Tolna Megyei Népújság, 1980. október (30. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-19 / 246. szám

2NÉPÜJSÁG 1980. október 19. Hétfő: Baniszadr iráni államfő levele Waldheim ENSZ- főtitkárhoz. — Stanislaw Kania a lengyel ifjúság képvise­lőivel találkozott Varsóban. Kedd: Ütban Pekingbe, Giscard d’Estaing francia köztár­sasági elnök megállt Abu Dhabiban. — Washingtonban felújították az amerikai—izraeli—egyiptomi tárgyalást a palesztin autonómiáról. — Sri Lankában rendkívüli álla­potot hirdettek ki. Szerda: Genfbe érkeztek a közép-hatósugarú nukleáris fegyverek korlátozására induló tárgyalás szovjet és ameri­kai résztvevői. — Lemondott a Brit Munkáspárt vezére, a volt miniszterelnök, James Callaghan. — Stanislaw Kania a lengyel sajtó képviselőivel találkozott Varsóban. Csütörtök: Moszkvában szovjet—afgán tárgyalás kezdő­dött, a Kremlben megrendezett díszvacsorán Leonyid Brezsnyev és Babrak Karmai pohárköszöntője jelentős állásfoglalást tartalmaz. — Hua Kuo-feng eszmecserét foly­tatott a hivatalos látogatáson Pekingben tartózkodó Giscard d’Estaing francia köztársasági elnökkel. — Muskie ameri­kai külügyminiszter a SALT—II. ratifikálását sürgette. Péntek: New Yorkba érkezett a Biztonsági Tanács vitá­jára Radzsai iráni miniszterelnök. — Az USA feladta az iraki—iráni konfliktusban semleges magatartását és Irakot minősítette agresszornak. — II. János Pál pápánál II. Er­zsébet látogatása. Szombat: Némi előrehaladásról érkezett hír a madridi előkészítő konferencia köreiből. — Radzsai a Biztonsági Tanácsban eleve elutasította a készülő határozatot, s nem nyilatkozott a .túszkérdésről. — Forlani összeállította az új olasz kormányt. — Törvényhozási választás Ausztráliában. A hét 3 kérdése 1. Mit jelent Radzsai iráni miniszterelnök New York-i utazása? _ Az iraki—iráni konfliktussal foglalkozó diplomaták kö­rében, a New York-i üvegpalotában, az ENSZ székházában bombaként robbant a hír: Irán képviseletében maga Rad­zsai miniszterelnök jön el a Biztonsági Tanács ülésére, hogy kifejtse országa álláspontját. A meglepetés annál na­gyobb volt, mivel Irán egy éve nem vesz részt a világ- szervezet munkájában, amióta a BT határozatban ítélte el az amerikai nagykövetség személyzetének túszul ejtését. Emlékezetes, hogy akkor csak a szovjet vétó akadályozta meg, hogy a Biztonsági Tanács amerikai ösztönzésre sú­lyos szankciókat szavazzon meg. Teheránban a vallási ve­zetők gyakran a „sátán eszközének” nevezték az Egyesült Nemzetek Szervezetét, a Biztonsági Tanácsot... A Babrak Karmai vezette agfán párt-, állami és kormány- küldöttség a Leonyid Brezsnyev vezette szovjet tárgyaló- küldöttséggel folytatott megbeszélést a Kremlben. A tárgyaláson elhangzottakra következtetni lehet azok­ból a fontos állásfoglalásokból, amelyek a nyilvánosság előtt a Kremlben, az afgán vendégek tiszteletére adott díszvacsorán mondott pohárköszöntőjében foglaltattak. Leonyid Brezsnyev szólt arról, hogy a nemzetközi reakció Afganisztánnal kapcsolatos manővereit leleplezve, min­dent meg kell tenni a térség helyzetének normalizálására. Brezsnyev támogatta az afgán kormány ez év májusi ja­vaslatait, ezek között szerződés kötését Pakisztánnal, ame­lyet az imperialisták bevontak az USA és Kína Afganisz- tán-ellenes játszmájába. — Pakisztán semmit sem nyerhet azon, hogy kiéleződött az ellentéte Afganisztánnal. „Sze­retnénk remélni — jelentette ki Leonyid Brezsnyev —, hogy mindenki megérti, eredménytelen marad minden kí­sérlet az Afganisztán belügyeibe való beavatkozásra.” Babrak Karmai hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió idejé­ben adott segítséget az Afganisztánt ért külső támadás el­hárításához és ezzel tanúságot tett arról, hogy hű a népek szabadságának védelmét előíró, internacionalista, lenini irányvonalhoz. 3. Mi volt a célja Giscard d’Estaing francia elnöknek kínai utazásával? Valaha de Gaulle tábornok realista külpolitikájának egyik elemeként tartották számon, hogy a Francia Köztár­saság az ő döntése alapján ismerte el — a nyugati nagy­hatalmak közül elsőnek — a Kínai Népköztársaságot. Ö maga nem jutott el Kínába, utóda, Pompidou már igen, s most Giscard d’Estaing-en a sor. Franciaország régóta érdeklődik a kínai piac iránt, ame­lyet egymilliárd fogyasztójával a francia áruk fontos, le­hetséges felvevőjének tekint. A gazdasági kapcsolatok vol­tak most is a francia államfő látogatásának középpontjá­ban. Az egyik eredményként azt könyvelik el, hogy a francia atomipar két atomerőművet szállít Kínának. Per­sze, ismerve a hadiipar fejlettségét Franciaországban, is­merve exportigényét, egyáltalán nincs kizárva, hogy a pekirigi vendéglátók újra kifejezték további vásárlási szán­dékukat, amelyet katonai küldöttségeik korábbi párizsi út­jai során már jeleztek. 2. (Hogyan alakult a szovjet—afgán viszony? Az iraki csapatok ismét támadásba lendültek, hogy körül­zárják Abadan városát, s benne a világ második legna­gyobb olajfinomítóját. Előzőleg átkeltek a Karun folyón, Egy iraki katona az iráni Kenjamjin folyó partján, a be­vett Mahran váro.s erődítését nézegeti. Radzsai miniszterelnökről az a vélemény teheráni poli­tikai megfigyelők körében, hogy közel áll Khomeini aja- tollahhoz. .New York-i tárgyalásai során tehát nagy súly- lyal léphet fel. így megérkezte fölélénkítette a New York-i „hírbörzét”. Egymást érték a különböző híresztelések, fel­tevések, spekulációk. „Radzsai alkut köthet az USA-val, s a túszokért cserébe amerikai fegyvereket kap...” Carter Választási győzelmét jelentheti, ha gyorsan rá tudja venni a teheráni kormányt a túszok szabadon engedésére... — és így tovább. Kétségtelen, hogy Washingtonból hivatalos megnyilatkozások adtak tápot a feltevésnek, hogy ameri­kai részről nagy reményeket fűznek Radzsai jöveteléhez. Carter elnök egy kortesbeszédében „agresszornak” minő­sítette Irakot, egyben pedig kiállt Irán területének sérthe­tetlensége mellett. Muskie külügyminiszter nyíltan kimond­ta, hogy az USA kész hadianyagot szállítani Iránnak, ha Teheránban szabadon bocsátják az amerikai túszokat. Hozzáfűzte: amint a túszok hazatérnek, automatikusan fel­oldanák az Iránnal szemben ez év elején életbe léptetett szankciókat. Köztudomású, hogy Carter mintegy nyolc- milliárd dollár értékű iráni követelést zároltatott az ame­rikai bankokban. Ebből az összegből bőven telnék fegy­verek vásárlására. Ami a kínai—francia politikai tárgyalás témáit illeti, a Közép-Kelet és Délkelet-Ázsia válsággócait áttekintve Hua Kuo-feng és Giscard d’Estaing bizonyos nézetazonosságot állapíthatott meg például Afganisztán vagy Kambodzsa kérdésében, viszont már ellentét mutatkozott közöttük az enyhülés értékelésében és a kelet—nyugati kapcsolatok fenntartása tekintetében. A párizsi sajtó bizonyos párhuzamot talált a francia és a kínai függetlenség hangsúlyozásában, s az önálló atom­erőmű kiépítésében. Bizonyára nem véletlen, hogy éppen Giscard d’Estaing elnök látogatása idején hajtottak végre a kínaiak egy légköri atomrobbantást. A francia vendég mindenesetre felhasználta az alkalmat, hogy megismerje a kínai vezetők, s közöttük az új személyiségek, mint Csao Ce-jang miniszterelnök véleményét. Szakértőként vitte magával Peyrefitte igazságügy-minisztert, aki egy korábbi pekingi útja után sikerkönyvet írt Kínáról. Peyrefitte se­gíthetett egybevetni az újat a régivel... pAlfy József Hivatalos, baráti látogatásra érkezett Moszkvába Babrak Karmai, az Afganisztáni -Népi Demokratikus Párt főtitkára, az afgán állam és kormány feje. A szovjet—afgán tárgya­láson a szovjet tárgyaló küldöttséget Leonyid Brezsnyev vezette; tagjai között ott volt Gromiko külügyminiszter, Andropov, a Szovjetunió Állambiztonsági Bizottságának el­nöke és Nyikolaj Ogarkov marsall, a szovjet fegyveres erők vezérkari -főnöke. A tárgyalás során Leonyid Brezsnyev közölte, hogy a Szovjetunió továbbra is következetesen tá­mogatja Afganisztánt. Babrak Karmai beszámolt az afgán belső helyzet normalizálására hozott intézkedésekről, köszönetét mondott a támogatásért, amelyet az afgán nép kap új életének megalapozásához, az el nem kötelezett Afganisztán belügyeibe történt imperialista beavatkozás elhárításához. A hivatalos látogatáson Kínában tartózkodó Giscard d’Es­taing francia köztársasági elnök felesége társaságában meg­tekinti (a „tiltott város” nevezetességeit. Iraki—iráni front Harcok Abadanért Az iraki—iráni háborúban K ho r ramsh ahr és Abadan vá­rosa körül zajlottaik a leghe­vesebb harcók. Ügy tűnik, hogy a szembenálló felek a két fontos olajváros körzeté­ben kívánják a 28 napja tar­tó háború kimenetelét eldön­teni. A dél-iráni olajmezők e két központja közben telje­sen megsemmisül. Khorr-am- shahr napok óta lángokban áll, Abadanban pedig a 152 hatalmas olajtároló közül egy sem maradt épen. A bagdadi és a teheráni haddjelentések főként erről a két hadszíntérről szólnak. A kommünikékből azonban ne­héz kihámozni a tényleges helyzetet, és napok óta egyik fél sem enged újságírókat és megfigyelőket a két város kö­zelébe sem. Teherán azt ál­lítja, hogy csapatai vissza­foglalták a Rhorramshahr fe­lé vezető főútvonalat és hogy heves közelharcokban estére kiűzték az irakiakat a kikötő­városból. Bár a hírügynöksé­gek a város teljes visszavéte­léről szóló iráni bejelentést fenntartással fogadják, egy­úttal felhívják a figyelmet ar­ra is, hogy a Khorramshahr-i csatában — kezdeti jobb hely­zete ellenére — Iraknak nem sikerült döntő fölényre szert tennie. Az iraki hadsereg — felté­telezések szerint — éppen a Khorramshahr körül kiala­kult „patthelyzet” miatt he­lyezte át néhány nappal ez­előtt a támadás súlypontját Abadan olajközpont térségé­be. Az iraki erők átkeltek a Karun folyón, majd szüntelen tüzérségi támogatás mellett ostromgyűrűt vontak a város köré. Egy iráni közlemény szerint az ostromlókat 32 ki­lométerrel visszavetették. Ez azonban meglehetősen való­színűtlennek tűnik, mivel a szembenálló alakulatok moz­gása eddig igen nehézkesnek bizonyult — bármilyen had­műveletről volt is szó. Az iráni közlemény mindamel­lett legalábbis arra enged kö­vetkeztetni, hogy Abadanba eddig még nem hatoltak be az irakiak, bár céljuk nyilván a város mielőbbi bevétele­Szakszervezeti kongresszusok Szombaton az MSZMP Bu­dapesti Bizottságának Okta­tási Igazgatóságán megkezd­te munkáját a Nyomda-, a Papíripar és a Sajtó Dolgozói Szakszervezetének 41. kong­resszusa. A szakmai szervezet 55 ezer fős tagságát képviselő 196 küldött tanácskozásán, Lux János, a szakszervezet főtitkára, a központi vezető­ség írásos beszámolójához fű­zött szóbeli kiegészítést. Több mint 50 ezer szerve­zett dolgozó képviseletében 198 választott küldött és több mint 50 meghívott vendég vesz rélszt a Bőripari Dolgo­zók XX. kongresszusán, amely szombaton kezdte meg munkáját a SZOT Dózsa György úti székházában. A szakszervezet központi veze­tősége legutóbbi kongresszu­sa óta végzett munkájának eredményeiről, tapasztalatai­ról előterjesztett írásos jelen­téshez Petrák Ferenc főtitkár fűzött szóbeli kiegészítést. Szombaton a SZOT köz­ponti iskolában megkezdte munkáját a Helyiipari és Vá­rosgazdasági Dolgozók Szak- szervezetének 8. kongresszu­sa. A tanácskozáson — me­lyen 270 ezer szervezett dol­gozó képviseletében 255 vá­lasztott küldött és mintegy 80 vendég vesz részt — az írá­sos beszámolóhoz Juhász Ot­tó, a szakszervezet főtitkára fűzött szóbeli kiegészítést. A tomerömű-építkezés (Folytatás az 1. oldalról.) hónapok óta készültek arra, hogy a reaktoraknában birto­kukba vehessék a tartályt. A tegnapi nappal még nem ért véget a szállítás. Ma kerül sor a nehezebb feladat­ra. A hatalmas berendezést a reaktortérben végleges helyére helyezik el. Ez kü­lönleges feladat, hiszen min­dent pontosan kell ahhoz végezni, hogy a tartályra fel­hegesztett csőcsonkok a re- akitortérben már elkészült főkeringető vezetékek cső- csonkjaihoz illeszkedjenek. A tegnapi és a mai nappal jelentős állomásához érke­zett a paksi atomerőmű-épít­kezés: az első reaktor szere­lésének kezdetéhez érkeztek. H. J. PANORÁMA BUDAPEST A magyar szolidaritási bi­zottság az algériai földren­gés sújtotta terület lakossá­gának segélyszállítmányt kül­dött a szolidaritási alapból. A sátrakból, élelmiszerekből, orvosi mentőtáskákból álló segélyszállítmányt és a ma­gyar UNICEF-bizottság kül­deményét szombaton külön- repülőgép vitte Algériába. * A Magyar Távirati Iroda megalapításának 100. év­fordulója alkalmából „Az MTI jelenti” címmel fotóki­állítás nyílt szombaton Bu­dapesten, a Néprajzi Múzeum Kossuth Lajos téri épületé­ben. A kiállítást Bajnok Zsolt államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának el­nöke nyitotta meg. Az ese­ményen jelen voltak 34 kül­földi hír-, sajtó- és fotóügy­nökségnek a jubileum alkal­mából hazánkban tartózkodó vezetői is. Aczél György, a Miniszter­tanács elnökhelyettese az MTI centenáriumi ünnepsé­gein részt vett külföldi ven­dégek tiszteletére szombaton fogadást adott az Országház Vadász-termében. MOSZKVA SzovjetunióbeU hivatalos, baráti látogatása harmadik napján, szombaton Babrak Karmai, az Afgán Népi De­mokratikus Párt Központi Bi­zottságának főtitkára, az Af­gán Demokratikus Köztársa­ság Forradalmi Tanácsának és minisztertanácsának elnö­ke felkereste a Lenin-mauzó- leumot. Az afgán vezető ko­szorút helyezett el a mauzó­leum falánál és az Ismeret­len katon'a sírjánál. Babrak Karmai és kísérete szombaton ellátogatott Csil­lagvárosba is, ahol megtekin­tették a Jurij Gagarin űrha­jós kiképző központot és az űrhajósok múzeumát, s meg­koszorúzták a világ első űr­hajósának emlékművét­PEKING Kínai hivatalos látogatá­sát Valéry Giscard d’Es­taing francia köztársasá­gi elnök szombaton arra hasz­nálta fel, hogy találkozott No­rodom Szihanuk herceggel, volt kambodzsai államfővel, aki jelenleg ugyancsak Pe­kingiben tartózkodik. Az egy­órás találkozóról nem közöl­tek részleteket.

Next

/
Thumbnails
Contents