Tolna Megyei Népújság, 1980. október (30. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-19 / 246. szám
6 NÉPÚJSÁG 1980. október 19.-----------------------------------I---------------------------M últunkból Kovács László né Apással Csere János- díjas tanítóval — Mindenekelőtt gratulálok az Apáczai Csere János-díjhoz, s azonnal megkérdezem, hogy mióta dolgozik a bonyhádi Vörösmarty általános iskolában... — Tizennégy éve. — Úgy hírlik, szereti a megbízatásokat, a „kihívó" feladatokat, de „nyüzsgésre”, fontoskodásra nem pazarol időt, ugyanakkor a hasznos és elengedhetetlenül szükséges teendőkből sem szokta ■ kivonni magát. Azt is hallottam kollégáitól, ismerőseitől, hogy hívták már máshová tanítani. — Igen, a szekszárdi tanítóképzőbe. Aztán — több okból ■— nem-mentem. Hét évet ta- nítóskodtam, tizennégy éve felügyelőként dolgozom. Húsz-huszonegy év után — úgy érzem — közelebb állnak hozzám a 6—10 évesek. Aligha tudnék közel kerülni főiskolás hallgatókhoz. Igaz, sokszor ér az a vád bennünket, tanítókat, hogy — még ha felsőtagozatban helyettesítünk is —, „tanítónénis” marad a stílusunk. — Gondolom, ez önt egyáltalán nem zavarja, s mindennapi munkájában ennek nincs semmi „hátránya”. Az Apá- czai-díjasok névsorában is a tanító megjelölés szerepelt, holott mint azt Bonyhádon sokan tudják az egyetemet is elvégezte. Úgy emlékszem a nagy író, Németh László hangsúlyozta többször is: az embert elvégzett munkájának színvonala minősíti. Az óvónő, a tanító, a felsőtagozatos nevelő, a középiskolai vagy az egyeteyii tanár — teljesen egyenértékű szakember, ha jó szakember. Kit tart ön jó tanítónak? — Ha már Németh László szóba került, én Szentgyörgyi Albertet idézem, aki azt vallotta. hogy „Ha a tanár csak a saját agya szerint tanít, és nem alkalmazkodik a hallgatóéhoz. akkor a másik agy nem tudja befogadni a tanítást. Ha én előadok, mindig igyekszem magam beleélni a hallgatóság lelkületébe és szellemi sajátságaiba, mert két agy csak így találkozhat egymással.” Ez az oktatás, a nevelőmunka minden területére érvényes. — Jól számolok? 1966- ban kezdte a szakfelügyeleti munkát... — Pontosa«.- — Milyen volt a kez- 1 det? — Félelmet éreztem az első hetékben. Nagy tudású, köz- tiszteletnek örvendő elődeim — Békés Ferenc járási, illetve Németh Zoltán megyei szakfelügyelő — után nehéznek tűnt a bizonyítás. Ezért iratkoztam be 1969-ben az ELTE-re levelezőnek. Itt 1974-ben kaptam diplomát. — így a hét év gyakorlat mellé frissítő elméletet is magába szívhatott. Azok a tanítók, akiket ön látogat, érdeklődésemre egyéni stílusát említették először, és hogy nem kell „rettegniük” érkezésétől, mert egyenesen várják a látogatásait. — Észrevettem már az elején, hogy nem jó váratlanul érkezni az iskolába. Megalázónak éreztem, ha titokban kellett tartani, hova megyek felügyelni. Már-már megszégyenültem, amikor láttam, hogy a nevelő kezében reszketni kezd a vázlat, s azt se tudja, mit csináljon, mert jött egy felügyelő. így nem tudtam partnerként dolgozni vele, „mumus” voltam, félt tőlem, alig tudtam megnyugtatni. Azt tartom, hogy egy embernek bármikor lehet fejfájása, rossz közérzete, és akkor nem úgy sikerül a munkája, mint rendes körülmények között. — És ha tudja egy pedagógus, hogy látogatója lesz, jobban felkészül... Emlékszem, gyerekkoromban mi tanulók is tartottunk a „szakfelügyelő bácsitól”. És ugyanakkor örültünk is, mert csak azt szólították _ föl, aki jelentkezett. Nem tartja károsnak az efféle „csalásokat”? — Semmiképpen. Én hiszek Madáohnak: „Nem adhatok mást, csak azt, mi lényegem.” Mindenképpen megmutatja önmagát az ember. Egyszer- kétszer bárkit meg lehet téveszteni. A gyerekeknek is mondhatják, „vigyázzatok, jön a felügyelő”. De amikor látják, hogy jön a felügyelő, és tulajdonképpen barátságos, és nem történik semmi különös — se „fejvétel”, se „ka- róbahúzás” —, feloldódnak, és akkor ők is azt adják, ami a lényegük. A tanítóknak pedig, főként a kezdőknek, biztatásra van szükségük. Fixa ideám, hogy dicsérni kell, buzdítani, meglátni a jót, és akkor azt is meg lehet mondani, ami nem jó, amit javítani kell. Mert ha például engem meg akar valaki tanítani kötni, és örökösen a kezemre ver, hát akkor én odavágom az egész munkát, soha nem folytatom... — Előzetes beszélgetésünkben szólt arról, hogy minden megyei kísérletben részt vesz. Korábban a kísérleti matematikaoktatásba kapcsolódott be, mostanában pedig az új anyanyelviirodalmi-kommuniká- ciós kísérletet végzik. Uj módszerről van szó. Mi ennek a lényege? — A kezdeményezés dr. Zsolnai József nevéhez fűződik. A Zsolnai-féle módszer első osztálytól kezdve nagyon jól megalapozza az olvasástanítást. Az első perctől kezdve a gyerekben meglévő természetes érdeklődésre alapoz, és a technikai oldalát is úgy próbálja kidolgozni, hogy a gyerek szinte magától tanuljon. — Tehát nem ráerőltetnek egy gyerekre egy bizonyos olvasási módot, hanem több elsajátítási lehetőséget adnak a gyerekek „kezébe”. Ezek segítségével már egyedül is képesek megtanulni olvasni? — Igen. Amelyik gyereknek jó a mechanikus emlékezete — a legtöbbé kitűnő ebben a korban —, ha gyorsan átlát bizonyos szavakat, akkor az tanulhat-tanulhat és végezheti a feladatokat... — De mi lesz azzal, aki nem képes erre? — Annak a pedagógus nyújt különböző olvasási technikát, gyakorlatokat. Folyamatosan segíti a „tipikustól” eltérő gyerekeket a haladásban. — Ahogy az előttünk levő elsős tankönyvbe belelapoztam, feltűnt, hogy a legkiválóbb költőktől tanulhatnak már ilyen korán verseket. — Az ő műveiket szívesen elolvassák a gyerekek. A módszer lényege — az öntevékenység biztosítása mellett —, hogy mindjárt az elején bekapcsolja az igazán értékes irodalmat, ahogy Zsolnai József gyakorta hangoztatta: „Csak tiszta forrásból” származó verset, prózarészletet tartalmazzon a tankönyv... — ön nem hisz a „csak gyerekversekben”? — Nem. Ezen azt értem, hogy csak az írhat gyereknek jó verset, aki általában is jó verset ír. Ha a gyereket alábecsüljük. ezt tesszük a benne rejtőző leendő felnőttel is. — Eddig — mint azt észrevettem — „ügyesen” kitért a csak saját személyére vonatkozó kérdések elől. Munkahelyén is, szakfelügyelő társai, s a gyerekek körében is általános a tisztelet ön iránt. Engedjen meg egy „provokatív” kérdést: fordítva is igaz ez? — Ha ezt megfordítanánk, rossz ízűvé válhatna az egész. Nem mondom én azt, hogy mindenkit szeretek, de most- már oda tudok figyelni az emberekre. Amikor ott vagyok valahol, például ma Bátaapá- tiban, akkor csak az az egy vagy két ember foglalkoztat, akiket meglátogatok. Akikkel kölcsönösen jobbítani akarjuk munkánkat. Arra is szakítok időt, hogy másról is beszélgessünk. Köznapi gondokról. Én is úgy érzem-tudom, hogy a pályakezdő tapasztalatlanság után a munkatársaim is elfogadnak, 'barátsággal közelednek hozzám. Nem sok ellenséget tudnék felsorolni magamnak. Lehet, mások másként vannak ezzel. Tudja-e minden ember, hogy ki az ellensége? Én nem tudom. — így hát oda a „provokációm”. De a saját gyerekeiről hadd kérdezzem még. Rájuk hogyan tudott hatni nevelőként? — Két fiam van: Gábor 19 éves, Géza 16 múlt. Úgy érzem, néha elég liberális vagyok, s elég sok ütközésünk is van. Próbálom megóvni olyan sérüléslehetőségektől őket, amiket magam átéltem. És, mint minden szülő, szeretném, ha ők a keserű tapasztalatokat, vagy egy részüket legalább „másodkézből” kapnák. Sajnos, egyre bizonyosabb, hogy nekik éppúgy végig kell tapasztalniuk mindent, még a csalódásokat is. De mindenképpen bízom, hogy végül teljes értékű, tevékeny ember válik majd belőlük. Férjemmel közös véleményünk: a szülői hivatás legalább annyira összetett, mint a nevelői munka. Mindkettőből folyamatosan vizsgázunk, változó eredménnyel, de mindenkor a jobbra törekvés szándékával. S ettől elválaszthatatlan a személyes példaadás, amit Ranschburg Jenő így fogalmaz: „Nem olyannak nevelem a gyerekemet, amilyennek szeretném, hanem amilyen vagyok”. — A kitüntetése Magyarországon az egyik legelőkelőbb szakmai elismerés, amit pedagógus kaphat. Mit jelent ez önnek? — Ha azt mondom, hogy biztatást, még csak halová- nyan sem jelzi, amit érzek. Az idén 16 Apáczai Csere Já- nos-díjas között én voltam a legfiatalabb és a kitüntetettek között mindössze ketten voltunk csak tanítók. Ráadásul olyan jelentős, tudós pedagógus társaságában, mint amilyen Szentágothai professzor... — Semmi lényeges dolog nem maradt ki a beszélgetésünkből? — De azt hiszem igen. Szakfelügyelőként is benne kívántam maradni a gyakorlatban, ezért a kéthetes ciklusokban 20 órát tanítok — alsótagozatban. Ez, a munkám amellett, hogy szeretnivaló, hasznos, igen szép szakmai kaland is, mert az első, második osztályban az új matematika oktatásával foglalkozom. — Ezek szerint semmi áron nem akar idővel íróasztal-szakemberré válni? — Úgy érzem, alkatomnál fogva lennék erre képtelen. Engem a gyakorlat érdekel, de az szenvedélyesen. És nem akarok más lenni, mint ami most vagyok: alsótagozatos szakfelügyelő és tanító. — Köszönöm a beszélgetést és további sok sikert kívánok felelős, de egyáltalán nem látványos munkájához! DEVECSER1 ZOLTÁN Fotó: JÁNDl ISTVÁN A századfordulón egyre nagyobb volt a riadalom a magyar uralkodó osztályok körében, rettegtek a szocialista tanok terjedésétől. Kialakultak a századfordulón a szakmai szervezetek országos központjai, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt helyi szervezeteinek száma és tagsága gyorsan gyarapodott. Tömegesen alakultak a különböző parasztpártok, amelyek a földosztást írták a zászlajukra. A községi elöljáróságok és a járási főszolga- bírák állandóan ostromolták az alispánt, tegyen javaslatot az illetékeseknél a csendőrőrsök és a csendőrök számának emelésére. Az alispáni hivatalhoz folyamatosan érkeztek a községekből és a járásokból a jelentések, amelyeket „Szo- ciál poltiikai mozgalmak 1903” címmel összesített a hivatal. Idézzük a szocialista mozgalom történetének ezt a becses emlékét. „TAMÁSI JÁRÁS Felsőireg: az országos so- cial-demokrata párt taggyűjtésre irányuló mozgalma ész- leltetett, de eredménye eddig nem mutatkozik. Felsőnyék: szintén a szociáldemokrata párt terjeszkedése észlelhető, de a józan gondolkodásúakat felháborítja. Nagyszokoly: 100 tagból álló egyletet tartanak fenn, hol szociális irányú lapokat olvasnak és ilyen eszmékkel foglalkoznak, de a mozgalom eddig békés természetű. Ozora: szocial-demokrata népgyűlés volt. Regöly: nyíltan ugyan nem mozognak, de a munkás szegényebb nép az eszmét szívesen fogadja, s a mozgalmak híreit helyesli. VÖLGYSÉGI JÁRÁS Bonyhád: szocial demokrata párt népgyűlést tartott; a központból kiküldött szónok beszédére és közreműködésével az építő munkások országos szakegyletének fiókja megalakult; van-e jóváhagyott alapszabálya? — az elöljáróság nem tudja. Kisvejke: néhány, a fővárosból visszatérő munkás hozott eszméket magával, ezeket figyelemmel kísérik. DOMBÓVÁRI JÁRÁS Gyulaj: Ozoráról költözködött be egy ember, ki pár évig Budapesten tartózkodott; ez szociális elveket szítt magába; Gyulajon szociális lapokat és iratokat osztogatott a földmíves nép között titkon, 150 aláírást gyűjtött szociális kör alakításra. A jegyző és esperesplébános ezt idejében észrevevén, sikerült nekik elfojtani a mozgalmat úgy hogy a jegyző jelentése szerint aligha újul fel. Szakcs: szociál politikai mozgalom a kisebb iparosok körében észleltetett. DUNAFÖLDVÁRI JÁRÁS Madocsa: jelenti, hogy szociálpolitikai mozgalmak észleltettek (de hogy miben áltt ez? — arról nem szól). KÖZPONTI JÁRÁS Ráta: mozgalom ugyan nem észleltetett, de a nép nagy részének lelkülete fogékony reá. Szekszárdi szocial-politikai mozgalom ugyan nem volt, de a kőmíves és ácsmunkások bérfelemelési sztrájkja miatt a munka rövid ideig szünetelt. Tolna: (kőmíves és ács munkások sztrájkja volt. — Lakosság nagy része kőmíves, ács és hajós; ezek mind szociálisták, népgyűléseket tartanak, a fővárosból hoznak szónokokat. SIMONTORNYAI JÁRÁS Diósberény: szociálpolitikai mozgalmak észleltettek (miben áll? — a jelentés nem mondja). Hőgyész: szociálpolitikai mozgalom kőmívesek körében volt, kik az építőmunkások központi szakegyletének — részint félelemből, részint, mert másképp munkához nem juthatnak — tagjai lettek; az egylet Hőgyészen fiókot akar nyitani, s az izgatása a földmívelő munkásokra is kiterjed már, sőt a napszámos asszonyok közt is észlelhető. Duzs: Hőgyésszel összekötve ugyanaz. — Kistormás: a szociális eszmék itt is hívőkre találnak, s vannak titkos szocialisták, de nyilatkozni a józan rész előtt nem mernek. Némedi: szoc. polit. mozgalmak kis mértékben észlelhetők. Uzd-Borjád: szoc. polit. mozgalom csak titokban lappang. Varsád: Az arató munkások közt több év óta szociális mozgalmak észlelhetők, melyeket a »népszava« és »Volkstimme« lapok élesztenek.” Eddig az összefoglaló jelentés. Jól tükrözi, hogy Tolna megye munkásai, parasztjai fogékonyak voltak az új eszmék iránt. S hogy ez így volt, azt a főispáni jelentés is tanúsítja, amit a közigazgatási bizottság és a miniszterelnök kapott meg 1905. augusztusában. Mint ismeretes, 1905-ben rendkívüli erejű aratósztrájk robbant ki a Dunántúlon, s átterjedt az az egész ország területére. Tolna megye uradalmaiban is sztrájkba léptek a részes aratók és az uradalmi cselédek. A hatóság karhatalmat vetett be ellenük. Idézzük a jelentés egy részét: „Mindenekelőtt jelentjük a közrendész^t terén felmerült azon felette sajnálatos és épp oly káros munkásmozgalmat, mely daczára a kedvező terméskilátásoknak, az arató munkások és a gazdasági külső cselédek között is a tamási-i és dombóvári járásokban egyidejűleg június hó 19-én kitört, s ezen időponttól július hó 6-áig, a simontornyai járásra is átterjedve a gazdaközönséget károsította, a közlakosságot izgalmas nyugtalanságba ejtette, s a közigazgatási hatóságnak úgyszólván összes tevékenységét lekötötte. A sztrájk a dunaföldvári, központi és völgységi járá- soskban csekélyebb mérveket öltött. Ügy a mezőgazdasági cselédek, mint az arató munkások sztrájkja is előzetes összebeszélés folytán történt, s abban nyilvánult, hogy szerződésileg elvállalt kötelezettségeiknek teljesítését — minden törvényes jogcím nélkül, önkényesen megállapított feltételekhez kötve a munkát tömegesen megtagadták. A főszolgabírók a melléjük kirendelt szolgabírákkal együtt a sztrájk elnyomása érdekében az 1898. évi II. te, értelmében a legerélyesebb tevékenységet fejtették ki, ezenkívül a mozgalom hullámzása alatt a tamási-i járásban 14 század katonaság, 141 csendőr — a dombóvári járásban 5 század gyalogság és 75 főnyi csendőrség, — a simontornyai járásban pedig mindössze 5—6 napon át 3 század gyalogság és 26 csendőr volt kivezényelve. A mozgalom ellensúlyozására áldásosán hatott a föld- mívelésügyi kormány által rendelkezésre bocsájtott tartalék munkások alkalmazása. Ily munkások alkalmaztattak a dombóvári járásban 1076, — a tamási járásban 1795, — a völgységi járásban 40, ösz- szesen 2911 — ezek felváltva 7 egész 21 napi időközökben végezték az aratási munkát.” 1905. augusztus 8-án Nagy- mányokon a bányászok léptek sztrájkba, s 10 napon át egy csillényi szén sem jött a felszínre. Más üzemek is beszüntették a munkát. A sztrájkokat fegyverrel leverték, sztrájktörőkkel végeztették a munkát, munkáselbocsátásokat eszközöltek — de a szocialista eszméket többé nem lehetett kiirtani Tolna megyében sem. K. BALOG JÁNOS
