Tolna Megyei Népújság, 1980. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-28 / 228. szám
A^ÉPQJSÁG 1980. szeptember 28. Az 1978/79-es tanévben megyei ösztöndíjasként három pedagógus kezdte tanítói pályáját a sárszentlőrinci általános iskolában. Az akkori tanév első napján kerestem meg őket, és egy riport keretében mutatkoztak be az újság nyilvánossága előtt. Beszéltek terveikről, vágyaikról. Akkor megállapodtunk, hogy néhány év múlva újra beszélgetünk, csinálunk egy kis számvetést: mire is jutottak. Az elmúlt napokban pályájuk harmadik évének elején, újra megkerestem őket. Sárszentlőrincen szép napsütéses őszi idő fogadon. Az iskola udvarán kergetőző, fut- kározó, hangos gyerekhad. Az őket vigyázó pedagógus szolgálatkészen igazított el. — Lacza Máriát itt találja. A tanáriban van. De Weil Ádámné és a Horváth Erzsiké már nem tanítanak itt. Közben még azt is megtudom, hogy Mária neve meghosszabbodott: Biererné Lacza Mária. — Időközben férjhez mentem — mondja mosolyogva, miután bemutatkozom neki. Ugyanis elfelejtette már kilétemet. — Mindent azért nem felejtettem el. Emlékszem az akkori beszélgetésre. Több szó esett arról, hogy nem éppen kedvemre való helyet kaptam, mert napközisnek vettek fel, és én inkább tanítani akartam. Hát ez a vágyam elég hamar megvalósult. Helyettesítés folytán már az első évben kaptam osztályt, majd a következő tanévben megkaptam az első saját osztályomat. Most velük vagyok és kezdjük a második évet. Én viszem őket végig, mert most a nagy felmenő rendszer szerint dolgozunk. — Elégedett az első saját tanítványaival ? — Mit mondjak. Nagyon vegyes társaság. Van egészen kiváló tanuló is, de vannak néhányan, akik több gondot okoznak, mint a többi együtt. Van néhány nagyon rossz körülmények között élő cigánygusztus közepén érkeJt zett a levél a szerkesz- tőségbe. Cs. Miklós ír- - 1 ta (teljes névvel és pontos lakcímmel) Tolnáról. A panaszos a törvényes táppénzes idő felhasználása után rokkantnyugdíjba került 1973 augusztusától. Ez év január 1-re az érszűkülete olyan mértékben javult, hogy rokkantsági foka már csak 50 százalékos. A nyugdíj folyósítását tehát megszüntették. Az orvosi vélemény szerint könnyű, kevés járást és állást igénylő munkát végezhet, lehetőleg egyenletes hőmérsékleten. Részletek a levélből: „Áz orvosi bizottság határozata értelmében munkaképes vagyok és a rehabilitációm érdekében a községi tanácshoz utasított. A tanácsot felkerestem, hogy segítsenek elhelyezkednem, ha a szakmámban nem is — panaszosunk lakatos —, de az egészségi fokomnak megfelelő munkakörben. Ezen kérésem megvalósíthatatlannak bizonyult, mert a község üzemeiben csökkent munkaképességű személyt (idegent) nem tudnak foglalkoztatni. Ezt követően felkerestem a szekszárdi munkaerő-gazdálkodási hivatalt, ahol azt a választ kaptam, hogy a szekszárdi vállalatok egész embert tudnak csak alkalmazni, vagyis csökkent munkaképességű személyt nem keresnek. Az előadó azt tanácsolta, próbáljam meg személyesen valamelyik vállalatnál, hátha alkalmaznak.” Másutt: „Kérem válaszoljanak, mit tegyek, de lehetőleg ne azt, amit az SZTK- ban mondtak, hogy kérjek a tanácstól segélyt, mert arra nem vagyok rászorulva”. ....Én még. nem vagyok öreg, é s az érszűkületemet leszámítva egészséges vagyok. Igaz, menni egyfolytában csak 50—100 métert tudok, állni gyerekem. Velük sok a gond. Az elemi, legalapvetőbb szokásokat, közösségi viselkedési formákat sem ismerik, de nehezen is tanulják meg. Ellenkező példa is van. Cigány- tanuló és mindenben példamutató. — Kudarca volt-e már? — Annak nem nevezhetem, de a szülőkkel nagyon nehezen jövök ki. Igen elfoglaltak és nem törődnek kellően a gyerekekkel. A szülői értekezleteken nagyon kevesen jelennek meg. Családlátogatásokon kedvesen, barátságosan fogadnak, de a legtöbben nyilvánvalóan kifejezik, hogy azért adták a gyereket iskolába, hogy a tanító tanítsa, ök mással vannak elfoglalva. — Mindezek alapján, hogy ítéli meg helyzetét? — Úgy érzem, sikerült a testületben a helyemet megtalálni. Kezdettől fogva segítőkészséggel találkozom mindenki részéről. — Magánélete? — Fiatal házasok vagyunk. Pedagógus szolgálati lakásban lakunk. A férjem Pakson dolgozik. Jól érezzük magunkat itt a faluban, bár sokszor hiányzik a Kaposváron megszokott pezsgő, eleven élet. Igen, tudom! — mondja nevetve. — Volt szó akkor armeg csak kb. 20—25 percet, de a munkakedvem az meglenne, csak lenne olyan vállalat, amelyiknek szüksége is van rám.” Szándékosan nem a legel- keseredettebb kitételeket Idéztük a levélből. Panaszosunknak tehát az idén már és még nem volt jövedelme, a felesége fizetéséből élnék, aki gerincbántalmai miatt bármelyik pillanatban táppénzre szorulhat, mert ő meg ülni nem tud, csak álló munkát végezhet. * A Tolna megyei Népi Ellenőrzési Bizottság egy vizsgálat keretében kívánja felmérni a csökkent képességű gyerekek, fiatalok és felnőttek helyzetét, ez utóbbiak esetében a megváltozott munkaképességűek rehabilitációját is igyekeznek feltérképezni. Egy ellenőrzési nap tapasztalatai természetesen nem általánosíthatóak az egész megyére, de mindenképpen alátámasztják a vizsgálat időszerűségét és szükségességét. Az ellenőrzésben részt vett Rikker Istvánná, a megyei NEB munkatársa, Prikk Imre, a megyei tanács vb munkaügyi osztályának főelőadója, jelen esetben mint népi ellenőr. Egy néhány évvel ezelőtti nyilvántartásból birtokunkban voltak több településről, különböző fokozatú csökkent munkaképességű és rokkant nyugdíjasok nevei. A dolog természeténél fogva nem mindenkit találtunk meg. Van, aki már dolgozik, de nem ott, ahonnan annak idején leszázalékolták. Egy asszonynéven másik feleséget találtunk, az első még a megyéből is elköltözött. Megint más esetben lakótelep áll az ról is, hogy valamit próbálunk pezsdíteni a falu közéletében. Tettünk erre próbát is a KISZ-en keresztül, de nem boldogultunk. Úgy érzem, nem is a mi hibánkból. — Elégedett vagy elégedetlen sorsának alakulásával? — Az elmondottak már mutatják helyzetemet. Úgy mondanám, hogy rendben vannak körülöttem a dolgaim. * Enyedi Erika megtalálása ’78-ban is némi bonyodalommal járt, ugyanis akkor Weil Ádámné név mögé rejtőzködött. Miért menne most egyszerűbben a dolog? Némi félreértés folytán kétszer kell megjárnom a Nagydorog— Györköny közötti utat, mire a Weil-portára találok. Szép nagy családi ház, jókora kerttel és borjúnyi házőrzővel. Mint kiderül, a fekete, zord külső szelíd szívet takar. — Éppen most jött!? A legrosszabbkor. Beteg a kislányom, én meg mindenféle munkában vagyok. Én már' el is felejtettem azt a cikket. Nem gondoltam, hogy komolyan mondja az újabb beszélgetést — egy szuszra ennyit mondott Wejlné, fogadván az udvarra -tolakodó idegent. — Végül aztán mégiscsak beljebb kerülünk a szobába. Weil Ádámné utca helyén és a nevezett személy ott nem lakik. * Cs. Miklós otthon van és változatlanul, sőt még inkább elkeseredett, ugyanis nem akar portás lenni, éjjeliőr meg nem lehet, hiszen nem tud gyalogolni. Mást pedig nem ajánlottak neki. Legszívesebben valamiféle bedolgozómunkát végezne, és akkor nem kellene se közel, se messze eljárni. Olyan tempóban végezhetné a teendőket a nap egészére elosztva, ahogy az neki kényelmes, és megfelelő hőmérsékletet is magamagának tudná biztosítani. * A tolnai Aranykalász Termelőszövetkezetben eredetileg egy bizonyos leszázalékolt személyt kerestünk, és csak mellesleg érdeklődtünk a csökkent munkaképességűek lehetőségeiről. A szövetkezetben elmondták, hogy évente készítenek listát a szekszárdi tanács vb terv- és munkaügyi osztálya számára ezekről az álláshelyekről. A városi tanács ugyanis ellát bizonyos munkaügyi feladatokat az egész járás területén. Az idén 36 ilyen státust közöltek a jegyzékben, de ezek egyike sem tartalmazza a munkakörök pontos megnevezését és a szükséges szakképesítést, sem pedig a kereseti lehetőséget. Kérdésünkre, hogy milyen munkakörökről van szó, a válasz lényege az, hogy sem nappali, sem pedig éjjeliőrből soha nincs elegendő. A majorok viszont szétszórtan és messze vannak. Végezetül kiderül, hogy a szövetkezetben a nyugdíjasokat, függetlenül attól, hogy ki miért és milyen korban ment nyugdíjba, a rendszeres talál— Két hónapja született a kislányom. Ő is Erika — mondja madonnás mosollyal nézve az idegent szemlélő csöppséget. — Most ő tölti ki minden időmet. — Aztán hellyel kínál. — Én eljöttem Lőrincről. Györkönyiek vagyunk. Itt van a lakásunk. Nehéz volt a bejárás. Akkor mondtam is én ezt. Nagydo- rogra kerültem. Mondhatom, jó helyem Van. — Mióta dolgozik és nem könyvből tanulja a pedagógiát, volt-e olyan pillanata, amikor megbánta, hogy erre a pályára lépett? — Soha nem bántam meg. Nagyon szeretek tanítani. Nagy felelősséggel járó munka ez, és ennek tudata, fontosságtudata megsokszorozza az ember erejét, a vágyát, hogy többet, jobbat tegyen. — És most iskola nélkül? — Nagyon boldog vagyok, hogy anya lettem és megmondom azt is, hogy szeretnék még gyereket. Persze, ez gond, mert az iskola gyakorlatából sem szeretnék kiesni. Hogy mostanában lesz-e másik, vagy később, egyelőre még nem döntöttünk. Máriától is megkérdeztem, hogy volt-e kudarca, olyan helyzete, amikor nem jött be az elmélet a gyakorlatban. — Egy gyerek Nagydoro- gon... Fejreállított és megcáfolt minden elméletet. De nemcsak nálam. Egyébként úgy érzem, hogy boldogulok a pályán. kozókra meghívják, a kirándulásokon is részt vesznek. Segélyt is rendszeresen kapnak, nőnapról, karácsonyról nem feledkeznek el, és az üdülési lehetőség is nyitott számukra, sőt éppen a nyugdíjasok vehetik azt igénybe a főszezonban is. A szociális gondoskodás tehát körültekintő ebben a szövetkezetben és részesülnek belőle a rokkantnyugdíjasok éppúgy, mint az öregek. * Egy középkorú nyugdíjas asszony elsírja magát az érdeklődésünkre, nem panaszkodik és nem dicsekszik semmivel. Ha volna mit, sem tudna már dolgozni, de az érdeklődés igen jólesik neki, annak ellenére is, hogy felnőtt gyerekei és a férje gyengéd gondoskodással veszik körül. Fiatal házaspár egy piciny házban, sok-sok virág, begyűjtött kerti vetemény, de a házra bizony ráférne egy alaposabb tatarozás. A feleség és a két gyerek szerencsére egészséges. A férj harmincöt éves, három éve nyugdíjas, súlyos asztmája miatt. A helyi termelőszövetkezetben dolgozott, de tagnak nem vették fel. Szerinte azért, mert beteg volt. Ez ugyan teljesen valószínűtlen feltételezés, csupán a beteg emberek érzékenységét bizonyítja ismét, amiből annak kellene következnie, hogy a velük foglalkozók kellő tapintattal hónnak velük, amiről viszont nem volt módunk meggyőződni. A lakatosműhelyben volt betanított munkás, a szövetkezet — Onnan megy nyugdíjba? — Erről nem akarok beszélni. Egyelőre így áll a dolog, ahogy áll. — A férje? — Pakson dolgozik. Nagyon jól megvagyunk. Szeret kertészkedni. Dinnyét termeltünk az idén, meg mindenfélét. — Elégedett a sorsával? — Én nyugodtan mondhatom, hogy boldog ember vagyok. * Hogy Horváth Erzsébettel találkozhassam, Paksra kellett mennem. Ott is az atomváros új iskolájába. A hatalmas épületben szinte eltéved az idegen. Ki-be vonuló gyerekcsapatok. Az első osztályosokra várakozó szülők. Délutáni csúcsforgalom. Kiss- né Horváth Erzsébettel — időközben ő is férjhez ment — egy nehezen összeálló csapat „terelgetése” közben találkozom. — Pont most? Nem érek rá. A gyerekeket kell a buszhoz kísérnem, utána meg szülői értekezletem lesz. — Elkísérem. Útközben is beszélget hét ünk. — Hát jó — aztán a gyerekekhez fordul. Rendben lévőnek találja a kis csapatot. Indulás. — Annak idején nagyon tiltakoztak a napkö.zi ellen. Úgy látom, hogy Erzsébetnek nem sikerült még „kiugrania”. nem ajánlott fel neki más munkát, azóta, hogy nyugdíjas, nem is keresték fel. Még az előző munkahelyén egyszer kért segélyt a feleség, ott kapásból azt mondták neki, menjen a tsz-be, de azért adtak neki. Azóta nem kér, igaz, hogy új munkahelyén több törődésban van része. A termelőszövetkezetben kiderül, hogy van munkaköri jegyzék, az részletes is, de 6 állást nem csökkent munkaképességű tölt be. A csökkent munkaképességűeket nyilvántartják, nyugdíjaikkal törődnek, juttatásaikat megkapják, de csak akkor, ha tagjai a szövetkezetnek. Az eltávozott alkalmazottakról még karton sincsen. * Akkor nézzük meg, mi a helyzet az egyik tanácson, például Tolnán. Dr. Ruppert István. vb- titkár vár bennünket. Első kérdésünk a rehabilitációs munkakörök jegyzékére vonatkozik. — Ilyen igény nálunk eddig még nem merült fel. Munkaköri listával az üzemek nálunk nem jelentkeztek. Ha ott vannak csökkent munkaképességűek, akkor azt az üzemen belül rendezik. — Fiatal, első állásos testi, vagy szellemi fogyatékos sem jelentkezett önöknél? — Ilyen igény nálunk még nem merült fel, mint már említettem. Testületi ülésen a táppénzes fegyelem helyzetével foglalkoztunk. — Az üzemek munkaügyi felügyelete az önök hatáskörébe tartozik, ennek keretében ellenőrizni kellett volna az üzemi listák meglétét is. — Nem. Ez az újak sorsa. Sárszentlőrincen is kényszer- helyzetben voltam, mint új. Itt Pakson is. Ide kellett jönnöm, mert a férjemet ide köti a munkája. Itt van lakásunk az ő szüleinél. Igaz, ez még nem végleges megoldás. Mi is pályázunk lakásra. Közben a megállóhoz érünk. Némi bonyodalom adódik, mert a gyerekeknek még nincs bérletük és a buszvezető csak azokat hajlandó felvenni, akik már rendelkeznek havi jeggyel. Végül lesz megoldás. Az utolsó gyerek is felszáll a buszra. A mai napra ezzel befejeződött a napközis nevelő dolga. Azaz mégse, mert a szülői értekezlet még visszavan. Az előtt van egy kis beszélgetés- nyi idő. — Beletörődött a sorsába? — Tanítani szeretnék. Mint napközisnek, kell bizonyítanom, hogy taníthassak. — Ez kicsit nehéz, nem? — Nehéz, mert a napközis dolfja egészen más. Már többször is mondtam, hogy erre nem készítik fel az embert az. iskolában. A szokásos tanítási programon túl még számtalan feladata van az embernek, hogy a gyerekeknek megfelelően, hasznosan kitöltse az idejét. — Itt Pakson erre sok lehetőség van. — Van. Ezzel nincs is probléma. Ez összehasonlíthatatlanul jobb, mint Sárszentlőrincen. Az a gond, hogy az összetétel nagyon vegyes. Itt sincsenek jobb gyerekek, mint ott. — És a szülők? — A városi ember egészen más. A szülők, mert talán nem köti le őket annyira más, sokat törődnek a gyerekekkel. Eljárnak a szülői értekezletekre. Egyik-másik, ahogy hallom, aktívabban is a kelleténél. — Mindezek alapján, hogy ítéli meg helyzetét? — Jól érzem magam. Szép új iskolánk van. Jó a testület, és még nagyon $ok dolgom van, és sok-sok vágyam, amit szeretnék elérni. ♦ Ök hárman. Sok-sok tervvel, vággyal. Elégedetten, de egyáltalán nem a megállapo- dottság langyos nyugalmában. CZAKÓ SÁNDOR Behoz néhány ellenőrzési naplót és az ellenőrzés' irányelveit. Láthatólag nem hiszi, hogy abban szerepel a csökkent munkaképességűek által betölthető állások jegyzékének ellenőrzése is. Aztán megtaláljuk, benne van. Azért egy ügyről mi is tudunk, menten kiderül, hogy ő is. Egy takarítónő munkaügyi vitáját rendezték, nehezen lehetett elhelyezni, mert dolgozni azt nem szeretett. Mi is elmondjuk, hogy nem róla van szó, hanem Cs. Miklósról’. Nem tudjuk, nincs feljegyezve, hogy kinél, mikor járt, és milyen választ kapott. Kimegy, majd közli, hogy való igaz: Cs. Miklós itt járt, ajánlottak is neki egy portási állást. Hogy ki mindenki fordul meg a tanácson, arról természetesen nem kell tudnia a vb-titkárnak, aki beszélt aztán sok mindenről, például a náluk is fellelhető munkaerőgondokról, a segélyezési lehetőségekről és az öregekkel való törődésről. Aztán mentségül hozzáteszi: hogy az „illetékesek nem hívták fel a figyelmet kellőképpen a téma napirenden tartására”, vagyis arra, hogy külön kell foglalkozni a csökkent munkaképességűek rehabilitációjával. Nyilván szó szerint így igaz ez, de az is igaz, hogy az 1/1987-es MüM—EüM— PM. számú közös rendelet már akkor előírta a rehabilitációs intézkedések egész sorát, köztük azt is, hogy a tanácsok kötelezettsége a körzetbe tartozó üzemek rehabilitációs állásainak a nyilvántartása és az ezekre való munkaközvetítést éppúgy, mint a csökkent képességű fiatalok elhelyezkedésének segítését. IHÄROSI IBOLYA Mit csináljon a csökkent munkaképességű? Kissné Horváth Erzsébet ok Hamumul Biererné Lacza Mária
