Tolna Megyei Népújság, 1980. október (30. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-09 / 237. szám
1980. október 9. Képújság 5 FIATALOK FIATALOK FIATALOK FIATALOK Pophírek „A győztes mindent elvisz” — énekli Agnelha az új ABBA-dalban, amely szomorú visszaemlékezés a múltra, arra, hogy közte és Bjöm között mindennek vége. De, hogy kettőjük közül valójában ki a győztes, nem árulja el. A történet végül is minden szerelmespárra vonatkoztatható. Ez a felvétel azonban elég volt ahhoz, hogy az együttes ismét a figyelem középpontjába kerüljön. Az Európa-szerte népszerűvé vált felvétel Angiiéban lett a legkedveltebb, ami kissé meglepő, ismerve az angolok más irányú zenei ízlését. A televíziók számára az ABBA most készített el egy rövidfilmet, amelyen új daluk szerepel. Most hosszabb ideig nem találkoznak közönségükkel. Rövid pihenőt töltöttek el keleti-tengeri szigetükön és azóta Stockholmban, stúdiójukban Björn és Benny vezetésével elkövetkező nagylemezükön dolgoznak. A népszerű együttes bevétele 1979- ben 65 millió márka volt. Nem csoda, hiszen a zenei sikereken kívül az ABBA- konszernlhez tartozik egy bank, részvényesei egy hatalmas kerékpárgyárnak. Stockholmban házak és üzletsorok tulajdonosai. Az üzleti élet ez évi vállalkozásaként 30 millió márkáért olajat vásároltak, amit természetesen nagy haszonnal próbálnak majd továbbadni. * Az utóbbi évek legsikere- sikeresebb előadója Olivia Newton-John, aki főleg nagy sikerű filmjeivel veteti magát észre. Sikereinek kezdetén, 70-ben is készített már filmet. Legutóbbi filmje a „Xanadu”, melyben társai az ELO-együttes tagjai. A címadó dal a sikerlisták legkedvesebb felvétele lett. Összeállította: Kindl Gábor Olivia Newton-John Áprilisban 25 taggal meg- v alakult a paksi atomerőműnél a szovjet szakértők Kom- szomol-szervezete. Az erőmű építkezésének KlSZ-bizottsá- gával a közös feladatokat havonta beszélik meg. Együtt ünnepelték meg a szovjet ifjúság napját is. Júliusban a városi-járási úttörőelnökséggel közösen vittek a KISZ- esek kirándulni Szabadi-Sóstóra 25 szovjet pionírt. Nemcsak a komszomolis- tákkal van kapcsolatuk az építkezésen dolgozó fiataloknak, egyre erősödik az együttműködésük a lengyelek SZISZ-szervezetével és két alkalommal csehszlovák ifjúmunkás-delegációt is fogadtak. Szekszárdi ifjúmunkásnapok, 1980 Fodrászat!, kozmetikai és diuatbemutatd Az ifjúmunkás napok egyik szórakoztató rendezvénye volt kedden délután az úttörőházban a szolgáltató és a szabó szövetkezet KISZ-eseinek nyilvános bemutatója. A fodrászok, kozmetikusok a helyszínen dolgoztak, a szabó szövetkezet fiataljai pedig bemutatták a legújabb modelleket. Milyen legyen a KISZ Milyen legyen az ifjúsági mozgalom iskolai gyakorlata? Erről beszélgettek kedden délután a szekszárdi szakmunkásképző iskolák KISZ- bizottsági tagjai. A megbeszélést követően a városi KISZ-bizottság munkatársaival cseréltek véleményt a jelenlegi gyakorlatról és arról, hogyan lehetséges javítani az ifjúsági mozgalom munkáját a szakmunkásképző intézetekben. Köztudomású, hogy milyen gondokkal küzdenek. Kevés közöttük a kollégista, sok a bejáró, akikre délután kevéssé lehet számítani, ugyanakTegnap rendezték meg a központifűtés-szerelők, a vasműszaki eladók versenyét, és az olimpián részt vettek élménybeszámolóját. Volt közönség—művész találkozó is. Ma, csütörtökön délután a Gabonaforgalmi Vállalat kor pedig sok holt idejük van vonatra, autóbuszra várakozva. A szakmunkástanulók az iskolában sem alkotnak olyan zárt osztályközösséget, mint a gimnazisták vagy szakközépiskolások, hiszen az azonos elmélet mellett is, többféle szakmai csoportokban tanulnak és különféle munkahelyeken töltik a tanulmányi idő másik részét. A bejárás azt is nehezíti, hogy a munkahelyi KISZ-hez csatlakozzanak. Ezeknek az ellentmondásoknak az enyhítéséről is beszélgettek a KlSZ-bizottsá- gok tagjai. klubhelyiségében politikai kaszinó lesz. Belépés csak válaszadás után! Különféle egyéni versenyzési lehetőség. A politikai ruletten, .póker- játékban, a totón és az ügyességi versenyeken zsetonokat szerezhetnek az érdeklődők, amelyek a végén különböző díjakra beválthatók. Ugyancsak öt órakor a népitánc kedvelői a szekszárdi együttes nyilvános próbáját láthatják, majd táncház lesz. Versenyeznek a női szabók és az épületlakatosok, pénteken pedig a targoncavezetők és az esztergályosok. A propagandistaklub filmvetítéssel egybekötött módszervásárát a városgazdálkodási vállalat klubjában lehet meglátogatni, 10-én, 17 órakor. Ekkor délután öt órától este nyolcig lesz érdekes programban részük a propagandistáknak és érdeklődőknek. A mozgalmi vezetők városi politikai vetélkedőjére 10-én, 17 órakor kerül sor, az 505- ös szakmunkásképző klubjában. A gazdaságpolitika iránt érdeklődők 11-én vehetnek részt a vetélkedőn és módszervásáron, délután kettőkor az úttörőházban. Végül a húskombinát véd- nökségi programjához kapcsolódva 12-én társadalmi munka lesz az építkezésen. Közhírré tétetik !£ Közhírré tétetik, hogy eldőlt, az, ami eddig kétséges volt: A szekszárdi szakmunkástanuló és ifjúmunkás napok zárókoncertjén a Tűz- kerék együttes lép fel, október 12-én, a megyei művelődési központban. Még nem késő, az érdeklődők három rendezvény meglátogatása után három zsetonnal rendelkezhetnek és ezzel már meg is váltották jegyüket a koncertre. H munkásélet filmen Négy magyar, munkástémájú filmet is bemutatnaK a Művész moziban Szekszár- don, az ifjúmunkásnapok ideje alatt. Még kettőt lehet megnézni, pénteken a Madárkák címűt, vasárnap pedig a Sikátor, egy Kertész Ákos regény megfilmesített változata látható a moziban. Minden előadást követően a helyszínen mód van a látottak megbeszélésére is. Eseménynaptár IG-verseny Sokáig emlékezetes marad a résztvevők számára az Ifjú Gárda polgári védelmi szakalegységeinek 111. országos találkozója, amelyet a múlt hét végén rendeztek meg Szekszárdon és környékén. Főként persze azért, mert a Tolna megyei csapat lett az első, a dombóvári Gőgös Ignác Gimnázium polgári védelmi szakalegysége. Nem maradtak az érdeklődők sem látvány és érdekesség nélkül, bizonyságul álljanak itt a versenyről és a technikai bemutatóról készült fényképek. (Fotó: Bakó Jenő) A járőrverseny során a versenyzők csónakkal keltek át a sötétvölgyi tavon Sikere volt a bemutatott vitorlázógépnek is A „hadtáp” kitett magáért, nagyon ízletes ebéddel várták a versenyzőket és a vendégeket lUosztolgío - divat? A nyári vezetőképzés tapasztalatai Nemrégiben értékelte a megyei KISZ-bizottság a nyári KISZ-vezetőképzés tapasztalatait. Az idei nyár is bebizonyította, hogy a választott ifjúsági vezetők igénylik a képzést, továbbképzést, sőt a kettő szétválasztásának a szükségessége is felmerült. Első lépésként a táborvezetőségekkel beszélték meg részletesen a teendőket, akik ezt a gyakorlatban is jól hajtották végre. Megfelelőnek találtatott az elméleti és gyakorlati feladatok aránya. Az idén megint kevesebben voltak azok, akik csupán nyaralni mentek a táborba, bár valljuk be, a pihenés a közös szórakozás is célja ezeknek a nyári találkozásoknak. Ennek megfelelően jól sikerültek a sport- és a szórakoztató programok. Népszerűek voltak a feladatlapos és a szerepjátékos foglalkozások, általában a csoportos munka. A megyei KISZ-bizottság szerint a technikai eszközök használatát még lehet javítani, mint ahogy a KISZ-tag tanárok bevonásán is a tábor munkájába. A csoportvezetők jól oldották meg a feladataikat. Szinte minden aktuális bélés külpolitikai kérdésről szó esett a képzési turnusokban és kérdéseikre a fiatalok alapos válaszokat kaptak. Néhány technikai hibát még nem javítottak ki a táborban, például a hangosító berendezését, nem készültek el a tetőszigeteléssel és padlójavításokkal. A tartalmimunka javításán túl szükséges a tábor ellátási színvonalát is emelni. Újabb technikai eszközökre és sportfelszerelésre van szükség. Bírálat érte a büfé és a konyha munkáját is. Azért azt biztosan elmondhatjuk, tartalmas, szép nyarat zárt a dombori KISZ- vezetőképző tábor. Szinte hegyeket kell elhordania — vagy megmásznia? — az érvényesüléshez a fővárosban egy induló rockzenekarnak. Ezzel szemben az Old boys nosztalgiaegyüttes alakulása és gyors sikere a különböző klubokban kivételnek számít. Igaz, indulásuknál egy generáció bábáskodott, és a jó zene mellett más természetű energia- tartalékaik is voltak: az, amit nosztalgiának, sőt, mindjárt nosztalgiadivatnak szokás nevezni. Az Old boys ugyanis a hatvanas évek közepének slágereit játssza, és ez a zene szívesenlátott vendég a kis és nagy kluboktól az Inter- continentál Szálloda elegáns báljáig mindenütt. De vajon valóban csak divatról lenne szó? Hóbortból megidézett futóvendégről? A divat hulláma dobná magasra a hatvanas évek zenéjével fellépőket? Röpke fejezete lenne csak e jelenség annak a szokásnak, hogy elfeledett dolgok' leporolásával juthatunk üres, szórakoztató élményhez?! Ma a neves együttesek sikeres koncertjein a zenészekkel együtt lépnek fel e lézerek, füsthabok és énekesek, akik kiismerhetetlen színpadi mozgásukkal egy futballhátvédet is megőrjítenének; egyszóval vizsgázik a propagandagépezet is. Emitt a nosztalgiazenekar viselkedése, felszerelése dacol a milliós értékű berendezésekkel. Szerénynek mondható felszereléssel, utcai ruhában, s hátuk mögött polgári foglalkozással állnak ki. Nem sztárok és nem csinálnak füstöt, átvitt értelemben sem. Szünetben hátba lehet veregetni őket, és egy-egy — egyébként rendkívül ritka — elhibázott húrpendítés után, nevetve a közönséggel bo- ronálják el a dolgot. Mintha régi ismerősök lennének, és részben azok is: a műfaj „öregjei”, ismert régi egyéniségei lépnek fel velük alkalmanként. A nosztalgiaklubok közönsége nem egyetlen korosztályból áll össze. A rendezvényeken legalább két generáció van jelen; a régi „őskamaszok” mellett egy sokkal fiatalabb, huszonéves réteg szórakozik önfeledten. Pedig ők a nosztalgiára — életkoruk alapján — még „jogosulatlanok”, hiszen az első „hangoszenéjű” generáció zajos szálláscsinálását ők legfeljebb óvodásként élhették át, így közvetlen emlékük ehhez aligha fűződhet. Ök másfelől jövet azonosulnak ezzel a zenével, és a régi klubformával, annak kötetlenségében is a közös szórakozást ízlelgetve. Hiszen tizenöt-húsz évvel ezelőtt is összekapcsolta a korosztályt a zenéhez kötődő jelenség; zászló helyett a magasra emelt zajszínttel adtak jelt magukról... A legfrissebb, látványos közönségsiker a legfiatalabbak körében most a Hobo Blues Band-é — fellépéseiket aligha nevezhetnénk nosztalgiakon- certnek. S mégis, repertoárjukban majd féltucat nóta azonos a nosztalgiazenekaréval. Vissza a továbbélő gyökerekhez! — ez a közös jelszó, mert tartós értéke született ezekben a műfajokban a kultúrának, ami maradandónak bizonyul, és mindenkihez elér. Ha zenei kifejezéssel akarunk élni, nevezhetjük örökzöldnek. De meg kell tanul nunk végre: sohasem csupán a zenéről van szó. KÖVÉCS TAMÁS /