igényeket, s a tapasztalatokról tájékoztatták a finomkerámiai gyárakat. A felmérés eredményeit elsősorban az Alföldi Porcelán- gyár hasznosítja majd: legújabb készletét már a vásárló- közönség igényeinek ismeretében alakítják a gyár formatervezői, szakemberei. A vár és a falu látképe
