Tolna Megyei Népújság, 1980. október (30. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-26 / 252. szám

A^PÜJSÄG 1980. október 26. A munkásör szolgálatról Előkészítő az iskolára Nagy szavak nélkül Hanák Ottó A Munkásőrség Tolna me­gyei Parancsnoksága kéthe­tes rajiparancsnoki tovább­képző tanfolyamán a hallga­tók egy csoportjával beszél­gettünk a munkásőrt hivatás­ról, a szolgálatról, a munkás- őrélet hétköznapijairól. A ke- rekasztal-beszélgetésen részt vett: Hanák Ottó németkéri népművelő, egy éve munkás- őr; Varga József, a györei takarmánykeverő dolgozója, 11 éve munkásör; Bocz Ist­ván, a nagydorogi téesz laka­tosa, hat éve munkásör; He­gedűs József, a tolnai GÉM gépbeál Ili tója, három éve munkásör; Hepp József, a Munkásőrség Tolna megyei Parancsnokságának kiképzési szakcsoportvezetője; Kepli Lajos németkéri kőműves, hat éve munkásőr és Már­marosi László, a bátaszéki vontatási főnökség lakatosa, aki húsz éve munkásőr. Szer­kesztőségünket Tamási János képviselte, aki három éve munkásőr. Kérdés: Miért lett munkás­őr? Mármarosi László: Ipart tanulóként egyik példaké­pemnek a mesteremet tartot­tam, aki már akkor is mun­kásőrként tevékenykedett. Jó szakember volt mégsem csak a szakmai dolgokra oktatott. .Embert nevelt belőlem. So­kat beszélt a munkásőrt szol­gálatról, példájával kedvet adott nekem is. Persze, ott­hon a családban is megvolt a jó példa. Édesapám 1949 óita párttitkár, a mozgalmi élet elkötelezettsége ismerős volt számomra. Hanák Ottó: Azt hiszem, annak az útnak, amin jár­tam, ide kellett vezetnie. Ti- zenvalahány évig aktív RISZ-es voltam, most lassan kiöregedve abból a korosz­tályból, kellett találnom va- 'lami új közösséget, ahol hasznosíthatom magám. Ta­lán sokan csodálkoztak', ami­kor jelentkeztem munkásőr-, nek. Nem hívott, szervezett senki, saját elhatározásból jelentkeztem; és igyekszem is következetesen, végigjárni ezt az utat. Tavaly még előkép­zés voltam a paksi járásban. Most azt hiszem büszkék le­hetünk arra, hogy tavalyi' társaim' közül már négyen itt vagyunk a rajparancsnoki képzőn. Kérdés: A szolgálat óhatat­lanul azzal is jár, hogy a munkásőr néha kiesik a mun­kából. Ez nem vált ki ellen­kezést a munkahelyen? Hepp József Hegedűs József: Két okból sem. Az egyik; a kollégák látják, hogy a szolgálat nagy része szabad időnkre esik. Tudják, hogy sokat áldoztunk és megért ik, hogy nekünk né­ha olyankor is menni kell, amikor ők dolgoznak, esétleg helyettünk is. A másik, hogy jó előre tudjuk, mikor me­gyünk szolgálatba,1 így ha kell, előre dolgozunk, elren­dezünk mindent, hogy minél kevésbé vegyék észre a hiá­nyunkat. Hepp József: Minden mun­kásőr január elején, kap egy kiképzési tervet, úgynevezett munkanaptárt. Abban ponto­san rögzítjük egész éves el­foglaltságát, Napra, órára tudja, mikor kell kiképzésre, szolgálatba mennie. így a munkásör és a bázisüzem is tervezhet. A legritkább eset­ben van csak ebből konflik­tus. Kérdés: Fordítsunk akikor a dolgon. A szolgálat nem csak a munkatársakra, a családra is hatással van. Otthon mi a helyzet? Mármarosi László: Már nő­sülés előtt munkásőr voltam. A feleségem, amikor hozzám jött, vállalta azt is, hogy né­ha a szolgálat, a kiképzés miatt távol vagyok a család­tól. Ebből otthon soha sem volt még problémám. Kepli Lajos: Legényként lettem ugyan, munkásőr, de a feleségem tudomásul vette, hogy a szolgálat ezzel is jár, viszont élvárija, hogy mielőtt elmegyek, még többet segít­sek, és ezt igyekszem is meg­tenni. Varga József: A féleségem talán jobban ismert a műn. kanaptáraimalt, mint én. Elő­fordult, ő figyelmeztetett, hogy szolgálatba kell men­nem. Egyébként igazolásnak sem rossz a m unkanapi ár. így a féleségek otthon, tudják, hol vagyunk, előre látják a naptárban, hogy mikor kell eflmennünk, az otthoni mun­kákat is eszerint tudjuk üte­mezni. Hanák Ottó: Azt hiszem, kimondhatjuk hogy a szol­gálat felét szinte a feleségek vállalják azzal, hogy amíg mi ott vagyunk, vigyáznak a gyerekekre, elvégzik egyedül a 'jiáz körüli teendőket. Se­gítségük nélkül a legelköte- lezettebb lelkesedéssel is ne­héz lenne a munkásör szol­gálat. A ,Jhátországot ők biz­tosítják” és ezt nehéz meg­köszönni. Hepp József: Sok munkás­őrrel beszélgettem már erről, Bocz István miindannyiuknak ez volt a véleménye. Képletes, de igaz az az állítás, hogy a mun­kásőri szolgálat .felét az asz- szonyok vállalják. Egyébként sok felé a megyében az éves munkát értékelő alegység­gyűlésekre meghívják a mun. kásőrök feleségüket, sőt utána fehér asztal mellett találkoz­nak, beszélgetnek a család­tagokkal is. Kérdés: A szolgálat áldo­zatot követel a családtól, a munkahelytől és nem utolsó sorban a munkásőrtől. Még­sem hiszem, hogy bármelyi­kük is abbahagyná... Hegedűs József: Hogy miért csináljuk mégis, azt hiszem erről nehéz nagy szavak nél­kül beszélni. Három éve, amikor Tolnán sok munkásőr kiöregedett, jöttek hozzánk is az üzembe szervezni. Addig bevallom, eszembe se jutott, hogy munkásőr legyek. A pártalapszervezet küldött, így­kerültem a kollektívába. Ellőt­te határőr voltam, tudtam mit jelent a munkásőri munka, hiszen nagyon sokszor dol­goztunk együtt egy-egy akci­ón. Már akkor megszerettem őket nem értem, miért nem jutott előbb eszembe, hogy jelentkezzek. Szerintem a ha­tárőrségtől is egyenes út ve­zet a munkásőrségbe. Most látom, mennyien vagyunk a testületben, volt határőrök. Bocz István: Nem akarok én se nagy szavakat használ­ni, de nálunk megtiszteltetés, ha valakit felvesznek a mun­kásőr szakaszba. A munkás- önök a szolgálat mellett ak­tív részesei a falu közéleté­nek. Társadalmi munkát, vagy valamilyen más na­gyobb megmozdulást el se le­het képzelni a munkásör sza­kasz tagjai nélkül. Legutóbb az óvodaépítésnél dolgoztunk és ezt látják a kívülállók is. Otthon, Győrében, nagy be­csülete van a munkásőrség­nek és megtisztelő, ha egy fiatalt befogadnak maguk közé. Varga József: Ezt megerő­síthetem én is. A munkás­őrök élete nyílt, akik jelent­keznek, tudják mit vállalnak, mert látták előtte is, hogy mit dolgoznak a munkás- őrök. Megválogatjuk, kit ve­szünk fel közénk. Merit nem mindegy, hogy ki áll előttem és mögöttem, úgy érzem a fiatalok is megtiszteltetésnek veszik, ha közénk tairtozhat­Hegedűs József Mármarosi László nak. Sokszor apa a fiának adja át a fegyvert, persze, hogy a fiú is igyekszik helyt­állni. Kepli Lajos: Ahogy itt már másokkal is beszélgettem, kezdek rájönni, hogy egy do­logban közösek vagyunk. Egyikünknek sem elég az, hogy elvégezze a munkáját, utána pihenjen, szórakozzon. Valami több kell, a közös­ségért végzett munka, a köz- életiség. A legtöbb munkásör szolgálata mellett még szá­mos helyen — a tanácsban, vagy a pártszervekben — is végez társadalmi munkát. De ezt szívesen teszi, szinte nem is érezné teljes embernek magát, ha nem kapná ezeket a feladatokat, ha nem végez­hetné ezeket. Kérdés: Saját tapasztala­tomból is mondhatom, tekin­télyük van a munkásőrök­nek. De mindenütt megkap­ják a kellő figyelmet, a se­gítséget a munkájukhoz? Hegedűs József: Az első számú munkahelyi vezetők­kel sosincs baj. Általában lejjebb, a művezetők szívják a fogukat, ha ki kell adni egy embert, mert szolgálatba megy vagy kiképzésre. Per­sze részben ez is érthető. Ne­kik is terv szerint kell dol­gozni, elvégezni a feladato­kat és ha aura esetleg három ember van, de abból egy munkásőr és mennie kell, akkor több jut a másik ket­tőre, esetleg el sem tudják végezni az adott fefladatot* Bocz István: Azt 'hiszem csak ott lehet gond az után­pótlás, ahol az alapiszerveze­tek nem viszik eléggé a nyil­vánosság elé a munkásőrök munkáját. Ahol rendszeresen foglalkoznak velük, beszá­moltatják őket, ott a fiata­lok is megismerik, megszere­tik a munkásőréletet. Varga József: Persze ehhez az is kell, hogy a munkásőrök aktívan, lelkesen dolgozza­nak, hogy legyen mit követ­ni, példát nyújtsanak, olyan példát, amit érdemes követni. Vilszont az is igaz, hogy a legjobban végzett munka, a hivatásszerűen ellátott szol­gálat se lehet példa, ha azt nem ismerik, nem veszik tu­domásul. Hepp József: Az utóbbi években ezen a területen is előre léptünk. A sajtóban is és másutt is egyre többet haliunk a munkás őrökről. Életükről,, szolgálati feladata­ikról és ez mindenképpen jó dolog. Nyitottabb lett a mun­kásőr testület a kívülállók számára ismertebb a mun­kánk, de ez még nagyobb fe­lelősséget ró ránk. Ügy kell dolgozni, hogy az elismerést váltson ki, tekintélyt kölcsö­nözzön. Véleményem szerint, ahol tekintélyük van a mun­kásőröknek, ott neta gond az utánpótlás sem. Egyre több olyan helyet tudnék felsorol­ni a megyében, ahol a fiata­lok szinte sorban állnak, éve­ket várnak, hogy munkásőrök lehessenek; mert megtisztel­tetésnek tartják', ha a mun- kásőrök soraiba kerülhetnek. Az általános iskola első osztályában számos gyerek azért kerül műveltségbeli hátrányba társaival szemben, mert előzőleg nem járt óvo­dába. A pedagógusok a meg­mondhatói, hogy mennyivel könnyebb fölmenni az ABC- hegyre azokkal a növendé­kekkel, akiknek az értelmi képességeit nemcsak a szülő, hanem az óvoda is csiszolta, ahol ráadásul a közösségben élés szabályaiból is ízelítőt kaptak. Már az 1960-as évek dere­kán sürgetővé vált a társa­dalmi igény: iskolára előké­szítő foglalkozásokat kell szervezni az óvodákból kire­kedt gyerekeknek. Éppen tíz esztendeje jelent meg az el­ső miniszteri utasítás — ezt 1977-ben még egy követte —, amely lerakta a foglalkozá­sok jogi alapjait, s egyszers­mind a pedagógiai tenni­valókról is intézkedett. Az­óta folyik nálunk, megszakí­tás nélkül, az ötéves gyere­kek felkészítése az iskolás korra. Tíz év alatt azonban sok víz lefolyt a Dunán. Az 1970. és 1980. közé eső időszak minden bizonnyal úgy vonul be a magyar pedagógia tör­ténetébe, mint az óvodai ne­velés nagy évtizede. Uj ala­pokra fektettük a nevelő­munkát, melynek tengelyébe az iskolai életre való felké­szítés került, miközben az óvodai hálózat fejlesztésében is nagyot léptünk előre. 1970-ben száz óvodás korú gyerek közül csak hatvanat tudtunk elhelyezni, most pe­dig már 86 jár óvodába, és a statisztika a következő évek­ben még ennél is kedvezőbb lesz. Ily módon az előkészítő foglalkozásokon részt vevő gyerekek száma a jövőben csökkenni fog. Ne feledjük, hogy az óvodai nevelésben nem részesülő 14 százalék megközelítőleg hatvanezer gyereket jelent! Az ő sorsuk, szellemi gyarapodásuk iránt nem lehetünk közömbösek. Sokakat foglalkoztató kér­dés: nem terhelik-e meg túl­ságosan az ötéves gyereke­ket ezeken a foglalkozáso­kon? Azonnal válaszolhatunk az aggályra: nem, erről nin­csen szó, mert az előkészí­tőn nem „szigorú” iskolai munka folyik, hanem játékos, szórakoztató foglalkozás. A pedagógus nem hagyomá­nyos tanítási órát tart, ha­nem kötetlen, húsz-harminc perces elfoglaltságot kínál nekik. Az előkészítő foglal­kozás célja a gyerekek értel­mi képességeinek, beszéd- és mozgáskészségének fejlesz­tése; a helyes magatartási és a legfontosabb egészségügyi szokások alakítása; a közös­ségben való együttélés, a szellemi és gyakorlati fel­adatvégzés, a közös játék alapvető jártasságainak elsa­játítása. A „munka” ezekben a na­pokban kezdődött el, mert a miniszteri előírás szerint az iskolaelőkészítés októbertől májusig tart, hetente két, esetleg három alkalommal, összesen 192 órában. Egy-egy csoportban — a körülmé­nyeknek megfelelően — átla­gosan 10—25 kis résztvevővel foglalkozik a pedagógus, sok­helyütt az a tanítónő, aki majd az első osztályban is vezetni fogja őket. A vizsgálatok is tanúsítják, hogy mekkora hasznuk szár­mazik ebből a 192 órás „tan­évből” a gyerekeknek. Mégis akadnak szülők, évente mintegy három-négyezer, akik rendszertelenül küldik el fiukat, leányukat az elő­készítőre, avagy el sem en­gedik, mivel a részvétel nem kötelező. Az ő meggyőzésük nemcsak a pedagógusok fel­adata, hanem mindazoké is, akik felelősséget éreznek a gyermekek jövőjéért. P. KOVÁCS IMRE J. Przybora: Hárman a liftben Történt egyszer, hogy jó barátommal elhatároztuk, meglátogatjuk ismerőseinket, akik egy magas épület 11. emeletén laktak. Amikor odamentünk a lifthez, észrevet­tük, hogy egy bök szer-fajtájú kutya is fel akar menni — jól megtermett, csupa jog, kissé ijesztő külsejű állat volt. A kutya természetesen nem tudta megmondani, melyik emeletre kell mennie, de nyilván abból a meggondolás­ból indult ki, hogy bármelyik kényelmesebb számára, mint a földszint. És így magunkkal vittük, illetve, 5 vitt bennünket ma­gával, hiszen amikor odaértünk, ő már a lift előtt vára­kozott. Vidám kis társaságunkban azonban csak rövid ideig uralkodott derűs hangulat, mivel a lift csakhamar meg­makacsolta magát, és két emelet között elakadt. Bará­tommal együtt sorra nyomogattuk az összes gombot, a lift azonban süket maradt, minden igyekezetünkre. A kutya viszont nem maradt süket a helyzettel szem­ben: egyetlen perc sem telt belé, és máris morogni kez­dett. Ott gunnyasztott a lift sarkában és folyton-folyvást morgott. Orrát csúf ráncok borították el, felső ajka pedig felcsú­szott, s elővillantak kisebb-nagyobb, hosszú, hegyes fogai. Az eb nyilvánvalóan ránk morgott és vicsorgott. Nem a liftet gyártó vállalat nevét feltüntető táblára, hanem éppen miránk — azokra az úgyszólván bűntelen kívül­álló személyekre, akiket a lift üzemzavara ugyanolyan súlyos problémának vetett alá, mint őt. A kutyának velünk szemben táplált ellenszenve azon­ban nyilván mélyebben gyökerezett, mint azt barátom­mal együtt gondoltam. Az eb feltehetőleg arra a megál­lapításra jutott, hogy ebben a liftben mi ketten vagyunk anak a civilizációnak az egyetlen képviselői, amely a ma­ga tökéletlen találmányaival ilyen kétértelmű és sivár helyzetbe juttatja a kutyákat. És úgy morgott ránk, mint ennek a civilizációnak a képviselőire. Mivel pedig percről percre egyre több foga villant elő, és az eb egyszerűen köteles volt valamit kezdeni ezzel a temérdek éles agyarral — én meg a barátom elhatároz­tuk, hogy mi is morogni fogunk a civilizációnkra. Fel­váltva morogtunk, és ez ideig-óráig elcsendesítette a bősz kutyát. A maga részéről abbahagyta a morgást, és fi­gyelmesen mustrált bennünket, hol balra, hol jobbra hajt­va a busa fejét. Azután megint felmordult — de már nem ránk, hanem velünk együtt morgott. Aztán mindhárman ugatni kezd­tünk, olykor pedig még vonítottunk is. Kis idő múlva már szinte mámorosán műveltük ezt. Úgyhogy amikor meghal­lottak bennünket, és végül kinyitották a lift ajtaját — a mélységes elégedettség érzésével léptünk ki. — Csak egy kutya van magukkal? — csodálkozott a lépcsőházban egy alak, amikor megpillantott bennünket. Nyilván sokáig hallgatta a koncertünket. Barátom azonban csupán vakkantott egyet — és az il­lető nyomban elszaladt! Fordította: GELLERT GYÖRGY Varga József Kepli Lajos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents