Tolna Megyei Népújság, 1980. október (30. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-30 / 255. szám

1980. október 30.

NÉPÚJSÁG 5

FIATALOK

Pophírek

FIATALOK

Cliff Richard

Az utóbbi időben ismét több régi ismerős került előtérbe. Hódít és rengeteget turnézik az örökifjú Cliff Richard, aki az idén már elmúlt ngyvenléves. 59-ben jelent meg első felvétele. Ezt követően hosszú ideig az egyik legnépszerűbb énekes volt, amit bizonyít sok slágere és sikeres filmszerepe. A hetvenes években eltűnt kedvelői elől és csak tavaly került elő. Azóta ismét sokat koncertezik. Egykori kísérőzenekara a Shadows volt, akik jelenleg önálló utat járnak, sikeresen. Cliff jelenlegi kísérői közt kilencen kaptak helyet. Érdekesség, hogy a zenészek között két orgonista is szerepel. Az énekes-gitáros kétórás show-műsorában nemcsak elénekli, hanem el is játssza dalait. A „Sci-fi” című dalához űrhajósnak öltözik, míg az „Ördögi asszonyhoz” ördögi kosztümöt ölt. Természetesen ő sem maradhatott ki a hírességeket felvonultató legutóbbi hollywoodi filmből, a Xanaduból. Ebben Cliff a főszereplő Olivia Newton-Johnnal énekel.

Ha rövidébb ideig is, de kényszerpihenőt tartott a remek színpadi emberként ismert Alice Cooper. Az énekes tavaly teljesen leállt a szerepléssel. A túlzott alkoholfogyasztás és teljes ideg- kimerültség miatt tartott kényszerpihenőt. Lefogyva, kissé megtörve állt ismét közönsége elé. Zenéje kőkemény és dinamikus. A démoni Alice műsorain együtt szerepel az amerikaiak kedvenc cont- ry-énekesnőjével Dolly Pártomnál. Üj sihowműsorán új zenekarral és természetesen új dalokkal lép fel, amelyek közül legnépszerűbb a Milliomos hölgy.

A régi nagy nevek mellett fiatal énekesek sora tűnik fel Nyugat-Európában. Egyfajta új hullámként rock hangvételű dalokkal. A két legsikere-ebb előadó Peter Kent és Tommi. Hogy valóban fiatalok, arra bizonyítók Tommi életkora, aki mindösz- sze 15 esztendős, és máris több tízezer rajongója van. Mindkettőjüknek jelent meg már lemeze. Műsoraikat nagyszabású diszkórpogra- mok keretében adják elő playbeckről. Ez azt jelenti, hogy a fellépésekben az énekesen kívül csak egy technikusra van szükség, aki a már előre felvett zeneanyagot bekeveri. A két énekes közül az ismertebb Peter Kent felvételei kerültek el hozzánk és lettek népszerűek.

összeállította: Kindl

Mit csinálnak a kultúrosok?

, , I - * - .............., »

V

alamikor a munkás- és ifjúmunkás-mozgalom kezdetén a politikai megmozdulások is a kulturális rendezvény formáját öltötték. Persze, ez nem azt jelenti, hogy a szakmai, művészeti és a politikai műveltség terjesztése csupán forma ‘lett volna, legalább annyira tartalmi kérdés is volt a tudás. Annak minden formáját el kellett juttatni azokhoz, akik valamilyen módon ki voltak zárva a tanulásból.

A fél vagy egészen illegális körülmények között a versmondó, zenés, műsoros estek jelentették legalábbis a találkozás lehetőségét, az ifjú és az idősebb munkások számára. A sportrendezvények nem tartoznak témánkhoz.

A felszabadulás után a színjátszók, dalárdák még őrizték ezt a hagyományt, egészen addig, amíg az élet, a fejlődés ú jszakasziba nem lépett.

Ma már kétségkívül más az amatőrmozgalom jellege és művészi színvonala is, hiszen jobbak a lehetőségek, szakemberek foglalkoznak ezzel a művészeti ággal is. A műveltség, a szakmai tudás ma már megközelíthető mindenki számára. Mások tehát az ifjúsági szövetség feladatai ás, Az 1979—80-as mozgalmi évben két új akciósorozatot hirdetett a KISZ, a Korszerű műveltségért, művelt ifjúságért jelszóval.

A látványos eredmények nem maradtak el. !Ls lehet írni, le is írtuk már, hogy a művészeti bemutatókon hány fiatal vett részt a megyében mint előadó vagy mint közönség. Kétségtelenül becsalogatta a fiatalokat a művelődési házak, iskolák előadótermébe az akciósorozat. Voltak ezenkívül kiállítások, pályázatok, amatőr festők, szobrászok, fotósok számára. Biztosan új lendületet adott az akció az amatőr művészeti mozgalomnak is, aminek eredményei majd évek múlva jelentkeznek a csoportok számának és azok színvonalának emelkedésében.

Sokkal kevesebb az előrelépés az Olvasás terjesztése terén és az egyes ember, a KISZ-tag műveltségének a fejlesztésében. Mert azért nemcsak amatőr mozgalom van a világon és a műveltség célja nem biztos, hogy a szereplés. Lehet, hogy „csak” a tudás gyarapítása, a személyiség gazdagítása, aminek a taglalásában mem érdemes belemenni, se kulturális, se lélektani vonatkozásban. Annyi azonban teljesen biztos, hogy az ifjúsági mozgalom is gazdagodik, politikai szempontból is, az egység, az akcióképesség, a bátor politikai kiállás tekintetében, ha tagjai műveltebbek ma, mint tegnap voltak. Ha kiismerik magukat a világ dolgaiban, az emberi kapcsolatok viszonyaiban, ha képesek arra, hogy tudatosan részei legyenek egy közösségnek.

Középiskolában több szerepe van a kultúrfelel ősnek, hiszen az ottani mozgalmi élet jobban kapcsolódhat az évfordulóhoz. A tanulmányi versenyek, vetélkedők szervezése, az aktuális műsorok összeállítása, a Helikonra vagy akár a művelt ifjúságért akcióra való felkészülés kínálja a feladatokat.

Sajnos, nincs ez így a többi KISZ-,szervezetnél. Áltálában a mozgalmi munka ma már túllépte a nagy rendezvények időszakát, éppen azért, mert a passzív „szemlélődés” kevés. Lassan tíz éve lesz, hogy az alapszervezetek éves akcióprogramja az egyéni vállalásokra épül. A járási akciók rendezvényeit egyre inkább rábízzák egy-egy nagyobb alapszervezetre. És akkor Dombomban, a vezetőképző táborban kiderült, hogy a kulturális felelősök zöme nem is hallott a Művelt ifjúságért akcióról! Ezt bizonyították a csoportos foglalkozások, beszélgetések, sőt a végén éppen a helyzet tisztázása végett készítettek egy felmérést is, amiből kiderült, hogy a jelenlévő 73 kulturos- ból csak négy ismerte a részakciók — a Művészet és ifjúság, a Könyv és ifjúság, a Hazai tájakon, a Barátaink — lényegét, ötvenen pedig az egészről mit sem sejthettek, általában sem hallottak harangozni az if júsági mozgalom akciójáról, mert a kérdésről semmit nem írtak, anniak ellenére, hogy nyilván részt vettek néhány rendezvényen. A jelek szerint a kultúrosok elvesztették valódi rangjukat az alapszervezetekben, amit az is mutat, hogy a kultúrosok több mint fele évente más-más személy. Mindez azt bizonyítja, hogy a látványos és mozgalmas felszín alatt kevesebb az igazi eredmény a KlSZ-szervezetek kulturális munkájában, ami egyúttal azt is jelenti, hogy még többet kell tenni a „Művelt ifjúságért”, a korszerű műveltségért.

Ihárosi

Anyanyelvi nehézségek

Üresjáratban - egymás felé

Elképzelem, amint ülnek a középiskolák igazgatói egy közelmúltban lezajlott tanácskozásukon és borúsan, egyetértőn bólogatnak: a most érettségizettek által használt nyelv színtelen, nem elég kifejező, beszédkultúrájuk szegényes, és ez a kép általános, nem újkeletű. Nem voltam jelen az iskolaigazgatók tanácskozásán, de egyetértek velük; az ott elhangzottakat szomorú tapasztalataim támasztják alá. Kényszerű hallgatózásaim — utcán, moziban, villamoson, munkahelyen — semmi örömmel nem jártak.

Széles körben lett általános szokás az üres csevegés. A beszélgetéseknek nincsen tétje. Olyannyira hígak, hogy nem is lennének sűríthetők. Átrostálva a szavakat, semmi sem maradna. A beszéd a kapcsolattartásnak csak tartalmatlan üzemzöreje.

Ezúttal nem az úgynevezett csúnya beszéddel van a baj, nem azzal, ami elhangzik, hanem ami hiányzik belőle, mögüle. A nyelv nemcsak a beszédnek, hanem a gondolkodásnak is eszköze, anyaga: amire nincs szó „kifelé", arról nincs pontos gondolat sem. S mi lesz, ha egyszer eljön a tartalmas, árnyalt közlések ideje, a fontos és bonyolult mondanivalóké? Lesz-e hozzá kellő gyakorlat: nyelvi, gondolati muníció? S ha nem jön el e közlések ideje, nem is hiányzik majd?

Ez az elszegényedés nem csupán nyelvi jelenség. Hiszen a beszéd: közlés, kapcsolat, viszony. Viszony a többiekhez, és a közölnivalóinkhoz — ha vannak.

Az alsóbb iskolásoknál is megfigyelhető már e képességek romlása, nem megfelelő szintje. Nagyon sokuk anyanyelvi szókincse passzív, nem tudják kifejezni magukat, pedig iskolába járnak, tv-t néznek... Csakhogy ez nem elég. Nem kérdezzük őket eleget, és válaszaikat nem méltatjuk kellő figyelemre: már az óvodában sem jut erre idő. Otthon csak ritkán kíváncsiak rájuk: probléma enélkül is van elég. Az iskolákban egyre gyakoribb az írásban megoldandó feladat, sok közötte a teszt, ahol nem megfogalmazni, hanem többnyire csak megjelölni kell a helyes választ. A televízió is nagy sorozatban gyártja a passzív befogadókat: nem kérdez, nem vár választ, és közvetlenül kérdezni sem lehet tőle.

A kapcsolatteremtés és -tartás képessége és hajlandósága a fiatalok széles rétegeinél szenved károkat, amit nem lehet orvosolni utóbb, a nyelvművelés eszközeivel. Napjainkban egyetlen popegyüttes, tollbamondásként diktálhatja le egész csoportok érzelmigondolati csúcsait. Már nem a vers próbálja kifejezni érzelmeiket, hanem az érzelmek kottáznak egy-egy dalsort, kiegyezve annak közhelyformájával.

De a nyelvi üresjáratokért nem kell okvetlenül fiatalok közé menni. Sőt, érdemlegesebb okait kereshetjük e jelenségnek azoknál a korosztályoknál, akik menetközben sajátították el — ugyanazt, akiknek élettörténete inkább szolgál adalékokkal e társadalmi méretű nyelvi léhaság kialakulásáról.

Őket szemlélve még világosabbá válik, hogy a nyelv: eszköz, mely tünetekkel is szolgál a közösségek állapotáról, vészjeleket is ad. És a cselekvés nemcsak a derék iskolaigazgatókra, meg a nyelv művelőire vár.

K. T.

Kollégium

Magyarországon ma közel kilencvenezer 6—18 éves diák él és tanul diákotthonokban és kollégiumokban. Többségük — a középiskolások háromnegyede, a szakmunkás- tanulók 90 százaléka — hátrányos helyzetű, míg az általános iskolások legtöbbje munkás vagy paraszt származású. Számukra nemcsak az iskola, de a kollégium is — szó szerint — második otthon, ahol lehetőségük van azöknak a nevelési, műveltségbeli hiányosságoknak a pótlására, amelyeket a családi otthon nem biztosított. A közvélemény, a szülők körében így is ismertek a kollégiumok. A szülők afféle melengető fészeknek, második otthonnak képzelik a diákok Viszont folytonos összezártságról, választékhiányról, a művelődési lehetőségek korlátozottságáról, állandó felügyeletről, apácazárdáról, terrorisztikus nevelési módszerekről, fölösleges drillek- ről beszélnek. Mi az igazság?

A kérdésre nincs egyértelmű válasz, ki ki érzelmei szerint felel. Objektív felmérések sem állnak rendelke-. zésre, mert az iskolák mögött a kollégiumok diákotthonok háttérbe szorulnak és a kelleténél kevesebb figyelem esik az ott folyó szakmai, nevelési munkára. Magyarán, nagyon kevés és haszonnal forgatható kollégiumelemzés készült az utóbbi időben. Ezért is tarthat érdeklődésre számot az a felmérés, amelyet a Nagyatádi József Attila diákotthon nevelőtanára^ végeztek a diákotthonban élő gyerekek körében.

Ebből világosan kiderül, hogy semmiképpen nem hasznos, ha a diákoknak kötelezően, csöngetésre és meghatározott ideig egységesen kell tanulniuk. Ugyanis a parancsszóra vagy csöngetésre megkezdett tanulás esetében a diák gyakran 10—

15 percig tanulmányozza az órarendjét, majd lassan előveszi és kipakolja a könyveit, füzeteit, meghegyezi a ceruzáját, szétszedi a tollát, pepecsel mindennel, ami csak a keze ügyébe kerül. Újabb 20—25 perc múltán nyitja csak ki a könyvét és kezd neki a tényleges tanulásnak.

A diákok nagy többségénél a tantárgyi sorrend is mechanikusan ismétlődik. Nagyatádon 4 évig tartó megfigyelés igazolta, hogy a diákok először a matekot veszik elő, ezért gyakran nem is marad idő másra.. A matek után a fizika és a kémia a mumus és ezek az időrabló tárgyak —* a gyakori írásbeli feladatok miatt is — elveszik az időt a humán tárgyak — a történelem, az irodalom, az idegen nyelvek elől.

A nagyatádi példák valószínűleg az országos helyzetet és állapotokat is jellemzik. Diákotthonainkban, kollégiumainkban ma még meglehetősen korszerűtlen körülmények között korszerűtlen nevelési-oktatási elvek szerint teremtenek „otthont” a diákoknak. Ez a kollégiumelemzés is bizonyság rá, a helyzeten sürgősen változtatni kellene. De hogyan? A nagyatádi nevelőknek erre a következő receptjük van. Olyan „ösztönzők” bevezetését kísérelték meg, amelyek érdekeltté teszik a diákokat a tananyag önállóbb és hatékonyabb elsajátításában. A 3,6- os tanulmányi átlag elérése esetén a diákok jogot kapnak a kötetlen tanulásra a könyvtárban, a hálószobában, alkalmanként kimenőt vagy hétvégi eltávozást kapnak, ha tanulmányi eredményük nem romlik vagy folyamatosan javul.

S. J.

Sansz Titán óvatos, még a tudományos szocializmus szemináriumokon begyakorolt macskaléptekkel közelítette meg a hatalmas termelőüzem épületét. Most végezte az egyetemet, olyan friss volt, mint egy főtt kukorica, amit csak egyszer rágtak végig. Történelem-lélektan szakon szerzett diplomát és most szorongó szívvel, zsebében két kezével haladt élete első munkahelye felé.

A termelőüzem épülete mintegy hatalmas, ijesztő és ismeretlen massza terült el az őszi reggel félhomályában. Sansz Titán sokat hallott már a pályakezdés nehézségeiről, arról, hogy más az iskola, s más az élet. Betért hát egy — o gyáróriás szomszédságában épült — könnyűszerkezetes falatozóba, s hogy szorongását feloldja, kért egy féldecit.

— Még nincs kilenc óra — mondta a falatozó csaposa, miközben kimérte a felest.

Sansz Titán leöntötte az egészet, melegség, embertársai iránt érzett határtalan szeretet hullámzott végig munkába induló testén.

Az utcára érve még mindig szorongott egy kicsit, de macskaléptei kezdtek szabályossá válni. Még egyszer elismételte magában, amit az iskolában tanult az élet nehézségeiről, majd egy hatalmas jobbegyenessel — ezt az olimpiai tévéközvetítéseken tanulta — kinyitotta a termelőüzem kapuját. Zulejka bácsi, a kombinát portása felriadt álmából, de becsületére legyen mondva, hamar feltalálji magát.

— Több mézet a madzagra — mondta. — Az igazgató elvtársék már várják magát.

— Nocsak — mondta magában Sansz Titán, de nem folytatta.

Zegzugos folyosókon, életszagú üzemeken, rég festere ítélt falak közt haladt élete értelme felé.

— Már nem lehet mesze az igazgatói iroda — gondolta, mert a légáramlás az eddigiektől eltérő illatokat hozott feléje. Ekkor még nem gondolt semmi rosszra, bár utólag viszagondolva, méltán kelthetett volna gyanút benne az ÉLJEN SANSZ TITÁN feliratú tábla, mely az üzemi étkezde és a kultúrotthon falát borította.

— Hogy van az édesapja? — kérdezte az igazgató titkárnője, mikor benyitott az irodába.

Sansz Titán lázas gondolkodásba esett, ilyet nem tanult az egyetemen lélektanból, de még a történelemben sem.

— Elég jól — mondta, majd hogy oldja a

pillanatnyi feszütlséget, hozzátette: — Több mézet a madzagra! ,

Dr. Lendkereky Abroncs, a mozdulatlan rugógyár igazgatójának szobájában már várták az új munkaerőt.

— Hozott a pályázati rendszer! — mondta székéből felkelve az igazgató, valamint a gyárkomplexum párt- és állami vezetése, ugyanis ők is jelen voltak az eseményen.

— Jónapot — mondta Sansz Titán és egy lépést hátrált. Így tanulta az egyetemen, legalábbis ami a köszönést illeti.

— Hogy van édesapád? — kérdezte minden átmenet nélkül a gyár termelőkollektívájának élén álló felelős vezető. — Azaz előbb még egy kérdés: mit iszol?

— Jól és köszönöm semmit — mondta Sansz Titán; mert nem értett egy csomó dolgot. Lélektanból erre nem készítették fel.

— Örülök, hogy erre fújt a szél — mondta Lendkereky és vállon veregette a fiút. — Fel a fejjel, ne félj te semmitől! Igaz, mi mozdulatlan rugókat gyártunk, de ehhez feltétlenül szükségünk van egy történelemlélektan szakos fiatalemberre.

A kollégák bólogattak, s megint töltöttek.

— Igyunk édesapád egészségére! Szervusz — mondta az igazgató és felemelte a poharát. — Mikor találkozol vele?

— Délután — mondta az új munkaerő. — Szabadságot vett ki, hogy felkísérjen Pestre.

— Felkísérjen Pestre? — vonta össze a szemöldökét a gyáróriás párt- és állami vezetése. — Hát édesapád nem a minisztérium főosztályvezetője?

— Dehogy — mondta Sansz Titán és úgy mosolygott, ahogyan azt lélektanból tanulta, még az élet előtt. Valakivel összetévesztenek. Világéletében bányász volt az öreg, kétszer volt Kiváló dolgozó, egyszer....

— Elég! — vágott közbe dr. Lendkereky, mint egy villámsújtotta villám. — Fiatalember! Nekünk itt nincs szükségünk történelem-lélektan szakos szakemberekre! Mi egy termelőüzem vagyunk és rugókat gyártunk. Viszontlátásra!

— A fene essen bele — morogta az igazgató csak úgy maga elé a levegőbe, amikor néhány perc múlva egyedül maradt a szobájában. — Hányszor megmondtam már a munkatársaimnak, nincs annál fontosabb, mint hogy egy vezető megbízható információkkal rendelkezzék?

FÖLD S. PÉTER