Tolna Megyei Népújság, 1980. november (30. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-02 / 258. szám
C TOLHA^ 6 NÉPÚJSÁG 1980. november 2. Kerekes Árpátiné szakszervezeti bizalmivá! — Minél inkább ízlelgetem szakszervezeti tisztségét jelentő szót, annál inkább megerősödik bennem a meggyőződés: rendkívül szép és találó elnevezés az, hogy „bizalmi”. Nem kisebb tényt fejez ki, mint másoknak egy emberbe vetett hitét, b i - z aim át. S biztosan nagyon jó érzés ennek tudatában élni... — Kétségtelenül így van, csak hát nyomban hozzá kell tenni: nem azért választ meg valakit egy munkahelyi kollektíva, hogy az képzeletbeli babérjain pihenve tétlenül szemlélődjön funkciójában. A bizalom és a jó érzés tudatának inkább további erőt kell adnia a cseppet sem könnyű feladatok megoldásához. E tisztség nem lehet cél, csak eszköz, például az érdekvédelemben vagy az érdekképviseletben. I — Szépen fogalmaz... — Sohasem voltak irodalmi ambícióim, azt viszont fontosnak tartom, hogy jól megértessem magam. Éneikül nem képzelhető el eredményes agitáció. Szóval a szavak igazi nagy mestere nem akartam lenni: tizenhétévesen, 1957-ben jöttem dolgozni ide, a Simontornyai Bőrgyárba, s azóta itt vagyak. Az akkori szb-titkár, Szabó elvtárs nagyon hamar beszervezett: eleinte munkásellátási felelős voltam — ellenőriztem a konyhát, a munka- és védőruhaellátást, meg mindent, ami e feladatkörbe tartozik —, s aztán jött a többi társadalmi megbízatás. — Bizalmi lett a szakszervezetben és még egy tisztsége volt? — Még kettő. De időrendi sorrendben haladva: tizenhat éve üdülési felelős vagyok, tíz éve Vöröskereszt-titkár, s hét esztendeje bizalmi. — Hogy bírja mindezt erővel, hiszen — úgy tudom — göngyölegfelelős az anyagraktárban, s olykor a raktárvezetőt is helyettesíti? — Már említettem a bizalom és a jó érzés tudatának hatását, s mindig feltöltődöm új energiával, hiszen az idén ismét megválasztottak bizalminak.. — Ismereteim szerint 22 tagú a szakszervezeti csoportja, a vöröskeresztesek száma 250, a gyárban pedig 1464-en dolgoznak, akikkel üdülési felelősként kell törődnie. És mindhárom feladatkörében óhatatlanul előfordul az, hogy az egyéni, a csoport és a népgazdasági érdekek összeegyeztetése — úgymond — nem megy simán. De az eltelt évek azt bizonyítják, hogy jól tűri a konfliktushelyzeteket... — Téved. Nagyon érzékeny alkat vagyok, de szerencsére nem haragtartó. De kinek ne fájna az, ha igazságosan akar dönteni, s valaki esetleg mégis úgy érzi, hogy őt sérelem érte. Itt van például az üdülés! Néha visszahallom a kelletlen megjegyzést: „Tudtam előre, hogy más kapja meg azt a beutalót...” Hát néha tényleg tudhatta is az illető, de nem azért, amire ő esetleg gondol, hanem mert nyilván az a „más” érdemelte ki, az a „más” dolgozott jobban. Különben a beutalók odaítélésekor mindig az szb mondja ki a végső szót. — Ilyen megjegyzést hallva elkeseredik? — Kicsit. Ám a sikerélmények mindig lelket öntenek belém. Az apróbbak ugyanúgy, mint a nagyobbak. Régebben volt pár év, amikor a szakszervezeti bizalmi munkáját nem értékelték megfelelően sem a mukások, sem a felsőbb vezetők. Az utóbbi időben azonban a legnagyobb mértékben kikérik a véleményünket, s adnak is rá. Remek környezetben dolgozom, sokat segít a közvetlen főnököm, s ezt teszik munkatársaim is. Az említett nagyobb sikereket összefoglalva azt mondhatom: egyre jobban érvényesül az üzemi demokrácia. Az úgynevezett apróbb sikerek közé tartozik az, ha minden üdülőjegy gazdára talál — ugyanis a közeli balatoni helyek iránt gyér az érdeklődés, de azért oda is kapunk beutalókat —, s ha fizetésjavítást érünk el, ha esetleg kicsit többet sikerül kiharcolni. — Készített már magában valamiféle mérleget, amelynek serpenyőjébe a „nehéz” ügyek, a másikba pedig a sikerek kerültek? — Nem, mert felesleges. A „nehéz” ügyekből is lehet és kell sikert csinálni, s különben se az ilyen mérleg a mérvadó abban, hogy érde- mes-e vállalnom e megbízatásokat. Kudarc ide, kudarc oda, szeretem csinálni a mozgalmi munkákat. Tevékenységi igényem van. Azt igénylem, hogy többet és mesz- szebbre lássak, társadalmilag hasznos legyék, ellenszolgáltatás nélkül. — Milyen elismerésekben részesült eddig? — Az SZMT könyvjutalmat adott, s itt a gyárban „Szakszervezeti munkáért” oklevelet, apró ajándékokat, például virágot kaptam. Igen, a nőnapra is egy cserép virágot. — Szó esett már 22 tagú csoportjáról. Kérem, beszéljen róla. — A gyárban foglalkoztatottak 94 százaléka szakszervezeti tag. Ezen az arányon javítani akarunk, s a csoportomban is van tennivalóm ezzel kapcsolatban, ugyanis a 22-ből csak 18 a szervezett dolgozó. A legfiatalabb 18, a legidősebb 47 éves, s ha valakikről el lehet mondani, hogy nemcsak „tagdíjbefizető statisztikajavítók” akkor ők azok. Szakszervezeti gyűléseken, termelési találkozásokon sem hallgatnak, hanem elmondják véleményüket. | — Munkakörülményeik? Részben szakszervezeti felvetés nyomán a korábbi rendetlen, egyáltalán nem higiénikus mosdó-öltöző helyett egy másik, nagyon szép készült, amiben a hajszárítótól kezdve minden megvan. A csoport háromnegyede egyébként aranykoszorús szocialista brigád tagja, s kevés ilyen aktív brigád van a gyárban. Sok közös programot szerveznek: irodalmi műsor, író—olvasó találkozó, társadalmi munka, és folytathatnám a sort. — Visszatérve szakszervezeti megbízatására: hány dologra kell egyszerre odafigyelnie egy jó bizalminak? — Nem tudom, hogy ösz- szeszámolta-e valaha valaki, de sókra. Többről beszéltünk már, amelyek szintén csak részei az egész tevékenységnek Mert mindenre oda kell figyelni, ami körülöttünk történik, legyen az gazdasági, kulturális, szociális, politkai vagy más jellegű esemény vagy jelenség. És ezek közül a legjobban mindig éppen arra, amelyik az adott pillanatban a legfontosabb. Például lényeges a már említett üdülés is. Nos, 84 személyre szóló beutalót nem könnyű elosztani ekkora gyárban. De elértük, hogy akik úgynevezett „melegvizes” helyre jelentkeztek, azok el is jutottak oda. Mert üdülőnk van Harkányban, s az idén sikerült Hajdúszoboszlón is bérelni. I — A gyár 200 éves, nagy hagyományai vannak.. — ... s most már a törzsgár- datagok megbecsülésének is. A jubileumokat sem szabad elfelejtenünk, s a munkában eltöltött idő alapján mindenki megkapta ünnepélyes keretek között az aranygyűrűt, most már pedig pénzjutalmat ad a vállalat. S ezzel egy újabb olyan dolog került szóba, amire szintén „oda kell figyelni”, akárcsak — többek között — a védőruhaellátásra. De ez még kevés, mert a gyárban savas, maró anyagokkal dolgozókat nem elég kötelezni a védőruha viselésére, hanem előfordul, hogy rájuk kell szólni, mert elfelejtik felvenni vagy a kesztyűt, vagy a szemüveget. | — S akkor felveszik? — Hát, igen... De nem árt, ha azért ellenőrzi is az ember... — Sok mindenről beszélgettünk eddig, s bármiről is volt szó, „otthonosan” válaszolt, vagyis kínálkozik a kérdés: ismeri a gyár minden zegét-zugát, minden eredményét, gondját? — Teljességében, részleteiben nem ismerhetem, de ha az összes üzemrész bizalmijai itt lennének, akkor együtt igennel válaszolhatnánk. De ha tegyük fel a bejárók helyzetét említi, akkor azt mondom: sokukat a gyár saját gépkocsin szállítja munkába; ha a segélyezésről kérdez, akkor a válaszom: tanévkezdéskor is volt segélyezés. — Említette: szeret „messzebbre látni”. így van ez a mai gazdasági és társadalmi feladatokkal is? — Igen. Gáspár Sándor elvtárs egy interjúban arról beszélt, hogy helyes lépés volt a bizalmiak szerepének, hatáskörének növelése. S ezzel összefügg: a Vállalatok, üzemek úgy tudják megoldani feladataikat, ha időben tájékoztatják az embereket minden, az üzem életével kapcsolatos kérdésről. Mert ha az emberek ismerik a tennivalókat, a lehetőségeket és az akadályokat, akkor készek többet tenni, többet dolgozná azért, hogy többet keressenek, és jövedelmezőbb legyen az üzem. így nem felülről várják a csodát, hogy lesz-e bérfejlesztés, vagy nyereség- részesedés, hanem a maguk munkájával teremtik azt elő. — Itt Simontornyán tudna gyakorlati példát említeni az elmondottakra? — Például az újítómozgalom is ezt segíti elő... | — Konkrét eset? — Nem a legszerencsésebb éppen ezt elmondanom, mert velem és egy munkatársammal történt meg a következő: A gyár évente mintegy 200 ezer forint késedelmi díjat fizet azért, mert a göngyölegeket nem szállítja visz- cza határidőre. Itt állnak hosszú ideig a kétszáz literes hordók, amíg fel nem használják belőlük a vegyi anyagot Nos, mi kitaláltuk, hogy egy megfelelő állványzat révén miként lehetne átfolyatni a gyár saját edényeibe a savas anyagot, s így megszűnne, vagy legalábbis minimálisra csökkenne a késedeLmi díj. Erre tervrajzot is készítettünk, s ötletünket benyújtottuk újításként. I — Elfogadták? Bevált? — Azt a választ kaptuk, hogy ez nem újítás, csak ész- szerűsítés, csak munfcameg- könnyítés, s mint ilyenre ötszáz forint fizethető nekünk... Ekkor — sajnos — hibát követtünk el, mert visz- szavontuk az újítást... Tudom, nem kellett volna, hiszen akármilyen lekicsinylő minősítést is kapott, megvalósítása esetén a gyárnak nagy hasznára válna. Fel fogom keresni ezzel a szakszervezet újítási felelősét.. A csoportérdek fontosabb az egyéni megbecsülésnél, az érzelmeik nél. —. Mondta: érzékeny. Konfliktusainak maradványait hazaviszi? — Nagyrészt, de nemigen beszélek róla, s férjem, aki tervosztályvezető a gyárban, megérti, ha olykor rosszabb kedvű vagyok. Ö horgászik, én kézimunkázom kikapcsolódásként. Moziba, színházba csak felváltva mehetünk kisebbik fiúnk miatt, aki nem akar egyedül maradni otthon, a nagyobbikért pedig együtt izgulunk, hogy jól helytálljon: 17 éves, híradástechnikát tanul Székesfehérváron. | — Elégedett ember? — Igen, mert a gondok, problémák azért vannak, hogy megszüntessék őket. A bizalmi pedig igyékszik méltó lenni a bizalomra. Simontor- nyán is. Tolna megyében is, de az egész országban. Nézem a tévéhíradót, olvasom az újságot: háború, harcok, lövöldözések, terrorizmus, emberrablások a világ más- máz pontjain. Mi pedig szak- szervezeti ágazati kongresz- szurokat tartunk éppen, s vitázunk a jobb, hatékonyabb munkáért, a nagvobb termelékenység eléréséért, a takarékosságért, és készülünk a szakszervezetek év végi országos kongresszusára... Hát hogyne lennék elégedett... V1TASZEK ZOLTÁN Fotó: KAPFINGER ANDRÁS Múltunkból Ha valaki az 1848—49-es Tolna megyei eseményeket említi, azonnal az ozorai diadal jut az ember eszébe. Jogos ez, hiszen a magyar szabadságharc első diadalainak egyike, a hadra kelt nép hősi elszántságának fényes bizonysága volt. Kevesebbén tudják azonban azt, hogy e diadalnak számos előzménye volt. Ma ezekről teszünk említést. Az 1848-as áprilisi törvények szentesítése után a Habsburg uralkodó körök mindent megtettek, hogy a fiatal magyar függetlenséget megsemmisítsék. Csupán a kedvező pillanatot várták. Már 1848 nyarán látható volt, hogy a nemzetiségieket igyekeznek felhasználni céljaik elérésére. A magyar kormány, és a politikával foglalkozók előtt világos volt, hogy jelentős szerepet szántak a délszlávoknak a Magyar- ország elleni támadásban. Szemere Bertalan belügyminiszter már 1848. június 2-án leiratot intézett a megye közgyűléséhez, amelyben megállapítja: „Legújabb tudósítások szerint a bújtogatás és lázítás vezetői elhízott-águkban (elbizakodottságukban — a szerk.) annyira vetemedtek, hogy a fenyegetés és fegyveres rettegés eszközeihez folyamodván, egyfelől a korona és alkotmány hívei személyes bátorságát megtámadják, vagyonukat erőszakosan elfoglalják vagy feldúlják; az országos kincstár pénzeit eltulajdonítják, és az ellenvéleményen lévő Horvátország és Szlavónia legjelesebb fiait kiközösítésre kénytelenítik; másfelől a nép felfegyverzését elrendelik, hadi készleteket gyűjtenek, erőszakos adót vetnek ki, a Dráva partjaira őröket és ellenséges tilalmakat állítanak, és ezen bűnös merények által erőszakos el- lentállásuk és hadiszándékaiknak világos jeleit adják.” A belügyminiszter utasüja a megyét — s egyidejűleg Zala, Somogy, Baranya megyét és Pécs szabad királyi várost, hogy nemzetőrséget állítson fel az ország déli vidékeinek védelmére. Azt is közli- a miniszter, hogy az említett térségben a kormánybiztosi teendőkkel Csány Lászlót teljhatalommal ruházta fel. A hadügyminiszter június 28-án utasítja a megyét, hogy 2000 embert — nemzetőrt — indítson útnak Bajára haladéktalanul, ott csatlakozzanak az odairányított többi sereggel, s Berchtold hadseregvezér parancsait teljesítsék. A nemzeti őrsereg gyorsan szerveződött a megyében. Csány László ezért a megyének köszönetét fejezte ki. Szeptember 18-án Csapó Vilmos őrnagy levelet intézett Augusz Antal alispánhoz, kérve, hogy a megyében lévő összes fegyvert bocsássa a nemzeti őrsereg rendelkezésére. Idézzük a levél egy részletét: „Meglehet, hogy előre nem látható körülmények szükségessé teszik Nemzeti Őrségünk egy részének felfegyverzését. Ezen esetre tudnom kell, hogy mennyi fegyverről rendelkezhetnénk. Azért tisztelt Alispány Urat ezennel megkérem, hogy a szekszárdi fegyvertárban még létező puskák, kaszák, dzsidák és kardok mennyiségéről engem tudósítani méltóztasson. Nem tudom, hogy a minisztérium által Tolnára küldött kaszák, melyeket én augusztus hó elején ott láttam, hová lettek, mert ha jól emlékezek 1500 darab kasza volt a Városházánál, én pedig azokból csak 6 vagy 7 százat vittem el, melyek azonban a sereg visszajövetele után a fegyvertárba letétettek.” Nem ismeretes az alispán válasza, de annyi bizonyos, hogy elegendő fegyver állt rendelkezésre, s szeptember végén már valóban felfegy- verzett nemzeti őrsereg állt a megye rendelkezésére. Egy nappal a fenti levél kelte után, szeptember 19-én a miniszterelnök, Batthyány Lajos főispánná nevezte ki Sztankovánszky Imrét, s egyúttal megbízta a népfelkelés szervezésével. A leirat utolsó bekezdésében a hazánkba betört ellenségre utaló megjegyzés található. Idézzük: „És miután az ellenségnek egy csapata Vas, a másik Veszprém, a harmadik pedig Baranya, Tolna és Fejér megye felé indul, azon ellenséget ezen rendeletem vételével rögtön mindenképpen gátolja, hátráltassa, az eleség- hez jutásban akadályozza, a lakosságnak lelkesítésével eszközölje azt; hogy az említett ellenség a magyar hazában legkisebb segélyre, s táplálékra sem találván előnyomulása lehetetlenné tétessék.” Az események ezt követően gyorsan követték egymást. A megyei bizottmány 1848. szeptember 25-én fontos határozatot hozott. Idézzük a megyei bizottmány jegyzőkönyvét : „Elnök főispán úr tisztelettel üdvözölve a bizottmányi tagokat, értesítő a gyűlést, hogy igen komoly, sőt szomorú körülmények szolgáltak okul a megyei közönséget képviselő bizottmányi tagok egybegyűjtésére, mert azon vészek, mikről aggódva ugyan, de valósulandásuk feletti kétkedéssel szóltak eddig a hazafiak, most, midőn az ellenség nemcsak az országba tört bé, de ma már a megye határán is átvonul, bé- teltek (azaz valósággá lettek). mely ellenséges bero- hanással pedig a nemzeti függetlenség és Magyarország ön állása céloztatik megsemmisíteni, mihez képest felhív mindenkit, hogy feleljen meg azon kötelességének, melyet ily az egész hazát, úgy mint minden egyest sújtólag és minden bizonysággal érő veszedelemnek és így a berontott ellenségnek egyrészt sikeres eltávolítására, másrészben pedig a nemzet maga fenntartására nézve az ország méltán, mint egyszersmind jogosan megkíván. — Egyúttal komoly szavakat intézett főispán úr az ülésen ielen volt községi elöljárókhoz, hogy az ilyképpen növekedő közveszély elhárítása tekintetéből a katona állítási törvénynek Ö Felsége által megígért szentesítése előtt is az önkéntesség eszméje szerint kiállítani múlhatatlanul szükségesnek tartott sereghez a megyére kivetett 3056 honvédet — mivel a késedelemben vész fekszik — minél gyorsabban kiteremteni iparkodjanak.” Alig fejezte be a főispán a helyzetelemzést, többen kértek szót, s támogatták az önkéntes sereg szervezését. A gyűlés nagy lelkesedéssel megajánlotta a kormány által kért 3056 honvédet, s vállalta, hogy ezt a sereget egy hét alatt kiállítja. Megjelent Sztankovánszky Imre főispán felhívása is Tolna megye népéhez. A felhívás emlékeztet arra, hogy a polgári forradalom eredményeként az ország függetlenséget vívott ki magának, megszűntek a feudális kötöttségek, a nép jogot kapott, — majd íigy folytatódik: „A polgári jogokkal azonban polgári kötelességek is járnak — és ezek közt a legelső a Haza védelme. Tehát a főfő kötelesség érzetével egyesüljön Tolna megyének hazaifiságban mindig buzgó fiai ama szent akaratban, magasztos lelkesedésben édes Hazánk megmentésére; és ne engedjük annak szépségét szentségtelenül feldúlni rabló szerb és illyr elleneinktől, kik ármány által felbőszítve ellenségünkké éppen akkor váltak, midőn mi magyarok velük tes'tvárilag megosztottunk minden polgári jogot, és nemzetiségeket családi körükben, ás minden magán, sőt saját közviszonyaikban is Illetlenül kíméltünk, megbecsültünk”. A felkelt Tolna megye napa fegyvert ragadva végrehajtotta a dicső fegyvertényt, győzött Ozoránál. K. BALOG JÄNOS
