Tolna Megyei Népújság, 1980. október (30. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-05 / 234. szám

e Képújság 1980. október 5. Múltunkból Ketten hetvennégy évet dolgoztak a bonyhádi cipő­gyárban. Havasi Ferenc 42 évet. Ma­gas, szikár, sok beszédű, el­méleti szakember. Apaczeller István magas termetű, a kezében a beszél­getés alatt cipőt szorongat. Gyakorlati szakember és rit­ka beszédű. — Ma már megszűnőben a szakmai sovinizmus, de részben eltűntek a rangos foglalkozások is. Ha vélet­lenül egy pályára többen jelentkeznek, az főként a divatnak köszönhető, mint például az autószerelők­nél, vagy a benzinkuta­soknál. Miért nincs ma­napság rangja sok szak­mának? Apaczeller István: A mi gyermekkorunkban sem volt minden szakmának rangja. Mindig azt mondogatták: ha nem tanulsz, suszternak még jó leszel. Ez nem jelentett semmit, mert azért Bonyhá- don voltak jó nevű cipé­szek, rangot jelentett beke­rülni a gyárba. Nekem az a véleményem, hogy mindenki saját maga adja meg a szak­májának a rangját. Hogy ma kevesen büszkék szakmájuk­ra? így van. Sajnos a mi időnkben ügy kellett ellopni az ismereteket, másképpen nem hívtak senkinek. Ma­napság három évig tanulják a fiatalok a cipész mestersé­get. Könnyen jutnak a tu­dáshoz, mert aki foglalkozik velük, az igyekszik átadni minden ismeretét. A másik nagy gond: ha valaki eljön betanított munkásnak, há­rom hónap alatt ugyanazt a részműveletet végzi, mint a szakmunkás. Havasi Ferenc: Az a véle­ményem, hogy közösen ron­tottuk el a szakmunkások presztisét. Bonyhádon 1958- ban kezdtünk intenzíven fog­lalkozni képzéssel. Volt olyan év, hogy 150 tanulónk is ült az iskolapadban. Amikor fel­szabadultak, nem tudtunk ne­kik szakmunkát adni, így ké­sőbb nem jelentkezett senki. Nem biztosítottunk számuk­ra előbbre jutási lehetőséget abban az időben. Sajnos emi­att sokan elhagyták a gyárat. Apaczeller István: Ma már hasznosnak mondjuk azt az időszakot is, csak ezt az ak­kori gyerekek nem érezték. Miért mondom ezt? A gyár mai vezetőinek legtöbbje ezekből a szákmunkásokból került ki. De ez a helyzet a műszaki gárdánkkal is. — Tulajdonképpen elve­szett, háttérbe szorult a szakmaszeretet. Nehezen mondom ki, erről manap­ság sajnos keveset beszé­lünk. Hol van a szakma szépsége? Apaczeller István: Nem szabad elfelejtenünk azt, hogy minden az egyéntől függ. Mennyire érdekli a munkája. Ha a szakmunkást megbízták egy részművelet­tel és azzal megelégszik, ak- -kor oda a szakma szépsége, ott nem beszélhetünk szak­maszeretetről. A jó szak­ember megnézi mit bíztak rá, az elballag a szalag végére' és szemügyre veszi a kész ci­pőt. Meglátja, hogy össz­hangban van-e a cipő formá­ja a dísztűzéssel. Két dolog lehetséges; elmegyek valami mellett és mégsem látom, vagy apróra, minden részle­tet megfigyelek. A szakem­ber, vagy az, aki szakember szeretne lenni, mindent meg­figyel. — Erre mi fiatalok azt tudjuk mondani, hogy önök könnyen beszélnek, elismert szakemberek, de mit tegyen egy kezdő, aki­nek se tudása, se rangja? Havasi Ferenc: Egyszerű erre a válasz: vívja ki a rang­ját! Könnyebben megérthető, ha elmondom egy fiú törté­netét. Sós Csaba cipőipari technikumot végzett és a technológiára került. Egyszer kitört a Csaba: „Feri bácsi, nekem miért nincs tekinté­lyem az emberek előtt, olyan mint magának?” Nagy fel­adatokra vágyott, mi meg ap­róságokat bíztunk rá, azért, hogy megtanulja a szakmát. Akkor kineveztük művezető­nek a csákozóba. Az Apa­czeller keze alá került, türel­mesen megtanult mindent. Egy év múlva -jött mondani, hogy mennyire igazam volt, lett tekintélye az üzemben. Apaczeller István: Nagyon jó művezető volt. Ma meg ő a dr. Sós Csaba főkönyvelő­helyettes. Ami a legfontosabb: még ma is lejön megnézni a gyártósort, érdekli a cipő- készítés, pedig közgazdász. — Ez annyit jelent, hogy ha feladatot kapok, akkor kötődök a gyárhoz, akkor szeretek ott lenni. De, hogyan jutok el a fel­adatig? Havasi Ferenc: A magam példáján tudom bemutatni ezt. Alapvető kérdés, hogy akarok-e szakember lenni? Ha akarok, akkor lesz fel­adat is. Nincs olyan rossz művezető, aki ne becsülné a pontos munkát, az érdeklődő fiatal akarását. Voltam meó- vezető, tűzödei művezető, újí­tási előadó, technológus, anyagbeszerző, gyártmány- fejlesztő csoportvezető és még sorolhatnám tovább a beosztásokat. 1973. óta vég­zem a modelléria vezetését és. egyben műszaki osztályveze­tő-helyettes vagyok. Ezek a feladatok nem adtak annyi időt, hogy azon gondolkodjak, máshol többet keresnék, könnyebb munka is van. De feladatot csak akkor kap az ember, ha akar is kapni. Nem? Apaczeller István: Térjünk vissza az ötvenes évekhez, akkor kezdte elveszteni rang­ját a szakma. Közbevetőleg azért megjegyzem: változat­lanul az egyénen van a hangsúly. De akkor tényleg az volt a cél, hogy minél na­gyobb szériákat készítsünk. Kellett a lábbeli. Ezért szak­emberek csak részfeladato­kat kaptak. Ma ismét előtér­be kerül a szakmunkás tudá­sa és akarása. Volt olyan időszak, hogy egyetlen mo­dellből 160 ezer párat is ké­szítettünk. Ma ha 30 ezres szériát kapunk, az már nagy dolog. A legutóbbi amerikai megrendelés már pár százas tételeket jelentett. így mo­dern variószalagok kellenek, egyre inkább előtérbe kerül a szakember. Január elsejétől ismét dolgozni fog az egyedi műhely, ahol a kis szériákat készítjük, hogy rugalmasan tudjunk alkalmazkodni a pi­aci igényekhez. Havasi Ferenc: Augusztus­ban modellőri pályázatot hir­dettünk szakmunkásoknak. A modellőrök feladata, hogy megtervezzék a cipőket, ez már művészi munkának is számít. Egyre több iparmű­vészt alkalmaznak már ebben a beosztásban. Sajnos az ipar­művészek nem szívesen jön­nek le vidékre dolgozni. Ha pedig Pesten megtervez egy pár cipőt, nincs kapcsolat­ban az üzemmel, akkor olyan fantáziadús tervet küld, ame­lyet nem lehet megcsinálni, így kénytelenek vagyunk ki­nevelni modellőröket. Ezért hirdettük a pályázatot. Na­gyon szép munkák érkeztek, s úgy látszik két fiatal na­gyon tehetséges. Azt hiszem, ez már feladatnak számít, megfelel olyan embernek, aki a szakmában előbbre akar jutni. — Amikor két éve a gof- lex cipő, ami közös újí­tás, piacra került és sike­re lett, kérdeztem, hogy ezért mennyi pénzt vár­nak. Meghökkentő választ kaptam: „Nem tudjuk, de majd megkapjuk a részün­ket!” Ebben a korban, kö­zel a nyugdíjhoz ennyire nem számít a pénz? Apaczeller István: Erről szó sincs, számít a pénz is. De annyira nem, hogy követe­lőzzünk. Sok újításunk ké­szült már, az anyagiak is rendben voltak. Ezért nem nyugtalankodtam akkor. Havasi Ferenc: Ismertük a cipőpiacot és így tudtuk, hogy egyre inkább háttérbe szorulunk gyártmányainkkal. Valamit tenni kell, de sürgő­sen, ez volt a mottó. Azt is tudtuk: ma a kényelmes, a sportos, a lábhoz igazodó ci­pő a kelendő. Gyáriak va­gyunk, tehát érdekel az üzem sorsa, hiába kapok én most húszezer forintot, ha jövőre veszteséges, vagy pi­acképtelen lesz az üzem. I — Próbáljuk megfogal­mazni a goflex lényegét? Havasi Ferenc: A hagyo­mányos gojzer varrott cipők technológiáján alapszik — ezt mindenki ismeri, húsz éve még divatos volt. Ezeknek a cipőknek az volt a bajuk, hogy kemény járás esett ben­ne. Ahhoz, hogy hajlékony talpat kapjunk, meg kellett változtatni a felső bőrrámát. Ez tulajdonképpen a talp és a felső bőr összekötését segíti elő. Egy rugalmas rámát ké­szítettünk, s ettől hajléko­nyabb lett a talp. így lehe­tőség mutatkozott egy újfajta sport-szabadidő és elegáns ut­cai lábbeli előállítására. — Hogyan készül egy ilyen újítás? Apaczeller István: Mindig egyformán. A Havasi Feri kidolgozza, kitalálja, vagy egyszerűen elmondja az ötle­tét, én meg formába öntöm. Közben vitatkozunk, újabb ötleteket próbálunk ki. Addig megy ez, míg el nem készül' az újítás. | — Sikerük lett? Havasi Ferenc: Az 1978-as őszi vásár első napján készült el az első pár. A gyár vezetői gyorsan reagáltak. Szabályo­san becsempészték a harma­dik, vagy a negyedik napon a kiállításra azt a pár cipőt. Ez nagyon merész dolog, mert se technológia, se terv, sem­mi nem volt, csak az a pár cipő. Abban az esetben, ha véletlenül egy nagyobb ren­delés, vagy komolyabb ér­deklődés látszik a termék iránt, s kiderül, hogy nem lehet gazdaságosan gyártani, „leég” az egész gyár. A kö­zönségszavazatok alapján elő­kelő helyre került a goflex cipő. A kereskedők is kezdtek érdeklődni. Aztán jött az an­gol megrendelés. Apaczeller István: Ezután kezdtünk gondolkodni azon, hogy ez tulajdonképpen újí­tás is. Erre ösztönzést kap­tunk a vállalat vezetőitől. El­fogadták az újítást, pár hó­nap alatt felkészültünk a gyártására, azóta már az an­gol piac után amerikai meg­rendelés is érkezett, amit tel­jesítettünk. — Most megkérdezhetem; mennyit kaptak érte? Havasi Ferenc: Az idei el­ső féléves termelés után fe­jenként 12 500 forintot. A második félévről majd 1981- ben számolunk el. — Az önök neveltje, Niko- lov Tamás főmérnök mondta nekem, hogy a német Apolló cég vezetője kijelentette: „Ha nekem öt Apaczellerem és Hava­sim lenne, akkor meghó­dítanám a világpiacot!” Mit jelent ez maguknak? Apaczeller István: Erről nem tudtam idáig, de örülök neki. Nekem azért többet je­lent, hogy itt a gyárban meg­becsülnek. Havasi Ferenc: Azt hiszem, jogosan lehetünk büszkék minden elismerésre. Már hó­napok óta készültünk a BNV- re, naponta bementem a min­taterembe, megnézni a kol­lekciót. És ilyenkor éreztem, hogy ebben az én munkám is benne van. I — Készülnek újabb újítá­sok is? Havasi Ferenc: A goflex újabb változata készül. A ré­gi bőrrámát szeretnénk ki­váltani gumival. Kísérlete­ket már végeztünk, az anya­got kellene még beszerezni hozzá. Sokat jelentene anya­gilag ez az újítás: a bőrráma ára 40 forint egy pár cipónál, a gumié pedig csak 13 fo­rint. Ezt kell végig vinni. — A bonyhádi cipőgyár dolgozójának lenni jelent valamit? Apaczeller István: Egy mondatot szeretnék határo­zottan kijelenteni, kicsit ösz- szefoglalva beszélgetésünk lényegét: magadnak dolgozol! Ez azt is jelenti, hogy legyen mögötte a megbecsülés is, de csak akkor, ha valaki dolgo­zik! A kérdésre; mit jelent nekem oipőgyárinak lenni? Ha valami jót hallok a válla­latról, bizsereg a vérem! — Köszönöm a beszélge­tést! HAZAFI JÓZSEF Fotó: GOTTVALD KÁROLY Ezen a helyen egy alka­lommal már foglalkoztunk azzal a kérdéssel, hogy az el­ső világháború idején rendkí­vüli módon megromlott a közellátás; olykor fél évig sem lehetett egyetlen szál gyufát sem kapni: textíliát évikig nem lehetett ven­ni; a gabona fejadagot igen­csak szűkre szabták. S arról is említettünk néhány mon­datot, hogy nem volt lábbeli, mert a bőráru a frontra ke­rült, s a hátországban divatos lett a facipő, azaz közismert nevén a klumpa. Az emberek gyakran még ünnepeken is ilyen klumpákban jártak. A levéltári kutatás most olyan dokumentumot tárt fel, amely szerint még a facipő is hiánycikk volt. S hogy nem egyedi esetről van szó, az a dokumentumból egyér­telműen kiderül. A Magyaróvári Gazdasági Akadémia igazgatósága 1917. február 23-án kelt levélben fordult a Tolna megyei Gaz­dasági Egyesületi titkárához, Molnár Józsefhez. A követke­zőket írta: „Szekszárdi diák korom­ban, emlékezem, hogy akkor még nagyon járta ott a klum­pa, a becsületes facipő. Jár­ványos elvetélésünk van, s ennek a leküzdésénél óhajta­nám én ezeket a becsületes facipőket alkalmazni a ta­karmány-előkészítés körül. A betegségeket ugyanis af gondozó személyzet terjeszti oly módon, hogy amidőn a takarmányrépát előkészítik, a fertőzött lábbelikkel befertő­zik a takarmányt is. Ha én keresztül tudnám vinni, hogy a takarmány készítésnél klumpában járnának munká­saink, talán kevesebb fertő­zés fordulna elő. Épp ezért nagyon kérlek, amennyiben módodban van, lennél szí­ves öt pár jó nagy becsületes parasztlábra való klumpát küldeni akadémiai gazdasár gunk részére”. A levelet Újhelyi Imre igaz­gató írta alá. A levél arról tanúskodik, hogy Magyaróvár környékén nem volt kapható a facipő — nem mintha ott nem ismerték volna. A hiány oka valószí­nűleg ugyanaz, mint itt Tol­nában. Ugyanis a kérést nem tudta teljesíteni Molnár Jó­zsef. Amikor megkapta Ma­gyaróvárról a levelet, azonnal köriratot küldött a szálkai, a teveli, a bonyhádi, a ciköi, a kurdi és a hőgyészi jegyzők­nek, körjegyzőknek, kérve: „kérem, hogy velem sürgő­sen tudatni lenne szíves, váj­jon községében lehet-e fa- czipőt (klumpát) kapni és ha lehet, 1) a nagyobb fajtának mi az ára páronként. 2) az eladó vállakozik-e ar­ra, hogy 5 párt utánvéttel ha­marosan elszállítson a ma­gyaróvári m. kir. gazdasági akadémia czímére...” Molnár József a körlevelé­vel szinte egyidejűleg értesí­tette az intézkedésről a gaz­daság igazgtóját, s megírta: „mindezekre a felderítő in­tézkedésekre azért volt szük­ség, mert szóban forgó gyár­iparunk (?) a vidéken decent- ralizálódik és mert nem bizo­nyos, vajon egyik-másik gyárunk nem cserélte-e fel ezt a békés foglalkozást a fe­dezék-faragás sokkal kevés­bé jövedelmező, de ma annál hazafiasabb és annál vesze­delmesebb gyakorlásával, no meg tekintettel az ipartermé­kek áremelkedésére — a kül­demény árával sem akarlak úgy meglepni, hogy az esetleg merénylet számba vehető ár-, követelés ellen a beszerzésre irányuló szándékot elejtésé­vel se védekezhessél.” Csupán annyi megjegyzést még a klumpához, hogy a fa­cipő a szegényemberek szá­mára a legkönnyebben hoz­záférhető „öltözék” _ volt, mert a bőrcipőnek — ha ilyet lehetett is kapni — csak alig harmadába került. E sorok írójának személyes élmé­nye, hogy a felszabadulás előtt az iskolai osztályok aj­taja előtt hosszú sorokban álltak a klumpák, mert a te­rembe nem volt szabad faci­pővel bemenni. A facipő aljá­ra több-kevesébb szalmát tettek, hogy melegebb legyen a lábbeli, vastag harisnyát, „fuszeklit” húztak a gyerme­kek lábára, hogy a hideg el­len kellő védelmet biztosít­sanak. * Maradjunk 1917-nél, ha már a fenti levél kapcsán er­ről az esztendőről esett emlí­tés. Miről írtak a korabeli új­ságok? A személyi hírek, a kaszinó életéről szóló tudósí­tások, a lopások, és a vereke­désekről szóló beszámolók mellett nagy számban jelen­ték meg a takarékossági in­tézkedések. A Tolnavárme­gye és a Közérdek című lap 1917 január 11-1 számában ol­vashatjuk a következőket: „A december 12-én tartott minisztertanácsból keltezve valamennyi miniszter körren­deletét intézett a hivatalok vezetőihez, hogy mindazok­ban az állami és közhivata­lokban ahol még a délelőtti és délutáni hivatalos idő van használatban, az egyfoly­tában tartandó hivatalos órá­kat (léptetik) életbe, hogy le­hetőleg esti világításra ne legyen szükség, s a fűtésnél is nagyobb megtakarítás legyen eszközölhető. A miniszter el­tiltja a gyertyával való vilá­gítást, s azoknál a hivata­loknál, ahol az esti világítás nélkülözhetetlen, megszabja a világítás maximumát. — A fűtőanyag kímélésére külö­nösen felhívja a hivatalfőnö­kök figyelmét, amennyiben hangsúlyozza, hogy a megle­vő készletekkel úgy kell gaz- dálkodniok, hogy a téli hó­napok végéig elegendők le­gyenek, s ahol tűzifa besze­rezhető, ne vegyék Igénybe a szénkészletet, mert a szén a nagyvárosok fűtésére és vilá­gítására szükséges. Hangsú­lyozza a miniszter, hogy a tisztviselőkar hazafias köte­lességévé teszi a fűtő- és vilá­gítóanyag kímélését.” Ugyancsak a Tolnavárme­gye és a Közérdekből idéz­zük az alábbiakat (február 1.) „Melegedő szoba. Bezerédj Pál v. b. t. t. a szegények iránt való nemesszívűség- gel melegedő szobát állított fel a szekszárdi selyemgyár­ban, s erre vonatkozik a kö­vetkező kis hirdetmény: „Me­legedő helyiség. A mostani szokatlan hidegben és drága tüzelőanyag mellett különö­sen a Népkonyha szegényei, de más szegények részére is a selyemgyár telepen melege­dő helyiség áll rendelkezésre, ahol naponta reggel 7 órától este 8 óráig szabadon tartóz­kodhatnak.” A korabeli szociális viszo­nyokról szóló rövid hírhez nem kell kommentár. Az 1971. fébruár 1-i szám­ban olvastuk a következőket is: „A jövőhét folyamán az egész ország középületeiben megkezdik a rézből való ajtó­kilincsek és ablakveretek le­szerelését. A rendelet szerint a hadsereg részére szükséges rézanyag beszerzése végett a sárgarézből, s egyéb rézöt­vözetekből készült ajtókilin­csek és ablakveretek lesze­relése végre fog hajtatni. A leszerelendő kilincsek pótlá­sának, illetőleg a gyakorlati keresztülvitelnek kellő elő­készítése céljából a magyar kir. honvédelmi minisztérium fennhatósága alatt a tüzérségi műszaki felügyelőség — úgy mint Ausztriában történt — próbaszervezetet alakít, mely­nek működése azonban csu­pán a középületekre fog ki­terjedni”. Lehet, hogy ebből az időből származik a dal, mely szerint fából van a kilincs és mad­zag a húzója? K. BALOG JÁNOS Apaczefler István és Havasi Ferenc tözsgárdatagokka/

Next

/
Thumbnails
Contents