Tolna Megyei Népújság, 1980. október (30. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-08 / 236. szám

2 Képújság 1980. október 8. Irán-Irak Változatlan hevességgel folytatódnak a harcok Iraki repülőgépek több bevetésben támadták Teherán nemzetközi repülőterét. Irániak a repülőtér égő főépülete előtt. (Képtávírónkon érkezett.) Portugália Támad a jobboldal Az iraki és az "iráni hadse­reg alakulatai változatlan he­vességgel támadják egymás állásait. Kedd reggeli jelen­tés szerint helikopterekkel iráni légideszant-alakulato- kat dobtak a front délkeleti szakaszán kiépített iraki állá­sok mögé. A két ország ha­tárháborújában először haj­tottak végre ilyen jellegű lé­giakciót. Az iraki légierő is­mét bombázta Teheránt, de a károk állítólag nem jelen­tősek. Iráni repülőgépek ezzel egyidőben több iraki várost támadtak, amiről Bagdad is hírt adott. Elkeseredett harcok dúltak Khorramshahr iráni határ­város birtoklásáért. A hely­zetről lehetetlen pontos ké­pet alkotni: Irak ismét jelen­tette a város bevételét, míg Teherán ezt cáfolta. A BBC angol rádió tudósítója kedd reggeli helyszíni jelentésében arról számolt be, hogy az iraki katonák házról házra űzik az iráni védőket, s a déli külvárosokból még min­dig robbanások és lövöldözé­sek hallhatók. Szintén Teherán számolt be arról, hogy az iráni hadsereg — nagyobb iraki hadoszlo­pot felmorzsolva — megtisz­tította Ahwaz városának kör­zetét. Iráni alakulatok meg­állították az iraki támadást a front középső, Mehran mentén húzódó szakaszán is, s ellenőrzésük alá vonták a Karkeh folyót — hangzik az iráni közlemény. Irak hétfői hadiközlemé­nyéből a fronthelyzet állásá­ra alig található utalás. Bag­dad ezúttal is csak a katonai veszteségekről számol be. Eszerint: hat iráni repülőgé­pet lelőttek, elsüllyesztettek egy iráni naszádot, kilőttek 25 tankot, s tönkretettek egy Ahwaz melletti katonai rá- diadó-állomást. A bagdadi közlemény sze­rint 18 iráni katona meghalt, 48 megsebesült, amikor iraki erők Dezful mellett megtá­madtak egy olajtárolót. Irak vesztesége Bagdad szerint három harckocsi, négy kato­nai jármű, két löveg, 16 ha­lott, 23 sebesült, három ka­tona pedig eltűnt. Szíria hétfőn tiltakozó jegyzékben utasította vissza az iraki állításokat, hogy Szí­riái katonák is harcolnának Irán oldalán. A jegyzék vá­lasz volt Adnan Talfah iraki hadügyminiszter bejelenté­sére, hogy az irániakkal való összecsapsáokban katonái Szí­riái foglyokat ejtettek. A damaszkuszi kormány szóvivője közölte: Szíria több ízben kinyilvánította, hogy semleges álláspontra helyezkedett az iraki—iráni konfliktusban. Ennek ellené­re Irak a háború kezdete óta sajtóhadjáratot folytat Szíria ellen. Szíria visszautasítja az iraki vádakat és következ­ményeiért Bagdadot teszi fe­lelőssé — hangoztatta a Szí­riái kormányszóvivő. A vasárnapi portugál par­lamenti választásokból győz­tesen kikerült diadalittas jobboldal hétfőn tüstént hoz­zálátott, hogy megmutassa: fittyet hány az ország haladó alkotmányának és ujjat mer húzni Eanes köztársasági el­nökkel. Sá Carneiro jobboldali kor­mánya a választások után tartott első ülésén úgy dön­tött, nem nyújtja be lemon­dását az államfőnek. Az or­szág alkotmányának tiszte­letben tartását ellenőrző Leg­felsőbb Forradalmi Tanács szerint a választások után a miniszterelnöknek be kell nyújtania lemondását, s az államfőnek ezután kell fel­kérnie a győztes pártok meg­bízottját — jelen esetben Sá Carneirót — a kormányala­kításra. Míg a Sá Carneiro kor­mány megkezdte hatalmi ter­veinek szövögetését, a csőcse­lék hétfőn az utcákon ünne­pelte a jobboldali választási szövetség győzelmét. A fővá­rosban kövekkel dobálták meg a szocialista párt köz­pontjának épületét, plakáto­kat égettek annak bejárata A nyugatnémet választások eredménye kemény csapás mindazok számára, akik az enyhülési politika válságát óhajtották Európában, és akik Franz Josef Straussban látták zászlóvivőjüket — je­lentette ki hétfőn Rómában Enrico Berlinguer, az OKP főtitkára. A kereszténydemokraták szavazatvesztesége, a szociál­demokrata és szabaddemok­rata pártra leadott szavaza­tok növekedése megjavítja a kelet—nyugati párbeszéd ha­ladéktalan újrafelvételének lehetőségét, különösen a fegyverzetcsökkentés és a közép-hatótávolságú rakéták- kérdésében — tette hozzá. Az OKP főtitkára reményét fe­jezte ki, hogy az új olasz kormány „csatlakozik az enyhülési politikáért, a lesze­relésért és a békés együtt­működésért küzdő erőkhöz, mely politikát a nyugatnémet előtt. A rendőrségnek kor­donnal kellett körülvennie Eanes elnök rezidenciáját, hogy megvédje a „ki veled Eanes, ez a ház nem a tiéd!” .jelszót ordítozó tömegtől. Portóban Sá Carneiro tá­mogatói a szélsőbaloldali Né­pi Demokratikus Unió helyi központja előtt csaptak össze ellenfeleikkel. A tűzharcban nyolc személy megsebesült, köztük egy súlyosan. A rend­bontásnak a rohamrendőrség vetett véget. A Portugál Kommunista Párt Politikai Bizottsága hét­fő esti nyilatkozatában meg­állapította, hogy a választá­sok eredménye, a jobboldal térhódítása következtében tartani lehet az ország bel­politikai helyzetének további romlásától. A nyilatkozat üdvözli azt a tényt, hogy a kommunista párt és a demokratikus moz­galom választási szövetsége, az Egyesült Népi Szövetség így is több mint egymillió szavazatot kapott, ami lehe­tővé teszi a további harcot a demokrácia és az áprilisi vívmányok védelmében. választók többsége is jóvá­hagyta”. Enrico Berlinguer Berlinguer az NSZK választási eredményéről Szovjet vélemény A rakéta-párbeszéd távlatai Megkezdődik hát a közép­hatótávolságú rakétákról a dialógus, melynek halasztha­tatlanságát a Szovjetunió nem egyszer hangsúlyozta. Gromiko szovjet és Muskie amerikai ' külügyminiszter szeptember végén New York­ban megállapodott: október közepén Genfben a Szovjet­unió és az Egyesült Államok képviselői megkezdik az európai nukleáris fegyverek korlátozásával kapcsolatos tárgyalások előkészítését. A genfi találkozó kiutat je­lenthet, és azt is kell, hogy jelentsen a nukleáris zsákut­cából, melybe Európát az a NATO-határozat vitte, amely szerint a kontinensen új ame­rikai atomfegyvereket he­lyeznek el. A kiút keresése szülte azt a szovjet javasla­tot, hogy egyidejűleg és egy­mással összefüggésben vitas­sák meg az európai közép­hatótávolságú nukleáris fegy­verek és az előretolt állomá- soztatású amerikai eszközök kérdését. Miért együtt? Azért, mert az Európában el­helyezett előretolt állomásoz- tatású eszközök a Szovjet­unió területe ellen irányul­nak, azért, mert ugyanaz a funkciójuk, mint az új raké­tarendszereknek.! Közismert, hogy a nyugat-európai tá­maszpontokon 400 amerikai vadászbombázó van, mintegy 300 gépet a földrész vizein cirkáló repülőgép-anyahajók hordoznak, és az USA ten­geralattjárói is rakétákkal vannak felszerelve. A NATO tavaly decemberi határozata értelmében 1983-tól 572 Per­shing—2 és cirkáló szárnyas­rakétával bővül ez a nukleá­ris arzenál. A Szovjetuniónak természetesen számolnia kell ezzel a veszéllyel. Moszkva nemcsak javasla­tokat, hanem gyakorlati lé­péseket is tett, hogy elkerülje a nukleáris zsákutcát, csök­kentse a katonai szembenál­lást, fokozza az európai biz­tonságot. A Szovjetunió euró­pai részén a közép-hatósuga­rú atomeszközök az utóbbi időben sem az indítóberende­zések számát, sem a töltetek nagyságát tekintve nem nö­vekedtek, sőt csökkenték. Moszkvának a közép-ható­távolságú rakétákkal kapcso­latos álláspontja teljes össz­hangban van az ország kül­politikájával. A NATO raké­tadöntése ellenére a Szovjet­unió kivont az NDK-ból 20 ezer katonát, 10(10 harckocsit és más haditechnikát. Csapat- kivonások történtek Afga­nisztániból is. A Szovjetunió és a többi szocialista ország májusban együtt tettek ja­vaslatot az európai és nem európai államfők legmaga­sabb szintű találkozójára, amelyen a nemzetközi fe­szültség gócpontjainak felszá­molásával és az új háború ki­robbanásának megelőzésével összefüggő problémákat vi­tatnák meg. A Szovjetunió indítványozta továbbá, hogy a katonai szövetségek utasít­sák el az újonnan jelentkező tagok felvételét, hogy ne nö­vekedjék az egymással szem­benálló katonai-politikai cso­portosulások száma. Mindeb­ből nyilvánvaló: Moszkva az utóbbi időben is több fontos lépést tett azért, hogy a bé­két megvédje az atomfenye­getéstől és megőrizze az eny­hülési folyamatot. o Vajon az Egyesült Államok fel tud-e sorolni hasonló gya­korlati intézkedéseket és kez­deményezéseket? Sajnos, Amerika más politikai irány­vonalat választott. Az USA Nyugat-Európában már meg­kezdte az új rakéták indító­állásainak építését, növelte, és szövetségeseit is kénysze­rítette a hadikiadások növe­lésére. Robbanásveszélyes helyzetet teremtett az Indiai­óceán térségében, ahová szá­mos hadihajót és „gyorshad­testet” küldött. Végül az amerikai elnök meghirdette „az új nukleáris stratégiát”, a Szovjetunió elleni megelő­ző atomcsapás stratégiáját. A Szovjetunió és az USA politikája közötti kontraszt, mint látjuk, igen éles. Ugyan­azon a találkozón, ahol Gro­miko és Muskie megállapo­dott a genfi tárgyalások meg­kezdéséről, a szovjet külügy­miniszter kijelentette: Wa­shington eltér azoktól az alapelvektől, melyekben ko­rábban a két ország megálla­podott, és amelyekre a szov­jet—amerikai kapcsolatok ki­zárólagosan épülhetnek. Ahelyett, hogy a mindkét fél által elismert erőegyen­súlyból kiindulva, a katonai szembenállás szintjét csök­kentené, az USA az erő- egyensúly megbontására és egyoldalú katonai előnyök elérésére törekszik. Washingtonban három hó­napig „tanulmányozták” a közép-hatótávolságú rakéták­kal és az előretolt állomásoz- tatású amerikai eszközökkel kapcsolatos szovjet javasla­tot. A világ a szovjet kezde­ményezésre várta a választ, ám helyette az 59. számú el­nöki intézkedést kapta, mely előirányozza, hogy a Szovjet­unió ellen ugyanazokat a Pershing—2 és szárnyasraké­tákat vetnék be, amelyekről jelenleg a vita folyik. Az USA „új nukleáris stratégiá­ját” még Nyugat-Európában is sokan úgy értékelték, mint az európai biztonság ellen irányuló fenyegetést. Többek között Schmidt nyugatnémet kancellár nemegyszer kije­lentette: le kell küzdeni „a hallgatás időszakát” Moszkva és Washington között. Vajon nem ez-e az oka annak, hogy a washingtoni adminisztráció végül is elállt a szovjet javas­lat elutasításától? Q Bármi legyen is az oka, a Washington álláspontjában bekövetkezett változás pozi­tív jelenség. A Szovjetunió bízik abban, hogy a józan gondolkodás és a felelősség- teljes álláspont az európai helyzet javításával kapcso­latban mégis győzedelmeske­dik az USA-ban, hogy az amerikai tárgyalási készség őszinte és konstruktív. Ezt azért szükséges hang­súlyozni, mert már most, alig néhány nappal a bejelentés után az amerikai politikusok némelyike a genfi tárgyalá­sokat maratoni hosszúságú­inak jósolja, Vajon nem a NATO amerikai vezetőit kell-e keresnünk emögött, akiknek az a célja, hogy a tárgyalások elhúzásával ki­építsék az új rakéták elhelye­zéséhez szükséges támaszpon­tokat? Amennyiben ugyanis az USA valóban enyhíteni akarja az európai helyzetet, úgy semmi értelme a genfi tárgyalások elnyújtásának. EDGAR CSEPOROV Kania zárszava A Lengyel Egyesült Mun­káspárt Központi Bizottsága alapos mérlegelés után vilá­gos álláspontot alakított ki az országot érintő legfonto­sabb kérdésekben — jelen­tette ki Stanislaw Kania, a LEMP KB első titkára a központi bizottság hatodik plénuma ülésén mondott zár­szavában. Kania rámutatott arra, hogy a válság okainak ki­mutatása fontos dolog, de a kiutak felkutatása ennél is fontosabb. A további válság- helyzetek megelőzésének „legfontosabb garanciája a jelenlegi válság megoldása”. A kulcskérdés a gazdaság, továbbá az, hogy a dolgozó kollektívák lelkiismeretesen teljesítsék kötelességüket. Megerősítette, hogy a poli­tikai bizottság a központi bi­zottság legközelebbi plénuma elé terjeszti a párt kilence­dik, rendkívüli'kongresszusá­nak összehívásáról szóló ja­vaslatot. Rámutatott ugyan­akkor, hogy a kongresszus igen alapos előkészítést igé­nyel, ami természetesen nem történhet meg néhány hét alatt. Olyan programot kell kidolgozni, amely alapul szolgál a fejlődés útjára való rátérésre, a stagnáló gazda­ság fellendítésére. Olyan programot, amely biztosítja a feltételeket és a garanciát arra, hogy ne ismétlődhesse­nek meg a hibák és a torzu­lások — mondotta végezetül a Lengyel Egyesült Munkás­párt Központi Bizottságának első titkára. PANORÁMA BUDAPEST Kedden a Német Demokra­tikus Köztársaság megalaku­lásának 31. évfordulója alkal­mából Rudolf Rossmeisl, az NDK budapesti nagykövete fogadást adott a nagykövet­ségen. A fogadáson megje­lent Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bizott­ság titkára és Gyenes And­rás, a Központi Bizottság tit­kára, továbbá Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács he­lyettes elnöke. BERLIN Népünnepélyeken, kultu­rális és sportrendezvényeken ünnepelte meg az NDK 17 milliós lakossága kedden a német munkás-paraszt ál­lam megalapításának 31. év­fordulóját. Űj létesítmények sorát avatták fel, s kitünte­téseket adtak át. Berlinben a Karl-Marx Allee-n Erich Honecker-nek, az NSZEP KB főtitkárának, az NDK állam­tanácsa elnökének, az NDK más párt- és állami vezetői­nek, s a főváros lakói tízez­reinek jelenlétében katonai díszszemlét rendeztek. PÉCS A magyar—jugoszláv kor­mányközi megállapodás alap­ján együttműködést teremte­nek a két ország rakétás jég- esőelhárító szolgálata között a határ menti mezőgazdasági területek megvédésére a pusztító elemi csapások ellen. Az összehangolt munka — várhatóan — hatékonyabbá teszi a jégesőelhárítást a ma­gyar—jugoszláv határ két ol­dalán. Erről tanácskoztak az idei magyar*—jugoszláv ag­rárnapok keretében, amelyek kedden kezdődtek meg a pé­csi Technika Házában. MOSZKVA Az alkotmány napját ün­nepelték kedden a Szovjet­unióban. A három évvel ez­előtt elfogadott új alkotmány megvalósulásáról a szovjet sajtó ünnepi cikkekben, ri­portokban számolt be.

Next

/
Thumbnails
Contents