Tolna Megyei Népújság, 1980. október (30. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-19 / 246. szám
^EPÜJSÄG / 1980. Oktober 19. Az ápolónőképző iskola diákjai még ki sem értek a kajmádi szőlőbe, két leány már elvágta a kezét. Ha azt vesszük, hogy száznyolcvankét lány közül csak kettő vágta el a szőlőszedővel az ujját, százalékszerűen nem nagy érték, s még az a szerencse, hogy „kéznél” voltak a vágott sebhez értő emberek — iskoltársak. Különben első mondatuk után, a második már bírálatként is elhangzott, hogy tudniillik, a hatvan katona miért a szőlészet túlsó szélén dolgozik. így szól a szerződés, mondja ifjú Kabosi János telepvezető. Hát, ha így, akkor ezt be kell tartani. Szakállas Gyula bácsi, nyugdíjas telepvezető, negyven évig dolgozott ebben a szőlészetben, már a fölszabadulás előtt is itt ápolta a szőlőket, amelyekről mostanság bő termést takarítanak be. Szüret. Szekszárdi szüret. .Ügy október 6—7. körül kezdődött, s a múlt heti esős napok tolták, egyre csak tolták kifelé a befejezés idejét. Pedig nem is kellene a szőlővel sietni, mert még érhetne bőségesen. Kajmádon tehát ezen a napon száznyolcvankét diák, huszonnyolc gazdasági asz- szony és hatvan katona foglalkozik a szőlővel. Rendben mennek a dolgok. A fehéret szedik. Nemes István gépkocsivezető éppen most tolat gépével az egyik konténer mellé. Féltizenegy van, a másodikat fordulja, tehát jól dolgoznak a lányok — mert rajta kívül két má„Ezer sztorit tudnék mesélni” — mondja a művezető Szakállas Gyula nyugdíjas, a lányok „felügyelője” Ilyen fegyvert használnak a katonák a szőlőben sik tehergépkocsi is hordja a termést, nagy konténerben. • így szüret tájékán válto- zik-alkalmazkodik a munkarend, meg a beosztás a szőlőhöz. Nemes István és más sofőrök leszállnak a főnöki Volgákról és ráülnek a speciális IFA-kocsikra. Szinte éjjel-nappal hordják a szőlőt. A szőlőt, amely a pénzt hozza a gazdaságnak. De vajon milyen a szőlő? Ivanizs István átvevő, egyben művezető a feldolgozó- üzemben, nem nagyon tud dicsekedni. Tizenhárom, meg tizenhat fok körül emlegeti. Konkrétan „az öreg istennek sem mondja”, ki milyent hozott. Pedig akad azért jó szőlő is. Jó ízes átvevőtörténet azonban még ennél is több. Olyan sztorik ezek, amelyek Ivanizs István gyakorlatában, húsz év alatt gyűltek össze. Hát, akkor legyen szíves, mondjon néhányat. — Mondhatok sokat is, de arra kérem, hallgassuk el a történethősök nevét. Csak úgy „átaljában” beszéljünk, bár minden történet hiteles. 1. Jön a gazda a lovasfogattal. Rááll a mérlegre. Lemérik a szőlőt, mintát vesznek belőle, fokolják a termést, aztán visszamérik a kocsit. A gazda nélkül, ö ott sürög, forog a mérleg körül. A gazda, még a „kövérebb” is hatvan kilót nyom — ha csak nyolc forintot ér is a szőlője, az hatvanszor nyolc forint! 2. Hideg, esős, őszi nap. A gazda jön a fogattal. Két jó, erős lóval. Áll, várakozik, mint ahogy ilyenkor gyakorta van. Állnak, gőzölnek a lovak. Lemérik a kocsit. Jön vissza a gazda. Amikor rááll a mérlegre, a két gőzölgő lovat szépen, gondosan betakarja: csuromvíz pokrócokkal, bekeccsel, pufajkával. Ne fázzon az a szegény állat, amíg a mérleges az üres kocsival foglalatoskodik. A pokrócnak, a vizes pufajkának a súlya, ki tudja, mennyit nyomhat? 3. Három hordó, csömögés hordó van a hosszú . oldalú kocsin. A gazda leszáll a bakról, bemegy a mérlegház\emes István a speciális teherkocsival hordja a szőlőt ba, figyeli a réznyelvek játszását, le-föl mozog, szépen táncol, aztán megáll. Jó a mérleg. Ennyi meg ennyi — mielőtt beírnák a súlyt, a mérleges azt mondja az atyafinak: „Szóljon már a komájának, szálljon ki az utolsó, az üres, a harmadik hordóból.” Mert az atyafi komája lerakodás után akart csak az üres hordóból kiszállni. 4. Éjfél elmúlt, álmosak a gépkezelők, a mérleges, a laboránsok, mennének már haza, legalább egy-két órát, a hajnali első fuvarig szundíthatnának. Ám, nem mehetnek. Jön egy motoros, Riga géppel hoz szőlőt. Harmincnyolc kiló fehér szőlőt. „Átveszik a kék szőlőt is?” — kérdi a mérlegestül. — Át, persze. Minden mennyiségben. Jön is a koma, úgy fél kettő után, ismét Rigával, most huszonkét kiló szőlőt hoz, kéket, szép kékfrankosat. Ezzel meg az előbbi tétellel is annyi a dolga az átvevőnek, a laboránsnak, a fizetőnek, rftint aki egyszerre harminc mázsát hoz. 5. Beáll a gazda a mérlegre, onnan pedig a garathoz. Vasvillával, kézzel dobálja a csömögés hordóból a szőlőt. Végez, elhajt a garattól. Megy, ballag a két ló, arra, ahol az erős lámpák már nem világítanak. Nagy dübörgés, huppogás. Ott is rakodik a gazda, de már terméskövet. Amelyek a hordó alján voltak. 6. Amikor az átvevő megszemléli a szőlőt, szokása, hogy tenyerével rápaskol, beletúr a termésbe. Ragadós a keze, mintha márcba nyúlt volna. Abba is nyúlt. Az eladó sziruppal, cukros sziruppal permetezte be a szőlőt — hátha jobb lesz a cukorfok. Holott mindenki tudja, hogy a répacukrot egy perc alatt ki lehet mutatni... — Minden turpisságra rájövünk. Akkora a gyakorlatunk, hogy nem tudnak bennünket átverni — mondja a művezető. — Igaz az is, hogy húsz év alatt, a több ezer átvételi eset közül talán két tucat, ha volt olyan szándékú, amely bennünket akart volna becsapni. De mégis érdemes erről beszélni. — Maga szereti a bort? — Igen. Azért foglalkozom vele. — S kik azok a gazdák, akik kiváló minőségű szőlőt hoznak? „Odébb dolgoznak a katonák, mi meg emelgetjük ezeket a dögnehéz ládákat” — Sók ilyen van. Takler Pista hozott legszebbet, meghalt már szegény. A Hódi István, mindig szépet, új fajta szőlőket adott el. Sok jó gazdánk van. — S milyen a szőlő minősége? — Gyöngébb, mint tavaly volt, mennyiségre azonos az 1978-as évjárattal. A rizlingszilváni 15—17 között van, a Tramini tizennyolcas, az olaszrizling tizennégyes, az Oportó tizenötös. De van ti- zenhármas is... A szőlőfeldolgozó üzem előtt beszélgetünk. Az imént érkezett a harmadik fuvarral Nemes István, de itt van már a sötétvölgyi térségből Fenyvesi István traktoros is. Ők hozták az első idei szedést az állami gazdaság birtokából. Szüret. Hétfőn a szekszárdi határban nyolcszáz diák, és mintegy ötszáz felnőtt szedte a történelmi borvidéken a szőlőt. Egyes helyeken fóliát húztak a sorok fölé, másutt ázatták magukat a szedők és nyakig sárosak voltak. A terepjáró szőlőhordó kocsi kínlódva csúszkált a dűlő- útón. Naponta több mint kétezer mázsa tehertől kopasztják meg az ezerszínű történelmi borvidéket. PALKOVÁCS JENŐ Fotó: Gottvald Károiy Bundasapka is kell a szürethez?
