Tolna Megyei Népújság, 1980. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-28 / 228. szám

1980. szeptember 28. NÉPÚJSÁG 7 Tudósok Várongon A film keltette föl kíváncsiságukat- nem csalódtak A nagy piros busz feltű­nést keltett a faluban, ki­váltképp, amikor hatvan em­ber kiszállt belőle. A házak előtt asszonyok ácsorogtak, a FÜSZÉRT-es rakodók a boltnál abbahagyták a mun­kát, a tsz-irodát tatarozó kő­művesek is a kerítésnek tá­maszkodtak. Esemény, jelen­tős esemény volt a falu éle­tében ez a busz, meg a hat­van ember látogatása. Tudó­sok jöttek ebbe a kis Tolna megyei községbe, a TIT bu­dapesti szervezetének agrár- szakemberek klubja, azaz a híres Kossuth-klub tagjai. Olyan emberek mind, akik sok-sok évtizeden át mun­Mindenki szeleit a napra­forgóból kálkodtak a hazai mezőgaz­daság felvirágzásán, s nyug­díjazásuk után tanácsaikkal segítik a tárca vezetőit, és gyakorlatban az élelmiszer- gazdaság üzemeit. « A központi géptelep ebéd­lője előtt szíves vendéglátók állnak az érkezők elé. Az ágazatvezetők a gazdák, no meg az elnök, Tancsik Jó­zsef, Tálos József, a növény- termesztési ágazat vezetője pálinkával fogadja az embe­reket. Dinnyepálinkával. Nyelvcsettintő, jó kis torok­öblítő pálinka, a hosszú út után nem árt. — Ez használ — felpezsdí­ti az ember vérét — mondja régi-régi kollégám, Fehér Gyula, aki éveken át volt a MÉM-ben tájékoztatási fő­osztályvezető. Páti Nagy Ele­mér, aki ma is aktív egyete­mi tanár Gödöllőn, s ebből kifolyólag még „csak” tiszte­letbeli tag a klubban, meg­toldja: „Próbálkoztam én is dinnyepálinkával, de az nem sikeredett ilyen jónak. A görögdinnyével pedig egyene­sen befuccsoltam.” Mellettünk ül, már bent a traktorosok ebédlőjében dr. Ványi Ferencné, aki a kerté­szetin a borgazdasági gya­korlatnak volt az egyetemi tanára. Omlós kuglófból tö- röget, s csipegeti hozzá a Zalagyöngye savanykás sze­meit. — Nem, ne higyje, nem fárasztóak ezek az utak. Olyan szívesen ülünk buszra, s járjuk az országot, mintha harmincévesek volnánk. Nem szabad elszakadnunk az élet­től. Másik okunk az ország­járásra, hogy találkozzunk régi tanítványainkkal, mes­terségünk továbbvivőivel. Tolnából jó híreket hallok, a borgazdaság fellendül. Sok sikert hozzá — mondja és oly kedvesen dicsér, mint amikor tanítványai előtt a borról, szőlőről beszélt. A szakma megszállottja ez a hatvan ember, aki itj ti­porja a gépműhely olajos pa­dozatát. Megnézik a gondo­san folyó munkát. A gépé­szek közelebb mennek a munkában lévő traktorhoz, a pótkocsihoz, figyelik, miként javítják a kerékfelfüggesz­tést, tanácsot adnak. A szárítóüzemben napra­forgó szalad a szalagon. Újí­tást mutatnak: átalakították a tüzelőberendezést, takaré­kosabban dolgozik így a gép, s nem károsítja a szemet. Hortobágyi Tibor, a gödöllői egyetem tanára közelről szem­revételezi a szerkezetet, min­den bizonnyal lesz monda­nivalója róla tanítványainak. Dr. Mészöly Dénes a talaj­ról folytat több mint negyven éve tudományos kutatást — sikerrel. Főleg a homok ér­dekli. De felcsillan a szeme, amikor a szövetkezet udva­rán a hatalmas rétiszéna- kazlat látja, a gondosan be­gyűjtött termésre mutatva mpndja: „Sok még a tenni­valónk a rét-, legelőgazdál­kodás javításában. Egy pél­dát mondok — szavaira na­gyon figyelnek a várongi tsz vezetői — Burgenlandban egy hektárról három-négy szarvasmarhát tartanak el a fűterméssel — jól, nálunk egy számos állatot — rosz- szul. Vigyázzatok a rétre, a legelőre, nagy érték, nagy távlatok vannak benne.” És már az istállóban a csodálatosan szép magyar­A szárítóüzem garatja előtt tarka szarvasmarha-állomány áll az érdeklődés középpont­jában. A szövetkezet állat- tenyésztési ágazata nyeresé­ges. A tejtermelésben, a bor­júszaporulatban, valamint a göbölyöknél. — „Milyen jó hallani, hogy göbölyök, olyan ritkán mondjuk már így a hízó jószágot” — mondja Mészöly Dénes. És jönnek a KAHYB-sertések. Kis bemu­tató kerítésen át — itt vo­nulnak el az idei OMÉK ezüstérmes kansüldői. Meg­tapsolják a jószágokat, dicsé­rik a gondozókat. Dr. Vida Ilona agrárköz­gazdász: „Azért választottuk ezt a kis szövetkezetei láto­gatásunk céljául, mert egy filmet látva, fellobbant ben­nünk a kíváncsiság, milye­nek ezek a sokat megért em­berek, hogyan élnek a cellu­loidszalagon túl. Hát, nagyon örülök annak, hogy jól él­nek, hogy itt például ez a 180 ember nyolcmillió mun­kabért visz haza egy évben, és a közös gazdaság évek óta nyereséggel dolgozik, s úgy tudom, idén a tavalyinak a kétszeresét akarják elérni. Nagyon szép. Nagyon szép.” S többen is dicsérően szól­nak. Atnikort kint, a napra­forgótábla szép tányérjaitól bamálló mezőség előtt fékez a busz, kiszáll mindenki, ki­vétel nélkül morzsolgatják a gyönyörű termést, ki-ki sze- lelget egy marékra valót, hazaviszi emlékbe. Többen, az út másik oldalán lévő ku­koricatáblát vizsgálják. Két méternél magasabbra nőtt, a csövei is nagyok. Szakértőn mondják, miután néhányan a sorokban tőszámlálást is vé­geztek : „Hatvan mázsa fö­lött van benne.” Ök pedig tudják. Rhédei György évti­zedekig volt főagronómus egy szövetkezetben, tudományos publikációi országos hírűek. Kiss József, az agráregyete­men a gépészet adjunktusa, dr. Klausz József a dolomit­műtrágyázás világhírű tekin­télye, dr. Bér István arany­diplomás egyetemi tanár, jó­val túl a hetvenedik évén oly fürgén-gyorsan forgoló­dik a látnivalók között, mint­ha fiatal egyetemi tanár vol­na, Walter Tibor főiskolai ta­nár, most a KAHYB tanács­adója, részben házigazdaként is kalauzolja régi-régi mun­katársait. „Tudod, fiam, ezek az öreg harcosok, ezek a vi­Tancsik József — jobbról — tájékoztatja a vendégeket dám fiúk, s leányok sok-sok mindent megértek már, any- nyi tapasztalatuk van, hogy parlagon hagyni nagyobb mint bűn, olyan mint a föl­det vetetlenül hagyni. Hát ezért járjuk az országot, hogy amit tudunk, azt még hátra­hagyjuk, gazdagítsuk ezzel népünket.” Barcsák János het­venhat éves. Az élelmiszer­gazdaságban, pontosabban az állattenyésztésben ötven éve szolgálja az államot, legutób­bi munkahelye a miniszté­rium volt, de a harmincas évek első részében Tolnában is ügyködött az állattenyész­tési felügyelőségen. „Gyakor­ta jövök Tolnába, s valóság­gal elbűvölnek az itteni ered­mények, a dalmandi tömeg- takarmány-téma, a szekszár­di borvidék rekonstrukciója, a paksi konzervipar — nem lehet sorolni, mivel lett gaz­dagabb ez a megye. Itt van példának okáért ez a kis, ezerötszáz hektáros gazdaság. Sok óriási üzem vezetői, dol­gozói vehetnének példát munkaszeretetből, hivatás- tudatból.” Az egész napos tapaszta­latszerzés, ismerkedés, mód­szerátadás a késő esti órák­ban ért véget. Dr. Béládi Jó­zsef, a klub titkára mondot­ta: „Hazajöttünk, itthon vol­tunk, köszönjük a felejthe­tetlen, szép napot.” Sándor László, a klub elnöke, a TIT Kossuth-klubjáról beszélt a vendéglátóknak. „Négyszáz­hetven rendes tagunk van, ezenkívül 120 tiszteletbeli, akik meghaladták már a nyugdíjkorhatárt, de még ak­tívan dolgoznak valahol. Ta­valy 39 élelmiszergazdasági üzemben voltunk, tanultunk, tanítottunk ezeken a kirán- nulásokon is, mint egész éle­tünkben. Minden hét keddjén a klubban találkozunk és áp­rilis végétől október végéig minden hét csütörtökjén az országot járjuk.” * Késő este, a művelődési házból világosság árad. A „munkanap” tapasztalatainak értékelése folyik. Alig győzik a várongiak a kérdésekre a választ, besegítenek a kör­nyékbeli szövetkezeti veze­tők, a dombóvári Városi Ta­nács elnökhelyettese is... Már befejezték az állat- tenyésztő telepeken a mun­kát, még zúg a szárítóüzem a nedves napraforgó terhé­től, amikor ragyogó arccai, vidáman hazaindulnak a tu­dósok Tolna megye egyik kis csücskéből. Viszik hírünket. Viszik Tolna megye munká­sainak eredményeiről a jó híreket... S valljuk be, az ilyen tudós emberek kritiku­san terjesztik jó hírünket — ami ránk is fér. PÄLKOVÄCSJENŐ Végigküzdöttünk huszonöt esztendőt A főmérnök kiváló újító Kródi Józsefet, a Paksi Konzervgyár főmérnökét ki­tüntették a „Kiváló újító” aranyfokozattal. A gyárigazgató, Örvös Fe­renc ezt mondja róla: — A konzervgyár egész re­konstrukcióját Ő vitte végig. Előkészítette és részt vett a megvalósításban. Óriási sze­repe van abban, hogy ilyen műszaki színvonalra jutott a gyár, hogy a nagymérvű lét­számcsökkenés mellett meg tudjuk oldani feladatainkat termeléscsökkenés nélkül és minőségi javulással. Kródi gazdája a műszaki fejlesz­tésnek, rengeteg saját újítá­sa van. Országos jelentőségű újítása a zöldbab gépi tölté­sének megoldása, a másik kettő pedig a csúszásmentes padozat kikísérletezése, meg­valósítása. Előzőleg sok bal­eset volt a konzervgyárban, a vizes padozat nagyon csú­szott. Kródi József a Kon­zervipari Tröszt műszaki ál­landó bizottságának tagja. A főmérnök nem akar kö­télnek állni. Régóta tudom, hogy szerény ember, annak ellenére, hogy egyáltalán nem visszahúzódó, sőt közügyek­ben is tevékenykedik, pél­dául csaknem húsz év óta megyei tanácstag. Azt mond­ja: — Rólam írni? Szó sem lehet! Mindent közösen csi­náltunk. Jó a műszaki kol­lektíva. — Az igazgató mondta, rengeteg saját újítása van a főmérnöknek. — Ezek nem sajátként sze­repelnek. ötleteket adtam. — És a zöldbab gépi töl­tése? — Az igen. — Hogyan történt? Mit kellett kitalálni ehhez? — A méretet. Módosítani kellett a szabványt, de úgy, hogy külföldön is elismer­jék. Röviden: a zöldbabot azért nem lehetett géppel üvegbe tölteni, mert hosszú­ra vágták. Ahhoz, hogy a gép boldoguljon vele, tizen­nyolc milliméter hosszúra, vagyis ilyen rövidre kell vágni. Esztétikailag is más, a vevőnek is szokatlan lehet először. — A vevőnek az a fontos, hogy jó legyen a zöldbab. És így még feldolgozni is köny- nyebb otthon, nem kell újra vágni. — Igaz. Sikerült a szab­ványmódosítás és aztán jö­hetett a gépek átalakítása. — A másik nagy újításról ugyancsak szeretnénk - halla­ni. A csúszásmentes pado­zatról. — Hő-, sav-, lúg- és olaj­álló és csúszásmentes, ezen­kívül megfelelő a kopásellen- állósága. — Milyen anyag ez? — Többféle anyag össze­hozásával valósítottuk meg, egy budapesti vegyészmér­nökkel közösen dolgoztunk rajta. Újításként 1977-ben fo­gadták el a konzerviparban és most van szabadalmi el­járás alatt. A téma pontos megnevezése: Betonok, pado­zatok, járófelületek vegyi ke­zelése csúszásmentesítés cél­jából. — A most kapott kitünte­tés nyilvánvalóan nem téve­désből jött. — Ne foglalkozzunk az én személyemmel. A velem dol­gozó gárda a gyárral együtt nőtt föl. Tíz-tizenöt éves gyakorlattal rendelkező mű­szakiak vannak itt. Sokan ösztöndíjasként kerültek ide és meg is maradtak. Külön­böző szakokon 12 felsőfokú végzettségű embere van a gyárnak, akik ösztöndíjjal tanultak. Nagyon jól oldot­ták meg a feladatokat. Al­kotnak, becsülettel végzik a dolgukat. A mi érdemünk, hogy részt vettünk az embe­ri formálásukban és a gya­korlati tudásukat gyarapítot­tuk. Ezzel magyarázható, hogy a nehéz időszakokban is folyamatosan tud termelni a gyár. — Ha már a helytállásról beszélünk, megkérdezem: a főmérnök hány órakor kezdi a munkát a főszezonban? — Hatkor, de előfordul, hogy bejövök négyre. Tegnap szabad hétfő volt, mégis dol­goztunk, készítettünk húsz vagon szilvabefőttet, progra­mon kívül. Kevés a paradi­csom, nagyon késik a sze­zon, pótolnunk kell a kiesést, amivél lehet. Persze, olyan termékekkel, amelyekre a vevőnek igénye van. Most jó a barack és a szilva, nem úgy, mint a korábbi években. Természetes hát, hogy sokkal többet gyártunk belőlük. Gyorsan fölkészítettük erre a gépeket. Én nem vagyok a szűkprofilú konzervgyártás híve egyébként sem. Hol az egyik nyersanyagból van több, hol a másikból. Alkal­mazkodni kell az időjárás szeszélyeihez is, piacigényes szemlélettel. Hadd mondjam meg, nem vagyunk rosszak a gyümölcsfeldolgozásban sem, bár nem ez a fő profilunk. Mi, vagyis a paksi gyár, a borsó és a zöldbab feldolgo­zásában tartozunk a legjob­bak közé. Sikerült kialakíta­nunk a legtermelékenyebb gépsorokat. — A híres paksi termékek közé más is tartozik, úgy gondolom. — Igen, egyértelműen el­ismerik a borsónk, a zöld­babunk, a paradicsomitalunk, az uborkánk és a meggyünk minőségét. Ez kimagaslik az ipar termékei közül. Kár, hogy ezen a vidéken, de Pakson sem lehet belőlük rendszeresen vásárolni. De ismétlem, meg kellett erősí­tenünk a feldolgozás szintjét gyümölcsből is, az idei hely­zetre, nyersanyag-ellátásra való tekintettel. Ilyenkor kü­lönösen sokat ér a műszaki kollektíva tudása és munka­szeretete. — A rekonstrukció óta még sok változás történt a tech­nológiában, a gépsorok tel­jesítőképességében ? — Igen. Vannak olyan gépeink, amelyek 15 éve dol­goznak, kezdetben percen­ként ötven üveg töltésére voltak alkalmasak, most 160- at töltenek egy perc alatt. Minden ilyen változás, nagy siker, a műszaki kollektíva újításai révén valósult meg. — A rekonstrukcióról ejt­sünk néhány szót. Hogyan kezdődött... Kinek az ötletei szerint ment végbe, vagy ta­lán kész terv alapján? — Dehogy volt kész terv! Sok esetben csak elképzelé­seink voltak a korszerű gépek beállításáról, a kézi munka felváltásáról. Menet közben folyamatosan módosítottuk a megszerzett gépeket is, mint már említettem a töltőgépek esetében. A rekonstrukció 1964-ben kezdődött, pontosab­ban 65-ben, tíz évvel azután, hogy idejöttem dolgozni a gyárba. Sok tapasztalatot sze­reztem magam is, és munka mellett tanultam, a kerté­szeti egyetemen szereztem tartósítóipari üzemmérnök­képesítést. A paksi gyárfej­lesztés, tehát a rekonstruk­ció az egyik első volt az or­szágban. Mi tapostuk ki az utat néhány dologban. — Szereti a konzerveket? — Nagyon szeretem a ter­mékeinket. — Mindig Pakson élt? —- Itt is születtem. Az egész élet Pakshoz köt. El­sősorban a gyárhoz. Öröm­mel és büszkén várom, hogy hamarosan átvehetem a 25 éves szolgálatért járó törzs- gárda-gyűrűt. Együtt kapjuk az igazgatóval, Örvös Ferenc is 1955-ben jött a konzerv­gyárba. Végigküzdöttünk bi­zony már huszonöt eszten­dőt. GEMENCI JÖZSEF Elismerően nyilatkoztak a magyartarka szarvasmarhákról

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents